Szívem csücskei

2011. december 24., szombat

Díjak

Sziasztok!
Míg nem voltam aktív, két djat is kaptam, amitnagyon szépenköszönök drága Szattinak!

6 dolog rólam:

  • Nem szeretem a karácsonyt mert most ez aktuális).
  • Két szerepjátékos fórumnak is a tulajdonosa vagyok.
  • A legjobb fiú barátomat szerepjátékról ismerem.
  • A karácsnyi díszégősort a számítógépasztal körül alkalmazom, mint világíts, hogy lássam a billentyűzetet, ha éjszakába nyúlóan gépeznék.
  • Építészmérnök szeretnék lenni.
  • Kedvenc italom a TEJ. :D

Ezt  is szintén Szattinak köszönhetem! :)

Szösszenet magamról:
Nos, igazából fogalmam sincs, mit írhatnék. Már két éve lassan, hogy blogger-íróként működöm, bár most volt egy pár hónapos kihagyásom, mert valahogy elment az energia. Eheyett mostanában fórumos szerepjátékokkal kötöm le magam, amikben szintén kiélhetem az írói hajlamaimat és mozgatja az agyamat. :)
Hirtelen ennyi.

Még egyszer nagyon szépen köszönöm! (L)

2011. augusztus 24., szerda

Moonbeam - Prológus

Sziasztok kedveskéim!
Bár az utolsó fejezethez még nem kaptam kritikát, de azért én most jófej leszek. :P
Hát akkor csapjunk is bele a lecsóba, én úgy gondolom! :) Remélem a második rész is legalább annyira el fogja nyerni a tetszésetek, mint a Nightfall. :)
Viszont a blog egy újabb díjjal gazdagodott! Köszönet érte Zsaninak!


A díj szabályai:
1. Tedd ki a logót a blogodra
2. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad.
3. Írj magadról 7 dolgot.
4. Küldd tovább 7 írónak linkelve a blogját.
5. Szólj nekik a meglepiről!


7 dolog rólam:
1. Ki tudom rakni a Rubik kockát.
2. Úgy kezdtem neki az írásnak másfél évvel ezelőtt, hogy ez is csak egy futóhóbort lesz.
3. Általában éjszaka készülnek a fejezetek.
4. Az agyam néha meglepően brutális és szadista dolgokat tud kitalálni.
5. Van egy szerepjátékos fórumom.
6. Szeretném, ha el tudnék jutni arra a szintre, hogy kiadathassak egy könyvet.
7. Egyszerre több történeten dolgozom párhuzamosan.


Akiknek átadom:
Thara: Red Moonlight - Black Dawn
Dreamea: Hosszú út
Alice: Alice fanfiction
Szatti: Gondolatok és emlékek Szavakba zárva
Rick: Versek
Hirtelen csak ennyi. :)
Love, Rami



Prológus



„A mészárlás elérte az Olympic félszigetet is. Az áldozatok száma csak nő. A rendőrség még semmi konkrét információt nem hozott a nyilvánosságra, de lehet, hogy egy sátánista szekta műve mind. Amit viszont senki nem ért, hogy az emberek miért az éjszaka közepén, a tulajdon ágyukból tűnnek el, és miért nem reggel vagy délután, útban a munkába, iskolába, boltba vagy éppen onnan hazafele jövet. Viszont a gyilkosságok közt az egyetlen összefüggés az éjszaka és a tömérdek vér vagy annak hiánya…”

- Seattle News -




Forksban nem történik semmi?


   Az ember azt hinné, hogy egy ilyen eldugott kisvárosban minden a legnagyobb rendben van. Hogy az ehhez hasonló helyeket még az elvetemült sorozatgyilkosok is elkerülik. Legalábbis szeretnénk ezt hinni. Azonban Forksot körülbástyázták. A környező városokban folyamatosan nő az eltűntek száma, s aki ezek közül elő is kerül, fogalmazzunk úgy, hogy az az illető már egy jobb világban van.
   Ami azt illeti, kicsiny városunkban is felborulni látszik a látszólagos rend. Sokszor érkezik a helyi rendőrőrsre bejelentés eltűnt fiatalokról. De ők még aznap, legkésőbb a rákövetkező reggel hazatévednek. Illetve eddig ez így volt. De az elmúlt héten érkezett bejelentésekből elenyésző azoknak a száma, akik épségben hazakerültek.
  A tegnapi napon került elő egy tinédzserlány, de nem úgy, ahogy a szülei remélték. Egy fiatal házaspár indult túrázni két gyermekével, amikor az erdészház mellett megálltak pihenni, egy szétcincált holttestet találtak.  A szülők engedélyezték, hogy leközöljük a lány képét. Tizenöt éves volt és feltehetőleg egy buli után akadt össze magával a halállal.

  Ezennel is szeretnénk őszinte részvétünket nyilvánítani a szülőknek.

- Forks Actions -



„Internetes blogokon az a hír járja, hogy a horrorfilmek szereplői léptek le a vászonról és járnak-kelnek közöttünk. Számos fanatikus jelentette be, hogy ő egy kisebb brigád tagja, ahol mindenki vámpír, vérfarkas vagy egyéb mesebeli lény, és bizony ők követték el a gyilkosságokat.
Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy a téboly megkezdődött…”


- Olympic Times -

2011. augusztus 16., kedd

Nightfall: 60. fejezet - Epilógus / Egyszer minden véget ér

Helló evribádi! :D
*dobpergés*
És örömmel értesítelek titeket, hogy elérkeztünk a  Nightfall UTOLSÓ fejezetéhez. Bizony-bizony. Eljött az a pillanat, amikor könnyes búcsút veszünk egymástól! Na jó! Csak hülyülök. Egymástól nem, csak az első résztől, ugyanis a történet folytatódik a második résszel. :)
Na de "Húzzunk, de ne az időt!" :P Egy kis Twilight beütésem van. :D Szóval jó olvasást drágáim! Hamarosan hozom a második részt. :D
Love, Rami



Reggel a fitnesses dobozok zörgésére keltem, ahogy a sátrak tövébe ejtette a biciklis gyerek. Fürdés, kaja, blog. A „reggeli” rutin dolgok. Már ekkor furcsa volt, hogy Matricáék semmit nem reagáltak sehova. Pedig megígérte, hogy a koncertről is beszámol itt, ha nem jönnének el mégsem ide, de semmi. Elkönyveltem úgy, hogy biztos kimerült vagy dolga van. Ha ugyanez Kimmel lenne, nem tudnám le ennyivel. Viszont Oli nem tud semmiről, ő csak ember.

- Aggódom Oliért - mondta halkan a lábát fixírozva Mattie, miközben sétálgattunk. Kicsit otthagytuk a többieket.

- Mert, mi a baj? - kérdeztem meglepetten. Az effajta hangvételű beszédek nem voltak jellemzők a kis vöröskére.

- Globális csomagra váltottunk, hogyha úgy van, tudjuk hívni egymást, meg sms-ezni - mondta -, de nem reagált már két napja. Szóval ne úgy félek, mert Tomot értesítették volna a szülei, hanem hogy...

- Mattie, ez hülyeség! Biztos, hogy nem! - mondtam teljes meggyőződéssel. Ismertem ennyire Olit. A rézbőrűek után ő volt a legjobb fiúbarátom. Rengeteget beszéltünk, általában ugyanakkor volt lyukasóránk, és mindig beültünk a suli melletti Starbucksba vagy a könyvtárba.

- Honnan tudod olyan biztosan, hogy nem? - nézett rám kérdőn.

- Most ugye csak viccelsz? Drágám, a vak is látja, hogy mi van és történetesen sokat beszéltünk, többek között rólad is - kacsintottam rá. - Hihetsz nekem.

- De akkor mi a pöcsömért nem tud reagálni?

- Gondolkozzunk reálisan - javasoltam. - Matricát ismerve ezer meg egy oka lehet. A kocsiban van a telefonja, az ágy alatt, a szennyestartóban egy nadrágjában, elképzelhetőnek tartom még, hogy simán ki is lett mosva esetleg - soroltam. - Vagy lemerült a telefonja és nincs meg a töltő, valamelyik haverjánál kiesett a zsebéből, sőt, lehet, hogy szépen elhagyta vagy gallyra vágta - folytattam. Végre elnevette magát és igazat adott nekem.

- Ma Muse? - kérdezte sejtelmesen, elterelve a témát. Nagyon ügyes.

- Méltó zárás lesz - bólintottam. - Hjaj, nem akarok hazamenni...

- Nekem mondod? - sóhajtott nagyot. - Ez volt eddigi életem legjobb nyaralása és máris vég.

- Ugyan már, lesznek még jó nyaraid - löktem meg kicsit a vállammal. - Pl kettesben Olival egy szigeten - kuncogtam.

- Khm. Nem mondom, hogy nem élvezném...

Ami azt illeti az agyam megállíthatatlanul kattogott az otthon maradt  barátaink körül. Amit Mattie mondott, hogy nem reagált neki Oli semmit... Tudom, hogy épp én próbáltam megnyugtatni, de annyi felfoghatatlan dolog volt körülöttem, hogy nem lehettem olyan naiv, hogy ne gondoljak bele a kevésbé reális lehetőségekbe is. Viszont ezek nagyon nem tetszettek.

- Edward...

- Igen?! Mi a baj? - kérdezte és az állam alá nyúlva felemelte az arcom.

- Szerinted... minden oké otthon? - kérdeztem olyan halkan, hogy csak ő hallja.

- Gondolom - válaszolta. - Különben Alice látott volna valamit, illetve Carlisle szólt volna - próbált meggyőzni. - De miért? Honnan jött ez ilyen hirtelen?

- Semmi extra, csak Mattie mondta, hogy Oli nem írt neki vissza...

- És te egyből a legrosszabbra következtetsz?

- Nem, csak...

- Ne agyalj annyit - suttogta a fülembe, bevetve vámpíros vonzerejét.

- Ez nem ér, hogy te mindig elérsz mindent - bosszankodtam gyengén. - Nem lehetsz ekkora hatással rám. Ez nem fair.

- Te csak ne beszélj nekem arról, hogy mi fair és mi nem - mormolta a bőrömre. Lélegzete csiklandozott, hűvös ujjai nyomán csupasz bőröm felizzott.

Nem győzött meg azzal kapcsolatban, hogy minden rendben lenne otthon, de abban igaza volt, hogy Alice nem szólt, hogy látott volna valamit. De mint tudjuk, nem tökéletes a tudása, ő is simán ki tudta játszani bármikor, ha akarta Szóval erre nem lehet alapozni. Sajnos.

A gondolataim szerteszét voltak... Egy percre sem volt hajlandó megállni az agyam. Ez volt az utolsó nap és ezen információ tudatában kis híján minden rohadt percben elbőgtem magam. Pláne ha arra gondoltam, hogy már csak pár óra és a fesztivál bezárja kapuit. Mondjuk nem megyünk egyből a reptérre, hogy visszainduljunk az államokba. Lehet, hogy a szülők lemennek vidékre a nagyszülőkhöz. Sőt, a nyakamat mertem volna rá tenni, hogy nem mennek bele, hogy Móni lakásában maradjunk addig.

Hiába próbáltam nem ezeken gondolkozni, nem ment. Persze normálisan kommunikáltam a többiekkel, meg minden, csak a tudatom egy eldugott kis részében ott motozott a sok sok gondolat. Egészen a Muse koncertig. Akkor mintha elvágták volna, minden eltűnt és csak a koncert számított.

- Jó estét Budapest! - köszöntötte Matt a közönséget „enyhe” angol akcentussal. Ezek mindig lenyűgöztek. Tudom, nem nagy cucc ezt megtanulni, de akkor is. ha valaki angolul tud, az már nem meglepő, tejesen természetes.

A koncert szavakkal leírhatatlan volt. Hiába játszanak sokat az Államokban, ez volt az első koncertjük, amin voltam - szégyen-nem szégyen -, és nem csalódtam. Olyan észveszejtő volt, ahogy elképzeltem. Hatalmas show-t csináltak. Imádtam. És még a hangzás is tökéletes volt. Durva.

Másnap reggel sátorbontás közben élménybeszámolóztunk az előző estéről, ugyanis a banda különvált, mindenki ment a maga útján. A csomagmegőrzőnél találkoztunk a szülőkkel, ahol iszonyatosan sokat kellett várni, de mondjuk mit is gondoltunk. Sorban állás közben sem állt be a szánk, csak úgy ömlöttek az: „Emlékeztek, amikor...?”, „És ahogy...”, „Na meg az is...” és a „Nagyon ott volt az is, amikor...” kezdetű mondatok. Úgy érzem, az nem kifejezés, hogy „Emlékezetes nyár”.

