Nightfall: 10. fejezet - Bulizás és emberrablás

Alice majd' kiugrott a bőréből, már alig várta ezt a napot. Anyámék még otthon voltak amikor hazaértem a suliból. Otthon már én is izgatott voltam. Felmentem a szobámba, gyors zuhany, aztán átviharoztam a gardróbba. Ott álltam a gardrób közepén egy XXL-es pólóban és nem tudtam mit vegyek fel...

-Mi a fenét vegyek fel?-tűnődtem hangosan.

-Szerintem így is jól vagy-hallottam meg Edward hangját. Ez a pasi lesz a halálom....-De ha szeretnéd segíthetek.-mondta mosolyogva. Ott állt a gardrób ajtajának támaszkodva és rosszfiúsan mosolygott.

-Te mit keresel itt? És hogy..?-förmedtem rá.

-Ablak.-mondta még mindig mosolyogva. A szemei csillogtak, majd folytatta-De szerintem anyukád is simán beengedett volna, ha az ajtót választom.

-Oké, akkor, ha már itt vagy, hajrá... várom a ruhajavaslatokat.-elrugaszkodott az ajtótól és elkezdett matatni a ruháim között.

-Nincs szoknyád?-csodálkozott-Milyen lány vagy te, hogy csak nadrágod van?

-Szerintem a szoknyához legalább plusz tíz foknak kell lennie. És valljuk be, itt elég ritka, hogy süt a nap.-mondtam határozottan.

-Igazad van, de ma jött el annak a napja, hogy vegyél magadnak legalább egy szoknyát.-utasított, aztán a szemembe nézett és elmosolyodott.-A kedvemért...

-Majd meglátom mit tehetek.-mondtam halkan.

-Akkor lássuk a medvét!-és azzal elkezdte előszedni a szerinte megfelelő ruhadarabokat. Elővette a fehér farmerem, egy szürke ujjatlan hosszított pólót, amin tenyérnyomok vannak-Érdekes ez a póló...-elnevette magát, aztán tovább kutakodott. Megtalálta a sötétkék, fehér pöttyös kapucnis pulcsimat és lerakta az eddig kiválasztott ruhákra. Aztán megfogta a bélelt Converem és a ruhák mellé rakta.-Ezzel készen is volnánk.-mondta önelégült mosollyal.

-Köszi a segítséget, de most kifelé.-utasítottam

-Ez jár a segítségemért?-kérdezte durcás, kisfiúarcot vágva.

-Nem mondtad, hogy kérsz is cserébe valamit.-mondtam nevetve.

-Igazad van, kellett volna valami feltételt szabnom...-tűnődött. Az órára pillantottam. Tíz perc és indulnom kell, én meg állok itt pólóban, össze-vissza hajjal... Odaléptem Edwardhoz és megpusziltam, most először, aztán kitessékeltem.

-Jó vámpír kint marad, nem les és megvár. Mert különben egy csapat lánnyal találod szembe magad, akik a barátnőjüket fogják követelni. Öt perc és felöltözöm.-azzal becsuktam az ajtót és felöltöztem. Megcsináltam a hajam és feltettem a szokásos sminket. Tetszett ez az összeállítás, de önszántamból nem vettem volna fel így. Kimentem megmutatni magam Edwardnak. Ő az ágyamon babrált valamivel.

-Tádá!-mondtam és odaléptem elé.

-Fantasztikus! Csini vagy.-mondta, megfogta a kezem és körbeforgatott.-Ez a póló...-mondta mosolyogva.

-Valami bajod van vele?-morcoskodtam

-Nem, dehogy, épp ellenkezőleg.-dudálást hallottam. Kinéztem, egy sárga sportkocsi állt a ház előtt.-Ez Alice lesz.-mondta, aztán csengettek.

-Ramóna!-hallottam anyám hangját.

-Igen, ez Alice.-mondtam halkan.

-Szórakozz jól. Alice-szel pedig vigyázzatok. A szoknyát meg számon kérem.-mondta mosolyogva.-Valami csinosat vegyetek.-még szélesebb lett a mosolya.

-Igyekszem. Akkor majd találkozunk.-mondtam halkan, és megpusziltam gyönyörű, jéghideg arcát. Sarkonfordultam és levágtattam a lépcsőn. Az ajtóban Alice várt.

-Jó bulizást.-mondta anyám mosolyogva.-Hétfőn jövünk.

-Jó legyél.-mondta gyorsan Leslie. Aztán közelebb lépett .-Tartsd a markod! Egy kis elköltenivaló.-vigyorgott.-Érezd jól magad kölyök!

-Oké, köszi. Nektek is jó szórakozást. Akkor hétfőn.-mondtam és az ajtóban várakozó Alice felé indultam.

-Csókolom!-köszönt el Alice. Először értem jött, így még el kellett mennünk a csajokért. Persze ők is a pólómmal voltak elfoglalva...

-Csak nem home-made?-tudakolta Gaia

-Bár, biztos nem Edwarddal csinálta...-kitört a nevetés-mondjuk ki tudja...-tűnődött Alex.

-Áh, azt Edward mondta volna...-reagált helyettem Alice.

A shoppingoláshoz végül Olympiát választottuk. Boltról, boltra. Szinte mindenhol vettünk valamit. Zoey és Alice rábeszéltek egy magassarkúra. Mattie-nek vettünk egy csini bőrkabátot. Mindenki vett mindent. Pólót, abból a legtöbbet, pulcsit, nadrágot, cipőt... rengeteg cipőt. Nyaklánc, karkötő öv... Kabát, sapka, sál. Aztán betévedtünk egy fehérnemű üzletbe. Csak ott szabadult el igazán a pokol. Szem nem maradt szárazon a nevetéstől... Mindannyian vettünk egy szettet.

Persze nem valami átlagosat. Mi a szexi darabokra mentünk. Úgy láttam Alice tényleg élvezi és a nevetés sem megjátszott volt. Az egyik boltban Alice a szoknyákhoz csődített minket...

-Na lányok... Ügyességi feladat, Raminak szoknyát kell vennünk.-felém fordult.-Edward a lelkemre kötötte, hogy legalább egy szoknyát vennünk kell neked.

-Élő babaöltöztető!-mondta Mattie vigyorogva és mindannyian újra nevetni kezdtünk.

Szinte a bolt összes darabját fel kellett próbálom. Nekem megtetszett egy fekete egybe részes. A lányok pedig épp egy mélykék rövid szoknyát hoztak. Alice úgy döntött, döntse el Edward, hogy melyik legyen...

-Várj, lefotózlak és elküldjük Edwardnak, hogy neki melyik tetszik jobban. Oké?-és már vette is elő a mobilját.
-Jó, benne vagyok.-Edwardnak természetesen mindkettő nagyon tetszett. És nekem is.

-De akkor melyik legyen?-kérdezte Alice.

-Figyelj... megveszem mindkettőt.-mondtam mosolyogva.

-Így kell ezt csinálni!-mondta Gaia.-De lassan záróra...

-Jesszusom! Ennyi az idő?-lassan nyolc óra volt. Nekünk pedig rengeteg programunk volt még hátra.

Zoey és Mattie egy csomó filmet hoztak. Hazafelé az úton is nagyon jól elvoltunk. Csodálkoztam, hogy Zoey rendes velem. Igaz az én bulim...

A lakás üres volt. Úgy döntöttem a szobám lesz a legmegfelelőbb hely. Inkább ott legyen rumli. Tévé van, hely van. Tökéletes. A szobámban mindenütt ruhák hevertek. Úgy döntöttem, itt a megfelelő alkalom, beszélnem kell Zoeyval.

-Zoey, kérdezni szeretnék tőled valamit...-kezdtem halkan.

-Mondd.

-Szóval, úgy vettem észre, valami bajod van velem. Tudni szeretném, hogy mi...-mindenki minket figyelt. Ez egy nagy, esti csajos dumálásnak indult. Körbeültünk a szőnyegen és elindult az őszinte beszélgetés. Volt a közelben minden.. Halk zene, csoki, üdítő... semmi akadálya nem volt, hogy nyugisan tudjunk dumálni.

-Akkor, megtudhatom, mi bajod velem?-kérdeztem újra.

-Az első nap, tökre megkedveltelek... de aztán, úgy vettem észre, Jamiet jobban érdekled te, mint én...-mondta szemlesütve.

-Oh... szóval Jamie miatt?-csodálkoztam.

-Igen... tudod... hát... szóval nekem nagyon tetszik. De ő láthatóan irántad érdeklődik...-nézett rám szúrós szemekkel.

-Zoey, engem nem érdekel Jamie! kedves, jó fej, de semmi több mint haver. Rmélem ezt te is tudod, és ő is észrevette.-mondtam Zoeynak. Reméltem, hogy már túl vagyunk a nehezén.

-Oké. Értem. De Jamie akkor sem vesz rólam tudomást.-mondta szomorkásan.

-Hát keltsd fel az érdeklődését! Ne várj rá, lépj te.-bíztattam mosolyogva.

-Jó, majd megpróbálom. na, de beszéljünk valami másról.-mondta nevetve.

-Akkor béke?-kérdeztem reménykedve.

-Béke.-vigyorgott rám Zoey.

-Így kell ezt csinálni!-mondta Lex-Valakinek még valami probléma?-mosolygott.

-Remélem nincs... Mattie, mi a helyzet Olival?-kérdeztem.

-Oli?-lepődött meg Alice.-Oliver Sykes tetszik? Ez édes.-mondta mosolyogva.

-Igen.-mondta Mattie és elpirult.-De ez csak egyirányú érdeklődés...-nagyot sóhajtott.

-Én nem lennék ebben olyan biztos!-mosolygott Alice,mint aki olyat tud, ami még csak ezután lesz. Valószínűleg így is volt.

-Alice, mit tudsz?-villanyozódott fel Mattie.

-Az ég világon semmit.-mondta még mindig mosolyogva. Mattie elhúzta a száját és témát váltott.

-Zac miért nem jött suliba?-érdeklődött Mattie Alextől.

-Gondolom a rezervátumban van az apjánál. De miért tőlem kérdezed?

-Talán mert te vagy oda Zac-ért és nem én.-mondta kacéran Mattie.

-Te lökött vagy Tozier! Vizsgáltasd ki magad...-mondta Lex és meglökte Mattiet.

-Zac indián?-csodálkoztam

-Igen, az apukája a quileute indiántörzs tagja. Szóval szerintem Zac most La Push-ban van.-fordult vissza Mattiehez és vágott egy fintort.

-És akkor Zac miért nem a rezervátumban él?-értetlenkdtem

-Az anyukája japán és ő itt lakik a városban. Zac pedig vele él. De gyakran jár La Pushba.-okított Alex.

-Aha, és akkor még Mattie a dilis...-mosolyogtam-Van itt olyan ember rajtam kívül, aki nem szerelmes?

-Aww, szívem, miért hazudsz?-tette a kezét a hátamra Alice, a többiek meg jjót nevettek. Tudom, hogy fülig szerelmes vagy a bátyámba.

-Alice, ez nem.. jesszusom, te meghibbantál!-ráztam le magamról a kezét.

-Jaj Rami, nehogy azt mondd, hogy nincs köztetek semmi.-mondta Gaia.

-De nincs...-próbáltam én ezt beléjük sulykolni, semmi sikerrel.

-Pesze, és aztért kellett akkor ma Edwardnak elküldeni a két szoknyás képet, igaz?-fakadt ki Mattie.

-Az Edward hülyesége volt.-mentegetőztem

-Én is azt mondanám...-kezdte már Zoey is.

-Hagyjatok már na!-mondtam halkan.-Nincs semmi, vagyis, nem tudom.-pirultam el.

-Legalább összejöttök?-érdeklődött Lex.

-Biztos, hogy összejönnek, nézz csak rájuk... Nem is úgy néznek ki, mint akik közömbösek egymásnak. Én meg miztosra tudom, hogy Edward nem csak barát....-mondta Alice sugárzó mosollyal.

-Neheze, de elhiszem... Bár ez... olyan képtelen.-motyogtam, inkább csak magamnak.

-Mi ebben olyan furcsa? Egy csinos lány vagy, Edwardnak meg van szeme.-mondta Gaia.

-Itt nem is arról van szó... inkább arról, hogy te mit gondolsz. Hogy érzel Edward iránt...-mondta Mattie.

-Igazából, fogalmam sincs. Edward nagyon vonzó... De nem túl korai? Mármint, idejön egy kanadai-magyar csaj és összejön egyből valakivel....-a hangom olyan furcsa volt.

-Nem is akárkivel...-vigyorgott Gaia.

-Nyugi, nem para.-mondta Zoey-Pláne, ha kölcsönös.

Aztán végre leszálltak erről a témáról. Igaz már késő volt, de még megnéztünk két horrorfilmet. Pont ami ide illett. Fiatalok, buli, halloween. Úgy láttam, hogy Alicet is érdekli. Ennek nagyon örültem. Vgy csak nagyon jó színésznő. Merült fel bennem, ez a lehetőség is. De ezt gyorsan elhessegettem. Lassacskán elfáradtunk. Szerencsére az én ötletemnek hála, padlófűtés volt a szobámban. Így a földön, a szőnyegen is vígan ellehetett aludni. Ami annyiból is jó, hogy senkinek nem kell egyedül aludnia. Mert a vendégszobában is csak franciaágy van és akkor valakinek a nappaliban kellett volna aludnia. Büszke voltam ezért az ötletért magamra.

A gardróbból kihoztam három takarót és párnát. Matrac nem kellett senkinek, a szőnyegem jó puha volt. Ágyazás és lámpaoltás után sztorizgattunk még, de lassan mindenkit elnyomott az álom. Álmomban Edwarddal sétáltam az erdőben kézen fogva. Valamit mutatni akart, a szeme nem világos volt, hanem vörös. De én bíztam benne.Az álom persze akkor jött, amikor az ajtó nyílt és Alice keltegetni kezdett minket. Kicsit morcos voltam ezért, mert nem tudtam meg, hogy mit akart Edward, és miért volt vörös a szeme...

-Csajok! Kész a reggeli!-jött be a szobába Alice.-gyerekek... már délután egy óra!-vette hangosabbra a mondanivalóját. Szegény, biztos halálra unta magát amíg mi aludtunk...

-Mmm-morogtam nyújtózkodás közben. Aztán Alice hideg lehelletét éreztem.

-Edward hagyott neked üzenetet-suttogta a fülembe és a kezembe nyomott egy összehajtogatott papírt.

-Mmm... köszi-motyogtam és puszit nyomtam az arcára. Megpróbáltam felülni és kinyitni a szemem. Nagy nehezen sikerült észhez térnem. A többiek is nyűglődtek még javában. Széthajtotta,m a papírt és megpróbáltam elolvasni.

Szia Drága!
Olyan édesen aludtál. reggel alig akartál elengedni. Érdekelne miért.
Ha a nap folyamán valami furcsa, váratlan dolog történik, ne lepődjetek meg! Alicet hiába kérdezed, nem fog semmit mondani. Bizonyos részekről még ő sem tudhat.
Legyél jó!

Edward

Szóval Edward éjjel megint itt volt. A levélke utolsó felét nem értettem. Talán jobb is volt így. Elvánszorogtam a fürdőbe. Katasztrofálisan néztem ki. Kicsit rendbe szedtem az arcom és visszamentem a szobába. Mattie már ébren volt. De még mindig ott heverészett a szőnyegen.

