Szívem csücskei

2010. október 16., szombat

Nightfall: 49. fejezet - Gyűrű + Díj

Sziasztok!
Gyerekek, nem vagyok megelégedve a teljesítményetekkel! Két hét alatt 3 nyamvadt komi? Ez most vicc? A napokban valaki azt mondta, csináljam azt, hogy addig nincs friss, amíg össze nem gyűlik x komi... Nekem nem tetszik az ötlet, de bajok lesznek itt még. Amint látjátok, eléggé komicentrikus vagyok, hát hogy a fészkesbe ne lennék az, mikor ebből tudom, hogy mi tetszik nektek és mi nem.
Na mindegy. Ezért nem mondok a fejezetről semmit!
Viszont kaptam egy díjat Aishától :D A föggővégek imádója blog díjat *ördögi kacaj* Az szent, hogy a mostani fejezeteknek a vége idegtépő :P No mindegy, köszönöm a díjat ^^
Love, Rami





[Rami szemszöge]:

Már egy jó ideje baktattunk, de még mindig nem tudtam, hogy hova akar vinni ez a három eszement, de imádni való, misztikus személy. Nem mintha ellenemre lett volna, hisz' még az idő is jó volt, ami ugyebár Forksban ritka számba megy, de azért jó lett volna tudni, hogy mikor érkezünk meg.

- Hah Cam, mikor érünk már oda? - rágtam a fülét.

- Mi az, nem bírja a lábad? - heccelődött.

- Ó tényleg, nagyon jó ez a cipő, picit sem nagy - mentem bele a játékba. Nem engedték, hogy tornacipőben vágjak neki az erdőnek, így Cam még indulás előtt beugrott a városba, a túraboltba, nekem bakancsot venni. Egy picikét lötyög benne a lábam...

- Tudtam én, hogy tetszeni fog, és tökéletes lesz - mondta vigyorogva. - Egyébként a senki földjére megyünk. Mondhatni, a Quileute - vámpír határra. Tüzet rakunk, a hátizsákomban van szalonna meg kenyér, úgyhogy jó lesz - mondta, majd rám kacsintott, s vérvörösben játszó szemeiben izgatottságot véltem felfedezni.

Még egy negyed órás séta után megérkeztünk a célunkhoz. Már volt egy kis megszenesedett fa, annak jeléül, hogy már nem először sütögettek itt. A fák elég ritkásak voltak, átsütött a nap közöttük. A hely afféle zsákutca szerűség volt, egyik oldalról nagy sziklák vették körül. Az egyik alól egy kis patak folydogált. Tök furán nézett ki, de a hely maga nyugalmat sugárzott.

- Fiúk, mi most komolyan fényes nappal akarunk szalonnát sütni? - tettem föl a kérdést, mire mindhárman megtorpantak.

- Igazad van - bólogatott Cam. - Tudjátok mit? Azt mondom, menjetek, fedezzétek föl a környéket, én addig itt maradok, előkészítem a kaját, a tüzet meg ilyenek - mondta.

- Helyes! - vágta rá Nick vigyorogva és önállósítva magát, útjára indult.

- Na, mi is menjünk? - kérdezte Lucas, s közben oldalra döntötte a fejét, hogy lássa az arcom.

- Ez nem kérdés - válaszoltam vigyorogva. - De várj, cipőcsere!

- Nem mondod, hogy becsempészted a táskába a tornacsukád?! - csodálkozott Cam, amikor a nagy tatyóhoz sétáltam.

- Gondoltad, hogy majd ebben leszek? - forgattam meg a szemeim, s közben felhúztam az imádott tornacipőmet, mit sem törődve a rám leselkedő pocsolyákkal és sárral.

Visszasétáltam Luke-hoz, majd kéz a kézben nekivágtunk a rengeteg erdőnek. A jó időnek hála az állatok sem rejtőztek annyira el. Jó, a pumák és a hegyi oroszlánok, meg a medvék nem szaladgáltak mellettünk, de a madarak előjöttek és láttunk egy-két őzet is.

- Jól érzed magad? - kérdezte Lucas hirtelen.

- Azt hittem, ez nyilvánvaló - kacérkodtam.