Ahogy arra számítottam, ki kellett menni vidékre. Nem igazán értettem, hogy miért csak Kim és én tiltakoztunk ez ellen és a többiek miért nem. Mindegy. A német srácok egész a furgonig kísértek, ott viszont eljött a könnyes búcsú pillanata. Illetve Lars és Nóri részéről nem. A srác alapból jön át Pestre tanulni, szépséges nénikém már csak plusz feltét. Édesek voltak, ahogy búcsúzkodtak.

Visszamentünk Móni lakásába, gyorsan összepakoltunk és indultunk a buszpályaudvarra. Az előző napi hatalmas záró zúzás vagy épp party nyomai még mindig ott ültek mindannyiunk szemei alatt. Ilyenkor imádtam a nagy napszemüvegeket, mert a fél arcom elfedte a kíváncsi szemek elől.

A buszon kb mindenki dögledezett. Én egy ideig azon gondolkoztam, Alice vajon hogy és honnan találta ki ezt a festék dolgot... De nem sokáig izgatta ez a kérdés a fantáziám. Megigazítottam a szemüvegem és egész úton csak zenével a fülemben aludtam. Amíg persze föl nem lettem ébresztve, hogy megérkeztünk. A városban még mindig csak egy buszmegálló volt, úgyhogy még mázli, hogy csak kis bőröndöket hoztunk.

A ház a város végén volt, de Forkshoz képest semmi volt ez a távolság. Rendes kertes házikó, külön bejáratú tetőtérrel. Na ez volt az, amit megrohamoztunk. Csak berohantam Kimmel a házba a kulcsért, gyors puszi és irány föl. A napot itt töltjük, aztán másnap lehet, hogy átmegyünk a másik nagyszülőkhöz - mondták még gyorsan anyámék. Szóval az a lehet az 100%. Nagyon örültem neki, de oké... Leslie anyja valóban rég látott. Nem mintha nagyon érdeklődött volna...

A tetőtéren az összes ablakot kinyitottuk és behúztuk a függönyöket. Relax. Kicsit megpróbáltuk összerakni magunkat, már amennyire erőnkből tellett. Este nagyi feljött, hogy menjünk enni. Savanyú bableves volt és tojásos nokedli salátával. Amikor kicsi voltam, milyen sok ilyen levest ettem.... Jól belakmároztunk, aztán elnyomott az álom az egyik fotelben Edward ölében.

Az ébresztőóra szerepét reggel Mattie töltötte be, ahogy átesett valakin:

- A jó kurva életbe! - engedte ki a hangját, mire valaki kuncogni kezdett. Valamiért Emmettre gyanakodtam.

Reggelire mama túrós palacsintát csinált nekünk meg madártejet. Evés közben bemutattuk a még ismeretleneket egymásnak, majd délután átmentünk Kim nagyszüleihez is beköszönni. Öreganyám a szomszédban lakott, úgyhogy nem kellett onnan messzire sem menni. Meg sem lepődtem, hogy csak papa szimpatizált Edwarddal...

Késő délután, mondhatni már estefele elmentünk sétálni, bejártuk a várost. Teljesen elfelejtkeztem róla én is, hogy itt nemigen fogják megérteni Mattie amerikai angolját, így hagytam, hogy egyedül menjen be a boltba csokiért. Csak akkor esett le, amikor kivágtatott és berácigált magával. A csaj a pénztárban egyből megkönnyebbült, amikor sziával köszöntem.

Apámék maradtak, de mi visszamentünk a másik mamámhoz, többek között azért, mert ott voltak a cuccaink is, meg mert ott el is fértünk, stb-stb... Egyszóval mindenkinek szimpatikusabb volt ott.

- Azért majd te is jöhetnél hozzánk igazán! - mondta Leslie Nórinak a reptéren.

- Figyelj, Laci, küldesz pénzt... megoldható - nevetett.

- Azért kár, hogy a bátyád nem jött most haza - hallottam meg Cody hangját, amint anyámmal beszélt.

Minden beszélgetésből elcsíptem valamit, miközben Edwardhoz bújva azon járt az agyam, vajon mi lehet otthon. Valószínűleg szakadó eső első sorban. Na ez az, ami nem hiányzott egyáltalán. Aztán eszembe jutott Brandon, Dakota és Jacob, hogy milyen rég nem láttam őket. Jake vajon átváltozott már? Ha nem, vajon tudja, hogy át fog?

- Aztán vigyázz az unokahúgomra, Edward! - Nóri hangja rántott vissza a gondolataim labirintusából a valóságba.

- Mindennél jobban - válaszolta olyan hangon, hogy végigfutott rajtam a hideg.

- Jól van, az esküvőre azért majd ne felejtsetek el meghívni - mosolyodott el és jelentőségteljesen a mellkasomra bámult. Luke eljegyzési gyűrűje a pólómon kívül volt. Összeszorított fogakkal a helyére raktam. El a kíváncsi szemek elől. Éreztem a hideg fémet a mellkasomhoz érni, miközben búcsúpuszit adtam Nórinak.

- A New York-i járatra kérem kezdjék meg a beszállást! - mondta egy monoton női hang. Ez volt a végszó.

Szépen elindultunk a kis kézitáskáinkkal , amit felengedtek a gépre és még egy utolsó pillantás, aztán ki tudja, mikor látjuk újra egymást. Lehet, hogy soha. Amióta Forksba költöztünk és rájöttem, hogy a horrorfilmek kedvelt szörnyei vígan szaladgálnak köztünk, tudtam, hogy semmi sem lehetetlen. Az életed egyetlen röpke pillanat alatt úgy megváltozhat, hogy még te magad sem tudsz lépést tartani vele. És ha egyszer belekeveredtél ebbe az őrült, magából kifordított világba, lehetetlenség kiszállni belőle. Pláne úgy, ha a választottad egy százéves vámpír, a gyerekkori barátaid alakváltók, az első szerelmed pedig egy örök életű, egyedi faj egyetlen példánya.

Mi jöhet még? - kérdezte egy hang a fejemben. Az éjszaka szülöttei, a Hold gyermekei, a kettő elpusztíthatatlan keveréke, Vida eternák és alakváltó indiánok, eddig ennyi. Ennyit befogadott az agyam. De mi lesz a következő? Angyal, démon, tündér, boszorkány, zombi, elf?

- Ez az, működik a wifi - hasított az elmémbe a mellettem ülő Mattie hangja. - Ah, Oliról még mindig semmi hír, még a myspace-én sem volt. tessék - tette át az ölembe a laptopot.

- Kösz - mondtam alig hallhatóan.

Hetek óta csak alig-alig néztem a híreket, pedig szoktam. Hangos sóhajok közepette vártam, hogy betöltsön a  CNN oldala. Úgy döntöttem, hogy amíg küszködik, beszélek egy kicsit Mattie-vel.

- Tommal beszéltél? - kérdeztem Olira utalva.

- Tommaé max a zenéről vagy rólad lehet beszélni - sóhajtott, nekem pedig megfeszült az állkapcsom. - A bátyja kb annyira érdekli, mint engem Nickol szerelmi élete, semennyire - folytatta.

- A jó testvéri viszony - fintorogtam.

- Valami olyasmi. De nem baj még pár óra és hazaérünk. Majd a reptéren jól megemlegeti, hogy semmi életjelet nem adott - mondta elszántan.

Valószínű! - gondoltam mosolyogva. Kb egy hétig emlegetni fogja... az ágyban. Na jó, a repülés és a wifi megártott az alapjáraton is élénk fantáziámnak.

- Te mit nézel? - kérdezte a laptopra bökve.

- Néznék - helyesbítettem. - Amúgy meg a híreket, de valamiért úgy érzem, várnom kell, míg hazaérünk - sóhajtottam lemondón.

- Nézd, a nemzetközi már bejött - mutatott rá.

- Több, mint a semmi - mosolyodtam el és olvasgatni kezdtem. - Jézusom, egyre több a gyerekgyilkosság. Nézd, Vancouver csak a múlthéten tíz eltűnést jelentettek, abból négy holttest került elő brutálisan szétszaggatva vagy teljesen lefolyatták a vérüket. A rendőrség egyelőre ne mtudja, ki vagy esetleg kik lehetnek az elkövetők, mivel nincs összefüggés az eltűnések között. Kortól, nemtől, etnikumtól és szexuális beállítottságtól függetlenül történnek a gyilkosságok - olvastam föl egy részletet. - Nézd, közöltek képeket is - mutattam.

Na igen, az ilyen dolgokhoz gyomor kell. Felfoghatatlan, hogy emberek képesek ilyen szintű brutalitásra. A képek között volt egy kb tízéves kislány is. A feje félig leszakadva a végtagjai kicsavarodva körülötte minden tiszta vér. Aranyos kis nyuszis hálóingje szétszakadva, egyik kicsi kezében még mindig ott volt a macija, ami csatakos lett a vértől. A kép láttán csak az alatta lévő információ döbbentett meg még jobban. Port Angeles.

Edward óvatosan kiemelte a kezemből a laptopot és csokoládébarna szemeiből semmi biztató nem sugárzott.

- Alice, Jasper - szólt és feléjük fordította. Mindketten megkövültek.

- Baj van? - kérdeztem irtó halkan, bár hülye kérdés volt. Naná, hogy baj van.

- Lehet - válaszolt szűkszavúan Jazz.

- Vámpírok? - formáltam ajkaimmal. Érdekesmód eddig még nem jutott eszembe ez a lehetőség, viszont egyre jobban kezdett eluralkodni rajtam a félelem. Oli napok óta nem jelentkezik, Zoey szintén... Zac... Istenem!

- Nem elképzelhetetlen - suttogta Alice. - Édes Istenem! Add, hogy ne úgy legyen!

~Vége~


Nos, ennyi volt drágáim. Ezennel vége az első résznek. :) Köszönöm a kommenteket, amiket kaptam. Nagyon örültem, hisz ez volt az első ficem. :)
De nincs okunk a búra, már kész van jó pár fejezet a következő részből. :D Hamarosan bele is vágunk! :)
(L)

2011. augusztus 3., szerda

Nightfall: 59. fejezet - Tombolj!

Sziasztok!
Bocsi, bocsi és még egyszer BOCSI, hogy ennyire lusta dög vagyok. De it vagyok és hoztam nektek az utolsó előtti fejezetet! Juhúúú. :D
Szóval köszönöm szépen az előzőhöz a kommenteket. :) Szeretlek titeket lányok. :)
Remélem tetszeni fog ez a fejezet is, igyekeztem - még anno -, hogy jó legyen. :D Szóval nem is húzom az időt, jó olvasást!
Love, Rami



Immáron túl voltunk egy David Guettán. Épp az előtte való Green Dayes bejegyzés hozzászólásait néztük, mielőtt fölraktuk volna az elmúlt nap dolgait. Attól függetlenül, hogy nem vagyok valami nagy diszkós, iszonyat jól éreztem magam tegnap este. Még a lelkemet is kitáncoltam. És ami meglepő, hogy nem vagyok fáradt.

- Damn, you's a sexy bitch, a sexy bitch! - viháncolt mögöttem Jamie és persze Emmett. Ki, ha nem ő?

- Srácok, ugye tisztában vagytok vele, hogy a hülyeségetek 80%-a fölkerül a netre?! - érdeklődött nevetve Alexis.

- Én nem vennék erre mérget... Van az 99 is - piszkálódott Mattie is.

- Mázlitok, hogy nincs nálam állandóan laptop, mert akkor azok ha nem fényképesen vagy videósan, akkor bizony legépelve lennének - szólt közbe Nóri.

- Ti nagyon betegek vagytok, csajok - szólt közbe Ulrich.

- És pont ezért bomlotok értünk annyira - közöltem és átadtam a helyem Tomnak, hogy pakolássza föl a videókat és a képeket.

- Nézzenek oda, és még ránk mondják, hogy nagyképűek vagyunk - mondta színlelt felháborodással Jasper. Annyira furcsa volt még mindig, hogy nem csillognak Alice, szerintük nagyon undorító és horrorisztikus kencéinek köszönhetően.