-Na mi van Tozier, élvezed a padlófűtés előnyeit?-viccelődtem. Ekkor belépett Alice, ismét.

-Hajlandóak lennétek végre felkelni?-mérgelődött, a még mindig fetrengők láttán.

-Én ébren vagyok!-motyogta Mattie.

-É.. ..s é...e.. va...k-próbált valamit mondani Gaia, de nem nagyon sikerült neki.

-Mm... mmm.. m..-morgott Zoey, na ennek volt a legtöbb értelme. Erre elnevettük magunkat. Alex meg sem próbálkozott valamit mondani. Ő nagyon elvolt a két babzsákon.

-Na, lányok, csináltam reggelit. Szóval pattanás a konyhába, vagy nagyon mérges leszek. Utána divatbemutató, a tegnap beszerzett ruhákból és folytatjuk a filmezést.-vigyorgott Alice.

-Alice, te sosem fogysz ki az ötletekből?.kérdeztem útban a gardrób felé.

-Nem, nem hiszem! De te mire készülsz?-nézett rám furcsán.

-Például felöltözni?-böktem a pizsamámra.

-Felesleges. Kukucs! Én is abban vagyok. Na meg ki kéri, hogy legyél teljes harci díszben? -nézett rám dorgálóan.-Na, de most már tényleg elég! Irány a konyha!-utasított minket Alice, és lehúzta Alexisről a takarót.

-Igenis parancsnok!-mondta Mattie és szalutált. Én finoman megrugdostam Zoey lábát, Mattie pedig megbökdöste Gaia-t. Alice meg az ajtóban állt várakozva.

Alice kitett magáért. A konyhában terülj terülj asztalkám volt. Csinált palacsintát, gofrit, pirítóst, omlettet, szendvicseket, kakaót és kávét is. Valószínűleg tudta, hogy egy nagy adag koffeinre is szükségünk lesz. Viszont arra nagyon kíváncsi voltam, hogy Alice is velünk eszik-e. Meglepődtem, amikor leült az asztalhoz és falatozni kezdett. Vámpírok és az emberi étel? Elég furcsa párosításnak találtam.

-Alice, te úgy mégis, mikor keltél?-érdeklődött Zoey. Na, hát erre a válasz a legegyszerűbb volt. Le sem feküdt. Jót mosolyogtam ezen a kérdésen.

-Engem inkább az érdekelne, hogy mikor feküdtünk le? Iszonyatosan fáj a fejem.-morfondírozott Gaia.

-Korán kidobott az ágy.-Alice rám nézett. Nem bírtam ki nevetés nélkül, alig bírtam elfojtani..-De, hogy Gaia kíváncsiságát is kielégítsem, úgy éjjel egy körül dőlhettünk ki.-Mondta Alice és önelégült mosollyal és tovább falatoztunk.

Persze a felét sem bírtuk megenni, mindannak, amit Alice csinált nekünk. A romokat közösen eltüntettük. Aztán vissza a szobámba, ami ott volt, hát az durva volt. Minden szana-szét. Pláne a ruhát. Ruha mindenhol. Hogy, ne legyen akkora a káosz, egy kicsit rendet tettünk. Majd pont ahogy Alice eltervezte, divatbemutatót tartottunk. A gardróbom már miért ne túrták volna fel... így a szobámban a kupi még nagyobb lett.

Alice ránk parancsolt, hogy vegyük fel az új cuccainkat. Beleértve a szuper szexi fehérneműket. Na és persze szoknyát kellett felvennünk. A fekete, nem illett ehhez a hangulathoz, így én a kéket vettem fel. Olyan igazi, csajos csajoknak néztünk ki. Alice persze nem hagyhatta ki, hogy ne csináljon képeket rólunk. Igazából tetszett így, de ha szakad az eső, kicsit érdekes lenne, ha belibegnénk miniben és magassarkúban. Mondjuk én egyszer lehet, hogy teszek egy kísérletet majd.

Miután szuper csini csodacsajszikat varázsolt belőlünk Alice, leültünk filmezni. Egész besötétedett, mivel délután keltünk, nem is csodálkoztam. Ma igaz történet alapján íródott filmeket néztünk. Alice is feszült figyelemmel nézte végig őket. Persze az elmaradhatatlan ijesztgetések és azokra válaszként a szitkozódások is megvoltak. Az egész ház tőlünk volt hangos. Épp valami nagyon durva filmet néztünk, amikor csöngettek. Mondanom sem kell, a frász jött ránk. Úgy ahogy voltam, kiöltözve, mint aki épp partizni készül, lelibbentem megnézni ki az.

Az ajtóban Edward várt, mögötte még négy sráccal. Edward ravaszul mosolygott, közelebb húzott magához, a számra tette a kezét és hirtelen felkapott. A másik négy srác ekkor elindultak az emeletre, hallottam a lányok sikítását. Edward elindult velem a kocsihoz. Pár pillanat múlva a srácok is megjöttek. Kezükben a lányokkal, akik szintén nemértették, hogy most mi is van. Nem értettem, de izgalmas volt és csak vigyorogtam. Hogy min, azt nem tudom. Lehet, hogy nekem nem sikítás formájában jött ki, hanem így. Nemsokára egy erdőben száguldottunk a kocsival, majd egy ház előtt álltunk meg.

A ház gyönyörű volt, Mi pedig csak annyit értettünk az egészből, hogy emberrablás áldozatai lettünk. Persze, nem igazi... de ez is az volt. Úgy éreztem, a buli még csak most kezdődik...

Nightfall: 9. fejezet - Az első lépések

Reggel Edward már nem volt sehol. Hirtelen azt hittem, csak álmodtam az egészet. De amikor kikeltem az ágyból és az éjjeliszekrényemre pillantottam, a telefonom alatt egy cetlit találtam. Szép, olvasható, már-már régies írás volt. Nem az a tipikus férfiírás. Az alábbi szöveg állt rajta:

Szép jó reggelt Hölgyem!
Attól tartok, a mai napon nem egyedül, hanem szerény személyem társaságában kell iskolába mennie. Semmiféle ellenállást nem fogadok el. Üdvözli: Egy sármos vámpírfiú

Jót mosolyogtam ezen. Gyorsan felöltöztem, feltettem a szokásos sminket, aztán lelibegtem a lépcsőn a konyhába... Anyám ezt persze meg is jegyezte...

-Hű... ki vagy te és hol az én lányom?-viccelődött, amint lerakta a müzlimet az asztalra.

-Nem is tudom...-mosolyodtam el. Aztán Trix visszament az emeletre. Gyorsan bekanalaztam a müzlim, aztán indultam is kifelé. Az ezüst Volvo ott állt a ház előtt. Edwardpedig mellette állt. Amint kiléptem az ajtón, elrugaszkodott a kocsijától.

-Jó reggelt!-azzal homlokon csókolt. A testem megrázkódott.

-Szia.-mosolyodtam el.-Hogyhogy te viszel suliba?-kérdeztem.

-Talán baj? Csak egy szavadba kerül...-mondta és kinyitotta nekem az ajtót. Mondanom sem kell, nem maradt szó nélkül, hogy Edwarddal mentem. Igazán nem értettem Zoey-t mi baja velem, de egyre jobban vártam azt a pizsipartit. De addig is, kész voltam felvenni a kesztyűt vele. Természetesen, az ebédlőben provokálta magát...

-Ejha, Yan... tegnap még csak a kabátja, ma meg már a pasi is?-"kinyírom"

-Figyelj, lődd le magad!-csak ennyit mondtam.

-Zoey, mit piszkálódsz? Nem a te dolgod!-mondta Jamie.

Nem szólt semmit. Én pedig elnéztem Cullenék felé. A változatosság kedvéért most Rosalie szemei szórtak villámokat. De rajta kívül mind a négyen békés arcot vágtak. Különösen Edward. Ahogy Olival, Lexszel és Mattievel a kijárat felé mentünk Alice és Edward csatlakoztak hozzánk... mintha ez mindig is így lett volna. Senki nem akadt fenn ezen.

-Sziasztok!-csilingelte Alice-Mizu?

-Hello.-köszönt Edward.

-Szia Alice, nem sok.-mondta Alex.-Tudod, csak a szokásos.-aztán rámosolygott. "Ők miért tudnak normálisan viselkedni Cullenékkel?" Útban biológiára Oli és Edward valami jó riff-ről beszéltek, mi pedig megbeszéltük, hogy pénteken elmegyünk shoppingolni.

Biológiára valami helyettesítőtanár jött be, ráadásul nem is szakos... Így nyugodtan tudtam beszélni Edwarddal.

-Láttam, hogy nézett rám Rosalie, mégis mi baja van velem?

-Semmi. Csak te ember vagy és szerinte átlagos. Nem érti miért pont te. De ne is törődj vele, én is csak ritkán veszek róla tudomást.-aztán odajött hozzánk Alice.

-Tervezel valamit halloweenre? Esetleg valami buli?-tudakolta Alice.

-Pizsiparti lesz nálunk. Csajos dolgok, meg horrorfilmek. Ha van kedved gyere te is.-mondtam-Bár szerintem halálra unnád magad. Pláne az alvós résznél.-elnevettem magam. Meglepődtem magamon, hogy mennyit nevetek mostanában.

-Ki nem hagynék egy ilyet.-mondta mosolyogva.-Az alvós részre meg elfoglalom magam, az nem gond.

-Hát akkor várlak nálunk.

-Ott leszek.-kacsintott rám.-És be is kell öltözni, vagy elég a pizsama?

-Pizsipartira pizsama.-vigyorogtam-De úgy tervezem, hogy előtte szétnézhetnénk Seattle-ben, vagy valahol...

-Edward, a barátnőddel rokonlelkek vagyunk.-mondta csillogó szemekkel-Keresve sem találhattál volna jobbat.-mondta sziporkázó mosollyal.

-Alice... mi nem...-motyogtam

-Persze, persze.-mosolygott tovább. Majd megjelent Mattie is és leült Alice mellé.

-Mi a téma?-kérdezte viccesen.

-Eredetileg a Halloweeni pizsiparti volt. De Alice megkattant.-mondtam.

-Na és akkor, hogy lesz, mint lesz?-érdeklődött Mattie.

-Úgy néz ki, hogy szombaton elkocsikázunk Seattle-be vagy esetleg Olympiába shoppingolni. Aztán az estét meg a vasárnapot nálam töltjük. Anyámék egész hétvégén nem lesznek otthon, szóval enyém a kéró!-mondtam vigyorogva.

-Akkor miért nem hívunk pasikat is?-alig észrevehetően a tekintete Edwardra siklott, majd vissza rám.

-nem hinném, hogy jó ötlet lenne. Persze, ha szeretnéd hozni a lovagod... Én nem ellenkezem.-tudtam, hogy ettől visszavonulót fúj.

-Jó, meggyőztél.-durcáskodott.

-Tényleg, miért nem lesznek fiúk?-kérdezősködött Edward.

-Először is, mert csajbulira kaptam engedélyt, másodszor, nem kéne szétszedni a házat, harmadszor pedig-nagy levegőt vettem-nem akarom, hogy Zoey még jobban berágjon rám Jamie miatt.-az érveim jóknak bizonyultak, mert senki nem ellenkezett. Vagy épp olyan rémesek, hogy nem volt értelme ellenkezni. Edward elmosolyodott, de már kicsöngettek. Gyors puszit nyomott a homlokomra és távozott, Alice-szel együtt.

-Te, ezek a Cullenék tök jó fejek.-mondta Mattie az öltözőben.

-Szerintem is.-somolyogtam-Egyébként el vagy engedve már hozzánk?-kérdeztem.

-Még nem kérdeztem rá.-vallotta be.

-ha akadékoskodnának, nyugodtan mondd meg, hogy a szüleim tudnak róla és majd hívni is fogják a tieidet.

-Rendben.-mondta vigyorogva. Tesi közben eszembe jutott, hogy nincs kocsim. "Hogy fogok én most hazajutni?"-tűnődtem... De Edward az öltözőnél várt rám.

-Siess!-mondta és elmosolyodott. Biztos hallotta valami érdekes gondolatot. Útban a parkolóba, megpillantottam egy nagy dzsipet a Volvo mellett.

-Lefogadom, ez Emmetté.-mondtam furcsán.

-És mi van, ha azt mondom Aliceé?-vigyorgott-De igazad van, ez a monstrum Emmetté.

-Vigyázz vele, harap..-vigyorgott Emmett, amint Edward kezét megpillantotta a derekamon.

-Kösz a tippet!-vigyorogtam én is. Majd beszálltam a kocsiba. Egyikünk sem szólt semmit. Gyorsan hazafuvarozott. Abban a merész tempóban... nem is csodáltam.

-Uhh...-nyögtem fel, amint megláttam anyám Audiját a felhajtón.

-A kedvemért legyél vele kedves. Csak szeretné tudni, hogy komoly-e ez a dolog...-mondta lágyan és a szemembe nézett.-Ami azt illeti, erre én is kíváncsi lennék.

-Oké, nem harapom le a fejét.-mondtam lassan.

-Helyes.-mosolyodott el.-Majd este találkozunk.-mondta és homlokon csókolt, de a keze ott pihent a nyaki ütőeremnél.

-Várlak.-leheltem, majd elindultam a ház felé. Amíg az ajtóhoz nem értem, csak járatta a motort. Amikor becsuktam az ajtót, láttam, hogy lassan elindul. De volt egy olyan sejtésem, hogy hallgatózni fog.

-Szia anya!-mondtam és megálltam a konyha küszöbén.-Te, hogyhogy itthon vagy? Nem úgy volt, hogy Vancouverben leszel?

-Szia, gyorsabban végeztem, mint gondoltam. De te? Valami baj van a Bogárral?-kérdezte anyám.

-Semmi, csak Edward értem jött. Baj?-próbáltam valami kedves hangnemet megütni.

-Értem. És ez valami komoly?-pont ahogy Edward mondta...

-Hmm...-mély levegőt vettem-halvágy gőzöm sincs.-mondtam fejrázva. Sejtettem, hogy ennyivel nem fog elengedni...

-Te szeretnéd?-ez volt a leghülyébb kérdés. De próbáltam kitérni a konkrét válasz elől.

-Nem tudom...lehet, talán... nem... nem biztos. Ez bonyolult.-mondtam és felmásztam a szobámba, bezártam az ajtót és leültem a babzsákfotelemre. Az aprót kiszórtam a zsebemből az asztalra, aztán mellé dobtam a telefonom és az MP4-em. Bekapcsoltam a laptopom, összeállítottam egy nyugis lejátszási listát, felhangosítottam és átmentem a fürdőbe. Ledobáltam a ruháim és beálltam a zuhany alá. Az izmaim teljesen ellazultak. Zuhanyzás után felkaptam egy pólót és egy szakadt farmert, a kezembe kaptam a telefonom és lesiettem a lépcsőn.

-Anyu, figyelj... hívd már fel légyszi a lányok szüleit, a pizsipatrival kapcsolatban.-mondtam

-Oké. Mondd a számokat.-és ő is a kezébe vette a mobilját.
-tessék.-adtam át neki egy cetlit az összes számmal. Megvártam amíg mindenkit felhívott és nyugtáztam, hogy mindenki el van engedve.

-Ennyi?-kérdezte anyám.

-Hát, Alice anyukájával gondolom találkozol... De őt szerintem simán elengedik.

-Akkor pénteken suli után indultok vásárolni?.mosolygott anyám,

-Öhm.. nem úgy volt, hogy szombat?-csodálkoztam.