A mérhetetlen öröm, hogy Lucas él, és az Edward iránti mély gyűlöletem lehetővé tette, hogy szeressem Lucast, még ha nem is úgy, mint régen. De ő legalább viszontszeret, s a jelek szerint elfogadta, hogy még ha tiszta erőmből is próbálom tagadni, de Edwardnak is jutott még hely a szívemben. Amiokor ezen gondolkozok, fel szoktam tenni magamnak a kérdést: Lehetek szerelmes egyszerre két valakibe? A baj csak az, hogy választ nem kapok rá senkitől.

- Nem ér incselkedni - nevetett, majd váratlanul lecsapott ajkaimra.

Olyan érzés lett rajtam úrrá, mintha ez lenne az első csókom. Furcsa volt leküzdeni a gyomromat vagdosó szilánkok hadát, amit mások úgy mondanak: pillangók repdesnek benne. Úgy éreztem hirtelen, hogy nem én uralom a testem. Az együtt töltött napok csak még erősebbre szőtték a köztünk lévő szálakat, s felerősítették a régieket, melyek már szétfoszlóban voltak. Így történhetett meg, hogy automatikusan visszacsókoltam, s a nyakába csimpaszkodtam. Ám ez utóbbi kevésbé volt kellemes, mert közben elfeledkeztem a Cam által bekötözött kezemről, s ennek jeléül felszisszentem.

- Jaj, ne haragudj! Én csak... olyan rég vágytam rá, hogy újra megcsókolhassalak - kért bocsánatot, mire én az ép kezemmel befogtam a száját.

- Látod ezt? - kérdezte tőle, felemelve a jobb kezemet. - Nos, te is láttad, hogy mit műveltem szegény Gibsonnal és hallottad, illetve láttad is a röntgenfelvételen, hogy el van repedve néhány csontocskám, illetve a húrok egy picit durván felsértették a kezemet, ennek köszönhetően még mindig be van kötözve. Szóval egyáltalán nem volt ellenemre a te kis csókod, mivel visszacsókoltam. Ámbár a kézfájás... na azt kihagynám - fejeztem be monológom, mire ő a karjaiba kapott.

- A „Lucas, olyan hülye vagy!” hol marad? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Lucas, olyan hülye vagy! - mondtam nevetve, mire ő egy pici puszit adott.

- Na, de meenjüünk toováább - nyújtottam el a szavakat, majd Luke a lábamra állított.

Nem sokat mentünk, csak egy kicsit kevésbé sáros és bozótos helyet kerestünk. Komolyan, áldottam az Egyesült Államokat, amiért ekkora összegeket fektet a szúnyogok kiirtásába. A hely, ahova megérkeztünk, hasonlított ahhoz a réthez, de itt virágok nyíltak mindenhol. Nem tudtam, mi a célja ezzel, de olyan furcsa érzésem támadt. Úgy éreztem, nem csak úgy jöttünk ide. Jól éreztem.

Luke hirtelen nyugtalanná vált, majd letérdelt előttem.

- Yannis Ramóna Frill, hozzám jössz feleségül?

Ahogy kimondta, mellettem pillangók repültek a magasba, én pedig leblokkoltam. Körülbelül olyan állapotba kerültem, mint amikor az iskola melletti erdőben megpillantottam őt. Arca várakozó volt, szemeiből aggodalom sugárzott. Fiatalnak, túl fiatalnak éreztem ehhez magam, de az eltelt napok fényében nem tűnt rossz ötletnek. Az érettségi pedig nincs is olyan messze, maximum Londonba megyek tanulni Andrew-hoz, hogy a szüleimnek ne legyen semmi baja. Hisz' ha igent mondok, azzal névre szóló belépőt kapok egy misztikus világba, ahonnan nincs kiút.

- Szóval, mit válaszolsz? - kérdezte reménykedve.

- Igen - suttogtam, mert féltem, hogy elcsuklana a hangom, s szemeimbe könnyek gyűltek, de arcomon látszott, hogy nem a szomorúságtól.

Lucas felhúzta a bal gyűrűsujjamra a gyűrűt, s egy lágy csók után szorosan magához vont, nekem pedig újra üvegszilánkok ezrei kezdték vagdosni a gyomromat.