Halk kuncogás volt a válaszunk és nem szántunk rá több időt. Amint Tom végzett, megindultunk a kijárat felé, hogy  meglátogassuk a közeli Auchant. Ami azt illeti, messzebb volt, mint emlékeztem és nem sok mindent vettünk. Péksüti, friss kenyér, tej, kakaó... na meg esti alapozó. Visszafelé úton elsüllyesztettük az üveg Sierrát a táskámba a Bacardi pedig Alexishez került. A sörös részleget kihagytuk, azt bent is lehet rendeset venni, meg ami azt illeti, a társaságnak csak elenyésző része olyan nagyon sörös.

Ahogy az lenni szokott, minket simán beengedtek, a fiúkat viszont megnézték. Érdekes logikájuk van ezeknek, de mindegy is. A vége úgyis az, hogy nem találnak náluk semmit. Bár nem tudom, mire számítanak... se táska, se szatyor nincs náluk. Póló alá nehezen, főleg hogy általában nincs rajtuk. Marad a nadrág. Ami meg annak az oldalzsebébe fér - kb. egy dobozos sör -, az megengedett.

Amit vittünk, hamar elfogyott, annak ellenére, hogy nemrég reggeliztünk. Henyélés közben szemezgettünk a mai felhozatalból. Választottunk néhány magyar bandát is az esti Mika és Paramore mellé. Ismét egy igazán jó kis estének leszünk részesei és most nem csak késő este csöppenünk bele a jóba.

Délutánra pedig ismét találtunk jó elfoglaltságot. Elég volt csak megint megindulni és a nyakunkba venni a fesztivált. Beálltunk Axe-os lánynak és pasikat kellett mosnunk aztán ahogy továbbmentünk, elkapott minket néhány Snickerses katona és munkára fogta a fiúkat. Pl. Ulrichnak úgy kellett fekvőtámaszoznia, hogy Lexet a hátára ültették, vagy mondjuk Tomnak úgy guggolásokat csinálni, hogy engem a nyakába ültettek. Ugyan ez Emmettnek úgy, hogy a két oldalán egy-egy lányt kellett tartania.

Természetesen minden dokumentálva lett. Viszont ez után a fiúk egója csak még nagyobb lett. Szusszantak egyet-kettőt, aztán indultunk tovább, a jól megérdemelt Snickerseinket eszegetve, mert hattól indult a móka. lőtte még belefért egy kajálás, de aztán egész másnapig nem volt megállás. A magyar zene tetszett a többieknek is és ez nagyon jó volt, aztán Mika alkotott fergetegesen nagyot. Mattie, Nóri és Jamie különösen élvezték a koncertet. Végül a Paramore koncert méltó befejezése volt a napnak. Hayley haja élőben még jobban néz ki, illetve a csaj sokkal alacsonyabb, mint gondoltam.


- Odass! - kiáltott Kim és megtorpant, mire Ulrich és Alex beleütköztek hátulról.

- English please! - szólt rá Jamie

- Oh, sorry. Body painting - mondta arrafelé mutogatva, amerre látta.

- Foszforeszkáló? - hökkent meg kissé Lars és Jasper egyszerre.

- A ma esti partyhoz pont tökéletes lesz - jegyezte meg somolyogva Alice, mert ma este az electro zenéé lesz a főszerep.

Persze közös megegyezés alapján lett ez a program. Így hát megérdeklődtük, mennyi az annyi és szép sorban beültünk. Csak egy bikini és egy szoknya, illetve rövidnadrág volt rajtunk lányokon, így mi szépen ki lettünk dekorálva, szinte tetőtől talpig. Ennek örömére levetettük a fiúkkal a pólót - már akin volt persze -, és mi is festettünk rájuk egy-két dolgot, vagy épp írtunk, ahogy azt ők is tették.

Jó időtötés volt ez, el is ment vele a fél délutánunk. Innen aztán a Dreher melletti kis „bár”, vagy hogy is nevezzem, volt a következő megálló. Leültünk szépen a gumikerékre, míg Emmett, Tom és Ulrich elmentek leadni a rendelést. Már meg sem lepődtem, hogy nem 100%-os narancslevet és bubis vizet hoztak, hanem az itallapról a legütősebb koktélokat.

- Nem korai még alkoholizálni? - kérdezte nevetve Kim.

- Kiscicám, a jó dolgokat sosem tudod elég korán elkezdeni - mondta erőteljes hangsúlyozással Emmett, majd egy olyan szintű perverz vigyor ült ki a képére, hogy Kim is inkább próbált másfelé tekintgetni.

- Tiszta alkeszek leszünk - jegyezte meg Mattie.

- Ja, otthon majd csoportos leszoktató terápiára kell járnunk - szólt közbe Jamie.

- Hát, nem erőszak a disznótor - mondta Tom és kivette Mattie kezéből a poharat.

- Na! Hé! - kiáltott bosszúsan a lány. - Meg ne merészeld inni, mert megütlek! - fenyegette meg a fiút.

Még pár koktél után visszaindultunk a sátrakhoz, amit a napok során átalakítottunk úgy, hogy Larsék sátrai is be lettek forgatva a mieink közé. Odaérve a karavánhoz mindenki levágódott a földre, a fiúk másik nadrágot vettek, mi lányok meg beszélgettünk addig és vihogtunk. S míg ők a sátrakban kúszmálkodtak, mi egy picit kibeszéltük őket. Mikor Larsról volt szó, drága unokatestvérem teljesen belepirult, s kiderült, hogy ők bizony nem csak látszatra, hanem komolyan kerülgetik egymást. Így már teljesen érthető volt, hogy Lars mindig ott van, ahol Nóri.

- Fiúk, lemaradunk Paul Van Dyke-ról - toporogtunk már egy idő után.

- Nyugi babák! - mondta Klaus és Ulrich egyszerre, ahogy kiléptek a sátorból. - Indulhatunk! - kurjantotta az összes hímnemű, elnyújtva a szótagokat és indultunk is, miután lezártuk a sátrakat.

Edward megint olyan volt, mintha féltékeny lennem s szorosan magához húzott miközben mentünk. Nem mondanám, hogy bántam, hogy hozzásimuljak amennyire csak lehet, csak egyszerűen nem értettem ezt a hülyeségét.

Odaérve beálltunk a sorba és vártuk, hogy beljebb kerüljünk. Bent minden fehér volt, a stroboszkópoktól az ember szemét a kifolyás fenyegette, de a zene legalább egész jó volt. Már persze ha valaki nem csak egy bizonyos stílus felé orientált. Rólam szinte süt, hogy nem kifejezetten a kedvencem a gépzene, mint ahogy a csipetcsapatban sok mindenkinek nem, mégis eszméletlen party volt. Hogy a foszforeszkáló festékről a testünkön már ne is beszéljünk.


- Úr isteeen - nyöszörgött Nóri. - Iszonyatosan fáj a szemem!

- Nem vagy egyedül - sóhajtottam és odébb ültem a matracon, mikor Klaus befejezte a nyakmasszázst. - Mmm... ezért pénzt kéne kérned - dicsértem meg.

- Haver, miért van az, hogy az összes csaj beélvez a masszázsodtól? - hitetlenkedett Lars, de a srác csak vigyorgott rajta.

- Cimbikém, most ne ezt firtasd, itt az a kérdés, hogy Emmették mikor jönnek meg a piával - szólt közbe Ulrich. - Klaus egy mást téma, ő egy másik univerzum - mondta, miközben egyik cigit a másik után nyomta el.

- Tüdőrákban fogsz meghalni - szólt rá szigoróan Kim.

- Csibém, az én tüdőm, nem a tied. Nem kell félteni, masszív vagyok én - kacérkodott a lánnyal.

Miután megjöttek a srácok a korsó sörökkel, nemcsak az ital miatt, hanem úgy áétalánosságban felszabadultabb lett a hangulat.

- Csajok, tudjátok, mit láttunk? - kérdezte Emmett sokat sejtető mosollyal.

- Ingyen pornó a nagyszínpad előtti téren? - nevettem.

- Nem talált, királylány - biggyesztette az ajkait. - Bika szimulátort láttunk, és egyből ti jutottatok eszünkbe és a jóóóó csípőmozgásotok. - Furcsán Edwardra néztem, aki Emmett mellett állt.

- Nem akarod tudni, mik vannak a fejében - suttogta.

- Fején találtad a szöget - suttogtam vissza alig egy centire az ajkaitól. - Arra vagyok kíváncsi, hogy a te fejedben mik vannak - tettem hozzá szinte érthetetlenül halkan.

- Nagyon szívesen prezentálnám is - mormolta és a lehelete perzselte a nyakam vékonyka bőrét.

- Fodika, rosszabbak vagytok, mint a nászutasok - szólt be Nóri.

- Aha, aha... te csak hallgass! „Das ist sehr gut! Oh Lars, das ist optimale zwanzig centimeter! Oh, schön, schön! Lars, La-ars!” - adtam elő úgy, hogy lehetőleg ne a földön fetrengjek a röhögéstől. - Aranyom, nálatok még a kanos malac a bagzó macskával ötvözve is jobb! - tettem hozzá immáron mindenki számára érthető nyelven.

Aki tudott németül, az mind a könnyeit törölgette. Még Kim is, hiszen nagy Showder-klub fanok vagyunk. Youtube-on mindig nyomon követjük.

- Azt mondtad, nem tudsz németül - szólalt meg végül Klaus.

- Nem is, csak mamám német származású és egy magyar műsorban hallottam ezt egyébként - mondtam mosolyogva.

A hangulat innentől kezdve nagyon jó volt. Piszkálódás, könnyek és állkapocsgörcs. Végül az esti koncert előtt sikerült lenyugodni és végül Emmett is kiélhette a hülyeségeit, elvittük a bikához, ahol újra veszettül röhögni kezdtünk. De szépen lassan kezdett mindenki ráhangolódni egy lazulós raggie-s estére. Ezen felbuzdulva Kim be akarta rasztáztatni a haját, de hála égnek sikerült lebeszélni róla. Nagyon nem állna jól neki.

Egy pár rasztás sráctól megtanultam végre raggázni is. Nagyon viccesen festhettem, de legalább jól éreztem magam. A ganja zene hallgatása közben az jutott eszembe, hogy ezek biztos telepatikusan sugallják az emberbe a kábultságot. Végül is nem zavart túlságosan, jól elvoltunk és pont.


- Ühm... három túrós-vaníliás fahéjjal, egy kakaós és egy baracklekváros palacsintát kérek - mondtam mosolyogva a pult mögött álló lánynak.

- Jézus, neked aztán nem kell az alakod miatt aggódni a jelek szerint - szólt, miközben a gőzölgő palacsintákat rárakta egy tálcára. - Még valamit?

- Igen, szerencsére jó géneket örököltem - mondtam nevetve.  - Hű, hát egy banános-csokis shake talán még elfér valahol - tettem hozzá, majd miután csatlakoztam a már egy nagy asztalnál üldögélő, és a müzléjét piszkálgató Mattie-hez.

Beszéltünk pár sort, főként az volt a téma, hogy hiányzik neki Matrica. Együtt érzően megdörzsölgettem a hátát, aztán jöttek a többiek is és más fonalon mentünk tovább. És természetesen evés közben megnéztük a mai programot is.

- I think... you're punk rockers - tapintott a lényegre Lars.

- Nagyon jól gondolod - válaszolt kettőnk közül elsőként Kim.

- Miből jöttél rá? - érdeklődtem.

- Látszik az arcotokon, amikor valami zúzdás este van kialakulóban, hogy egy teljesen más univerzumba léptek át - válaszolta gyönyörűen megfogalmazva.

- Nagyon jó megfigyelő vagy - ismerte el Jazz.

A mai koncertek közé is beválogattunk anyanyelvieket, kapásból kettőt, sőt, hármat is. Depresszió, Tankcsapda, Auróra, ebben a sorrendben. Természetesen tarkítva olyan külföldi nyalánkságokkal, mint a Vampire Weekend és a nap fő fellépője a Good Charlotte. 100%-ra veszem, hogy ismerősökben nem lesz hiány a nagyszínpadnál.

A nap folyamán több mókás dolgot is találtunk, de ami a legjobban illett ide azt extrém frizurakészítő sátornál találtuk meg. Ha punk hát legyen punk, volt Kimmel a jelszavunk. Azt hittem, hogy sokáig fog tartani megcsinálni a punk sérót, pedig nem. Mattie egész végig vigyorogva ült a székben, míg a csaj tarajba állította a haját. Valamiért nem akartam belegondolni, hogy hány flakon hajlakk került a fejemre, illetve hogy hogy fogom ezt kiszedni a hajamból. Egy tippem azért volt: rengeteg és sehogy. Biztató a helyzet, de ettől függetlenül nagyon jó poénnak tűnt. Pláne amikor összetalálkoztunk a szülőkkel.