-Már péntekre is elkértem őket. Szóval rajtatok áll, hogy mikor...

-Kösz anyu!-mondtam és megpusziltam.

A szobámban a zenét lejjebb halkítottam és nekiálltam a házimnak. Miután kész lettem vele, átöltöztem és bebújtam az ágyba. Nem bírtam sokáig fennmaradni, gyorsan elnyomott az álom. Nem tudom, álmodtam-e. Szóval valószínűleg nem. Reggel ismét egy üzenet várt a telefonom alatt. Nem értettem, miért nem tudja személyesen elmondani, de azért tetszett.

Jó reggelt!
Nem vártál meg, pedig megígérted. Ezért ma egyedül mész suliba.
Ott találkozunk!
Puszillak: Edward

A suliban Gaia és Alex vártak Alex kocsijánál. Nagyon vigyorogtak...

-Szia csajszi! Anyád fantasztikus!-mondta Alex.

-Hali. Néha tud az is lenni.-mondtam. Bár én nem nevettem.

-Két nap és egy shopping délután...? Remek!-örvendezett Gaia.

-Na, de menjünk órára.-igaz nem sok kedvem volt, de nem lóghattam azért csak úgy el az órát. Útközben láttam a Volvot. Persze ők már elmentek órára.

Törin Zoeyn láttam, hogy valamit nagyon akar mondani, de én a tanárra koncentráltam. Legalábbis megpróbáltam. Bár Alice nagyon vigyorgott. Óra után Zoey utánamsietett.

-Szia, figyelj... kösz a meghívást. Rendes tőled.-mondta halkan.

-Nincs mit. Pasikról elvégre veled lehet a legtöbbet beszélni.-mondtam mosolyogva. Aztán az ajtó felé indultam. Nagy meglepetésemre Edward támaszkodott a falnak és engem várt.

-Szia álomszuszék.-mondta viccesen és átfogta a vállam.

-Szia idegen. Minek köszönhetem eme váratlan fordulatot?-és jelentőségteljesen a kezére néztem a vállamon.

-Talán baj, hogy elkísérlek az órádra?-kérdezte ártatlan arccal.

-Nem, egy cseppet sem bánom.-mondtam elégedetten.

Ezután minden órámra kísérgetett. Egy új asztalhoz ültünk az ebédlőben. Edward, Alice, Mattie, Oli, Alex, Gaia, Zac, Jamie, én... és Zoey. Persze Jamie, zac és Zoey az asztal egyik végénél, mi, többiek az asztal másik végénél.

A többi nap is ugyanígy telt. Mivel vészesen közeledett a shopping délután, Alice felvázolta, hová mehetnénk vásárolni. A napok szabályszerűen rohantak és nekem szinte pár perccé folytak össze. Az egészből annyit vettem észre, hogy Edward minden este ott volt nálam, a suliban az ebédlőnél a srácokkal ültünk és beszélgettünk. Most pedig itt álltam a shopping délután és a két napos csajos hétvége előtt.

Nightfall: 8. fejezet - Felismerés

Egész múlthéten jó idő volt. Alex pedig megbetegedett. Valami mandulagyulladás. Cullenék sem jöttek, így lőttek a kabátomnak és annak is, hogy jól Edwardhoz vágjam a kabátját. Anyám nem vette észre, így nem kellett magyarázkodnom. Na de a suliban... az egész más tészta volt.

-Oh, csak nem Edward Cullen kabátjában van valaki?-csipkelődött Zoey. Naná, hogy ő csinálta a fesztivált. Ki más ha nem ő... Szerencsére a mozi utáni szitut nem nagyon emlegették, és nem is kérdezősködtek. Egy embert kivéve.

-Majd' elfelejtettem...-mondta Zoey az ebédlőben. Persze, hogy Jamie és Zac is fültanúi legyenek...-amikor moziban voltunk, Yan-naná, hogy nem tudta a rendes nevem...-kivel bukkant elő? Hát Edward Cullennel.-azt hittem, ott megfojtom...

-Zoey nemár..-mondta neki Gaia. De Zoey leintette.

-Aztán ki fuvarozza őt haza? Edward. Hát nem édes?-kész voltam rá, hogy pankrációt rendezzek...- Aztán láss csodát, Edward kabátjában jár suliba...

-Oké Zoey, szerintem senki nem kíváncsi rád! Ha valami fáj, mondd a szemembe, de nem tehetek róla, hogy jobb vagyok nálad! Törődj bele szivi!-mondtam gúnyosan.

-Wow, Kanadából kitört a tigris. Grrr.-viccelődött Oli.

-Csak nem tűröm ha csesztetnek.-mondtam mosolyogva

-A kis tüzes harci cica.-vigyorgott Jamie. Zoey erre elviharzott.

-Ez jó volt! Csak így tovább!-mondta Zac.

Alex a héten sem jött, és Cullenék sem... Kezdtem azt hinni, direkt csinálják. De a héten, már senki sem piszkált a kabát miatt.... Olyan volt, mintha csak tegnap óta jártam volna ide, pedig már egy hónapja. Amikor hazaértem, meglepődtem. Jake várt otthon.

-Szia Jake, hát te?-csodálkoztam.

-Szia törpe. Talán baj? Pedig egész hétvégén itt leszek!

-Nem, dehogy. Már hiányoltalak!-megöleltem-Ja és zseni vagy!-mondtam.

-Tudom, de miért is?

-Az álomcsapda. Fantasztikusan funkcionál.-nem válaszolt, csak nevetett és még szorosabban ölelt.

A vacsorát gyorsan letudtuk és megbeszéltem anyámékkal, hogy Jake hagy aludjon nálam. Jó paszban találtam őket. Így Leslie sem ellenkezett. Amíg Jake a tévémmel babrált én lezuhanyoztam. Miután végeztem és átöltöztem, letelepedtem mellé az ágyra és kikapcsoltam a tévét.

-Minek az a kabát az ágyadon?-mutatott a párnámon fekvő kabátra.

-Igazából én sem tudom... múlthét óta azzal alszom...-vallottam be szemlesütve.

-Csak nem felszedtél valakit?-kérdezte durcásan.

-Nem... nincs senkim.-mondtam halkan.

-Akkor nem értem.-mondta összehúzott szemöldökkel.-Mesélj, mi az?

-Hmm... Gondolom ismered Cullenéket...-kezdtem

-Igen. Folytasd, mi van velük?

-Szóval, múlt héten a lányokkal moziba mentünk. Utána én elmentem egy könyvesboltba. Visszafelé eltévedtem... és megtámadott öt férfi.-erre Jacob teste megfeszült.-És Edward Cullen egyszer csak megjelent a semmiből...

-Oh...-hangzott a válasz.

-Aztán, a kabátom a barátnőm kocsijában maradt, az övét pedig odaadta nekem. Hideg volt... meg a bőre is. Mindegy... Nem tudom miért, de azóta a kabátjával alszom.

-Nem jár suliba, vagy mi?

-Múlthét óta jó idő van, és ők ha jó az idő, kirándulni vannak.

-Ez érdekes...-mondta. Aztán hallgattunk egy ideig.

-Mesélj valamit.-nem bírtam tovább a csendet.

-Hát van egy pár indián történet, ha érdekel mesélhetek róluk. Bár ez szabálytalan.

-Miért?-ez meglepett.

-A törvényeink tiltják, hogy bizalmas dolgokat osszunk meg a törzsünkről a sápadt arcúakkal.

-Ez egyszer tehetnél kivételt...-kérleltem.

-Oké, például ott van az a legenda, hogy a törzsünk a farkasoktól származik.

-Na neee...

-Igazi farkasoktól. Nem az a Hollywood-i vérfarkas dolog. Bár állítólag a vérünkben van, hogy át tudunk változni farkassá.

-Te állat.-viccelődtem, erre ő elvigyorodott.

-Vigyázz mit mondasz, még a végén rád támadok...-azzal letepert az ágyra.

-Oké, oké... jó farkas, nem bánt.-vigyorogtam-Na és vannak a farkasoknak ellenségeik?

-Ami azt illeti, a törzsi legenda szerint, csak egy. Mégpedig azok, amik Cullenék is.

-Miért, Cullenék mik?

-A legenda szerint, ők mások, mint a többiek. Úgy tartja a fáma, hogy az én dédapám fegyverszünetet kötött az ellenséges fajjal, mert Cullenék azt mondták, ők mások. A szemük sem vörös volt, hanem aranybarna. A hidegek még nem voltak ennyien.

-De hát Cullenék most költöztek ide.-mondtam ledöbbenve.

-Vagy ide vissza.

-És mi az, hogy hidegek? Meg ellenséges faj? Miért, kik ők?

-Ma úgy mondjuk, vámpír.-az arcom elsápadt-Hé, Rami, jól vagy? Elég rosszul nézel ki szivi. Gyere pihenj le.-befektetett az ágyamba és betakart. Aztán elindult az ajtó felé.

-Hova mész Jake?

-megyek lefekszem. Miért?

-Jake, arról volt szó, hogy velem alszol. Ne csináld már. Légyszíí... Jake...

-Biztos, hogy ezt akarod?

-Jake. Itt alszol és kész. Nincs vita.-szögeztem le.

-rendben!-odajött és puszit nyomott a homlokomra. Majd befeküdt mellém.

-Kösz.-Edward kabátját a fejem mellé, az ágy szélére akasztottam, és Jacobhoz bújtam.-Jó, hogy itt vagy.

A hétvége jól telt. Jacob hiába volt fiatalabb nálam, erre a három napra olyan volt, mintha ő lenne a bátyám. Anyám és apám is jól kijönnek vele. De minden csoda három napig tart... Vasárnap este Phil jött érte és elvitte az én fogadott bátyámat.

Hétfőn Alexis végre jött suliba, na meg Cullenék is. Alex már várt, a kabátommal a kezében.

-Sajnálom, hogy nélkülöznöd kellett.-mondta vigyorogva.

-Nem baj.-gyorsan beleszippantottam egy utolsót Edwardéba, majd felvettem a sajátomat. Aztán megindultam a Volvo felé.

-A kabátod...-és Edward felé dobtam. Persze a levegőben elkapta.-Nincs már rá szükségem!

-Valóban?-kérdezte mosolyogva. Ez nem volt fair. Biológián csak nézett. Igaz, most nem olyan ellenszenvesen. Most mosolygott. Azt hittem elfolyok. Órák után a kocsimnál várt.

-Úgy látom, valami bajod van velem... és tudni szeretném, hogy mi...-mondta és még mindig mosolygott.

-Semmi bajom veled. Te nem akarsz barátkozni velem.

-Nem nem akarok. Én ezt nem mondtam. Azt mondtam, hogy nem kéne... Azért nem kis különbség van a kettő között.

-És miért nem?

-Mert nem szabad. Nagy különbség van köztünk...-a mosoly eltűnt az arcáról.

-Edward... én tudom... hogy mi vagy!-az arca még fehérebb lett.

-Igazán? Akkor mondd ki!-már csak mi voltunk a parkolóban.-Mondd ki hangosan!

-Vámpír.-mondtam higgadtan.

-Félsz tőlem?-kérdezte furcsán.

-Nem. Egyáltalán nem.-mondtam és közelebb léptem hozzá.-te más vagy. Te nem bántod az embereket.

-Ezt meg honnan tudod?

-Az nem lényeg! Tudom és kész.-nem szólt semmit. Aztán hirtelen megszólalt.

-Emlékszel az első napokra?-kérdezte, én pedig bólintottam-Akkoriban azt hittem nem tudok uralkodni magamon. Ramóna, én... meg akartalak ölni.-az utolsó szavakat nagyon lassan ejtette ki.

-De már tudsz. És nem akarsz megölni. Ez a lényeg.-mondtam és megérintettem az arcát. Sima volt és jéghideg.

-Haza kellene menned... Majd találkozunk.-Azzal puszit nyomott a homlokomra.

-Ja, majd találkozunk...-motyogtam.

-Nyugi... még ma viszontlátjuk egymást.-elmosolyodott. Én pedig ezt nem értettem. Végül beültem a kocsimba és hazahajtottam. Persze anyám is észrevette, hogy valahol máshol járok.

-Szia, mi történt? Olyan furcsa vagy.-anyám mindig rátapintott a lényegre. Leültünk a nappaliban.

-Semmi fantasztikus...-"Most mondjam el neki, hogy a srác, akibe történetesen beleszerettem, vámpír?" Folytattam magamban. Mondjuk, ahogy anyámat ismerem, nem akadna ki ezen...

-Igazán? Ahhoz képest, nem úgy nézel ki. De ha jól sejtem, valami fiú van a dologban.-na ezért nem szeretek anyámmal beszélgetni.

-De, ami azt illeti, igen.-vallottam be. Felesleges lett volna tagadni. Addig úgysem engedett volna el, amíg valami hihetőt nem mondok.

-Csak nem Esme fia?-Vajon miért nem lepődtem meg ezen?

-Agya, minek kérdezel olyanokat, amiket már amúgy is tudsz?

-Le ne harapd már a fejem...-mentegetőzött.

-Jó, igazad van, bocs.

-Nem akarsz beszélni róla?-nem válaszoltam, csak megráztam a fejem és elindultam a szobámba.

Házit kellett volna csinálnom, de nem volt hozzá hangulatom. Így inkább felmentem a myspacemre és küldtem egy meghívólevelet a lányoknak a két hét múlva esedékes Halloween-i csajos estére. Igaz, még nagyon messze van, de valamivel le kellett kötnöm magam. Zoeynak is küldtem, hátha tudok vele normálisan beszélni. Elég frusztráló volt már ez az állapot. Érdekelt, hogy miért pikkel rám.

A vacsorát inkább kihagytam. De anya hozott egy bögre kakaót, hogy azért legyen valami a gyomromban. Nehezen, de rávettem magam, hogy megírjam a házimat. Próbáltam húzni az időt, de gyorsan kész lettem vele. Nem tudtam elaludni, így előtúrtam a nadrágom zsebéből az MP4-em.

Hanyatt feküdve néztem a plafont és zenét hallgattam. Egyszer csak eltűnt az egyik fülemből a fülhallgató. Anyám mániája ez, de tudtam, hogy ő már rég alszik. Közel álltam hozzá, hogy sikítsak. De nem láttam semmit, csak valami nagyon hideget éreztem a számon.

-Sss... ennyire rémisztő vagyok?-felismertem ezt a bársonyos hangot. Kihallottam a hangjából, hogy jót mulat rajtam.

-Edward! Ezt ne csináld többet!-nagyon határozottan akartam ráförmedni, de nem sikerült.-Amúgy meg, hogy jöttél be?-kérdeztem, majd felkapcsoltam a kislámpám.

-Az ablakod minden este nyitvahagyod-elmosolyodott-Nem nehéz egy magamfajtának bejutni.

-Oh, akkor majd ügyelek, hogy ez ne így legyen.-vigyorogtam.

-Én nem vagyok ebben olyan biztos.

-Oh, tényleg? És mégis milyen rendszerességgel járkálsz te ide?

-Hát, hogy őszinte legyek... minden estémet itt töltöm.-ez meglepett. De ezek szerint akkor is itt volt, amikor Jacob is... "Ez fantasztikus" füstölögtem.

-Biztos jó időtöltés egy alvó embert nézni, ráadásul minden nap.-mondtam. Erre ő elnevette magát. Vele nevettem én is.

