Újra itt vagyok egy újabb fejezettel és már csak 4 fejezet van hátra. :D
A kommentek száma ugyan továbbra sem látszik gyarapodni, de ez van... Viszont kaptam egy újabb díjat, immáron 11-gyel büszkélkedhetek. :) Ismételten Dreameától kaptam, akinek nagyon szépen köszönöm!
Még egyszer köszönöm szépen! ^^ Nektek pedig jó olvasást és ne feledjétek a kommentet! ;)
Love, Rami
- Annyira furcsa lesz, még soha nem voltam a szüleim nélkül nyaralni, nem még hogy Európa közepén . mondta Mattie az indulás előtti napon.
- Nyugi, nyuszi! Zsír esz! mondta Oli 1000W-os vigyorral. - Bár én nem leszek ott, így ez kicsit levon a dolgokból...
- Ilyenkor úgy megcsapnálak - mondta Kim, de Mattie már intézkedett is, s Oli följajdult. - Kösz! - mosolyodott l drága rokonom.
- Na, de szerintem jobb, ha megyek, holnap repülünk! - szólt Mattie, elnyújtva az utolsó szót.
- Megyünk mi is - állt föl Alex és Tom is, míg Oli vidáman üldögélt tovább.
- Most mi van? - kérdezte, mikor már egy fél perce őt nézték. - Ó ember! - nyafogott, de azért föltápászkodott a fotelból. - Holnap a reptéren - mondta köszönésképpen és kacsintva kilépett a szobából.
Tény és való, az egyik színfoltunkat hagyjuk itthon, de végül is megértem, hogy inkább a karrierjét akarja előbb beindítani. Ki tudja, a következő fesztiválon már lehet, hogy ők is a Nagy színpadon fognak csörömpölni. Semmi sem lehetetlen. Egyetlen év alatt rengeteg dolog megváltozhat, ha csak azt vesszük alapul, hogy van, akinek az élete egyetlen nap alatt változik meg.
[Másnap reggel]:
- Szasztok amcsik! - köszönt Nóri vigyorogva webcamerán.
- Szevasz! Egy másfél óra múlva megy a repülő innen Seattle-be, onnan New Yorkba és onnan egyenesen Ferihegyen landolunk - mondtam.
- Basszus... - képedt el. - Na jó, meggondoltam magam, csak Angliáig megyek - mondta nevetve.
- Minden esetre jobb, hogy egy nappal előbb megyünk - mondtam, még kissé kómásan. - Legalább lesz időnk aludni rendesen - mondtam és belegondoltam, mekkora szenvedés lesz már, hogy mire megszokjuk az időeltolódást, addigra szokhatunk is vissza a Washington államiba.
- Olyan reggel hat körül érünk oda - mondta Kim, mire Nóri elhúzta a száját.
- Jól jártam én veletek... - sóhajtott fel. - És amúgy akkor hazamegyünk vidékre, vagy hogy lesz? - kérdezett rá arra, miről még nekem sem volt fogalmam. Pedig már nem ártott volna.
- Anyámat, a bátyádat vagy esetleg Kim szüleit kérdezd - mondtam ásítva. - halvány egy gőzöm sincs - tettem hozzá egy vállvonással. - Na, de majd ma, vagyis nektek holnap, találkozunk - köszöntem el és lecsuktam, majd le is kapcsoltam a gépecskét.
Izgultam, de túl fáradtnak éreztem magam. A szemeimet kényszeríteni kellett, hogy nyitva maradjanak. Hát még mi lesz a sok időeltolódás miatt. Belegondolni is előre fáj és fárasztó. De nem baj, megéri.
Hogy a cuccok normálisan elférjenek, mi Kimmel az én kocsimmal mentünk ki a reptérre, ahol már Alex ott volt Zackel meg az anyukájával. Majd utána hozta Oli az öccsét meg Mattie-t, s Cullenék is befutottak. Amint megtudtuk, Alexis anyukája azért jött ki, hogy Trixszel beszéljen valamit. Esmével már beszélt azóta nem is egyszer, Tegnap pedig átmentek Leslie-vel Sykesékhoz meg Mattie szüleivel is beszéltek. Akárcsak elvileg Mrs. Webberrel. Mondjuk szülők... soha nem lehet tudni, mikor mi bajuk van.
- A Seattle-i járatra kérem kezdjék meg a beszállást! - mondta egy női hang unottan és mi megindultunk. Még egy utolsó puszi, kézfogás, integetés, csók és el is tűntünk, hogy felszálljunk.