- Azt a, meg sem ismerünk titeket - nevetett Kim anyukája.

- Annyira rémes?  - nevettünk mi is.

- Nem, a régi szép időket idézi - nosztalgiáztak. - Na igen, a tarajos gőték, ahogy anyámék hívták a punkokat, mára eléggé kihalófélben vannak, ami nem igazán jó hír...

- Ha jól értelmezzük, a szüleitek kemény rockerek - szólt Lars Kim és énfelém sandítva.

- Voltunk valamikor - helyesbített anyám.

- Meg Laci és Karesz még most is az - pontosított Nóri, aki még egy brutális sminket is kapott.

- Na jól van gyerekek, Tankcsapdán meg Aurórán találkozunk - adta meg a végszót Leslie, azzal utunk kettévált.

Ezt élveztem a legjobban szinte, hogy volt elvileg felügyelet, de gyakorlatilag mégsem követték minden lépésünket. Ezt hívják úgy, hogy teljes mértékű bizalom. Ez az, amit nem ajánlatos eljátszani, ha jó életet akarunk magunknak Kimmel.

Nem tudom hogy, de erről eszembe jutott, hogy Kim szülei Torontóban élnek... és, hogy ez vajon meddig lesz így. Vajon ők költöznek át Forksba? Vagy Kimet rendelik haza? Az utóbbinál meg merem kockáztatni, hogy nem biztos, hogy jót tenne neki. Újra azon a helyen, ahol megismerkedtek, újra meg újra azokon az utcákon járni... Valószínűleg a suliban sem néznének rá más szemmel, mint ahogy rám sem, ha ne adj' Isten visszakerülnék oda. Ugyanakkor az is igaz, hogy Forksban vesztette el őt végleg... De nekem akkor is az első megoldás a legszimpatikusabb.

- Lökd ide a sört... - kezdte Kim énekelni, majd beszállt Nórika is és végül én is rázendítettem.

Vicces volt, ahogy énekeltünk összekarolkozva és jobbra-balra hajlongva. Plusz ez a kinézet... Nehezen emészthető, hogy úgy mondjam. De legalább jót röhögtünk - megint.

- Komolyan, ha ez után a hét után nem lesz überkockás hasam, pankráció lesz - mondtam két nevetésroham között.

- A pankráció nem kifejezés - értett egyet drága kereszttestvérem, Kim.

A magyar zenekarokon bemelegítettünk, s amint eljött az este, magával hozva idegen nyelvű kedvenceinket, már igencsak megvolt a kellő pörgés. A Vampire Weekenden valahol középen, a "pogóban" kezdtünk, és valahogy a kordonnál végeztünk. Na innentől kezdve minket onnan még atombombával sem lehetett volna elmozdítani. Jobbnál jobb együttesek és mi széttomboltuk az agyunkat. Valószínűleg holnap jön az sms mamától, hogy „Ramikám, láttalak a hírekben, kicsim Nagyon nyomtátok.”, vagy valami hasonló.

- A világvége még várhat! Pogózzanak a punkok! Az utunkba senki nem állhat!... - üvöltöttük teli torokból a Tankcsapdán, mígnem a "Baj van!"-on teljes mértékben elszabadult a pokol. Teljesen megőrültünk.

- Jupmp! Keep your hand off my girl, keep your hand off my girl! - szólt a színpadról a Good Charlotte és mi pedig ugrottunk és tomboltunk. A kordon félő volt, hogy nem marad a helyén.

Brutális este volt. Brutálisan jó.


NA, ennyi volt a móka mára. :) Dobj egy komit, ha bírtad. :D

2011. július 7., csütörtök

Nightfall: 58. fejezet - Beindul a gépezet

Halihóóó!
Nem, nem vesztem el, csak egyszerűen annyira lusta vagyok, hogy az már fáj. Pedig csak segg kell hozzá és amúgy is itt vagyok egy csomó ideig a gépnél... Na de mindegy, most már itt van, megjött. Már vártátok Chaten. :) És Nagyon szépen köszönöm az új kommentelőket. :) Iszonyatosan jól esik! (L) Szó szerint úgy voltam vele, hogy "ahh, senkit sem érdekel ez", de látva, hogy igenis van, nagyon boldog lettem. :)
Szóval még kettő és vége az első résznek. Sírunk vagy nevetünk, ki tudja?! :)
Jó olvasást ehhez a részhez! Remélem élvezni fogjátok. :)
Ja, és majd' elfelejtettem. Fontos információ. Senki ne keressen ilyen Sziget programot, mert NINCS. Csak az én agyacskám szüleménye. :P
Love, Rami



- Haver, szerintem nem kéne... - mondta neki Jamie és reméltem, hogy hallgat rá.

- Mert? Még nem is csináltam semmit, akkor meg mit nem kéne?

- Mi az, hogy „még”? - nézett rá összehúzott szemekkel Kim.

- Semmi olyan, amiről tudnod kéne - felelte vigyorogva. Tiszta Oli, le sem tagadhatná, hogy az öccse. - Minden a kisasszony válaszán múlik - tette hozzá és lassan felém fordította a fejét, majd felhúzott szemöldökkel nézett a szemembe.

Ahogy Edward szorítása erősödött, egyre jobban éreztem, hogy nem sok hiányzik neki, hogy nekiugorjon a srácnak. Én viszont nem tudtam erre mit válaszolni. Ha poénkodok, mint azt normál esetben tenném, nem kizárt, hogy komolyan veszi. De ha meg határozottan visszautasítom, lehet, hogy egy életre besértődik... amilyenek a férfiak... simán.

- Tommy, hát rögtön az első nap? - kérdeztem mosolyogva. Csak nem lesz gázos... Remélem. - Szerintem egy ilyen dogot nem kéne elsietni - folytattam kacsintva, s lopva Jasperre pillantottam, aki mosolyogva közölte a tekintetével, hogy minden oké.

- Szavadon foglak - válaszolta egy kaján vigyorral, mire Emmett is bekattant. Ennyire sokat ittunk volna?

- Fiatal, jóképű, kidolgozott testű férfiú megosztaná - mondta perverz hangon, mi meg elkezdtünk veszettül nevetni.

- Jó az arány öcsi... Öt pasi két csajra - szólalt meg Jasper is hosszú hallgatása után.

- Miért kettő? - kérdezte Lars meglepetten.

- Mert Mattie és Alexis foglaltak - adta a német fiúk tudtára Alice, aki közben Jazz arany fürtjeivel játszadozott.

- Tudjátok, amiről nem tud a párotok, az nem is fáj neki - mondta most Ulrich.

- Csakhogy Mattie Tom bátyjával jár - szóltam közbe én is.

- Akkor egy sajnos kilőve - sóhajtott. - De a gyönyörű vörös fürtös lány...

- Sajnálom, nem vagyok a gyors numerák híve - nevetett Lex. Jó volt őt így kicsit kibontakozni látni.

- Hát srácok, ezt megszívtuk - fordult a barátai felé.

Egy idő után azt vettem észre, hogy Mattie Emmett vállának dőlve már elég nehézkesen pislog, végül elalszik. A társaság már egész halk volt, a Nagyszínpad felől jövő zene pedig itt most egyáltalán nem volt zavaró. Ez hozzá tartozik. Én az arcomat Edward nyakának nyomtam, hogy felébresszen testének hűvössége. Erről jutott eszembe, hogy Mattie kinek is alszik a vállán. De aztán mosolyogva nyugtáztam, hogy a pólója a feje alatt van. Viszont, mint az utólag kiderült, nem használt Edward hideg bőre. Arra még emlékszem, hogy szorosan hozzábújtam és a nyakába csókoltam. Onnan pedig már csak olyan foszlányaim vannak, hogy nem lehet eldönteni, hogy megtörtént vagy csak álmodtam.

A következő reggelen, miután meglátogattuk a zuhanyokat és lelakatoltuk az üres sátrakat, beraktuk Jasperékébe a kulcsokat, hogy aztán elinduljunk reggelizni a Milli sátorhoz vagy tejbárhoz, kinek melyik megnevezés szimpatikusabb. A következő állomás a tegnap fellelt Internet sziget volt. Alex és Mattie a képeket, Jamie és Tom az Emmett kereálta, tegnap reggeli helyzetjelentést és az éneklős videót, én meg a kettő másik lánnyal kiegészülve a szöveget varázsoltam föl a blogra. Jót nevettünk Oli és a BMTH-s srácok, kiegészülve Zackel, hozzászólásain, illetve a chat-boxban lefolytatott beszélgetéseiken. Miután itt befejeztük a ténykedést, csak úgy cél nélkül elindultunk valamerre.

Út közben összetalálkoztunk egy érmekészítős géppel. Nagyon mókás érméket lehetett készíteni. Naná, hogy nem hagytuk ki. Még szerencse, hogy nemcsak eurót, hanem forintot is váltottam, mert ez éppen azzal működött. 205 forintot be, aztán tekerj, mint az állat! A pillanatok meg lettek örökítve, akárcsak a még szétterülve „alvó” Cullenek reggeli előtt.

Ahogy a sátorokhoz tartottunk, kaptam egy sms-t Trixtől, hogy épp a tömegben araszolnak a hídon. Nos igen, az lesz kérem szépen, már előre tudom, hogy beérnek, aztán valamikor jön még egy sms, hogy itt meg itt találkozzunk, megnézik jól vagyunk-e és egy hétig különválnak útjaink. De ez most kell, mivel külön  is jöttünk. Közöltem a többiekkel is, hogy a felnőttek lecsekkolják marj, meg vagyunk-e még vajon. Nem ellenkezett senki, nem is háborgott, hogy jaj de minek. Így tovább folytattuk a menetelést a sátrakhoz.

- Ezek még mindig alszanak vajon? - kérdezte Nóri, de ahogy Alice kijött a sátorból, meg is volt a válasz: nem. Ami azt illeti, megfagyott bennem a vér, de rendesen. És ha elkezdesz csillogni? Alice! Gondolkodj már! - ordítottam magamban.

- A fiúk még dögledeznek - közölte mosolyogva és kinyújtotta a kezét, mintha nyújtózkodna, így ráesett egy fénykéve. Azt hittem, megáll a szívem, de nem csillogott. Értetlen arckifejezésemre csak egy elégedett mosolyt kaptam, s valaki megragadta a csípőm hátulról és magához húzott.

- Edward?! - lepődtem meg és rá is értetlenül meredtem, hisz telibe sütött ránk a nap.

- Filmes smink - suttogta a fülembe. Ha ez így van, hát valami nagyon profi cucc lehet. - Plusz még valami, amit Alice kevergetett. Valami nagyon bizarr cucc - tette hozzá és ahogy lehelete csiklandozta a nyakam, megborzongtam még a harmincfokos hőség ellenére is.

- Ez jó hír, mert úgy egy óra múlva jelenésünk lesz a szülők előtt - mondtam, majd miután szájon csókolt, én kibontakoztam az öleléséből, hogy szembe tudjak fordulni vele.

- De ez csak addig van, amíg itt vagyunk, mert elmondhatatlanul irritál és ne tudd meg, mennyire várom, hogy alkonyodjon és leszedhessem magamról - panaszkodott.

- Úgyis jobban tetszik, ha csillogsz - mosolyodtam el. - Sokkal szexibb - nevettem. Nem válaszolt, csak egy újabb csókkal jutalmazott.

Amíg mi egymásba feledkeztünk, a többiek kinyitották a lezárt sátrakat. Egy perc múlva már Emmettet is hallottam és a kattogó fényképezőt. Illetve a cimboráink is megjöttek. erre már elváltunk egymástól. Alig hogy megfordultam, valaki visítva a képembe nyomta a műsorfüzetet. Rá kellett jönnöm, hogy nem is egy, hanem kapásból három valaki volt. Kim, Mattie és Tom.

- Minek is kell ennyire örülni? - kérdeztem.

- Ennek! - szólt Jazz is lelkesen rámutatva a mai napon lévő két egymásutáni koncertre. Ahogy elolvastam a két banda nevét elvetemült viyor ült ki az arcomra. Kings Of Leon és HIM.

- Gyerekek, hatalmas este lesz! - lelkesültem én is be, csatlakozva hozzájuk az örömködésben. Fogalmam sincs, ezt hogy nem vettük észre tegnap.

- Nem is tudtam, hogy szereted a HIM-et - mondta Edward.

- Sok mindent nem tudsz róla - szólt oda neki Kim. - De akár kezdhetsz féltékenykedni is - tette hozzá.