-Ami azt illeti, igen. Szeretlek nézni, amint alszol. Hogy úgy mondjam, olyan meghitt. Az nekem olyan varázsos...

-És mióta őrzöd álmom? Ha szabad tudnom?-ez tényleg érdekelt.

-A kis Portland-i kaland óta.-mondta lágyan-De nem haragszol nagyon ugye?

-Legalább beszélek álmomban?-"mert ha igen..." folytattam magamban.

-Sajnos nem, pedig jó lenne tudni, miről szoktál álmodni.-mondta eltűnődve. "No még csak az hiányzik!" válaszoltam magamban.

-Szerencséd. Különben halál fia volnál.-viccelődtem

-No, de ha szabad érdeklődnöm, kegyed miért nem alszik még?-vont kérdőre.

-Azért, kedves uram, mert nem tudok elaludni.-belementem a játékba.

-Oh, hölgyem ez borzalmas! Képzelje, én sem...-mondta vigyorogva.-Pedig holnap iskola...

-Tudom. Egyébként, amikor azt mondtad, hogy elég könnyen olvasni tudsz másokban... azt hogy értetted?

-Mivel már úgy is tudod, hogy mi vagyok, gondolom jogod van tudni erről is.-mondta higgadtan.-Szóval, a fajtánkbelieknek, persze nem mindenkinek, vannak különleges képességei. Nekem a gondolatolvasás a képességem.-mondta még mindig higgadtan.

-Akkor, miért van az, hogy az én fejembe nem látsz bele?-kérdezősködtem.

-Most megfogtál... mert erről fogalmam sincs. De valószínűleg, azzal a dologgal lehet összefüggésben, amit mondtál az egysíkúságról.-mondta tűnődve.

-Legalább valami haszna is van.-vigyorogtam-Nem kell neked tudni, hogy mi jár a fejemben.

-De, ez olyan, idegesítő...-durcáskodott.-Nem tudom, hogy mit forgatsz a fejedben.

-Aww... te szegény.-kekeckedtem-Tudod, mi emberek, mind így vagyunk ezzel.-Edward a telefonja órájára pillantott.

-Késő van. Majd még beszélünk.-mondta halkan.

-De ugye nem mész el?-kicsit hisztérikussá vált a hangom.

-Itt maradok, ne ess pánikba.-mosolyodott el. Leheveredett mellém és a hajammal babrált. A fejem a mellére fektettem. Hideg volt, de kit érdekelt... Mélyen beszippantottam az illatát. Olyan édeskésen fagyos... de mégis bódító.

-Olyan jó illatod van.-mormoltam félálomban. Erre ő elnevette magát.

-Elhiheted, neked is.-azzal beletúrt a hajamba. Kivételesen nem pattogtam miatta. Pedig ez a halálom.-Aludj jól kislány.-mondta és leoltotta a villanyt.

Sokkal jobban éreztem magam, hogy tudtam, mi is valójában Edward. Végre megértettem, miért volt olyan ismerős abban a filmben Lestat, és hálás voltam Jacobnak, amiért készségesen mindent elmondott róluk...

Nightfall: 7. fejezet - Vívódás

(Edward szemszöge folyt.)

Egész héten, hétvégén ezen gondolkodtam. Mi lenne a helyes? Hisz azt nem hagyhattam, hogy belőle is szörnyeteg legyen. Örökké együtt lenni azzal, akit szeretsz, nem tűnik rossz ötletnek... de ha ehhez meg kell. hogy öld... Az már nem egyszerű dolog... Nem akartam erre ítélni őt.
Úgy döntöttem, nem folytathatjuk tovább Ramónával a ,,barátkozást˝...

Hétfőn ebédnél, keserűen, fájdalommal néztem rá. Biolódián sem szóltam hozzá. Csak néztem őt, mint az első időben. De most nem a szomjúság kínzott. A szemem világosabb is volt, szerencsére ő nem vette észre... fájt, fájt a tudat, hogy fájdalmat kell okoznom neki... De megszólalt.

-Elárulnád, mi bajod velem? Azt hittem, barátok vagyunk. Legalábbis a múltheti kérdezősködésedből erre következtettem.-hangja teli volt reménytelen szomorúsággal. Kétségtelen, megbántottam...

-Ramóna.. nekünk... nem kellene... barátkoznunk.-nagyon nehezen tudtam kimondani. ,,Szívem˝ mélyén nem ezt mondtam volna.

-Jó, hogy szólsz...-elhúzta a száját és felsóhajtott

-A te érdekedben mondom.-esdeklőn néztem rá, mint aki feloldozásra vár... De próbáltam nagyon határozottan mondani.

-Mégis, mi baj lehet abból, ha barátok vagyunk?- ,,Ne akard azt tudni!˝-válaszoltam magamban. Az arcom még sápadtabb lett, és a pupillám kitágult. Nem kérdezősködött tovább... Utáltam magam, amiért ezt kellett tennem...

-Kérlek... bízz bennem, nem szabadna... nekünk nem kellene barátkoznunk...-mondtam küszködve. Erre már tényleg nem szólt semmit.

Alex gondolataiból kiolvastam, hogy elakarják hívni Ramit moziba, Portlandbe. Nem tudtam megállni, hogy ne kövessem őket. Alexis és Mattie gondolatait tartottam szem előtt. Nagyon győzködték, hogy vele mennek a könyvesboltba, de aztán ők elindultak a pizzázóhoz, Ramóna pedig a könyvesboltba. Hát követtem... az illatát és kutattam az emberek fejében. Idő közben besötétedett. Meghallottam egy csapat férfi gondolatait.

,,Hmm... egy kóbor kiscica...˝ - ,,Eljátszadoznék vele!˝ - ,,Kis cukorfalat... megízlelgetném˝
Undorító, aztán az arcát is láttam. Láttam, hogy négy férfi utánaered...

-Ne érj hozzám!-hallottam meg a hangját. Beletapostam a gázba. Elterveztem, hogy nem érdekel... lesz ami lesz... ott helyben megölöm azokat a férgeket. Megtámadni egy ártatlan lányt. Ekkor rájöttem, hogy én viszont meg akartam ölni őt. Elborzadtam magamtól. Amint megtaláltam Ramónát, kis híján elgázoltam az egyik férfit. Kinyitottam az anyósülés felőli ajtót is.

-Szállj be! - Utasítottam Ramit. Szegény nagyon zaklatott volt. Közel álltam hozzá, hogy széttépjem azokat a mocskokat.

-Figyelj öcsi, nem kéne!- több se kellett nekem. Akaratom ellenére felülkerekedett rajtam állati mivoltom. Támadó helyzetbe álltam és vad hörgés tört fel a mellemből. Agyam egy elrejtett zugában tudtam, hogy ezt nem a lány szeme láttára kellene tennem. Nehezen, de rávettem magam, hogy visszaszálljak a kocsiba. Nagy késztetést éreztem, hogy elgázoljam azokat a részeg disznókat... Tudtam, hogy ez helytelen lenne, így nagy kerékcsikorgással megfordultam, jobban mondva megpördültem.

-Jól vagy?-kérdeztem. Nagyon reméltem, hogy semmi baja.

-Azt hiszem semmi bajom- motyogta az orra alatt,, de kifinomult hallásomnak köszönhetően hallottam.- De... te.. ez..., hogy találtál meg?-kérdezte zaklatottan.

,,Ha te azt tudnád...˝-gondoltam.
-Az nem lényeg...-szögeztem le.

-Edward, jól vagy?-kérdezte kétségbeesetten.

-Nam éppen...-vallottam be.- Vissza kellene mennem és megölnöm őket. Undorító mocskok. Tudod te, mit gondoltak rólad?-csúszott ki a számon.

-Mi, mi van? Edward, megölni őket? Te észnél vagy?-kérdezte hitetlenkedve- De, gondolom mi járhatott a fejükben...-mondta és a teste megrázkódott.

-Igen. Az ilyen aljas férgeknek nem jár több a halálnál-nem tudtam uralkodni magamon.

-Edward, nem úgy volt, hogy utálsz engem? Most meg csak úgy megjelensz és megmentesz...-mondta hitetlenkedve.

-Mi? Ramóna, én nem utállak!- ,,Sőt...˝-tetem hozzá magamban és elmosolyodtam. Már majdnem megérkeztünk, így lassítani kezdtem.

-Huh..., hogy mit ne mondjak, neked még nálam is merészebb vezetési stílusod van.-mondta. Én csak nevettem. Erre nem tudtam mit mondani. Imádom a sebességet, no meg beépített radarral rendelkezem. Persze ő az utóbbit nem tudhatta. Leparkoltam Alexis kocsija mellé.

-Honnan tudtad, hogy ide kell jönni?-kérdezte meglepetten.

-Nem volt nehéz rájönni...-,,pláne egy magamfajtának˝, folytattam magamban- ez a legjobb kajálda erre. Legalábbis azt mondják.-helyesbítettem. Ram barátnői már vártak. Mondanom sem kel, meglepődtek, hogy velem volt.

-Na végre.. Szia!-köszönt Raminak Alex, majd mellé léptem és helyesbített-...sztok!

-Jó estét hölgyeim!-mondtam udvariasan. Persze mind odáig voltak, hogy milyen udvarias vagyok.-Ugye nem baj, ha csatlakozom?-a választ szinte ordították magukban...-És elnézést, hogy Ramóna miattam késett.

-Pe... persze Edward...-mondta Gaia, teljesen odáig volt.-semmi baj.-Hát persze, hogy nem... nevettem magamban. Persze Zoey, mint mindig, majd' felrobbant. Akárcsak Rosalie, ő sem értette, hogy miért pont ez a magyar ,,csitri˝.

Én mentem be utoljára. Ramóna mellett Mattie vigyorgott, mint a vadalma. A gondolata őszinte, baráti öröm volt. ,,Milyen jó neki.˝ Aztán megszólalt.

-Szólhattál volna, hogy hozod a pasidat is.-Ramóna nem szólt semmit, csak játékosan meglökte. A lányok addig nem hagytak, amíg legalább egy kólát nem ittam. Közben megvitatták a filmet, amit néztek, valami vámpíros film volt. Egész élethű... Zoey csak áradozott, a többiek meg nevettek. Én pedig a mellettem ülő emberi lényt figyeltem. Fergeteges, hogy ez a lány mennyi kólát tud inni. Persze nekem mulatságos is volt. Az emberi dolgok, hogy úgy mondjam, nem a kedvenceim. Az étterem előtt megálltunk.

-Velünk jössz...? Vagy...-,,vagy ezzel a félistennel?˝-folytatta magában. Ezen az estén, egy évszázadra elhalmoztak bókokkal...

-Majd én hazaviszem...-ajánlottam fel és Ramónára néztem, ő mit szól hozzá.

-Oké..-mondta nekem- akkor majd holnap.-fordult vissza a barátnőihez.

-Rendben.-Mondta Alex és megpuszilta.

-Vigyázz a barátnőnkre...-mondta nekem Mattie. Bólintottam. Majd Mattie megölelte barátnőjét. Gaia nem szólt semmit. ,,Milyen édes˝-csak ennyit gondolt és mosolygott.

-Akkor sziasztok.-Zoey csak ennyit mondott. Persze ette őt az irigység. Miután már elhajtottak, Ramóna hirtelen megszólalt. Nem voltam én ehhez hozzászokva...

-A francba... a kabátom a kocsiban maradt! Ezt nem hiszem el...-még javában háborgott, amikor a vállára tettem a sajátom. Bár hideg volt a testemből... Kicsit féltem is, hogy megkérdezi, miért hideg.

-Kösz-mondta.

-Nincs mit.-átfogtam a vállát és a kocsi felé mentünk. Hazafelé egy ideig nem szóltunk semmit. Végül én törtem meg a csendet.

-Kérdezhetek valamit?-nem voltam benne biztos, hogy igen lesz a válasz.

-Persze...-hezitálást véltem felfedezni a hangjában.

-Mégis mi járt a fejedben, mielőtt megjelentem?

-Üt-rúg-fut... az öklöm elég csontos és jól tudok ütni,-mondta magabiztosan- rúgni is nagyon céltudatosan tudok- rám kacsintott. Nem kételkedtem benne, bár az én kemény testemmel próbálkozhatna. Mondjuk arra még nem rúgtak meg...-a futás nem az erősségem, de hangom van jó nagy... szóval valószínűleg segítségért is kiáltottam volna.-elnevettem magam...-Most meg mi van? -kérdezte durcásan.

-Semmi... csak érdekes. Az ember arra számít, hogy nekiállsz sikítani, erre te leállnál verekedni...-csodálkoztam-Nem vagy valami kiszámítható...

-Ki mondta, hogy az vagyok?-nagyot sóhajtott- Egyébként már én is észrevettem... mindenkinek olyan egysíkú a gondolkodása...-mondta furcsán. Ez meglepett.

-Akkor ezért van...-tűnődtem alig hallhatóan. De ő mégis meghallotta...

-Mi van ezért?- ,,Na ezt, hogy magyarázzam el?˝ zsörtölődtem...

-Hát... tudod, én elég könnyen olvasni tudok másokban. De te... kész rejtély vagy számomra.-ez így nem volt olyan misztikus, de szerintem egész hihető volt.

-Oh...-mondta meglepetten. Épp egy Nirvana szám szólt. Gondoltam feljebb hangosítom. Egyszerre nyúltunk a lejátszó felé. Egyszer csak összeért a kezem az övével. Ő hirtelen visszahúzta az övét. Arcán döbbenet volt, én pedig feljebb vettem a hangerőt.

-Nem tudtam, hogy szereted a Nirvanát.-mondtam. Nem látszott, hogy valami nagy rocker lenne.

-Az egyik kedvencem...-mondta szégyenlősen, vagyis nekem úgy tűnt.

-Tényleg jó zenét játszottak...-mondtam helyeslőn. Aztán nem szóltunk semmit, egész a házukig.

-A kabátod...-mondta és ki akart bújni belőle, én pedig megakadályoztam őt.

-A tiéd...-mondtam hirtelen- elvégre Alexnél van a te kabátod. De ha kell, meg is tarthatod.-ezt nem tudom miért mondtam. De rájöttem, hogy igen, nekem elvégre nem sok szükségem van rá. Neki viszont annál több.

-Kösz-mondta halkan. Majd kiszállt a kocsiból. Már majdnem becsukat az ajtót, amikor utánaszóltam.

-Ramóna...-meg akartam fogni a kezét, de inkább csak kinyújtottam utána a kezem.

-Tessék?-fordult vissza. Azt akartam mondani, hogy jó volt vele és, hogy vigyázzon magára. De valamiért nem ezt mondtam.

-Tényleg... nem kéne barátkoznunk...-hogy én mekkora pancser vagyok! Válaszként bevágta a kocsi ajtaját és meglódult a ház felé. Megvártam amíg az ajtóhoz ért, aztán elhajtottam. Hazaérve Alice fogadott és nagyon dühös volt rám.

-Edward, te tényleg nem vagy normális! Nem kéne barátkoznunk? Hogy mondhatsz ilyet neki?-fortyogott.

-Alice... én..-nem hagyott szóhoz jutni.

-Tudod te, hogy megbántottad? Szegény lány odáig van érted, és tudom, hogy te is érte... és így köszönsz el tőle?! Hogy lehet ilyen hülye bátyám?-nem folytatta, csak eltűnt. Utánamentem.

-Alice, tudod jól, hogy nem azt akartam mondani...-próbáltam menteni a menthetetlent.