Luke szinte repdesett az örömtől, én pedig nem tudtam mást csinálni, csak mosolyogni és őt ölelni. De egyszer vissza is kell menni, mert ugyan még a tájra nem kezdett leszállni a szürkület, de egy ideje már távol voltunk, és el kell újságolni a fiúknak is, így Nick keresésére indultunk.

Mire nem jó, ha valami láthatatlan kapocs, valami misztikus dolog köt össze valakivel. Luke teljes nyugodtsággal vágott át az erdőn, mintha tökéletesen tudná, hogy hol van Nick. Valószínűleg így is volt. Mi sem bizonyította volna jobban, minthogy előttünk egy tíz méterre megpillantottuk őt, de nem egymagában. A mosoly ugyan az arcomra is lehetett volna tetoválva, annyira levakarhatatlan volt, így az sem tudta lefagyasztani, hogy az a valaki Kim volt, Nick karjaiban.

De még mielőtt odaértünk volna, Luke elém lépett. Egy lépést tett előre, majd mintha parancsot kapott volna, elkezdett hátrafelé araszolni, majd megpördített a tengelyem körül, s próbált elhúzni onnan. Kevés sikerrel. Így láttam, ahogy egy lehetetlenül nagy farkas Nick nyakának ugrik. Talán most jött el az a pillanat, amikor a legjobban vágytam rá, hogy ez csak egy álom legyen.

Hallottam azt is, ahogy Kim magán kívül ordít, majd Carlisle-t hívja. Luke megragadta az alkaromat, és mielőtt még hisztériás rohamot kaptam volna és Carlisle megérkezne elvitt onnan. Vissza oda, ahol sütögettünk volna, de ott sem az fogadott, amire számítottunk. Cam a földön feküdt, arca elkínzott. Valami nagy fájdalma lehetett, így Luke, miután megbizonyosodott róla, hogy nem fogok összeesni, ha elenged, Camhez rohant.

- Hol van Nick? - kérdezte kétségbeesetten Cam.

- Megtámadta egy farkas - mondta nyugalmas erőltetve magára Luke. - Ha, ha... Ha mázlija van, most az a vérszívó doki próbál segíteni rajta. De mi van veled?

- Nick a vérem. Megtámadták, így a fájdalom az enyém is - mondta még mindig a földön fekve Cam.

- Talpra tudsz állni? - kérdezte Lucas, majd nyugtalanul rám pillantott.

- Vidd haza, perceken belül én is otthon leszek.

Luke a pillanat töredék része alatt cselekedett. Előttem termett, majd már a hátán, a nyakába kapaszkodva találtam magam, pár percre Cam vityillójától. De ja vue érzésem lett, hisz' Edward is mindig így közlekedett velem az erdőben...

Nem akartam elhinni, hogy velem mindig kell történjen valami. Nem telhet el úgy egy hét, hogy nyugalom legyen? Most komolyan, ez a sorsom, hogy körülöttem állandóan valami gikszer van? Ráadásul még másokat is veszélybe sodorok. Te jó ég, Kim. Mi lehet vele? Biztos most tisztára kivan. Szegénykém, mekkora öröm lehetett neki, amikor meglátta Nicket, most meg... Áhh, ez ehy kurva nagy kibaszás. Amúgy is, mit keresett ott egy farkas? Brandon is kordában tarthatná a korcsait. A nyakamat rá, hogy valamelyik rezervátumi gyerek nem bírt magával.

- Jól vagy, kicsim? - kérdezte Luke.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. Az előbb ugrott neki egy farkas a legjobb barátomnak, és ami azt illeti, elég csekély annak az esélye, hogy túléli, ráadásul Kim ezt az első sorból élvezhette. Hogy én láttam, az hagyján... - háborogtam, s ő egy szó nélkül tűrte a kirohanásomat. - Szerinted hogy lennék?

- Nyugi, minden oké lesz - próbált nyugtatni, de hallottam a hangján, hogy tudja ő is, hogy semmi nem lesz oké.