- Miért is? - fordult felém újra.

- Semmi - hessegettem el.

- Semmi, csak az énekes olyan észveszejtően, leírhatatlanul, brutálisan szexi, hogy azért már büntetni kén a csávót - mondta ki helyettem Kim, mire minden lány bőszen helyeselt. Természetesen én is.

- No mi az öcsi, csak nem konkurencia akadt? - piszkálódott Emmett vigyorogva.

Útban a Dreher színpadnál lévő kis lazulós helyhez, ahol anyáméknak le kell jelentkezni, megállította a kis csoportunkat egy újságíró. Hiába voltam Magyarországon, automatikusan angolul reagáltam, hogy „Yes?”, így aztán az egész interjú így ment, amíg meg nem kérdezte, hogy honnan hallottunk a fesztiválról az Államokban. Már anyanyelven közöltem vele, hogy magyar vagyok, csak kint élünk. A végén még egyszer elmondta, hogy a szerdai újságban lesz, illetve a Sziget hivatalos oldalán.
A négy szülő kiegészülve pár régi ismerősükkel, már ott voltak. Annyira furcsa volt, de odavezényeltük Kimmel és Nórival a csipetcsapatot és köszöntünk. Leslie egyik haverja megjegyezte, hogy milyen nagy lettem, aztán az álla is koppant, amikor megtudta, hogy már több mint fél éve Edwarddal járok. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán miután nevetve hozzátette Rigó és Viktor, hogy a HIM-en találkozunk, mind továbbálltak.

Annyira jól elhelyezkedtünk, hogy mi még maradtunk ott egy ideig. Vettünk pár doboz energiaitalt, kértünk a pultnál vaníliás dohányt és beüzemeltük a vízipipát. Hogy a hangulat tökéletes volt már most, az szent, s mire a pipa sem kapart már, hanem finom volt, felcsendült egy Bob Marley nóta.

- Ember, én nem akarok innen soha hazamenni - mondta Mattie ábrándozva, mire tovább adta a szipkát.

- Imádok itt lenni - helyeselt Alexis is.

Mikor kezdett alkonyodni, vagyis már nem sütött úgy a nap, visszaindultunk a sátorhoz. Cullenék elmentek „zuhanyozni”, mi meg a csomagmegőrzőbe pár cuccért. Átöltöztünk és a már bealapozott újdonsült barátainkkal elindultunk a nagyszínpadhoz. Korán volt még, de legalább vettünk pár Szigetes kiegészítőt és ruhadarabot. Viszont ha a kordonnál akartunk lenni... el kellett indulni. Át a már most gyűlő tömegen. Kings Of Leon és HIM...

Leírhatatlanul jó volt és szinte minden számot teli torokból énekeltem és hú... Az már csak a habon a cukordrazsé, hogy mindkét bandából van pengetőm és még egy HIM-es dobverőt is sikerült elkapni. Kérdem én, lehet ennél jobb? Valószínűleg lesz még ilyen, vagy ettől jobb esténk, de most ez nagyon felpörgetett. Isteni volt. Na meg Ville... egyszerűen kész. És nem vagyok hülye, mert biztosabb szeműek is megerősítették, hogy mikor Mattie-vel énekeltük összekarolkozva, hogy „For your soul, my love, Rip out the wings of a butterfly” , csuromvizes felsőben - Emmett a nyakunkba locsolta a biztonságiak által osztogatott vizet -, vigyorogva ránk kacsintott.

- Azért egy after-partyt el bírnék viselni Mr. Valoval - szólt Alex már a sátornál ábrándosan.

- Ohoho - reagáltuk le, tudván, hogy Lexike nem szokott ilyeneket mondani.

A másnapi kelés azonban nagyon nehézkes volt. Nem tudom, ki mikor meg honnan szerzett nagy Fitness gabonapelyhes matricákat, de valahonnan volt és meg is kaptuk a négy dobozt. A reggeli program ugyan az volt, mint tegnap. Reggeli, majd tudósítás a többieknek. Bosszantásképpen fölraktunk képeket az ereklyékről is. A következő megálló a csomagmegőrző volt, aztán össze-vissza szaladgáltunk.

Nem sütött a nap, de olyan meleg volt, hogy simán egy szál bikiniben rohangáltunk mi lányok. Ez még kapóra is jött az iszapbirkózásnál. Igen, bizony, és mi voltunk akkora barmok, hogy mindannyian  bementünk egy-egy menetre. Aki a „ringen” kívül voltak, azok természetesen fényképeztek és kameráztak. Én szabályszerűen attól féltem, hogy Mattie és Jamie megfulladnak a röhögéstől. Kim mellettem vigyorgott egy ideig, aztán hullámokban tört rá a vihogás. Természetesen „Mindjárt behugyozok!”-okkal bőven megtűzdelve.

Én még tartottam magam úgy ahogy, de egy idő után már az én kezemben is durván remegett a kamera, így lepasszoltam egy biztosabb kezűnek. A mi kis németeinkkel 16-an voltunk, így mindenki birkózhatott valakivel. Alice Emmettet választotta. Nekem ez a menet tette be az utolsót. Nemcsak a hasozmom fájt, kis híján be is pisiltem és a könnyem is hullott. Igaz ami igaz, a Tom vs. Jamie mérkőzés is könnyfakasztó volt, hogy a Német fiúkéról ne is beszéljünk.

- Úr isten, ez nagyon beteg volt! - törölgette a könnyeit Jam.

- Az nem kifejezés - masszírozta az arcát Mattie. Na igen, az én arcom is fájt rendesen.

- És most gondoljatok bele, ezt úgy natúrba szokás, valamelyik sártócsában - említette meg Kim. - Remélem lesz szerencsénk egy olyanhoz is - tette hozzá és rám sandított.

- Azt hiszem, drágám, akkor jön el neked a rossz világ - vetette oda Nóri. Nem tudom, mit volt úgy oda az angolja miatt, nagyon jól ment neki.

Miután levakartuk magunkról a száradófélben lévő iszapot, újra nekiindultunk felfedezni milyen mókákat rejteget még számunkra a fesztivál. Természetesen öt perc séta után találtunk magunknak megfelelő hülyeséget. Beöltöztünk spártai gladiátornak és valami habos cuccal töltött élő csocsó medencében kellett gyilkolni egymást. A fiúk nagyon elvoltak ott maguknak, de a bungee jumping mellette annyira hívogató volt... Nem zavartuk a fiúkat, eloldalaztunk és megérdeklődtük, hogy mennyi és mik a feltételek.

Az ár korrekt volt, a korhatár már ránk nem vonatkozott, és egy orvos is megvizsgált minket. Mind a hatunknak engedélyezte az ugrást. Nóri vállalta, hogy ő lesz az első. Aztán Mattie, én, Alice, Alexis és Kim. Szédítő volt a magasság. Egy kicsit hezitáltam, amikor vitt fölfelé a daru, valószínűleg a srác agyára is mehettem, de ő csak barátságosan mosolygott rám. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom mogyórónyira szűkölt, aztán előredőlve, széttárt karokkal levetettem magam.

Az adrenalin száguldott az ereimben és torkom szakadtából sikítottam, ahogy zuhantam lefelé a „mélybe”. Csak zuhantam és zuhantam, élveztem a szabadesés okozta fantasztikus élményt, ahogy az elsuhanó levegő körülöleli a testet... Aztán a kötél megfeszült és visszarántott. Amikor újra talpon voltam, kissé szédültem, de az arcomon az ezerwattos vigyor akár oda is lehetett volna tetoválva. A lányok természetesen fényképeztek és kameráztak mindent. Ezen a fesztiválon tényleg mindent megörökítünk.

- Kurva jó volt! - visítottam a kamerába.

Miután már Kim is tudott segítség nélkül járni, visszamentünk a gladiátorjainkhoz, akik hevesen érdeklődtek, hogy ugyan mégis mit műveltünk. Ha akartuk volna sem tudtuk volna ekkora összhangban közölni, hogy „bungee jumpingoztunk”. Egy pillanatra meghökkentek, de végül mivel nem tudtuk rábeszélni őket, hogy próbálják ki, újra útnak indultunk.

Meglátogattunk pár kajáldát, mivel reggel óta semmit nem ettünk. Míg a többiek különféle magyaros ételeket néztek ki maguknak, és egy extra nagy gyrost vettem és azt kezdtem el jóízűen majszolni egy egyliteres multivitaminos Cappy kíséretében.

- Mi lesz ma este? - érdeklődött Jamie.

- Ööö... mindjárt mondooom - lapoztam föl a műsorfüzetet. - Melyik színpadon?

- Természetesen a nagyszínpadon - nevetett. - A többin kétlem, hogy bármelyik zenekart ismerném.

- Soha nem lehet tudni - mosolygott rá Kim.

- Öhm... ma este... Ire Maffia, aztán valami banda Svájcból, akiknek nem tudom kiejteni a nevét, ééés Green Day.

- Oh, Green day - sóhajtott vágyakozón Mattie.

- Újabb csápolós este? - kérdezte mosolyogva Alex. - Na nem baj, mert holnap David Guettaaa.

- One love... - kezdte el énekelni Tom és a kezével szívet formázva felém „küldte”, mint a klipben.

- All the crazy shit... - zendült egy újabb Guett nóta. - Sexy bitch, a sexy bitch - jött az újabb.

Mi tagadás, igencsak elvoltunk magunknak. Evés után Guetta számokat énekelve, táncolva mentünk a sátorjainkig. Ha ezt akárcsak Seattle-ben tettük volna meg, simán hívják a mentőket hozzánk. Itt viszont annyit mondanak: „Kúl vagy vazze!” és még lehet, hogy be is szállnak, plusz kapsz egy ingyen sört.

Az Ire Maffiára elmentem volna szívesen, de mire leesett, hogy menni kéne, a koncert már elkezdődött, így az ment a süllyesztőbe. A svájcos banda koncertjére kibővült társaságunk német nemzetiségű része elvonult egy „Majd akkor a Green Day-en a pogóban találkozunk!” köszönéssel.

Egy koncert viszont nem koncert, ha nem elöl csápolsz a kordonnál - kivéve, ha a zúzdában szeretsz pogózni. Az előrejutás viszont soha nem egyszerű, így a tömeg szélén minden lány nyakba került. Alexis Jamie-ébe, Alice Jasperébe, Kim Emmettébe, Mattie Toméba, Nóri a velünk maradt Larséba, én pedig Edwardéba. Egyszerűbb volt így előrejutni... legalábbis nekünk biztosan. Elöl aztán ki leszállt, ki nem. Aki járt már koncerten, az tudja, hogy hogyan kell a kordonhoz állni, hát mi a két szigetelő rokonkával pont erre szakosodtunk.

Kezdődött a koncert és elszabadult a pokol. Mindenkin eluralkodott az extázis. Kin ezért, kin azért. Mattie például visongva ugrált Tom előtt, aki próbálta védeni őt hátulról, hogy ne legyen teljesen pépes a koncert végére. Tény és való, hogy Billie Joe Amstrong nem néz ki annyinak, mint mennyé és ha nem tudnám, meg nem mondanám, hogy már gyereke is van...

Brutális zúzás, visítás, dobhártyaszakadás, előre könyvelhető még több kék-zöld folt a kordon miatt, zsibbadt és megmerevedett végtagok, csatakosan izzadt és lelocsolt ruha valamint nehézkes elválás a kordontól, aztán pedig még nehezebb járás...


No drágáim, ennyi volt a móka mára, zárul Rami meseháza. Vagy mi. xD Mindegy is, tudjátok a dolgotok! ;)

2011. június 14., kedd

Nightfall: 57. fejezet - Paprikás krumpli és három zászló

Sziasztok!
Jelentem, nem vesztem el, csak egyszerűen lustaság és egyéb problémák jöttek közbe, amik miatt nem tudtam írni. :) Gondolom néhányan észrevettétek, hogy a blog hol privát, hol nyilvános... Sajnos ennek is meg van a maga oka, de ne zavartassátok magatokat, a történetet serényen írom tovább, már belekezdtem a második könyvbe is és jól haladok vele. :) Szóval NEM kell megijedni, a történet folytatódik! :)
Viszont most itt az új fejezet, már csak 3 van a végéig. :D Remélem tetszeni fog és azért örülnék egy-két kominak is. :)
Jó olvasást!
Love, Rami



Amikor már láttam, hogy reménytelen dolog, hogy valaki kimentsen ebből a szituból, rámosolyogtam.

- Valóban imponált - válaszoltam.