-De mégsem azt mondtad, amit elterveztél!-meredt rám mérgesen. Aztán elmosolyodott.-Te be akarsz szökni hozzá éjjel?

-Igen... azt tervezem.-mondtam szemlesütve.-Alice, az a lány... nem tudok nem vele lenni...

-Edward, te szerelmes vagy Ramónába!-mondta kajánul.

-Nem én...-próbáltam tagadni.... de ráébredtem, hogy Alicenek igaza van.

-Miért hazudsz? Nekem ugyan nem kell. Átlátok rajtad bátyó.

-De az a lány, még olyan fiatal. Még csak most lesz tízen hat éves...-mondtam szomorkásan.

-Nem a kor számít, ezt te is tudod. Egyébként ő úgy tudja, hogy egykorúak vagyunk.-naná, hogy alice megtalálja a kiskapukat... Nem is ő lenne... Nem sokáig voltam otthon... Emmett szerencsére nem volt otthon, így nem kellett a csipkelődéseit hallgatnom.

Megvártam, mire a szívverése kicsit megnyugodott, és bementem. Nyitva felejtette az ablakot, így ott mentem be. Egy ideig elég nyugtalanul aludt. Az arca elgyötört volt. Amikor már nem bírtam tovább, odaültem az ágya szélére és megsimogattam az arcát. Erre megrázkódott. Azt hittem, fel fog ébredni, de csak az arcába húzta a takarót. A szíve lenyugodott, óvatosan elhúztam az arca elől a takarót. Nyugodt volt. Aranyos volt, ahogy bevilágított a hold, láttam, hogy az arca még most is ki van pirulva. Az éjszaka folyamán megpillantottam, hogy a kabátomat szorítja magához, még álmában is. Szóval Alicenek igaza volt. Tényleg szeret, hisz miért aludt volna a kabátommal, ha nem így lenne. Az ájszaka nyugodtan telt. De sajnos túl gyorsan...

Mielőtt még felébredt volna eljöttem. Alice azt mondta, derűs idő lesz... hát az is volt... sajnos. De a továbbiakban is őriztem álmát, s közben a helyes és helytelen dolgokon agyaltam. Ha az eszemre hallgatok, nem jövök ide és minden kapcsolatot megszakítok ezzel az emberlánnyal, mert így lenne helyes... Csakhogy én nem akartam helyesen cselekedni. Én őt akartam...

Nightfall: 6. fejezet - Az ész, a szív, és az ösztön harca

(Edward szemszöge)

Nem számítottam semmi újra ettől a tanévtől. Úgy gondoltam rá, mint életem többi gimnáziumi évére. De ezt rosszul gondoltam... Már az évnyitón nem értettem a helyzetet...

,,Milyen különleges az új csaj, neki már évnyitóra sem kell jönnie...˝-hallottam egy jány gondolatait. Új csaj? Erről én miért nem tudok? Igaz, mondott valamit Carlisle, hogy ideköltözött egy kanadai-magyar család, meg, hogy van egy fiatal lányuk... Mindenki egész nap vele foglalkozott. Az arcát nem láttam a fejükben, mivel még ők sem tudták, hogy ki ő.

,,Egy magyar lány... biztos jó pipi...˝-hallottam egy srác gondolatát.

Már kis híján Alice idegeire mentem azzal, hogy derítse ki, hogy ki az új lány. De Alice vagy nem látott semmit, vagy csak nem akart. Azt hittem megőrülök. Nem szerettem a váratlan dolgokat. Ez alatt a majd' száz év alatt, hozzászoktam, hogy nem érhet meglepetés. Hiszen ismerem mindenki gondolatát.

Próbáltunk normális embereknek látszani, így mi is minden nap beültünk az ebédlőbe. Persze nem ettünk semmit... A második nap, már reggel hallottam, hogy megjött az új osztálytárs. Újfent mindenki gondolata körülötte forgott. ,,Tényleg Magyar?˝-gondolta egy elsős lány. ,,Nem rossz...˝-hallottam, és megláttam az arcát a fejében. Barnás haj, nagy barna szemek, és egy aranyos, kipirult arc. Egyetértettem magamban a sráccal. Az ebédlőbe, mint rendesen, a testvéreimmel mentem. Elöl Alice Jasperrel, aztán Rosalie és Emmett, én mentem hátul. Hallottam amint valaki Alice-re gondol, na meg persze ránk.

,,Na, itt vannak Cullenék. Hogyhogy nem tudja kik ők... ilyet nem tudni... cöh... Alice... tiszta para az a csaj...˝ Mivel elég kifinomult a hallásom, hallottam amint Zoey rólunk beszél valakinek.

-Ők Cullenék, Dr. Cullen és a felesége nevelt gyerekei-mondta szárazon, kihallottam a gúnyt a hangjából-Tavasszal költöztek ide. A kis fekete, Alice Cullen, a csaj velünk egyidős...-vagy nem, mosolyogtam magamban-és Jasperrel jár... azzal a világfájdalom képű szöszivel.-szöszinek szöszi, de ha tudnád, miért vág olyan arcot..., ezt már nem bírtam ki nevetés nélkül.-A magas szőke Rosalie, a fekete srác pedig Emmett.-beléptem az ebédlőbe-Aki pedig most jön be, ő Edward Cullen.-hallottam valami csalódottságot Zoey hangjában-Mind együtt élnek... és egymással járnak...-kész sértő volt az a megvető hangsúlyozás-Bár, úgy látszik, Edwardnak nem felel meg senki.-Ez ebben a formában nem volt igaz, nem nem felel meg senki, csak még nem találtam meg azt, akit kerestem...

Ahogy beléptem az ebédlőbe valami mámorító illatot éreztem. De nm tudtam elhinni, hogy ember... lehet... ilyen... ilyen... ennyire csábító. Leültem a testvéreimhez, és közben megtaláltam az új lányt. Valószínűleg neki volt olyan illata. Hosszasan néztem őt, de nem láttam a fejébe. Az arcom valószínűleg még egy árnyalattal sápadtabb lett... Nem akartam elhinni, hogy nem látom mire gondol... Azt hittem megőrülök. Ahogy a szemébe néztem, halványan sejtettem, hogy ő érzi, hogy valami nem stimmel velünk.

Biológia előtt úgy éreztem eljött a vég. Az ajtón bejött az új lány. Az eredeti nevét senki nem tudta pontosan, ez is bosszantott. Láttam, hogy ő is kővé vált. Lassan odajött és leült mellém. Nem tudtam mi lesz. Az eszem tudta, hogy hűnek kell maradnom Carlisle elveihez, de az ösztön... hogy megöljem... nagyon nagy volt. Hallottam, amint egyre hevesebb tempóban ver a szíve.

Minden más hang eltompult emögött. Láttam, hogy ő is úgy szorítja a padot, mint én. Nem tudtam levenni róla a szemem. Ezer, meg ezer terv megfogant az agyamban, hogyan hívjam ki, és végezzek vele. A szívverése nem lassult., és ekkor a szemembe nézett. Szinte hipnotizált. Annyira szerettem volna tudni, hogy mire gondol... Végre kicsengettek. Nem sokat törődtem azzal, hogy emberinek látsszak. Kisiettem a teremből. Utam egyből Alice-hez vezetett.

-Alice, mit látsz?-ragadtam meg a vállát.

-Semmit... talán kéne?-gondolatai őszinték voltak... szóval tényleg nem tud semmit... remek, füstölögtem magamban.

-Az a lány... nem látok a fejébe... és megőrjít a szívverése és a vére illata... a szemével meg... szinte hipnotizál.-nem értettem. Az utolsó óra után Alice-szel a kocsimnál beszélgettünk. Mondott valamit Jasperrel kapcsolatban, meg, hogy mi van velem... de igazából nem figyeltem. Ramónát néztem, amint a kocsijához masíroz, és közben engem néz. Nem láttam a fejébe és ez már kezdett az idegeimre menni. Mélyen a szemembe nézett. Próbáltam rájönni miért futottam zsákutcába, de akkor megjelent Mattie. Az ő fejébe beleláttam. Fuvarra volt szüksége, na meg barátkozni szeretett volna. Kérdezni akart valamit tőle... velem kapcsolatban. Erre kíváncsi voltam. Talán megtudom mit gondol rólam. Hegyeztem a fülem... Mattie beült mellé. ,,Már megint egymást nézik... biztos bejön neki Edward˝-gondolta. Aztán megpróbáltam kihallgatni a beszélgetésüket.

-Ehm... és amúgy... bejön neked Edward, mint pasi?-kérdezte.-,,Bár gondolom hülye kérdés, nyilván igen...˝-mondta tovább magában.

-Nem is tudom-mondta.

,,Gondoltam, hogy igen...˝-gondolta Mattie. Ez a csaj... nem értettem miért kell egyből kombinálni...

-Olyan ellenszenvesen néz rám.-folytatta. Hoppá!, gondoltam-Mint valami közellenségre. Fogalmam sincs miért.-kihallottam a szomorúságot a hangjából-De ha a szemébe nézek, nincs menekvés.-ez furcsa, szerintem épp fordítva volt.-van benne valami földöntúli vonzerő-földöntúli... rátapintott a lényegre. Mattie csak hallgatott.-Nem gondoltam, hogy ember lehet ilyen... ilyen tökéletes.-elszomorodtam az ember és a tökéletes szó hallatára.-Nézz csak rájuk...-Mattie helyeselt. Ennyi nekem elég volt ahhoz, hogy tudjam, észrevett valamit, amit mások nem, vagy nem akarnak. Ez letaglózott. Ez a lány most látott életében először és... és szinte teljesen rájön az igazságra...-gondoltam. Otthon egyből Carlisle-hoz mentem.

-Carlisle, hogy lehet az, hogy van egy ember... csak egyetlen egy, akinek nem hallom a gondolatait?

-Szia Edward! Ez érdekes, ilyenről még nem hallottam. De ki az?

-Az új osztálytársunk... Ramóna.

-Leslie Frill lánya?-kérdezte meglepetten.

-Igen.-ekkor belépett Esme.

-Szia fiam! Mi van azzal a lánnyal?

-Szia... Semmi. Pont ez a baj. Nincs semmi. Nem látok a fejébe...

-Oh, ez új...-mondta fogadott anyám.

-De még mennyire... és az illata. Carlisle, egy őrült percen keresztül több ezer tervet gondoltam ki, hogy miként ölhetném meg... Érted Carlisle, meg akartam ölni, egy lányt... egy ártatlan emberlányt! Ilyet még életemben nem éreztem. Menekülni próbáltam, de a szeme fogvatartott. El akartam menni, de mégsem tudtam, ott akartam mégis maradni...

,,Nyugodj meg Edward. Nem fogsz senkit megölni! Minden rendben lesz!˝-hallottam Jasper gondolatát, majd éreztem ahogy a nyugalom szétárad bennem. Most jól jött Jasper képessége.
Emmett mondta, hogy menjünk vadászni, de nem tudtam volna odakoncentrálni... Így máskorra halasztottam. Emmett persze nem örült neki.

,,Most akkor mivel vezessem le a fölösleges energiám?˝-duzzogott magában.

-Nekem lenne egy tippem, és szerintem Rose sem ellenkezne...-kacsintottam rá.

-Mi van velem?-termett mellettem Rosalie.

-Emmett nem tud mit kezdeni a fölösleges energiáival...

-Oh... hát ezen könnyen változtathatunk...

Eltűntek... én pedig nem értettem semmit. Egy barna szempár lebegett előttem. Nem láttam mást csak azt a barna szempárt... Aztán elkezdtem hallani a szívverését, amint órán majd' kiugrott a helyéről a szíve... Kezdtem megőrülni, még Jasper sem hatott rám. Inkább kimentem a szabadba. De ez sem segített.

Másnap ebédnél megint ott volt. Jasper folyamatos nyugalomhullámot lövelt felém... Rosalieból kitört a féltékenység.

,,Ez az ember mindennek az okozója? Edward, ez nevetséges!˝

-Rosalie, ezt te nem értheted!

,,Persze, hogy nem... De mit eszel te ezen? Mit vagy úgy oda?˝

-Rosalie, nem elég neked, ha Emmett oda van érted? Ennyi idő alatt, hozzászokhattál volna már, hogy én nem tartozom a hódolóid közé...-sziszegtem összeszorított foggal.

-Edward, állítsd le magad!-mondta Alice

-Rose, ne szekáld az öcsköst! Soha nem volt százas!-vigyorgott Emmett.

,,Ez tényleg belezúgott Edwardba˝-hallottam Mattie hangját a fejemben, és feléjük néztem. A szemem találkozott Ram szemével.

Aztán Alice megmerevedett, ahogy a lányok elhaladtak mellettünk. Látomása volt. Ismertem ezt az arcot, és le mertem volna fogadni, hogy valamit Ramónával kapcsolatban látott. Persze a gondolatait elrejtette előlem és bármit csinálhattam én... nem volt hajlandó elárulni mit látott.
Biológián megint fogvatartott a tekintete. A szívdobogása bevésődött az agyamba. Ott kattogott állandóan... Az illata... valósággal elködösítette az agyam. És ez így ment tovább a hét többi részében.

Alice hétvégén kikészített. Folyton arra gondolt és azt mondogatta, hogy beszélnem kéne Ramónával.

Emmettel egy kicsit beszélgettünk a hétvégén.

-Tudod öcsi, velem is volt már hasonló.

-Hasonló mi?

-Ami veled történik most. Nem is egyszer. Csak én nem tudtam uralkodni az ösztöneimen.

-De.. ez...-kezdtem.

-Igen, nálad kicsit más a helyzet... Azt látom. Látszik, hogy téged nem csak a vére vonz.-amint kimondta, már vigyorgott is.

-Hát... lehet. De ennek nem... ez nem lehet így. Ez nem szabad... nem lehet...

-Edward, beszélj vele. Érzem, hogy ez másabb, mint nekem volt. Neked mindig is nagyobb volt az önuralmad. Ismerd meg a csajt. Lesz ami lesz alapon. Legfeljebb költözünk.

Carlisle győzködött, hogy én jó ember vagyok.. Na meg, hogy hallgassak a szívemre. Még ha lenne... vagyis van... csak már lassan száz éve nem dobog. Hétfőn reggel a kocsinál Alice mégegyszer megesketett, hogy beszélek vele.

-Edward, beszélned KELL vele.

-Alice, nem érted? Idegesít, hogy nem látok a fejébe...-mondtam és ekkor elhaladt mellettünk.
-nem érdekelnek a kifogásaid! Úgyis beszélni fogsz vele... láttam.-elmosolyodott és sarkon fordult.

Ahogy bejött biológiára, tudtam, hogy tényleg fogok vele beszélni. Leült mellém, de nem nézett rám. Felé fordultam.

-Szia! Bocsáss meg, hogy eddig nem mutatkoztam be. Most biztos meg lehet a véleményed...-elnevettem magam.-Edward Cullen vagyok, te pedig Ramóna.-mondtam és az arcát fürkésztem.

-I... igen-látszott, hogy meglepődött... de nem tudtam, hogy min...

-Apám mondta, hogy nyáron jöttél ide. Hogy tetszik Forks?-kérdeztem

-Nem a szívem csücske, de kezdem megszokni.-volt valami a hangjában

-Gondolom nehéz volt otthagyni Kanadát...-jegyeztem meg, inkább csak magamnak. Én már hozzá szoktam ehhez.