Amint megtudtuk, Kim szülei New Yorkban csatlakoznak hozzánk. Hogy mit ne mondjak, barátnőm arcáról nemigen tudtam leolvasni, hogy örül-e vagy sem. De nem tud mit csinálni. egy hétig bármikor összefuthat majd velük. Sőt, oda és vissza is egy repülőn lesznek. Ráadásul Pesten lesz egy napjuk arra, hogy „örömködjenek”. Így belegondolva, nem lehet valami kellemes érzés, ha tudod, hogy van egy gyereked, de az tök távol él tőled, hogy helyrejöjjön és még nyáron sem akaródzik neki hazamenni...
Miután Seattle-be átszálltunk, úgy terveztem, hogy olvasok, de nem jött össze. Egy ideig Emmett ugrált az idegeimen, aztán meg már nem is volt annyira kedvem, meg el is fáradtam, így próbáltam „relaxálni”. De meghallottam, amit Kim kérdezett és mivel ez engem is roppantul érdekelt, kinyitottam álmos szemeim és oldalra fordítottam a fejem.
- Az az igazság, hogy ezt még mindig nem tudjuk - mondta egy nagy sóhaj kíséretében Alice.
- Azért szépek vagytok... Vámpír létetekre hogy lehettek ilyen felelőtlenek? - kérdezett újra Kim.
- Elméletileg esős idő lesz - válaszolt a vámpírlány.
- De otthon az esős nyár nem olyan, mint Forksban - szólaltam meg én is.
- Tudjuk - sóhajtott nagyot mellettem Edward.
- Max az időeltolódásra fogjuk és majd késő délután aktívkodunk vagy valami... - mondta Jasper.
- Vagy magunkra kenünk egy csomó alapozót meg púdert - nevetett Emmett. - Na, de most tényleg... majd megoldjuk valahogy. Nem para. Al látta, hogy amikor megyünk, nem lesz jó idő és elvileg másnap sem, de egy napunk biztos lesz pluszban ezen agyalni.
- Ti tudjátok, de nem szeretnék a Volturival találkozni... Elég kegyetlennek tűnnek, a kép alapján - mondtam és behunytam a szemem.
Hallottam még, amint ők valamiről elkezdenek beszélni, de gyorsan összefolyt minden egyetlen hangmasszává, engem pedig elraboltak az álommanók. Ilyen sem sűrűn fordult elő, hogy én repülőn aludtam, de most nem tudtam ellene tenni. Jött és magával rántott. Egészen New Yorkig aludtam, ahol Edward ébresztett föl, hogy megkezdtük már a leszállást, ideje lesz felkelni. Kicsit morcosan és nem mellesleg teljesen elgémberedve teljesítettem a kérését és nem aludtam vissza.
Szerencsére a csomagjaink megvoltak és az átszálásra sem kellett várni, ami igazán meglepett. Amber és Cody mosolyogva fogadtak minket a gépen. Itt nem volt akkora szerencsénk, mint a Seattle-New York járaton, hogy a szülők mellett Alex, Mattie, Jamie és Tom is hallótávolságon kívülre estek. De ha ez nem lenne elé, társult még hozzá két teljesen „tudattalan” ember is. Mindemellett nagyon furcsa volt őket több mint egy év után újra látni. Végigfutott rajtam a hideg.
Ennek ellenére az út Ferihegyig teljesen normálisan telt. A szórakoztatásunkért pedig mint mindig, most is Emmett volt a felelős. De egy idő után mindenki követte a példát, amit New York felé tanúsítottam, és elaludt. Legalább nem kell ügyelnünk rá, ha valami vámpíros téma ütné föl a fejét - gondoltam.
- Annyira furcsa érzésem van - szólalt meg Alice.
- Mivel kapcsolatban? - kérdeztem tőle.
- Nem... csak úgy általánosságban - mosolyodott el bizonytalanul. - Tudod, egy emberekkel teli repülőn tartok egy emberekkel teli fesztiválra...
- Ne is folytasd! - sóhajtott Jazz. - Gondolj bele, milyen lesz ez nekem...
- Jazz, sima menet lesz! Majd a húgi segít, hogy kizárj minden hülyeséget a fejedből, a vadászatot meg megoldjuk, ha nem bírnád - biztatta őt Emmett.
- Csak lennénk már ott - szólt közbe fáradtan Kim.
- Te nem vagy fáradt? - kérdezte Edward, amikor már Kim félkómában magyarázott valamit, de egyikünk sem értette, hogy mi akar lenni.
- Nem igazán - feleltem -, de az mp4-ed ideadhatnád - mosolyogtam rá angyalian.
- Miért, hol a tiéd? - kérdezte, de már kezdte előkotorni.
- Kimberly Mercedes Evans kisasszonynál, mert ő az övét valamelyik csomagjába rakta - adtam meg a választ. - Na meg a tiéden mindig van valami, amiért bolondulok...
- Jó-jó - mosolyodott el és a kezembe adta. - Azt hallgatjuk, amit akarsz - adott szabad kezet, mire én elkezdtem nézegetni a mappákat, s közben fejemet kényelmesen elhelyeztem a vállán.