- Kim igazat mondott, amikor „értelmezte”? - kérdezte, miközben elkezdtünk lefelé lépkkedni a repülőről.

- Tom, Kim sok mindent másképp értelmez - magyaráztam.

- Szóval igen - vigyorgott önelégülten, mire én megforgattam a szemeim és Edward mellé sétáltam, akinél már ott voltak a csomagok.

Nyilván hallotta a „beszélgetésünk”, mert egy apró, gyengéd csókot kaptam, amit ő önelégült, én meglepett, a mellettünk elhaladó Tom viszont bosszús pillantással fogadott. Kim hülyesége beigazolódni látszik? Az agyszüleményei tényleg nem csak hülyeségek? Edward féltékeny Tomra?

- Féltékeny vagy - mondtam kihúzva a bőröndöm húzókáját.

- Ez hülyeség - tiltakozott egyből.

- Egy pár napja még én is így reagáltam a feltételezésre - mosolyogtam angyalian és megindultam anyámék felé, hogy aztán végre Nórit is lássam.

Amikor mindenkinek megvolt mindene, én már szinte toporzékoltam, hogy induljunk már. De amikor megláttam az ismerős, alacsony lányt, hatalmas mosoly terült el az arcomon. Legszívesebben visítva dobtam volna el mindent a kezemből és rohantam volna megölelni.

Nóri úgy nézett ki, mint apám fiatalnak. Annyi különbséggel, hogy őneki voltak évek óta a hajában mindenféle festett tincsek. Furcsa, hogy apám húga csak három évvel idősebb nálam. Ő elég művészlélek, tőle tanultam rajzolni, persze hiába, én egyszerűen béna vagyok ehhez. Soha senkinek nem mutatom meg, kivéve őt. Beszkennelem és elküldöm neki, ő meg mindig ír róla valamit. Kritika, tanács, meg hogy szerinte mit jelent egy-egy lég komor vagy morbidabbra sikerült rajzom.

- Hát szép jó reggelt! - köszönt Nóri vigyorogva.

- Szia kishúgom! - ölelte meg őt apám.

- Hello, I'n Nora Frill, rami's cousin - mutatkozott be nekik. - Azt hiszem, komoly problémák lesznek a kommunikációval - mondta nekem. - Van nyelvvizsgám németből meg olaszból... de az angoltudásom eléggé szegényes - sopánkodott.

- Csak Alexisszel, Mattie-vel, Jamie-vel sé Tommal kell valahogy megértetned magad - biztatta Kim.

- Tolmácsod meg több, mint elég van . nevette el magát Alice. - Bocs, Alice vagyok. Edward és Emmett húga - mutatkozott be, mire Nóri furcsán nézett ránk.

- Nem igazi testvérek, Esme és Crlisle örökbe fogadta őket kiskorukban - magyaráztam neki a sztorit.

- És Ja... Jasper? Jól mondom? - fordult felém segélykérőn. Szegénykém.

- Igen, jól - nevette el magát az említett.

- Te nem Cullen vagy? - érdeklődött unokatestvérem.

- Nem. Én Hale vagyok, mint a másik szőke lány, tudod, Emmett csaja. Na, ő a húgom, az anyánk meghalt így a nővére, Esme vett magához - mesélte. Szép kis sztori - gondoltam magamban.

- Oh, sajnálom - mondta Nóri, majd apám felé fordult. - Laci, hazamentek vagy maradtok Pesten? - kérdezte, amit ma már tőlem is kérdezett. Vagyis... tegnap. Vagy nem tudom.

- Igen, hazamegyünk, mert Amberék is be akarnak nézni a szüleihez, és a mínusz egyedik amúgy sem érdekel.

- Miről beszélnek? - kérdezte Jamie és Mattie.

- Arról, hogy a szülők hazamennek vidékre és majd két nap múlva találkozunk - világosítottam fel őket. Hát ez így tényleg érdekes lesz.

- És hol leszünk akkor mi? - érdeklődtek tovább.

- Nóri, hol is leszünk? - kérdeztem, mert ezt se én, se Kim nem tudta.

- Ha ti nem mentek apádékkal, akkor Móni lakásában - mondta, én pedig tolmácsoltam a többieknek.

Még egy ideig beszélgettünk a reptéren, illetve ismerkedtek a többiek Nórival. Volt egy olyan érzésem, ha nem fogjuk ezt itt rövidre és elkezd felkelni a nap, abból semmi jó nem lesz, így felvetettem az ötletet, hogy mi lenne, ha végre indulnánk. Nagy meglepetésemre mindenki azonnal bólogatott, Nóri meg elővett egy kocsikulcsot és meglengette előttem. Hát én is elővettem a Cooper kulcsát és az orra elé nyomtam. Gyerekes, de nem számít.

- Jó, nyertél - adta meg magát, mire én elraktam a kulcsot.

- Tiéd a kocsi? - kérdeztem, miközben a parkoló felé tartottunk.

- Nem, odáig nem jutottam el, hogy vegyek vagy anyáméktól kapjak - mondta. - Nem mindenki olyan mákos, mint te - tette hozzá. - Szóval a lakótársamé és ketten használjuk - mondta és egy Oliéhoz hasonló kisbusznál állt meg.

- Apáméktól egy bogárhátút kaptam - világosítottam föl.

- Látom, felkészültél - nevetett Edward, majd Nóri kinyitotta az ajtót.

Unokatestvérem vezetési stílusában fel véltem fedezni azt az elvetemültséget, ami nálam is megvolt. A reggeli dugó ellenére pedig gyorsan odaértünk. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett a lakásban az az, hogy az ötödiken volt és csal egy lifttel rendelkezett, amiben csak hárman fértünk be a csomagokkal együtt.

- Szép lakás - mondta Mattie, amikor Nóri bekísért minket.

- Köszi - mosolygott rá.

Három szoba, plusz a nappali szolgált arra, hogy aludni lehessen valahol. Én nem voltam álmos, így egy szoba felszabadult - tekintve, hogy ha én nem alszok, Edward sem -, ahol nyugi van. A fiúk pedig még a kocsiban arról beszéltek, hogy kéne valami kaja a hasukba, ezért Mattie-vel és Nórival karöltve lementem a boltba. Mattie-nek tetszett a környék, meg az, hogy most valami teljesen ismeretlen helyen van. Na igen, a változatosság gyönyörködtet.

Miután becserkésztünk néhány dolgot egy jó kis paprikás krumplihoz, visszasétáltunk a lakásba, ami meglepő módon egyben maradt, sőt, tök nyugi volt. Alex és Jamie lefeküdtek pihenni, Alice és Jasper is elfoglaltak egy szobát, a három fiú pedig valami zenecsatornát néztek. Kíváncsi vagyok, Tom mennyit érthet a reklámokból, vagy épp magyar nyelvű zenékből.

Amikor megemlítettük, hogy „kaja” a srácok egyből felénk kapták a fejüket. Bevonultunk az egész normális méretű konyhába és megkezdtük a kipakolást, Mttie még nem evett nem hogy még csinált volna valaha paprikás krumplit, így ő lett a kuktám, míg Nóri azzal idegesített, hogy lehet, hogy inkább pizzát kéne rendelni, mivel úgyis elcseszem.

- Na, hogy haladtok? Kezdünk éhen veszni - szólalt meg Emmett.

- Elvileg lassan kész leszünk - mondta Mattie felém fordulva én pedig helyeseltem. - Életemben először fogok ilyet enni...

- Miért, mi készül? - érdeklődött tovább.

- Paprikás krumpli - válaszolt neki a lány igen mókás amerikai angol akcentussal.

- És ti ketten csináltátok? - vigyorgott.

- Igen, Emmett, mi ketten csináltuk. A saját... pici... kis kezünkkel... és mindent jól megtapogattunk - kacsintottam rá, mire vigyora még szélesebb lett, aztán eltűnt a konyhából.

- He is so pretty! - áradozott Nóri. Szóra sem méltattam, csak nevetve a fejemet csóváltam.

- It's true! - helyeselt Mattie.

- Ha ezt Oli megtudja - mondtam sóhajtva barátnőmnek.

- Hülye - kaptam válaszul.

Amint kiderült, olyannyira jó lett a paprikás krumpli, hogy mind elfogyott a nap folyamán. A fiúk nem győzték isteníteni, nekünk meg Matitie-vel csak dagadt a mellünk és elégedetten figyeltük, ahogy jóízűen falatoznak. Kora este felé már kezdtem én is érezni az időeltolódás okozta nyúzottságot. Az sem rémlett, hogy Nóri, Kim és Emmett mikor mentek el és tértek vissza három négyszemélyes sátorral. Csak hogy jobban variálható legyen, ki kivel alszik egy sátorban, na meg lehet, hogy Oli tényleg jön még.

Az esti elalvás kb úgy nézett ki, hogy aki ahol éppen volt, ott aludt el. Így történhetett meg, hogy mind a nappaliban dőltünk ki. Ki a földön, ki az egyik fotelban, ki a kanapén. Hogy álmodtam-e, arról fogalmam sincs, viszont korán ébredtem, Edward ölelő karjaiban.

A többiek még aludtak bőven, hisz embertelenül korán volt, de egy dolog már most kétségbeejtett. A négy vámpír hogy fogja elintézni, hogy bejussanak velünk a fesztiválra anélkül, hogy lelepleződnének? A kérdésre meg si kaptam a választ Alice-től. Nem mondom, hogy kiugrottam a bőrömből, amikor közölte, hogy eléggé borús idő lesz, erős felhők fogják takarni a napot, de itt legalább ez nem azzal jár együtt, hogy szakad az eső napokig, vagy még ha szakad is, a hőmérséklet simán 23°C fölött marad.

Miután ezt megvitattuk, eszembe jutott, hogy valamikor el is kellene azt a blogos „tudósítást” kezdeni, szóval előszedtem a laptopom és amíg bepötyögtem, mi történt: meddig repültünk, hány óra volt itt, amikor landoltunk és mit csináltunk az után, addig Alice csinált pár képet az alvó társaságról. Néhány képet föl is töltöttem a bejegyzés végére, pont akkor, amikor Emmett elkezdett dolgozni, mint kameraman.

- Mindenki alszik még, mint a tej, vagy legalábbis pihenget, kivéve a mi kis kockánkat - mondta, mire én felé hajítottam egy párnát magam mellől. Természetesen mérnöki precizitással kapta el és így folytatta: - Úgy látszik, nagyon harapós ma a cica, de nézzük csak mivel ügyködik... Ó, hát egy szavam sem lehet, mert épp az otthoniaknak ad hírt - nevetett, s még pár idegesítő megjegyzés után lekapcsolta a kamerát.

Miután a többiek is életre keltek, elkezdtünk pakolászni, kihasználtuk, hogy még kulturált helyen tudunk fürdeni. Ami fejtörést okozott, hogy a ruhákkal mit kezdjünk. Végül úgy okoskodtuk ki, hogy három nagy málhással megyünk. Tulajdonképpen úgyis csak fehérneműre lesz jobban szükségünk. Két hosszú, három rövid, fürdőruha, törülköző és tisztasági szerek. Plusz két kis táskába Nóri belecsempészett a fürdőrucik meg néhány póló közé egy kis hangulatjavítót. Persze, hogy az egyik ilyen táska nekem jutott. Nem csak azért, mert a fiúk a sátrakat és a málhásokat viszik, hanem mert tapasztalatból tudjuk, hogy a pasiknak még a zsebüket is megnézik.

Mivel Nóri lakótársa házon kívül lesz ezen a héten garantáltan, bepattantunk a furgonba és megpróbáltuk megközelíteni a helyszínt és leparkolni lehetőleg emberi távolságra a bejárattól.  Ami azt illeti, nem volt gy könnyű menet, de megcsináltuk. Alice „kileste” a helyet, én meg Jamie-t magammal rántva kiugrottam a kocsiból és odatrappoltam, hogy senki ne állhasson arra a helyre. Vicces volt a szitu, de nem zavart, már éreztem, ahogy gyengéd lüktetéssel hívogat a híd.

- Egyébként - szólalt meg Jamie -, mindenhol majd így kézzel-lábbal kell kommunikálni? - kérdezte, és úgy láttam, mintha ő élvezné, hogy valami úton módon meg kell értetnie magát másokkal.

- Ki kell hogy ábrándítsalak, már akár itt az utcákon két perc múlva fogsz hallani angol szavakat - mondtam. - Bent meg pláne - tettem hozzá mosolyogva.

- Illúzióromboló - bosszankodott, d nem bírta sokáig és elnevette magát. - Annyira jól érzem magam, annyira jó valahol máshol lenni végre...