-Túléltem, de tény, hogy kiborultam.-mondta halkan. Szegény lány... A tanár bejött, de mi beszéltünk tovább.

-És mi a helyzet Magyarországgal? Sokat gondolsz rá?

-Hát, igazából nem nagyon emlékszem, milyen volt ott élni...

-De gondolom, jártok meglátogatni a rokonokat...-kérdeztem. Bár kijelentésnek hangzott.

-Nemigazán...-mondta és valami kétes hangulat rejtőzött a hangjában-vagyis... mostanában nem.-szóval járt már ott. De nincs valami nagy lelkesedéssel..., gondoltam. Egész órán kérdezgettem őt az életéről.

-Ha tehetnéd... hová költöznél legszívesebben?-kérdeztem, hisz Forks nem a szíve csücske , ahogy mondta.

-Hát... nem lenne Forks-szal semmi bajom, ha egy kicsit melegebb lenne. Már azért nem bánnám.-mosoly bujkált a hangjában. Csöngettek, és meghallottam Alexis gondolatait. Rámosolyogtam Ramónára. Aztán meghallottam Alexis szavait.

-Hűha, valaki csak nem Edward Cullennel csiripelte végig a biológiát?-hallottam még a többiek gondolatait is.

,,Már épp itt volt az ideje...˝-gondolta Mattie. Hallottam még Jamie-r amint annyit mond magában ,,Utállak!˝

Alice büszke volt magára, és persze rám si. Én is büszke voltam magamra. Úgy éreztem, végre felülkerekedtem ösztöneimen. Persze tudtam, hogy ez a lány, örök kísértés lesz számomra. Egész éjjel Ramóna körül járt az eszem. A szempár, a szívverés, az illat, a hang... Megbabonázott. Arca állandó kipirultsága olyan furcsa volt. Olyan emberi.

Másnap Alice valamit beszélt vele. De nem volt hajlandó elárulni, hogy mit. De nagyon vigyorgott, amikor odajött az asztalhoz.

-Alice, mi az? Minek örülsz annyira?-kérdeztem.

-Titok!.mondta komiszan-De, n lepődj meg, ha majd Ramóna elkéri a számom!-mondtra és kacsintott. Nagyon vidám volt, de gondolatait megtartotta magának.

Egyszer csak, meghallottam Zoey rosszindulatú gondolatait. ,,Cullenékbe meg mi ütött? És miért pont ezzel a kis magyar csajjal bájcsevegnek?...˝ Aztán azt is hallottam, amit hangosan kimondott.

-Jé, Cullenéknél megtört a jég... úgy látszik, mégiscsak normális emberek...-én az utolsó két szót biztos nem használtam volna magunkra,,, ezen magamban jót mulattam. Milyen hiszékenyek az emberek...

Ramóna elhaladt mellettünk és én felálltam, majd hozzá igazítottam a lépéseim.

-Szia kislány!-elmosolyodtam. Erre ő elpirult. Ez aranyos volt.

-Szia idegen! Csak nem újabb kérdéseid vannak?

-Hát... csak szeretnélek megismerni-mondtam-Na meg Alice mondta, hogy ne lepődjek meg, ha elkéred a számát. Mit terveztek?-még mindig nem értettem miért nem hallom a gondolatait...

-Alice felajánlotta, hogy eljön velem vásárolni.

-Nahát! Aztán vigyázz vele.-figyelmeztettem-Ravasz kis bestia-én már csak tudom, gondoltam-Még a végén egész ruhatárcserét hajt végre.-Meg van hozzá a tehetsége is, na meg a pénze is... tettem hozzá magamban.

-Oké, kösz az infót.-eddigi ismeretségünk óta először, elnevette magát. Szép mosolya volt.
Biológián többek között azt is megkérdeztem tőle, szeretne-e testvért.

-Hát, mindig is szerettem volna egy bátyot. Mondjuk egy olyan Emmett feeling nem lenne rossz.-elnevette magát-De kicsit nem szeretnék.

-Miért pont Emmett?-bár a választ gondoltam..

-Mert olyan nagy és erős. Ahogy a saját bátyámat képzelném...

-Ha megismernéd... nembiztos, hogy úgy gondolnád, hogy ő ideális lenne arra, hogy abátyád legyen.-nevettem

Utolsó óra után, ahogy megláttam, ösztönösen rákacsintottam. Nem tudom miért. Valami furcsa érzés fogott el. Közben meghallottam Mattie elismerését. ,,Na végre. Ideje volt!˝ Azt latolgatta, össze jövünk-e. Hu, ez a gondolat. Abban az átkozott pillanatban úgy ordítottam volna, hogy ,,IGEN!˝, de tudtam, hogy ez... ez... ez teljességgel lehetetlen. Ő ember... én... én pedig vámpír.
Egész éjjel a szemét és a mosolyát láttam magam előtt. És el tudtam képzelni magam... egy emberlánnyal. Az éjszaka el is határoztam, hogy így lesz. Olyan emberinek éreztem magam...
A hét hátralevő részében javarészt sütött a nap. Így nem mehettünk iskolába. Pech volt a javából. De meg is tudtam valamit... Valami nagyon fontosat.

Mivel Alice nem ügyelt már úgy a gondolataira, meghallottam, amint Jasperrel beszélgettek. Arra a mondattöredékre figyeltem föl, amit gondolt, hogy ,,...egy lesz közülünk.˝

-Mondjad Alice.-kezdte Jasper.

-Jas, láttam valamit. Emlékszel, az ebédlőben...

-Igen, mit láttál szívem?

-Azt láttam, hogy Ramóna is... egy lesz közülünk.- Mi, mi van? Az nem.. az.. az nem lehet-őrjöngtem magamban.

-Hát ez baj...-hallottam Jaspert az emleletről.

-Szerintem egyáltalán nem olyan nagy ügy!-győzködte Alice. Még, hogy ,,nem nagy ügy˝ ezt ő sem gondolhatta komolyan.

-Alice, de tudod, hogy ezt Edward nem így gondolja... Márpedig errpl neki is tudnia kell.-mondta Jasper.

-Alice!!!-üvöltöttem

-Jaj, Edward!-hallottam esdeklő szavait, amint lejött.

-Mondd, úgy mégis nem gondoltad, hogy ezt először nekem kellett volna elmondanod? He?

-Edward, nyugi már!-Jasper nem avatkozott közbe. Megsemmisítő pillantásom láttán visszavonulót fújt.

-Alice, ez nem mindennapi dolog!

-De Edward! Figyelj már rám! Ez nem olyan nagy ügy...-mondta

-Hogy nem nagy ügy? Alice, nézz már ránk. Ez ,,életfogytiglan˝ tart! Ez nem egy egyszerű dolog! Ezt nem lehet csak úgy, hip-hop visszavarázsolni!-dühöngtem.

-Figylj. Ezt először is, neki kell eldöntenie. Másodszor, majd, ha lenyugodtál megbeszéljük.

-Alice, ezen nincs mit megbeszélni!-szögeztem le.

-Mert olyan világosan láttam, mint a nap!-kekeckedett, és én nem bírtam tovább. Kirohantam az erdőbe.

Mikor hazaértem, Emmett hangját hallottam...

-De öcsi! Ez tök jó! Gondolj bele, mehet a hard-szex. Na, de komolyra fordítva a szót... látjuk, hogy ez nem egy múló állapot...

-Emmett!!!-nem tudtam semmit mondani...

-Edwardnak igaza van!-szólalt meg Rosalie.-nem ítélhetünk mást ilyen életre...

Nehezen, de legyűrtem a vágyat, hogy megöljem, és most... most kénytelen voltam elfojtani magamban az érzéseimet iránta. Saját önzőségemet félretéve, próbáltam az eszemre hallgatni. Nem könnyű a középpontban állni, amikor az ösztön, a szív és az ész harcol... és tudod, hogy bármelyiket választod, valakinek fájdalmat okozol...

Nightfall: 5. fejezet - Portland

A lányok megkértek, hogy menjek velük moziba. A mai napomnak már úgy is lőttek, hát belementem. Alexis kocsija volt a legnagyobb, így az övével mentünk. Suli után értem jöttek. Ma régebbi sikerfilmeket vetítettek. Így beültünk egy vámpíros filmre. Zoey kedvence, a Kárhozottak Királynője... Jó film volt. Kiskorom óta szerettem azokat a filmeket, amik vámpírokról szólnak. Megbeszéltük, hogy utána elmegyünk pizzázni. Én előtte elmentem egy könyvesboltba. A lányok erősködtek, hogy velem jönnek, de én mondtam, hogy addig rendeljék meg a pizzát. Mire megtaláltam a keresett boltot és megvettem a könyvet, már szürkület volt. Visszafelé elhaladtam egy kocsma mellett. Naná, hogy utánam kiabáltak.

-Hé kislány!... Na, ne légy olyan sietős kedvedben!-és utánam jött az egyik. Sietősebbre vettem a tempót. Elég jól tudok verekedni, és sikítani is... A sarkon elém lépett egy férfi.

-Hova rohansz cicukám?-és röhögni kezdett.

-Hagyj békén!-sziszegtem.

-De kis harapós valaki-és felém nyúlt...

-Ne érj hozzám!-kiáltottam.

-Miért mi lesz?-még mindig röhögött. Közben utolért a másik férfi is, nyomában a többivel.

-Naaa... ne légy olyan morci....-azzal utánam nyúlt. Már épp be akartam neki húzni egyet... amikor fénysugár vakította el a szemem és fékcsikorgást hallottam.

Egy ezüst Volvo állt meg centikre tőlem, kis híján elütve a saroknál álló férfit. Mindkét ajtó kivágódott és egy bársonyos, fenyegető hangot hallottam.

-Szállj be!-egy pillanatig még ott álltam és néztem, ahogy közeledik a megmentőm. Aztán gyorsan beszálltam a kocsiba, de még hallottam a támadóim.

-Figyelj öcsi, nem kéne!-mondta agy egyik gúnyosan. Válasz nem volt. Csak valami furcsa, ijesztő hörgés. Hallottam még valami ordenáré röhögést, de egyszerre elhalt. A kocsi szélvédőjén keresztül láttam, hogy Edward áll előttük fenyegető, ugrásra készülő tartásban. A másik pillanatban már ott ült mellettem. s kis híján elgázolta az öt férfit. Majd a kerekek felsivítottak és villámgyorsan megpördültünk a kocsival.

-Jól vagy?-kérdezte Edward

-Azt hiszem semmi bajom-motyogtam-De... te... ez... hogy találtál meg?-még nem tértem teljesen magamhoz.

-Az nem lényeg...

-Edward, jól vagy?-kérdeztem amint ránéztem. A szeme kitágult, az egész teste megfeszült. Majdhogynem eltörte a kormányt és az arca... teljesen eltorzult.

-Nem éppen... Vissza kellene mennem és megölnöm őket. Undorító mocskok. Tudod te mit gondoltak rólad?

-Mi, mi van? Edward, megölni őket? Te észnél vagy? De, gondolom mi járhatott a fejükben...-mondtam elborzadva.

-Igen. Az ilyen aljas férgeknek nem jár több a halálnál.

-Edward, nem úgy volt, hogy utálsz engem? Most meg csak megjelensz és megmentesz... és meg akarsz ölni öt férfit miattam?-a szavaim még a számomra is hihetetlenek voltak.

-Mi? Ramóna, én nem utállak!-mondta és elmosolyodott. Végre... kezdtem megrémülni attól a gyilkolni vágyó arctól. Lassítani kezdett.Már közel jártunk a pizzázóhoz, ahol eredetileg a lányokkal kajáltunk volna.

-Huh... hogy mit ne mondjak, neked még nálam is merészebb vezetési stílusod van.-nem válaszolt, csak nevetett. Aztán leparkolt Alex kocsija mellé.-Honnan tudtad, hogy ide kell jönni?

-Nem volt nehéz kitalálni...-habozott-, ez a legjobb pizzázó erre.-úgy mosolygott, mintha valami olyan viccet mondott volna, amit én nem érthetek-Legalábbis azt mondják...-amikor elindultunk az ajtó felé, a lányok már ott vártak. Ránéztem a telefonomra, csak negyed órát késtünk. Edward mögöttem jött.

-Na végre! Szia-azzal mellém lépett Edward-...sztok.-helyesbített Alexis.

-Jó estét hölgyeim!-az a kifogásolhatatlan jó modor... elolvadtam tőle.-Remélem nem baj, ha csatlakozom?! És elnézést, hogy Ramóna miattam késett.

-Pe... persze Edward...-mondta Gaia-semmi baj...

Zoey szeme villámokat szórt. De nem törődtem vele. Elindultunk a kajáldába. Edward jött hátul. Mattie csak vigyorgott.

-Szólhattál volna, hogy hozod a pasidat is-és rám kacsintott. nem szóltam semmit, csak meglöktem.

Két családi méretű pizzát rendeltek a lányok. Edward egy falatot sem evett. Pedig kiszekáltuk szegényt vele. De ő csak egy kólát ivott nagy unszolásunkra. A lányokkal kitárgyaltuk a filmet. Zoey oda, meg vissza volt a főszereplőtől. Hogy milyen vonzó és gyors, no meg, hogy milyen titokzatos. És nekem bekattant valami. ,,Mintha csak Edwardról beszélne..˝- gondoltam magamban. Ránéztem Edwardra, ő az arcomat fürkészte. Mintha várna valamire. Megittunk még két nagy kólát-nesze neked egészséges életmód-és indultunk.

-Velünk jössz...? Vagy...-Alexis lopva Edwardra pillantott.

-Majd én hazaviszem...-mondta és rám nézett.

-Oké... akkor majd holnap...-mondtam.

-Rendben-Alexis odajött és puszit adott.

-Vigyázz a barátnőnkre...-mondta Mattie és megölelt. Gaia csak rám mosolygott és kacsintott egyet.

-Akkor sziasztok!-mondta Zoey szárazon. Amikor elhajtottak, akkor vettem észre, hogy a kabátom Alex kocsijában maradt.

-A francba... a kabátom a kocsiban maradt. Ezt nem hiszem el...-azzal Edward a vállamra tette az övét. Meglepően hideg volt ,,de hát az nem lehet˝-gondoltam. Beledugtam a kezem. Nagyon jó illata volt.

-Kösz-mosolyogtam

-Nincs mit.-és átfogta a vállam. Egy jó ideig csak ültünk és hallgattunk. Edward észvesztően vezetett.

-Kérdezhetek valamit?-kérdezte lágy, bársonyos hangon.

-Persze...

-Mégis mi járt a fejedben, mielőtt megjelentem?

-Üt-rúg-szalad...az öklöm elég csontos, és jól tudok ütni, rúgni is nagyon céltudatosan tudok-rákacsintottam-, a futás nem az erősségem, de hangom van jó nagy... szóval valószínűleg segítségért kiáltottam volna-elnevette magát...-Most meg mi van?

-Semmi... csak, érdekes. Az ember arra számít, hogy nekiállsz sikítani, erre te mégis leállnál verekedni, és a sikítást csak, mint utolsó lehetőség veszed számba... Nem vagy valami kiszámítható...

-Ki mondta, hogy az vagyok?-felsóhajtottam-Egyébként már én is észrevettem... mindenkinek olyan egysíkú a gondolkodása...

-Akkor ezért van...-nagyon halkan mondta, de én hallottam.

-Mi van ezért?-furcsán nézett rám.

-Hát... tudod, én... elég... könnyen olvasni tudok... másokban. De te... te kész rejtély vagy számomra.