Csak úgy elindítottam egy számot, aminek szimpatikus volt a címe és lehunytam a szemem. nem aludtam, egyáltalán nem. Nem is tudtam volna, mikor Edward apró köröcskéket rajzolt a combomra. Kinyitottam a szemem és ránéztem, mire abbahagyta és megcsókolt. Egy apró, leheletnyi csók volt. Sóhajtva megráztam a fejem, mint mikor azt mondom: „Csak a baj van veled!”, aztán visszafeküdtem a vállára és most én kezdtem apró köröket rajzolni az ő combjára.
Persze ő teljesen máshogy reagált, mint én, ő is ostromolni kezdett. De hát mégiscsak egy repülőgépen voltunk a szüleim, kereszt szüleim és barátaink, nem mellesleg még három éber vámpír társaságában. Nem épp ez a megfelelő alkalom, így megfogtam a kezét, ezzel leállítva őt, s most én csókoltam meg. hasonlóan az övéhez, ez is csak egy pillanatig tartott, majd visszahelyeztem a kezeit az ölébe, mire ő lebiggyesztette az ajkait.
- Lugosi, emlékszel? - nevettem el magam arca láttán. A következő percben a fejemre rakta a fejhallgatót és előre mutatott.
A sors iróniája. Drakula. Lugosi Béla hófehér arca nézett rám a nagy gallérok közül, elővillanó szemfogakkal, miközben igen erős magyar akcentussal beszélt. Muszáj volt elnevetnem magam, ahogy Béláról Edwardra és Edwardról Bélára néztem. Ég és föld a két férfi.
Kissé előredőlve láttam Emmettet, amint nagy szemekkel nézi a filmet, a fejhallgatóval a fején. Aranyos volt, úgy kedvem lett volna megsimogatni a fejét, mint a kisfiúknak szokták. De végül úgy döntöttem, én is nézem, ha már egyszer egy másik vámpír felhívta rá a figyelmem. Viszont egy idő után nem emlékszem semmire.
Amikor fölébredtem, a többiek még javában aludtak, még Alice is úgy csinált, de már nem Lugosi volt a vásznon. Még csak ne mis vámpír, hanem valami hülye vígjátékos pasi, aki a fülembe kezdett vihogni. Még kicsit lelassulva, de levettem a fejhallgatót és oldalra fordítottam a fejem.
- Mennyi van még? - kérdeztem halkan.
- Még úgy két óra és leszállunk - válaszolt.
- Fogunk még valamelyik rokonoddal találkozni? - érdeklődött Emmett.
- Nem én vagyok a jövőbelátó - válaszoltam. - De soha nem lehet tudni.
- Alice? - kérdezte még jobban előre dőlve, hogy láthassa az ablak mellett ülő húgocskáját.
- Talán Andrewval és a nagyszülőkkel - mondta vállvonogatva. - Ők még emberibb életet élnek, a sorsuk nincs összekapcsolódva a miénkkel - magyarázta. - De ezt nem neked kéne ecsetelnem.
- Jól van már - játszotta a sértett kisfiút. - Attól még láthattál volna valamit...
- Hé-hé-hé, ne rajtam keresztül folytassátok le a párzási rituálétokat - mormogta morcosan Kim, félig még csukott szemekkel.
- Hanem inkább veled? - kérdeztem vigyorogva, mire Emmett a szemöldökét kezdte húzogatni.
- Ha-ha. Nagyon vicces vagy - mondta durcásan Kim.
- Csak egy kicsit perverz - vigyorgott Emmett.
- Mindenki magából indul ki! - csiripelte Alice, mire Emmett valami olyat hallatott, hogy „hmm”. Elég hosszan és kéjes vigyorral megtűzve. Nem akartam tudni, mire gondol, és most sajnáltam Edwardot.
- Mondanám, hogy tépj sorszámot és állj a sor végér, de nem szeretek osztozkodni! - mondta Edward, valószínűleg Emmett gondolataira reagálva. nem volt nehéz kitalálni, hogy mire gondolt. - Csoportosan meg pláne nem - tette hozzá.
- De én kíváncsi vagyok és vevő az új dolgokra - szólaltam meg vigyorogva és tekintetem találkozott Kimével, mire elkezdtünk nevetni.
- Lista? - kérdezte.
- Lista - válaszoltam, miközben z arcomat fogtam.
Van egy szép hosszú lista elég érdekes témával. nem Top pasik. Ilyennel nem vesződtünk. Top helyek (szexhez), illetve Top Extrém helyek (szexhez).