- Örülök, hogy tetszik - mosolyogtam. - Pedig még el sem kezdődött - mondtam, miközben a furgon beparkolt.

A levegő annyira meleg volt, pedig a napnak a nyomát sem lehetett látni. Ha nem tudtam volna, hogy nem, azon paráztam volna, hogy nehogy elkezdjen zuhogni az eső. A kis fülkéknél megkaptuk a műanyag karszalagokat és letelepedtünk a földre, lehetőleg minél közelebb  hídhoz. A hangulat már most a tetőfokon volt. Mellettünk egy csoport német srác várakozott. Karjaik szabály szerűen alkarközépig teli fesztiválokra, koncertekre szóló belépőkkel.

- Ezek tudnak élni - jegyezte meg Mattie halkan, de ahhoz elég hangosan, hogy a kis csoport is meghallja és az idegen, angol szavakon felbuzdulva beszélgetésre invitáljanak.

A helyzet Nórinak kedvezett. Meglepő módon a Cullenek közölték, hogy tényleg nemigen tudnak németül, így unokatestvéremen kívül, mind angolul szóltunk hozzájuk. Ha Nóri magyar akcentusa megmosolyogtatott, hát az ő németük szabály szerűen kinyírt. Én próbáltam visszafogni magam, de Mattie a földön feküdt, Alex meg a könnyeit törölgette a nevetéstől. Ami nálam betett, az az volt, amikor elkezdtek németül énekelni...

A srácok a kapunyitás után is hű társaink maradtak, s miközben lépésben haladtunk a nagy fehér hídon, töretlenül énekeltek. Csakhogy mostanra már a mi jenkijeink is megtanulták, és velük együtt daloltak. Még szerencse, hogy a kamera forgott és Alice mindent megörökített. Biztos ami biztos, magam is előrekaptam a már eléggé nyúzott Metallicás táskámat és kitúrtam belőle  fényképezőgépemet, hogy bőszen kattintgassam.

Amikor odaértünk a biztonságiakhoz, a fiúk csak pislogtak, hogy minket tényleg nem néztek át. És bent voltunk! Egy hét vadulás a barátaimmal... Teljesen felszabadulva lépkedtünk elöl Kimmel, egyenesen a megszokott sátorhelyünk felé. Mielőtt még a „fedő sátrat” - vagy nevezhetjük amolyan sörsátornak is - fölállítottuk volna, a sátrakat egy körben helyeztük el. Középre csak úgy le lett hajigálva minden, amíg üzemképesek nem lesznek a sátraink, tökéletes helyen vannak ott címszó alatt. Aztán amíg mi elkezdtük bepakolni a polifoamokat, pokrócokat, párnákat, addig Emmett megcsinálta a fedősátrat. Poénosan nézett ki, de legalább az eső kevésbé fog mindent elárasztani, és mondjuk tüzet is lehet rakni középen. Végül ami még mára kellhet, azt kiszedegettük a nagy zsákokból és elindultunk a csomagmegőrzőhöz.

Ha sokra nem is ,de arra jó volt a nap, hogy felfedezzük mi merre van - megjegyzem minden kb ugyan ott ahol eddig - és kiélvezzük, hogy a Toi-Toi-ok még tiszták. Megtaláltuk az Internet-szigetet is, ami külön jó volt. Mindemellett beszereztünk egy műsorújságot is. Már most a bőség zavarában szenvedtünk. Vagyis inkább csak Kim és én, hiszen mi ismertük a hazai előadókat is és ugyebár a külföldiek döntő többségét is... Ami egyből biztos volt, az a Muse és a Paramore koncert, aztán ahogy tovább leskelődjünk a műsorfüzetben, egyre gyűltek a jobbnál jobb bandák. A végén már úgy voltunk vele, hogy majd ahogy esik, úgy puffan. Egyszerre két különböző helyen nemigen tud lenni az ember.

Visszatérve a „sátorkaravánhoz” hirtelen nem tudtam, mi hiányzik, de aztán megvilágosodtam. Kim mintha kitalálta volna mit akarok, az egyik sátorból előrángatott pár összehajtogatott anyagdarabot. Nemzeti lobogók. Magyar, Kanadai és Amerikai, utóbbit nemrég szereztük be, pont erre a célra. Ha úgy vesszük, ez amolyan hagyomány, hogy tudják az emberek, ki honnan jött ide mulatozni. Viszont újfent Emmettre volt szükség, hogy fel tudjuk tűzdelni a zászlóinkat. Mikor megvoltunk, észrevettük, hogy a mellettünk lévő kis sátorkaraván Német zászlóval rendelkezik. A következő percben már Lars és Ulrich jött felénk.

Este már velük kiegészülve mentünk megnézni, mit alkotnak a Nagyszínpadon, de mivel nem jött be úgy nagyon senkinek, meglátogattuk a kajás-piás sátrakat. a vacsora meg is volt, aztán Kimnek és Mattie-nek eszébe jutott, hogy nekünk van valamink, amitől jobb kedve lesz az embernek, így csapatostul mentünk a már most sok ember között vissza. Út közben szóba jött, hogy milyen furcsa, hogy itt egyáltalán nem zavartatják magukat még az eladók sem, hogy két év hiányzok ahhoz - legalábbis itt -, hogy nagykorúak legyünk. Ugyan úgy kiadják a piát, mintha felnőttek lennénk.

A sátornál viszont azt a kérdést kaptuk, hogy miért is van három zászlónk, mire elkezdtük magyarázni, hogy a Magyar azért, mert Nóri, Kim meg én innen származunk, Kanada, mert ott éltünk Kimmel ás Amerika, mert most ott lakunk és a többiek meg tősgyökeresek. Ha megértették meg, ha nem nem... Az volt a lényeg, hogy jól érezzük magunkat Johnny társaságában.

- Alszol velem? - kérdezte Tom már valamikor éjfél felé, amikor már mindenkinek pirult az arca, még a vámpíroknak is. - Hmm? Alszol velem? - ismételte meg a kérdést vigyorogva, nem törődve a mögöttem ülő Edwarddal, akinek a szorítása egyre erősödött a derekamon.



Ennyi vót. :D Please weite a commnt. Thanks. ^^

2011. március 17., csütörtök

Nightfall: 56. fejezet - Itt repül a, itt repül a... + Díj

Sziasztok!
Újra itt vagyok egy újabb fejezettel és már csak 4 fejezet van hátra. :D
A kommentek száma ugyan továbbra sem látszik gyarapodni, de ez van... Viszont kaptam egy újabb díjat, immáron 11-gyel büszkélkedhetek. :) Ismételten Dreameától kaptam, akinek nagyon szépen köszönöm!


Még egyszer köszönöm szépen! ^^ Nektek pedig jó olvasást és ne feledjétek a kommentet! ;)
Love, Rami



- Annyira furcsa lesz, még soha nem voltam a szüleim nélkül nyaralni, nem még hogy Európa közepén . mondta Mattie az indulás előtti napon.

- Nyugi, nyuszi! Zsír esz!  mondta Oli 1000W-os vigyorral. - Bár én nem leszek ott, így ez kicsit levon a dolgokból...

- Ilyenkor úgy megcsapnálak - mondta Kim, de Mattie már intézkedett is, s Oli följajdult. - Kösz! - mosolyodott l drága rokonom.

- Na, de szerintem jobb, ha megyek, holnap repülünk! - szólt Mattie, elnyújtva az utolsó szót.

- Megyünk mi is - állt föl Alex és Tom is, míg Oli vidáman üldögélt tovább.

- Most mi van? - kérdezte, mikor már egy fél perce őt nézték. - Ó ember! - nyafogott, de azért föltápászkodott a fotelból. - Holnap a reptéren - mondta köszönésképpen és kacsintva kilépett a szobából.

Tény és való, az egyik színfoltunkat hagyjuk itthon, de végül is megértem, hogy inkább a karrierjét akarja előbb beindítani. Ki tudja, a következő fesztiválon már lehet, hogy ők is a Nagy színpadon fognak csörömpölni. Semmi sem lehetetlen. Egyetlen év alatt rengeteg dolog megváltozhat, ha csak azt vesszük alapul, hogy van, akinek az élete egyetlen nap alatt változik meg.


[Másnap reggel]:


- Szasztok amcsik! - köszönt Nóri vigyorogva webcamerán.

- Szevasz! Egy másfél óra múlva megy a repülő innen Seattle-be, onnan New Yorkba és onnan egyenesen Ferihegyen landolunk - mondtam.

- Basszus... - képedt el. - Na jó, meggondoltam magam, csak Angliáig megyek - mondta nevetve.

- Minden esetre jobb, hogy egy nappal előbb megyünk - mondtam, még kissé kómásan. - Legalább lesz időnk aludni rendesen - mondtam és belegondoltam, mekkora szenvedés lesz már, hogy mire megszokjuk az időeltolódást, addigra szokhatunk is vissza a Washington államiba.

- Olyan reggel hat körül érünk oda - mondta Kim, mire Nóri elhúzta a száját.

- Jól jártam én veletek... - sóhajtott fel. - És amúgy akkor hazamegyünk vidékre, vagy hogy lesz? - kérdezett rá arra, miről még nekem sem volt fogalmam. Pedig már nem ártott volna.

- Anyámat, a bátyádat vagy esetleg Kim szüleit kérdezd - mondtam ásítva. - halvány egy gőzöm sincs - tettem hozzá egy vállvonással. - Na, de majd ma, vagyis nektek holnap, találkozunk - köszöntem el és lecsuktam, majd le is kapcsoltam a gépecskét.

Izgultam, de túl fáradtnak éreztem magam. A szemeimet kényszeríteni kellett, hogy nyitva maradjanak. Hát még mi lesz a sok időeltolódás miatt. Belegondolni is előre fáj és fárasztó. De nem baj, megéri.

Hogy a cuccok normálisan elférjenek, mi Kimmel az én kocsimmal mentünk ki a reptérre, ahol már Alex ott volt Zackel meg az anyukájával. Majd utána hozta Oli az öccsét meg Mattie-t, s Cullenék is befutottak. Amint megtudtuk, Alexis anyukája azért jött ki, hogy Trixszel beszéljen valamit. Esmével már beszélt azóta nem is egyszer, Tegnap pedig átmentek Leslie-vel Sykesékhoz meg Mattie szüleivel is beszéltek. Akárcsak elvileg Mrs. Webberrel. Mondjuk szülők... soha nem lehet tudni, mikor mi bajuk van.

- A Seattle-i járatra kérem kezdjék meg a beszállást! - mondta egy női hang unottan és mi megindultunk. Még egy utolsó puszi, kézfogás, integetés, csók és el is tűntünk, hogy felszálljunk.

Amint megtudtuk, Kim szülei New Yorkban csatlakoznak hozzánk. Hogy mit ne mondjak, barátnőm arcáról nemigen tudtam leolvasni, hogy örül-e vagy sem. De nem tud mit csinálni. egy hétig bármikor összefuthat majd velük. Sőt, oda és vissza is egy repülőn lesznek. Ráadásul Pesten lesz egy napjuk arra, hogy „örömködjenek”. Így belegondolva, nem lehet valami kellemes érzés, ha tudod, hogy van egy gyereked, de az tök távol él tőled, hogy helyrejöjjön és még nyáron sem akaródzik neki hazamenni...

Miután Seattle-be átszálltunk, úgy terveztem, hogy olvasok, de nem jött össze. Egy ideig Emmett ugrált az idegeimen, aztán meg már nem is volt annyira kedvem, meg el is fáradtam, így próbáltam „relaxálni”. De meghallottam, amit Kim kérdezett és mivel ez engem is roppantul érdekelt, kinyitottam álmos szemeim és oldalra fordítottam a fejem.

- Az az igazság, hogy ezt még mindig nem tudjuk - mondta egy nagy sóhaj kíséretében Alice.

- Azért szépek vagytok... Vámpír létetekre hogy lehettek ilyen felelőtlenek? - kérdezett újra Kim.

- Elméletileg esős idő lesz - válaszolt a vámpírlány.

- De otthon az esős nyár nem olyan, mint Forksban - szólaltam meg én is.

- Tudjuk - sóhajtott nagyot mellettem Edward.

- Max az időeltolódásra fogjuk és majd késő délután aktívkodunk vagy valami... - mondta Jasper.

- Vagy magunkra kenünk egy csomó alapozót meg púdert - nevetett Emmett. - Na, de most tényleg... majd megoldjuk valahogy. Nem para. Al látta, hogy amikor megyünk, nem lesz jó idő és elvileg másnap sem, de egy napunk biztos lesz pluszban ezen agyalni.