Felmentünk a szobánkba, s hogy enyhítsek a kezem és a fejem lüktetésén is, a fájdalomcsillapító után nyúltam, de Luke nem engedte. Alig vettem a kezembe a kis üvegcsét, ő már ki is kapta belőle. Értetlenül néztem rá, hiszen Cam mondta, hogyha fáj a kezem, vegyek be belőle, akkor meg mit raplizik?

- Figyelj, nem hagyom, hogy drogos legyél - rázta meg a vállam, és nekem kezdett derengeni a dolog. Ha csak egy picit is éreztem, hogy fáj valami, egyből a dobozért nyúltam. Sőt, már-már hiányoltam a pirulák okozta tompultságot.

De nem sokáig agyalhattam azon, hogy mondhatni függő lettem ez alatt az idő alatt, mert megérkezett Cam. Így lementünk hozzá a nappaliba. Ramatyul nézett ki, de azért egy fokkal jobb volt, mint kint, az erdőben. Tapintható volt a feszültség, s mindannyiunknak hiányzott Nick felszabadultsága. Személy szerint már azon voltam, hogy felhívom Kimet. Bár valószínűleg nem tudna összefüggően beszélni, de mégis több lenne a semminél. Azonban valószínűleg kikapná a kezéből valamelyik Cullen a telefont, arra meg nem vagyok most vevő.

Pedig olyan jól indult ez a nap. nem akarom elhinni, hogy körülöttem mindennek szét kell hullania. Nem tudom, mit vétettem, de vége lehetne már ennek a hülyeségnek. Lucas mellett ülve, a jegygyűrűmet vizsgálgattam. Annyira gyönyörű volt. Eszembe jutott, hogy épp el akartuk újságolni Nicknek, amikor... Komolyan, Kim után Brandon lenne a következő, akit fölhívnék, csak vele kevésbé kedves hangnemben társalognék.

- Ne csináljak valami kaját, nem vagytok éhesek? - kérdezte Cam.

- Nem, nem nagyon - válaszolt Luke.

- Összeházasodunk - bukott ki belőlem, mire Cam csak pislogott.

- Nem vagytok túl fiatalok? És mikor, hol? - értetlenkedett.

- Egyelőre nem tudom - vette át a szót Lucas, a vőlegényem. De furcsa volt, még csak magamban is kimondani...

Nem sokáig volt terítéken ez a téma, s hamar meguntuk az ücsörgést is. Cam felfogadott kuktának, míg Lucas a szobájából lehozva egy gitárt, dobhártyaszaggató, bánatos, de néhol élettel teli húrtépésbe kezdett.

Hirtelen olyan jammelős kedvem támadt, de próbáltam lekötni magam a főzéssel. Bár nem tudom, minek főzőcskéztünk, senki nem volt éhes. Mivel a nagy részét a munkának Cam csinálta, én jóformán csak a pultot támasztottam, s a gyűrűmmel babrálkoztam. Sohasem voltam gyűrűs, nemigen tetszettek, néha-néha megfogott egy, de ez nagyon tetszett. Mondhatni beleszerettem.

- Cam, hogy van ez a dolog, tudod, Lucas és Nick. Ők tulajdonképpen mik? - kérdeztem, mintha csak arról érdeklődnék, mikor kezdődik a híradó.

- Tudod, ez eléggé komplikált, így kezdem az elején - mondta, de közben ugyan úgy aprította a gyümölcsöket tovább. - 1923-ban születtem, Romániában. Apám vámpír, anyám vérfarkas, a Hold gyermeke. Én így mindkettejük tulajdonságaival rendelkezem. Dobogó szív, normál hőfokú bőr, emberi étel és minden „emberi” tulajdonságot édesanyámtól örököltem, ahogy a plusz növelést az így is kitűnő érzékszerveimet is. De amint látod, a szemem apámé - mondta fintorogva.

- És mi a helyzet a vérrel? - kérdeztem közbe.

- Az én éltemből kimarad - mondta. - természetesen, ha vérrel táplálkoznék, sokkal erősebb lennék, de az emberi étel ugyanúgy megfelel számomra. Ezért is nem vonzott a véred illata, amikor elbántál a kezeddel, de meg kell jegyeznem, jó illatod van. De én így lettem nevelve, ahogy a fiúk is.