Ezután persze nem volt nyugtunk... Igaz a legnagyobb buzgómócsing a legperverzebb volt közülünk, Emmett. Ki mást is érdekelne ennyire valami, ami a perverzségből indul és mi kis híján ott halunk meg a nevetéstől. Alig bírtuk visszafogni magunkat. A Stewardess egyszer-kétszer oda is jött közölni, hogy halkabban legyünk.
Nem sokára már Alex, Mattie, Jamie és Tom is fölébredt, és megpróbáltak bekapcsolódni a „beszélgetésbe”, de most már inkább a landolás utáni dolgok izgattak mindenkit. Kivel találkozunk, hova megyünk utána, az mennyi idő lesz és ott meddig leszünk... Na, meg hogy most akkor hogy is vagyunk? Milyen nap van, hány óra?
Csak úgy röpködtek a kérdések, nem győztünk szerválni Kimmel. De azért megpróbáltuk tudásunkhoz mérten a legkielégítőbb válaszokat adni. Majd miután a felnőttek is elkezdtek éledezni, hozzájuk irányítottuk őket, hogy tőlük kérdezzenek, ha van valami. Elvégre velünk ellentétben, ők nőttek föl itt. Amber eredetileg Sophia vagyis Zsófia, az Amber meg valahogy odakerült elé. Soha nem kérdeztük erről. Cody pedig Károly.
Az utaskísérő most kedves hangon közölte, hogy kapcsoljuk be az öveinket, mert megkezdjük a leszállást. Hatalmas sóhajt hallattunk Kimmel, s eleget téve a kérésnek, becsatolkoztunk. Én személy szerint már iszonyatosan ideges voltam. Ott akartam lenni, találkozni Nórival, elmenni Móni - Leslie és Nóri nővére - lakásába, aztán megkezdeni az araszolást és egy hétig rohadtul elfelejteni mindent, kikapcsolni, nem törődni semmivel, csak lenni és jól érezni magam.
Szinte csiga lassúnak éreztem, amilyen tempóval haladtunk. Kedvem lett volna fölpattanni és berohanni a pilótafülkébe, hogy iparkodjanak már, mert nem szeretnék tizenhat évesen megőszülni. De ezt ugyebár nem tehettem, így türelmetlenül vártam a landolást, illetve a ki kútászkodást Ferihegyről.
Őszintén szólva, azon csodálkoztam, hogy Jazz még nem szólt rám, nem küldött rám egy „kis” nyugalomhullámot. Vagy lehet, hogy küldött, csak én éppen annyira extázisba estem, hogy nem érzékeltem? Nem tudom. Mindenesetre, furcsa, akármelyik oldalról nézzük is a dolgot.
- Szálljunk már lee-ee-ee-e - türelmetlenkedett Kim is, mire a többiek kuncogni kezdtek.
- Biztos, hogy nem vagytok vérrokonok? - kérdezte Lex nevetve.
- Legfrissebb információim szerint biztos - válaszoltam. - De miért is? - kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Mert mindketten ugyan olyan nyugtalanok vagytok - adta meg a választ a lány.
- Amíg nem volt benne részed, nem tudhatod, mennyire ott akarunk már lenni - szólalt meg újra Kim.
- Akkor a Readinget már meg sem említem - mondtam Kimnek. - Az is egy fesztivál - tettem hozzá, mielőtt még megkérdezte volna valamelyik, hogy az mi. - Csak az épp Angliában...
- Jézusom, ne kínozz már! - nyögött föl Kim. - Ezért most amúgy nagyon utálom a nagybátyádat! - puffogott.
- Nekem mondod? - sóhajtottam.
- De nem értem, miért vagytok úgy oda ezekért - mondta Alex, mire én csak elnevettem magam.
- A Readinget nem fogod érteni - mondtam mosolyogva. - Vagyis, hülyeségnek fogod tartani...
- Hadd találgassak! - szólalt meg most Tom. - '70-es Punk, grunge, hand-diving, '91-92 Nirvana, sárdobálós Sárméz alias Mudhoney, véres tampont a közönségbe dobáló énekesnő, akinek elfelejtettem a nevét, Everett True és sorolhatnám... ?
- Szerintem az állam koppanását most még Forksban a tesód is hallotta - mondtam ledöbbenve.
- Értsd: Ez nagyon szexi volt, legszívesebben most leteperne és kb odáig van most érted, velem együtt - mondta neki Kim, mire szép kék szemeit az enyémbe fúrta Tom mosolyogva.
- Tényleg így van? - húzta föl a szemöldökét is.
- Gyertek, szálljunk le, mielőtt még bezárnak minket ide - mentett meg Mattie és mind fölálltunk, de Tom nem engedett csak úgy előre.
- Fogok választ kapni vagy ne is reménykedjek benne? - kérdezte kisfiúsan.
Nos, ennyi volt ez a fejezet. Remélem tetszett. Kommenteeeet! ;)