- Ti tudjátok, de nem szeretnék a Volturival találkozni... Elég kegyetlennek tűnnek, a kép alapján - mondtam és behunytam a szemem.

Hallottam még, amint ők valamiről elkezdenek beszélni, de gyorsan összefolyt minden egyetlen hangmasszává, engem pedig elraboltak az álommanók. Ilyen sem sűrűn fordult elő, hogy én repülőn aludtam, de most nem tudtam ellene tenni. Jött és magával rántott. Egészen New Yorkig aludtam, ahol Edward ébresztett föl, hogy megkezdtük már a leszállást, ideje lesz felkelni. Kicsit morcosan és nem mellesleg teljesen elgémberedve teljesítettem a kérését és nem aludtam vissza.

Szerencsére a csomagjaink megvoltak és az átszálásra sem kellett várni, ami igazán meglepett. Amber és Cody mosolyogva fogadtak minket a gépen. Itt nem volt akkora szerencsénk, mint a Seattle-New York járaton, hogy a szülők mellett Alex, Mattie, Jamie és Tom is hallótávolságon kívülre estek. De ha ez nem lenne elé, társult még hozzá két teljesen „tudattalan” ember is. Mindemellett nagyon furcsa volt őket több mint egy év után újra látni. Végigfutott rajtam a hideg.

Ennek ellenére az út Ferihegyig teljesen normálisan telt. A szórakoztatásunkért pedig mint mindig, most is Emmett volt a felelős. De egy idő után mindenki követte a példát, amit New York felé tanúsítottam, és elaludt. Legalább nem kell ügyelnünk rá, ha valami vámpíros téma ütné föl a fejét - gondoltam.

- Annyira furcsa érzésem van - szólalt meg Alice.

- Mivel kapcsolatban? - kérdeztem tőle.

- Nem... csak úgy általánosságban - mosolyodott el bizonytalanul. - Tudod, egy emberekkel teli repülőn tartok egy emberekkel teli fesztiválra...

- Ne is folytasd! - sóhajtott Jazz. - Gondolj bele, milyen lesz ez nekem...

- Jazz, sima menet lesz! Majd a húgi segít, hogy kizárj minden hülyeséget a fejedből, a vadászatot meg megoldjuk, ha nem bírnád - biztatta őt Emmett.

- Csak lennénk már ott - szólt közbe fáradtan Kim.

- Te nem vagy fáradt? - kérdezte Edward, amikor már Kim félkómában magyarázott valamit, de egyikünk sem értette, hogy mi akar lenni.

- Nem igazán - feleltem -, de az mp4-ed ideadhatnád - mosolyogtam rá angyalian.

- Miért, hol a tiéd? - kérdezte, de már kezdte előkotorni.

- Kimberly Mercedes Evans kisasszonynál, mert ő az övét valamelyik csomagjába rakta - adtam meg a választ. - Na meg a tiéden mindig van valami, amiért bolondulok...

- Jó-jó - mosolyodott el és a kezembe adta. - Azt hallgatjuk, amit akarsz - adott szabad kezet, mire én elkezdtem nézegetni a mappákat, s közben fejemet kényelmesen elhelyeztem a vállán.

Csak úgy elindítottam egy számot, aminek szimpatikus volt a címe és lehunytam a szemem. nem aludtam, egyáltalán nem. Nem is tudtam volna, mikor Edward apró köröcskéket rajzolt a combomra. Kinyitottam a szemem és ránéztem, mire abbahagyta és megcsókolt. Egy apró, leheletnyi csók volt. Sóhajtva megráztam a fejem, mint mikor azt mondom: „Csak a baj van veled!”, aztán visszafeküdtem a vállára és most én kezdtem apró köröket rajzolni az ő combjára.

Persze ő teljesen máshogy reagált, mint én, ő is ostromolni kezdett. De hát mégiscsak egy repülőgépen voltunk a szüleim, kereszt szüleim és barátaink, nem mellesleg még három éber vámpír társaságában. Nem épp ez a megfelelő alkalom, így megfogtam a kezét, ezzel leállítva őt, s most én csókoltam meg. hasonlóan az övéhez, ez is csak egy pillanatig tartott, majd visszahelyeztem a kezeit az ölébe, mire ő lebiggyesztette az ajkait.

- Lugosi, emlékszel? - nevettem el magam arca láttán. A következő percben a fejemre rakta a fejhallgatót és előre mutatott.

A sors iróniája. Drakula. Lugosi Béla hófehér arca nézett rám a nagy gallérok közül, elővillanó szemfogakkal, miközben igen erős magyar akcentussal beszélt. Muszáj volt elnevetnem magam, ahogy Béláról Edwardra és Edwardról Bélára néztem. Ég és föld a két férfi.

Kissé előredőlve láttam Emmettet, amint nagy szemekkel nézi a filmet, a fejhallgatóval a fején. Aranyos volt, úgy kedvem lett volna megsimogatni a fejét, mint a kisfiúknak szokták. De végül úgy döntöttem, én is nézem, ha már egyszer egy másik vámpír felhívta rá a figyelmem. Viszont egy idő után nem emlékszem semmire.

Amikor fölébredtem, a többiek még javában aludtak, még Alice is úgy csinált, de már nem Lugosi volt a vásznon. Még csak ne mis vámpír, hanem valami hülye vígjátékos pasi, aki a fülembe kezdett vihogni.  Még kicsit lelassulva, de levettem a fejhallgatót és oldalra fordítottam a fejem.

- Mennyi van még? - kérdeztem halkan.

- Még úgy két óra és leszállunk - válaszolt.

- Fogunk még valamelyik rokonoddal találkozni? - érdeklődött Emmett.

- Nem én vagyok a jövőbelátó - válaszoltam. - De soha nem lehet tudni.

- Alice? - kérdezte még jobban előre dőlve, hogy láthassa az ablak mellett ülő húgocskáját.

- Talán Andrewval és a nagyszülőkkel - mondta vállvonogatva. - Ők még emberibb életet élnek, a sorsuk nincs összekapcsolódva a miénkkel - magyarázta. - De ezt nem neked kéne ecsetelnem.

- Jól van már - játszotta a sértett kisfiút. - Attól még láthattál volna valamit...

- Hé-hé-hé, ne rajtam keresztül folytassátok le a párzási rituálétokat - mormogta morcosan Kim, félig még csukott szemekkel.

- Hanem inkább veled? - kérdeztem vigyorogva, mire Emmett a szemöldökét kezdte húzogatni.

- Ha-ha. Nagyon vicces vagy - mondta durcásan Kim.

- Csak egy kicsit perverz - vigyorgott Emmett.

- Mindenki magából indul ki! - csiripelte Alice, mire Emmett valami olyat hallatott, hogy „hmm”. Elég hosszan és kéjes vigyorral megtűzve. Nem akartam tudni, mire gondol, és most sajnáltam Edwardot.

- Mondanám, hogy tépj sorszámot és állj a sor végér, de nem szeretek osztozkodni! - mondta Edward, valószínűleg Emmett gondolataira reagálva. nem volt nehéz kitalálni, hogy mire gondolt. - Csoportosan meg pláne nem - tette hozzá.

- De én kíváncsi vagyok és vevő az új dolgokra - szólaltam meg vigyorogva és tekintetem találkozott Kimével, mire elkezdtünk nevetni.

- Lista? - kérdezte.

- Lista - válaszoltam, miközben z arcomat fogtam.

Van egy szép hosszú lista elég érdekes témával. nem Top pasik. Ilyennel nem vesződtünk. Top helyek (szexhez), illetve Top Extrém helyek (szexhez).

Ezután persze nem volt nyugtunk... Igaz a legnagyobb buzgómócsing a legperverzebb volt közülünk, Emmett. Ki mást is érdekelne ennyire valami, ami a perverzségből indul és mi kis híján ott halunk meg a nevetéstől. Alig bírtuk visszafogni magunkat. A Stewardess egyszer-kétszer oda is jött közölni, hogy halkabban legyünk.

Nem sokára már Alex, Mattie, Jamie és Tom is fölébredt, és megpróbáltak bekapcsolódni a „beszélgetésbe”, de most már inkább a landolás utáni dolgok izgattak mindenkit. Kivel találkozunk, hova megyünk utána, az mennyi idő lesz és ott meddig leszünk... Na, meg hogy most akkor hogy is vagyunk? Milyen nap van, hány óra?

Csak úgy röpködtek a kérdések, nem győztünk szerválni Kimmel. De azért megpróbáltuk tudásunkhoz mérten a legkielégítőbb válaszokat adni. Majd miután a felnőttek is elkezdtek éledezni, hozzájuk irányítottuk őket, hogy tőlük kérdezzenek, ha van valami. Elvégre velünk ellentétben, ők nőttek föl itt. Amber eredetileg Sophia vagyis Zsófia, az Amber meg valahogy odakerült elé. Soha nem kérdeztük erről. Cody pedig Károly.

Az utaskísérő most kedves hangon közölte, hogy kapcsoljuk be az öveinket, mert megkezdjük a leszállást. Hatalmas sóhajt hallattunk Kimmel, s eleget téve a kérésnek, becsatolkoztunk. Én személy szerint már iszonyatosan ideges voltam. Ott akartam lenni, találkozni Nórival, elmenni Móni - Leslie és Nóri nővére - lakásába, aztán megkezdeni az araszolást és egy hétig rohadtul elfelejteni mindent, kikapcsolni, nem törődni semmivel, csak lenni és jól érezni magam.

Szinte csiga lassúnak éreztem, amilyen tempóval haladtunk. Kedvem lett volna fölpattanni és berohanni a pilótafülkébe, hogy iparkodjanak már, mert nem szeretnék tizenhat évesen megőszülni. De ezt ugyebár nem tehettem, így türelmetlenül vártam a landolást, illetve a ki kútászkodást Ferihegyről.

Őszintén szólva, azon csodálkoztam, hogy Jazz még nem szólt rám, nem küldött rám egy „kis” nyugalomhullámot. Vagy lehet, hogy küldött, csak én éppen annyira extázisba estem, hogy nem érzékeltem? Nem tudom. Mindenesetre, furcsa, akármelyik oldalról nézzük is a dolgot.

- Szálljunk már lee-ee-ee-e - türelmetlenkedett Kim is, mire a többiek kuncogni kezdtek.

- Biztos, hogy nem vagytok vérrokonok? - kérdezte Lex nevetve.

- Legfrissebb információim szerint biztos - válaszoltam. - De miért is? - kérdeztem összevont szemöldökkel.

- Mert mindketten ugyan olyan nyugtalanok vagytok - adta meg a választ a lány.

- Amíg nem volt benne részed, nem tudhatod, mennyire ott akarunk már lenni - szólalt meg újra Kim.

- Akkor a Readinget már meg sem említem - mondtam Kimnek. - Az is egy fesztivál - tettem hozzá, mielőtt még megkérdezte volna valamelyik, hogy az mi. - Csak az épp Angliában...

- Jézusom, ne kínozz már! - nyögött föl Kim. - Ezért most amúgy nagyon utálom a nagybátyádat! - puffogott.

- Nekem mondod? - sóhajtottam.

- De nem értem, miért vagytok úgy oda ezekért - mondta Alex, mire én csak elnevettem magam.

- A Readinget nem fogod érteni - mondtam mosolyogva. - Vagyis, hülyeségnek fogod tartani...

- Hadd találgassak! - szólalt meg most Tom. - '70-es Punk, grunge, hand-diving, '91-92 Nirvana, sárdobálós Sárméz alias Mudhoney, véres tampont a közönségbe dobáló énekesnő, akinek elfelejtettem a nevét, Everett True és sorolhatnám... ?

- Szerintem az állam koppanását most még Forksban a tesód is hallotta - mondtam ledöbbenve.

- Értsd: Ez nagyon szexi volt, legszívesebben most leteperne és kb odáig van most érted, velem együtt - mondta neki Kim, mire szép kék szemeit az enyémbe fúrta Tom mosolyogva.

- Tényleg így van? - húzta föl a szemöldökét is.

- Gyertek, szálljunk le, mielőtt még bezárnak minket ide - mentett meg Mattie és mind fölálltunk, de Tom nem engedett csak úgy előre.

- Fogok választ kapni vagy ne is reménykedjek benne? - kérdezte kisfiúsan.


Nos, ennyi volt ez a fejezet. Remélem tetszett. Kommenteeeet! ;)