- Na ezt nem értem!

- Koncentrálj egy kicsit! Szóval, én egy különleges teremtmény vagyok, ők pedig ittak a véremből, ami ugyebár semlegesítette a bennük lévő vámpírmérget. De ez is méreg, valamilyen szinten. Hasonlóak lettek, mint én, csak én öregedtem, de már örökre 20 évesnek fogok kinézni, ők pedig örökre 16-ok maradnak. Egy spanyol indián szavaival élve, ők amolyan: vida eterna-k, csakhogy őket el lehet pusztítani, míg engem nem. Persze ezt az indián nem tudhatta. Nagyjából érted? - kérdezte.

- Kicsit kacifántos, de megvan. Szóval ők is ihatnának vért?

- Igen, attól erősebbek lennének, és jobbak lennének az érzékszerveik. És még ki tudja, mi minden változna - válaszolt.

- És mi lenne mondjuk, ha én innék a véredből? - bukott ki egy újabb elvetemült kérdés.

- Nem próbáltam még, de valószínűleg ugyan az a folyamat menne végbe a te szervezetedben is, mint az övékben. Valószínűleg haldokolnál, de a szíved végül visszaállna a helyes ütemre. A szemed színe egy ideig más lenne, de az is visszaáll egy idő után.

- Ez jól hangzik - mondtam bólogatva. - Tényleg, és anyukádékkal mi van, együtt van apáddal? Vagy Romániában van? - tettem fel neki újabb kérdéseket.

- Anyám meghalt. Megölték


Jegygyűrű:






Nos, ennyi lenne :D Remélem kapok komit...

8 megjegyzés:

Candra írta...

Szia Rami! Eddig még nem írtam komit, ami miatt nagyon is szégyellem magamat, de most már muszáj volt. Tömören csak annyit szeretnék írni, hogy nagyon jó lett ez a fejezet is:) Nem mintha a többi ne lenne az :)
(tudom,hogy egy kicsit hülyén fogalmaztam,de remélem érted)

Névtelen írta...

nagyon jó lett ez a fejezet is..nem értem miért nem írnak komit..én is ritkán tudok mert alig engednek géphez..de nagyon jól írsz :D

Dy: Dodo

Névtelen írta...

RAMI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ezt nem hiszem el...
És Edward?
És mi van ha edward rájön? :-w...
Frisst:D

Valöriee írta...

Na végre tudok újra megjegyzést írni...:/

hát őszinte leszek veled Rami...nagyon szeretem a történeted...de mostmár nagyon böködi az orrom a történeted...hogy most mi is lesz a mi kis Edy fiúnkkal és mi lesz ezzel Luke gyerekkel...Nekem Luke kissé unszimpatikus...mondjuk ettől függetlenül tetszik...hisz tudod nem épp az Edward-Bella kapcsolat centrikusság a fő tulajdonságom... :)
várom a következőt(:
tényleg sok-sok kihagyás után megérkezett a 10. fejezetem(: gondoltam szólok hisz érdeklődtél (:

puszi Valöriee(:

Rami írta...

Szia Candra!

Értem én és köszönöm! Örülök, hogy tetszik ^-^
Remélem a kövi is fog :P

Love, Rami

Rami írta...

Szia Dodo!

Köszönöm a dicséretet, örülök, hogy tetszett.
Miért nem írnak? Mert lusta kis dögöcskék :D

Love, Rami

Rami írta...

Szia Ally!

Pedig kezdheted elhinni :D Mi, mi... hát majd kiakad :D Vagy nem? :O
A kövi részből valamelyest kiderül, ami már fönt is van ;]

Love, Rami

Rami írta...

Szia Valöriee!

Hát te még élsz? Jó újra "látni" téged.
Ígérem, nem sokáig húzom már az agyatokat, hisz lassan vége az első könyvnek :O
Hogy mi lesz a két hősszerelmes fiúval, az elkövetkezendő fejezetekből ki fog derülni.
Unszimpatikus? Ez új, eddig mindenki szerette Luke-ot :D

Köszi, hogy szóltál, el fogom olvasni és majd írok is kommentet ;]

Love, Rami