-Oh...-eme pompás válasszal álltam elő. Épp az egyik kedvenc számom szólt. Edwarddal egyszerre nyúltunk a lejátszó felé. Félúton összeért a kezem az övével... Mint a jég... olyan hideg volt. Én visszahúztam a kezem, ő pedig feljebb vette a hangerőt.

-Nem tudtam, hogy szereted a Nirvanát.-mondta

-Az egyik kedvencem...-mondtam halkan és belebújtam a kabátjába úgy, hogy alig látszottam ki belőle. Az az illat... semmihez nem hasonlított.

-Tényleg jó zenét játszottak...-aztán egész hazáig hallgattunk. Gyorsan hazaértünk, Edward veszedelmesen gyors tempóban vezetett.

-A kabátod...-ki akartam belőle bújni, de Edward megállított.

-A tiéd... elvégre Alexnél van a kabátod. De ha kell, meg is tarthatod.

-Kösz...-mosolyogtam. Úgy igazán nem tudtam még örülni, olyan fura volt a helyzet... Aztán kiszálltam a kocsiból.

-Ramóna...-nyúlt utánam...

-Tessék?

-Tényleg... nem... kéne barátkoztunk...-hát ez most nem hiányzott. Bevágtam az ajtót. Nem hajtott el egyből, csak amikor az ajtóhoz értem.

-Hello, megjöttem!-kiabáltam

-Szia! Na, milyen volt?-hallottam anyám hangját a konyhából.

-Egész jó..., de most megyek lefeküdni...-siettem, mielőtt még észrevennék, hogy valami nincs rendben. Például, hogy Edward kabátja van rajtam. Felsiettem a szobámba. Edward kabátját odadobtam az ágyra, és elmentem lezuhanyozni. Nem értettem miért mondta ezt Edward... Mintha nem is ezt akarta volna mondani... Visszamentem a szobámba, belebújtam a pizsimbe és bebújtam az ágyba... és magamhoz öleltem Edward kabátját. Nagyon jó illata volt. Mélyeket szippantottam belőle. Legszívesebben vissza sem adnám soha. Igen, ez járt a fejemben.

Sokáig fenn voltam. Hasra fordultam és kinéztem az ablakon. Elterveztem hogyan fogom visszaadni neki a kabátját. Amit mondott ,,búcsúzáskor˝, az rosszul érintett. Így elterveztem, hogy csak úgy nekidobom, hogy nincs már rá szükségem.

Ahogy néztem a fákat, eszembe jutott Portland. Ahogy a férfiak utánam szóltak, és követni kezdtek, Összerezzentem. Nem akartam erre emlékezni. Inkább arra, hogy hogyan mentett meg Edward. Annyira hirtelen volt. Az nem lehet, hogy csak arra járt. Biztos, hogy követett. De miért? Na és persze, honnan tudta, hogy a lányokkal Portlandbe megyünk... Na és miért kérdezte, hogy tudom-e mit gondoltak rólam? Kész rejtély ez a srác. Valami nincs rendben itt...

De aztán sikeresen eltereltem a gondolataimat. Gyönyörű volt a kilátás a szobámból. Olyan meleg volt és nyomasztó a levegő, hogy egy kicsit kinyitottam az egyik ablakot, aztán visszafeküdtem. Magamhoz szorítottam Edward kabátját, aztán csak néztem a fákat. Olyan szép volt, ahogy rájuk sütött a hold. Telihold volt. Elvben, ma minden kerek, minden teljes. Én nem így éreztem. Bár Edward kabátjánál már csak az lenne jobb, ha ő lenne itt velem. Erre vágytam. De tudtam, ez soha nem lesz így...

Aztán álomba zuhantam. Nem volt rémálmom. Ezek szerint Jake nagyon jól tudta, hogy ennek használnia kell. Bár nyugtalanul aludtam. Az álmomban szerepelt Edward is, és Jacob is. Meg azok a fickók Portlandben. Összemosódott kuszaság volt. De aztán elragadott az öntudatlanság. De előtte még éreztem valami hideget az arcomon... nem csodálkoztam, az ablak nyitva volt. Még jobban bebújtam a takarómba. Az éjszaka többi része álomtalanul telt.

Nightfall: 4. fejezet - Az első beszélgetések

Az első három órám gyorsan elment. Az ebédlőben megismertem egy srácot. Jobban mondva, Mattie mutatta be. Láttam a szemén, hogy odáig van a srácért. Bár olyan igazi rossz fiúsan néz ki...

-Ramóna, bemutatom Olit-mondta fülig érő szájjal.

-Szia, Oliver Sykes vagyok, te pedig Kanada-vigyorgott

-Ja, mondhatjuk úgy is. Bár nem nagyon hasonlítunk.

-Oké, oké... a Yan megfelel? Vagy próbálkozzak meg a másikkal?-kérdezte viccesen

-Tökéletes-mondtam és elismerő pillantást vetettem Mattie felé. Mitagadás, ez a srác ízig-vérig neki való. Mellette Mattien valami megváltozik. Még nincsenek együtt, de le merném fogadni, félévkor már egy párt fognak alkotni. Gondoltam magamban.

Felettébb vidám volt ma mindenki. Jamie megemlítette, hogy kirándulást szerveznek. De az idő mindig közbeszól.

-Na és, hová is mennénk?

-Le, a Pushra, a rezervátumba.

-Aha, Push... oké-nem tudtam pontosan hol van, csak annyit, hogy arra lakik Jake.

-La Push cica, La Push...-mondta Zac. Nem bírtam ki nevetés nélkül.

-Szóval La Push... és mit is csinálnánk ott?-kérdőn felvontam a szemöldököm.

-Szörfözünk egy kicsit. Mostanában elég jó hullámok vannak.-mondta Oliver.

-És én nem csak a neten szörfölök-mondta Zac és közben valami szörfös pózban felugrott a székre.

Elnéztem Cullenék felé. Nem messze ültünk tőlük, mégsem hallottam mit beszélnek. Edward, a gyönyörű bronzos hajú fiú nagyon zaklatott volt. Valami nagyon dühíthette. Észrevehette, hogy nézem, mert hirtelen a szemembe nézett.

Pár perccel később Matti megrángatta a pólómat. Lágyan rám mosolygott, ahogy látta kit nézek, megint. Felálltam és mentem velük Biológiára. Ahogy közelítettünk Cullenék asztala felé, észrevettem, hogy Alice kővé dermedve ül és úgy néz rám, mintha szellemet látna.

-Ezek a Cullenék, egyre furcsábbak...-mondtam halkan Mattienek. De Zoey is meghallottam

-Én mondtam neked, hogy nagyon furcsa család.

A teremben szorongva már alig vártam, hogy megjelenjen Edward. De hiába, az óra szintén szempárbajjal telt. Már kezdtem azt gondolni, hogy valami megszállott. A napok teltek és teltek. Csak nem akart megszólalni. Én pedig már kezdtem ebbe beleőrülni. Folyamatos rémálmaim voltak. Csak akkor egyszer aludtam jó, amikor Jake őrizte álmom... és az iskolában, Edwarddal sem volt változás.

A hétvége szörnyen lassan telt el. Én pedig elterveztem, ha hétfőn nem szólal meg, hát megszólalok én. Reggel amint kiszálltam a kocsiból, egyből megpillantottam az ezüst Volvot. Edward Alice-szel beszélgetett. Alice engem nézett, és végre hallottam Edward hangját.

-Alice, nem érted? Idegesít, hogy nem látok a fejébe...

Hát ez meglepett. De a hangja, olyan simogató volt. Annyira lágy, mégis a szavainak éle volt. Alig vártam a biológiát, hogy újra halljam a hangját. Útban az ebédlő felé Mattie megkérdezte, hogy van-e már valami?

-Semmi-mondtam szárazon

-Nem is beszéltetek, még mindig? Ez kész agyrém.

-Nekem mondod?

A biológiateremben már Edward ott ült a padban. Mint valami félisten. Mély levegőt vettem és beléptem a terembe. Leültem mellé, de nem néztem rá. De ő felém fordult teljes testtel.

-Szia! Bocsáss meg, hogy eddig nem mutatkoztam be. Most biztos meg lehet rólam a véleményed...-nevetett magán. De igaza volt, bár a szépségéről volt meg a véleményem- Edward Cullen vagyok, te pedig Ramóna-mondta és ő is, akárcsak Blackék, tökéletesen ejtette ki a nevem. Ahogy a nevemet kiejtette, végigfutott rajtam a hideg.

-I... igen-mondtam, meglepett, hogy így szólított, de biztos hallotta, hogy így hívnak a többiek.

-Apám mondta, hogy nyáron jöttél ide. Hogy tetszik Forks?

-Nem a szívem csücske, de kezdem megszokni.

-Gondolom nehéz volt otthagyni Kanadát..

-Túléltem, de tény, hogy kiborultam.-mondtam halkan. A tanár már bejött, de mi hátul nem zavartattuk magunkat.

-És mi a helyzet Magyarországgal? Sokat gondolsz rá?

-Hát, igazából nem nagyon emlékszem milyen volt ott élni...-elhallgattam. Furcsállottam, hogy miért érdekli egy ilyen gyönyörűséget az én múltam.

-De gondolom jártok meglátogatni a rokonokat.

-Nemigazán... vagyis, mostanában nem.

Végigbeszéltük az egész órát. Jobban mondva ő kérdezett és én pedig válaszoltam. Megkérdezte, hogy miért költöztünk Forksba, nem vágyok-e Magyarországra, ha tehetném, hová költöznék legszívesebbe...

-Hát... nem lenne Forks-szal semmi bajom, ha egy kicsit melegebb lenne. Már azért nem bánnám.

Aztán kicsöngettek. Rám mosolygott, mintha tudna valami olyat, amit én még nem. Aztán elment.

-Hűha, valaki csak nem Edward Cullennel csiripelte végig a biológiát?-jött oda hozzám Alexis

-Már épp itt volt az ideje...-mosolygott Mattie. Ahogy mentünk ki Jamie és Zoey is hozzánk csapódott.

-Csak nem megtört a jég Mr. Cullen és Miss. Frill között?-kérdezte Jamie összevont szemöldökkel.

-Nem, csak álmodtad...-mondtam vigyorogva-el kellene menned orvoshoz Jamie, túl élénk a fantáziád...

Amint kiléptünk a szakadó esőbe Jamie-ből előtört a bosszúvágy és lehúzta a kapucnim.

-Jól van Jamie, ezt még visszakapod-mondtam bosszúálló vigyorral. Egész nap jó kedvem volt. Anyám csodálkozott is rajta. De nem szólt semmit. Másnap ebédnél Alice Cullen rám mosolygott és beállt mögém a sorba.

-Hallom a bátyám végre beszélt veled-a hangja csilingelő volt.

-Mondjuk úgy, kikérdezett a múltamról... de miért olyan nagy dolog?

-Hát, egész múlt héten ezernyi tervet eszelt ki, hogyan fog megszólítani téged.

-Oh.. -nem kicsit, nagyon meglepődtem-egy egyszerű ,,szia˝ is megtette volna.

-Én mondtam neki, de miért is hallgatna végre rám?-és még mindig mosolygott.Volt valami furcsa a szemében. Valami, ami iszonyú nagy megtartóztatásról árulkodik.

-Jó ez a top, hol vetted?-mély levegőt vettem- Ah... fel kellene frissíteni a ruhatáram...-jegyeztem meg inkább magamnak.

-Port Angelesben. Ha gondolod elmehetnénk vásárolgatni valamelyik nap. Én szívesen elkísérlek.

-Kösz Alice... jó ötlet. Na de megyek, várnak az asztalnál.

-Oké, majd szólj Edwardnak, vagy kérd el a számom tőle, hogy mikor mehetünk vásárolni.-mondta izgatottan. Leültem Alexis mellé.

-Jé, Cullenéknél megtört a jég... úgy látszik mégiscsak normális emberek-mondta szemforgatva Zoey.

Felkaptam a kólámat és megindultam kifelé. Út közben Edward hozzám csapódott.

-Szia kislány!-mondta és féloldalas mosolyra húzta a száját. Azt hittem, ott menten beleolvadok a betonba. Mint egy angyal, olyan volt.

-Szia idegen! Csaknem újabb kérdéseid vannak?

-Hát... csak szeretnélek megismerni. Na meg Alice mondta, hogy ne lepődjek meg, ha elkéred a számát. Mit terveztek?

-Alice felajánlotta, hogy eljön velem vásárolni.

-Nahát. Aztán vigyázz vele. Ravasz kis bestia. Még a végén egész ruhatárcserét hajt végre.

-Oké, kösz az infót.-nevettem el magam. Biológián megint kérdezgetett. Többek között, hogy szeretnék-e testvért...

-Hát, mindig is szerettem volna egy bátyot. Mondjuk egy olyan Emmett feeling nem lenne rossz. De kicsit nem...

-Miért pont Emmett?

-Mert olyan nagy és erős. Ahogy a saját bátyámat képzelném.

-Ha megismernéd... nem biztos, hogy úgy gondolnád, hogy ő ideális lenne arra, hogy a bátyád legyen-nevetett.

Tesi után Mattie megkért, hogy vigyem őt haza. A kocsim felé menve láttam, ahogy Edward rám kacsint. Naná, hogy Mattie is észrevette. A kocsiban egyből kérdezősködött.

-Na, és összejöttök?

-Mi van? Mattie, légy észnél!-nem folytattam mert valaki megkopogtatta a kocsim ablakét.

-Szia Alex! csak nem egy fuvar kéne?-kérdeztem fülig érő szájjal.

-De, az nem lenne rossz...

-Pattanj be!-azzal kiszálltam, hogy be tudjon ülni.

-Kösz Ram!-új becenév születőben...-Na, és miről folyt a vita?

-Ramóna és Edward...-mondta önelégülten Mattie.

-Ne hallgass rá Alexis, túl élénk a fantáziája...-azzal indítottam is-De ha már itt tartunk... becserkészted már Olit?-kérdeztem ördögi vigyorral. Mattie villámokat szórt a szemével.

-Esélytelen... ez... hát, nem is tudom. Szerintem nem vagyok az esete.

-Mert szerinted akkor már nem adta volna a tudtodra?-kérdeztem

-Azt sem tudja, hogy tetszik nekem...-mondta szomorkásan.

-Én nem úgy vettem észre..-mondtam és biztatóan rámosolyogtam.

-Talán beszélhetnél vele-Mondta Lex

-Persze... hogy jól beégessem magam...

-Mattie, ne hurrogd le, igaza van-mondtam dorgálón. A délutánom tanulással telt. Este átjöttek Jacobék. Jake hozott nekem ajándékot.

-Ezt neked hoztam!-mondta és egy kis csomagot helyezett a kezembe.

-Hűha, Jake, nem kellett volna-csodálkoztam.

-Rajta, bontsad ki.-sürgetett. Kibontottam. Egy indián álomcsapda volt.

-Kösz Jake!-mondtam és megöleltem.

-Gondoltam jól jön. Múltkor említetted, hogy nem alszol valami jól.

-Hát tényleg nem...

Másnap reggel feltűnően világos volt. Kinéztem az ablakon. Sütött a nap. Egyből jobb kedvem lett. Mondjuk a ruhámban nem látszott. A szokásos volt rajtam. Farmer, póló és egy kapucnis pulcsi. A suliba érve, szemem egyből a csillogó ezüst Volvot lereste. De nem láttam. Így odamentem a többiekhez.

-Szia Kanada!-szólalt meg Oli.

-Helo Oliver!

-Minek az a pulcsi?-kérdezte Jamie

-Talán nem tetszik valami?-végigmértem őket. Mindenkin póló volt. Majd végigpásztáztam szemeimmel a parkolót.

-Cullenék nincsenek itt!-mondta Gaia. Talán most beszéltünk először. Így meglepett.

-Hogyhogy? Lógnak, vagy mi?

-Nem, amikor süt a nap soha nincsenek itt. Mindig kirándulnak ilyenkor.

-Oh.-hangzott pompás válaszom.

Ezzel az egész napom megpecsételődött. A hét többi részében sem jöttek. Jamie mondta, hogy a hétvége megfelelő lenne a szörfözés beiktatására. Ám már péntek este visszatért a szokásos idő. Így még az este felhívott, hogy mégsem megyünk.
Egész héten rémálmaim voltak, de hétvégére már elegem lett. Felakasztottam az ágyam fölé a Jacobtól kapott álomcsapdám.

Hétfőn reggel már láttam a Volvot. Ebédnél láttam őket. De Edward megint úgy nézett rám, mint először, és én nem tudtam ezt mire vélni. Biológián sem szólt hozzám. Csak nézett. Úgy nézett, mint akinek fáj valami. Nem bírtam tovább és megszólaltam.

-Elárulnád, mi bajod velem? Azt hittem, barátok vagyunk. Legalábbis a múltheti kérdezősködésedből erre következtettem.-mondtam reménytelenül.

-Ramóna, nekünk nem kellene barátkoznunk...

-Jó, hogy szólsz-erre vágtam egy pofát.

-A te érdekedben mondom.-a szeme esdeklő volt, látszott, hogy küszködik, de szavai fenyegetőek voltak.

-Mégis, mi baj lehet abból, ha barátok vagyunk?-olyan arcot vágott, hogy megijedtem tőle és nem kérdezősködtem tovább...

-Kérlek... bízz bennem, nem szabadna... nekünk nem kellene barátkoznunk...-erre már nem szóltam tényleg semmit.

Nightfall: 3. fejezet - Régi ismerősök

Miután hazaértem, letámadtam apámat, hogy mit tud Cullenékről... Vagyis, csak akartam volna. Megelőztek. Alig értem haza, már elkezdtek ostromolni a kérdéseikkel.

-Na végre megjöttél-fogadott anyám, amint beviharoztam a házba.

-Szia csibe! Na milyen volt? Látom túlélted, kész hős vagy!-gúnyolódott Leslie, amint lejött a lépcsőn.

-Ja, egész tűrhető volt. De figyelj apa...-kezdtem volna, ha anyám nem szakított volna félbe.

-És milyenek a tanárok?

-Nem emberevők-rendeztem le anyám és fordultam újra apámhoz-Apu...-kezdtem újra.

-Milyenek az osztálytársaid? Hogy fogadtak, mesélj már!-mondta apám. Azt hittem, falra mászok....

-Egész jó fejek. Összebarátkoztam pár emberrel.-daráltam-Elég jól fogadtak, persze percenként megkérdezte valaki, hogy tényleg magyar vagyok-e...-hadartam egy szuszra.

-Mi a baj kicsim, olyan izgatottnak tűnsz-tette vállamra Trix a kezét. Jé, végre észrevette, hogy akarok valamit.

-Ha hagynátok beszélni elmondanám. De nem, ti jöttök a hülye kérdéseitekkel.-túl sok volt ez a mai nap, már nem tudtam kezesbárány lenni. Villámokat szórtak a szemeim. Na ehhez értettem. Szemmel ölni. Anyámék elhallgattak, végre. A mondandómra várakozva álltak előttem. Na ez már tetszett. Mély levegőt vettem, hogy lenyugodjak.

-Szóval...apu, figyelj, ismered Dr. Cullent és a családját?

-Igen. Carlisle nagyon jó orvos. De miért?-látszott rajta, hogy nem érti mit akarok ebből kihozni.

-Ismered őket?

-Hát, nem annyira, de ők is nemrég költöztek ide. Párszor beszélgettem már Carlisle-al. Valami bajod van velük?

-Nem, semmi. Csak, láttam a gyerekeiket ma az ebédlőben.

-Mondjuk tényleg, elég furcsa ennyi kamaszt örökbe fogadni-apám nem a nagy család híve.

-De Carlisle nagyon családcentrikus és szereti a feleségét. Esmének nem lehet gyermeke. Ezért fogadtak örökbe annyi gyereket. na meg persze Esme nővérének az ikreit is ők nevelik, mert ő meghalt.-mesélte anyám. Szájtátva bámultam rá, hogy ő honnan tud ennyit róluk. Anyám csak mosolygott.

-Tudod Esme restaurátor. Találkoztam vele Prtlandben. Aztán, mivel hallottam apádtól, hogy menyi kamasz gyerekük van... Hát megkérdeztem, hogy bírnak velük.

Na, hát ezt nem gondoltam volna. Ezen elcsodálkoztam. Nem faggatóztam tovább. De anyámat izgatta a dolog, hogy miért kérdezősködök Cullenékről.

-De miért érdekelnek téged Cullenék?-kérdezte és leültetett a kanapéra. Ajaj, gondoltam magamban.

-Semmi, csak olyan furcsák, a legfiatalabb fiú, Edward az osztálytársam. De olyan ellenséges.-mondtam fejrázva.

-Tetszik neked az a fiú, igaz?-Kérdezte anyám. Már ő is ezzel van? Pompás.

-Jaj, ne kezd már te is. Mára elegem van ebből!-azzal felpattantam és indultam a szobámba.-Ha valami kell, vagy nagyon hiányzok sikíts!-ezzel tudomásukra adtam, hogy nem vagyok kíváncsi rájuk vacsoráig. Tudomásul is vették, felém sem néztek. Ennek örültem. Kipakoltam a táskámból a tanulnivalót. Észrevettem, hogy kicsusszant egy papír is.

-A francba, hát ezt nem hiszem el!-mondtam hangosan.Hát csak én lehetek ilyen szerencsétlen... az a papír az volt, amit be kellett volna adnom nap végén. Kiraktam a papírt az éjjeliszekrényemre. A leckével elpiszmogtam egy ideig. Aztán megnéztem az e-mailjeimet. nagyi írt. Azt kérdezte, hogy, hogy tetszik Forks, és milyen az új suli. Na meg persze, hogy tetszik-e valaki. Gyorsan begépeltem a választ:

Szia Mamus!
Forks még mindig nem nyerte el a tetszésem. Bár a szobámból isteni a kilátás.
A suli tűrhető. A tanárok itt is emberből vannak :) Az osztálytársaim egész kedvesek.-kivéve egyvalaki, tettem hozzá magamban- Már barátokat is szereztem. Bár az kicsit frusztráló, hogy megkérdezi mindenki, hogy magyar vagyok-e... Kész agyrém.
És nem, nem tetszik senki-hazudtam- .Még csak nemrég vagyok itt. A srácok javát még nem is láttam. De ígérem, ha lesz valami, szólok.
Ölel és puszil, unokád Ramika

Elküldtem és lecsuktam a laptopot. Hallottam, amint anyám a nevemet kiáltja lentről. Nem volt kedvem enni, de lementem. Anyám lasagnét csinált, gondolom békítő szándékkal. Mikor leértem, elcsodálkozva láttam, hogy a nappaliban nem csak apám nézi a meccset, hanem rajta kívül még két, hosszú hajú férfi. Nem vettek észre és gyorsan kimentem a konyhába anyámhoz.

-Anyu, szólhattál volna, hogy vendégeket várunk!-mondtam halkan-Amúgy kik ők?

-Philip Black és a fia Jacob. Phil apád régi barátja. Ne kérdezd honnan ismer apád indiánokat...-mondta, és kivette a lasagnét a sütőből.

-Aha... szóval indiánok. Hűha. Ez megmagyarázza a hosszú hajat.

Végszóra megjelent Leslie oldalán a két Blackkel. Nagyon vigyorogtak mind a hárman. Phil arcán láttam, hogy meglepődött valamin. Valószínűleg találkoztunk már, mert nagyon ismerős volt az arca. A srác, Jacob is ismerős volt. Végül Phil szólalt meg először.

-Szia Ramóna-tökéletesen ejtette ki magyar nevem.-Jó nagyra nőttél, csinos lányod van Leslie.-mondta vigyorogva. Kicsit zavarba ejtő volt, de visszamosolyogtam.

-Szia, Phil, remélem nem baj, ha tegezlek. A magázás nem az erősségem.-azzal kezet fogtunk.

-Szia, én Jacob vagyok. remélem még megismersz.-odajött hozzám és adott két puszit. Mondanom sem kell, elpirultam.

-Persze Jake, emlékszem. Milyen sokat jártatok hozzánk régen...-elnevettük magunkat. Már tudtam, honnan ismer apám indiánokat. Phil régen elég sokat járt Torontóban, és egyik alkalommal Leslie munkatársa bemutatta őket egymásnak. Jake egy évvel fiatalabb mint én, de idősebbnek látszott nálam. Jó volt ismerősökkel lenni. Evés közben sztorizgattunk. Jót nevettünk a régi dolgokon. Jól kitárgyaltuk, milyen esetlenek voltunk Jakkel, meg hogy én állandóan elestem.

-Még manapság is sok folt van rajtam, na meg seb, állandóan megvágom magam.-ezen szintén nevettünk.

-Jó téged nevetni látni-mondta anyám. Én pedig rámosolyogtam.

-Látod les, jó ötlet volt meghívni őket. Legalább egy kis vidámságot csempésznek az életünkbe-mondta anyám két nevetésroham között. Sokáig beszélgettünk mág vacsora után. Phil kocsija nem indult. Felajánlotta anyám Philnek a vendégszobát, én pedig nem akartm, hogy Jake a kanapén aludjon.

-Jake, te meg jössz a szobámba!-szögeztem le.-Emlékszel, mint amikor kicsik voltunk.-kacsintottam rá. Gyorsan jó éjt puszit küldtem anyáméknak , mielőtt még ellenkezni támad kedvük. Jaket magammal húztam a lépcsőn és beküldtem a szobámba. Én elmentem a fürdőbe, aztán a szobámba mentem. Jake ott ült az ágyon. Átvágtam a szobán és bementem a gardróbba átöltözni. Előszedtem Jacobnak egyik XXL-es pólóm és odadobtam neki.

-Ennyivel hozzá tudok járulni a pizsamádhoz!-de Jake csak az ágy szélére rakta. Kérdőn néztem rá.

-El vagyok én ruhában.-mondta és kinyújtotta a kezét. Odahúzott az ágyra. Odakuporodtam mellé és a fejemet a vállának döntöttem. Meg kel jegyeznem nagyon jó illata volt...

-Mi baj?-kérdezte halkan.

-Semmi... csak...-fújtam gyet-sok volt ez a nap.-mondtam gyengén.

-Nem lehet egyszerű egy ilyen helyzet...-végre valaki megért, gondoltam és elmosolyodtam-De ez a szoba... Nem semmi.-mondta elismerően.

-Én terveztem, nemhiába.-mondtam diadalmasan-Egyébként tényleg fantasztikus a kilátás.

-Na, és mi célból húztál fel ide? Csak nem a kilátás miatt?-kérdezte viccesen és összeborzolta a hajamat.

-Nem, persze, hogy nem. Csak, hiányzott már a társaság. De ugye nem baj?

-Nem, nyugi, de már késő van, és neked holnap iskola.-mondta és megdörzsölte a vállamat.

-Oké, rendben. És te, te hogy jutsz be az iskolába?

-Nekem még a rezervátumban nem kezdődött meg a tanév. Mázli mi?-és nevetett.

-Az, nagyon-mondtam és durcás arcot vágtam. Erre ő elnevette magát

-Tisztára, mint régen...

-Oké, oké. Abbahagytam.-mondtam vigyorogva. Bebújtama takaró alá. Jake odafeküdt mellém és átölelt.

-Aludj jól.

-Hah, mintha az olyan könnyen menne..-vágtam rá egyből. Viszont tényleg jól aludtam. Ez meglepett. Nem aludtam sokat, de kipihenten ébredtem. Jake má ébren volt. felettébb vidáman heverészett mellettem.

-Szia idegen!-mondtam és megrángattam a pólóját.-Na mi az, csak nem az én pólóm?

-De. Nemrég vettem át. Ugye nem baj?-a válaszom tudta, hisz ismert.

-De, halálos bűnt követtél el!-mondtam szigorúan.

-Jaj nekem. De a póló csábított el. Azt mondta, nem fogsz haragudni érte.-mondta bűnbánó arcot vágva.

-Na, mindjárt jövök, maradj itt!-azzal kimentem a szobából. A fürdőből visszatérve nem találtam Jacobot... A gardrób ajtaja nyitva volt.

-Hát te meg mit művelsz?-kérdeztem dorgálón.

-Csak gondoltam keresek neked valami jó rucit.-elnevettem magam a hangsúlyon.-Öhm... mondjuk.. felvehetnéd ezt a fekete cipőt-mutatott az újonnan kapott supra cipőmre-ezzela sötétkék nadrággal és ezzel a szürke pulcsival. Na? Mit szólsz?

-Oké!-mondtam széles vigyorral.-Jake, nem lennél a stilystom? Na? Megegyeztünk?-még mindig nevettem.

-Hát, tudod, nagyon szívesen megtenném, de sajnos be vagyok táblázva.

-Oké..., na, de sipirc, szeretnék még ma felöltözni.-böktem a pizsamámra.

-Szerintem ebben is jól festesz. Bár figyelmedbe ajánlom a fésűt. Ha szeretnéd szervezek egy randit neked vele.-vigyorogva rám kacsintott.

-Jacob Black! Kifelé a gardróbból, és nem leskelődni!

-Igen is, asszonyom!-azzal diadalmasan kivonult. Szépen felöltöztem, rendbe szedtem az arcom, no meg a hajam. odaálltam az egész alakos tükör elé, megvizsgálni a végeredményt. Jacobnak nagyon jó szeme van ahhoz, hogy mi áll jól nekem. tetszett ez az összeállítás. Jake elégedett volt magával. Lovagiasan lehozta utánam a táskám. Átfogta a vállam és a konyha felé irányított. A müzlim már ott várt az asztalon. Anyámék sehol. Aztán előbukkantak. Trix első szava, amint meglátott:

-Jé, valaki nevet!-csodálkozott...

-Jacob érdeme. nm százas a srác.-felé fordultam- de azért szeretlek... távolról.

-Ezt megjegyeztem-és beletúrt a hajamba. Ez a halálom, és ő ezt nagyon jól tudta.

-Menj a francba!-adtam a durcás kislányt.

-Mutasd az irányt szivi!-rám villantotta kajám, csibészes, rosszfiús mosolyát.

-Na jó, én megyek, nem bírom ezt tovább!-puszit nyomtam Jake arcára-ha lehet, ne túrd fel a szobám minden egyes pontját-súgtam a fülébe. Belenéztem a táskámba, hogy megnézzem, benne van-e a papír amit tegnap kellett volna beadnom. Ott volt.

Egyből a Tanulmányi Iroda elé hajtottam és sűrű elnézésekkel tűzdelve, odaadtam Mrs. Morgannak a papírt. A napom, javarészt úgy telt, mint a tegnapi, majdnem...