Szívem csücskei

2010. március 31., szerda

Nightfall: 27. fejezet - Ha kiderül, hogy a mesék mégiscsak igazak

Sziasztok!
Na itt is az új fejezet! Az előzőhöz nagyon szépen köszönöm a kommenteket!
Új szereplők a láthatáron. Kik ők és mi lesz a szerepük?
Jó olvasást! Aztán, ha elolvastátok ragadjatok billentyűzetet és írjátok meg a véleményeteket ;)
xoxo, Rami



Szerdán támadt egy olyan ötletem, hogy menjünk le a Pushra. Kihívhatnánk az indiánokat is. Ha kijön Kiowa legalább megkérdezhetem, hogy akkor most mi van vele meg Zoeyval. Na meg Jake is hiányzik már.

Kim azzal a feltétellel ment bele, hogy nem hagyjuk őt egyedül Bennel. Nem tudom mi baja van szegény sráccal. Ráadásul még helyes is. Jó, persze... nem egy Emmett Cullen.

-Szia Jake, megint én vagyok... már vagy hatodszor... - mondtam az üzenetrögzítőre, mert nem volt hajlandó felvenni a telefont. -Örülnék, ha visszahívnál... - azzal kinyomtam és arccal az ágyba dőltem.

-Semmi... Ben még mindig nem veszi fel. - zöttyent le mellém Kim - Ahogy látom Jake sem...

Nem tudom mi lehet La Pushban. Igaz Jake nem egy telefonmániás, de olyan még nem volt, hogy ne vette volna fel a telefont.

-Apukád azt mondta, beszélt Phillel és semmi baj a srácokkal, csak Jake éppenséggel ügyes volt motorozás közben és kiesett a zsebéből a telefon, aminek az lett az eredménye, hogy ripityára tört. Ben pedig beteg. - hadarta Mattie - Ja, és Jake üzeni, hogy ne csak a szánkat jártassuk, hanem menjünk.

Megnyugodtam. Jake jól van és ugyanolyan meggondolatlanul hülye, mint mindig. Kiesik a zsebéből a telefon motorozás közben? Na erre is csak ő képes... - mosolyogtam magamban.

Hűvös volt kint, de mi mégis fürdőrucit húztunk a megszokott, kényelmes farmer-póló alá. Ahogy ismerem a fiúkat, biztos bedobnak a vízbe.

Mattie a La Pushba vezető úton végig telefonált. Először Olit hívta - mily' meglepő -aztán a többieket. Alex már lent volt Zac-kel. Ezek szerint nagyon jól alakult a Zac apjánál tett látogatás. Mattie szépen sorban mindenkit felhívott. Kim nagy „örömére” Jamie pont ráért. Mattievel úgy röhögtünk a különböző arckifejezésein.

Amióta megvan a kocsim, most használtam másodszor cabrioként, de most sem magamtól. la Pushban pedig nem kis feltűnést keltettünk.

-Csak nem egyenesen Charlie Angyalai Los Angelesből? - vigyorgott Jake amikor megálltunk mellette.

-Hmm... csak nem Charliehoz van szerencsénk? - kérdeztem vissza mosolyogva és kipattantam a kocsiból.

A többiek még nem jöttek meg, de csak emlegetni kellett őket. Szép lassan szivárogni kezdtek a partra az ismerősök. Jake elment Kiowaval fáért, hogy tábortüzet gyújtsanak. Nem igaz, pont akivel beszélni akarok, az tűnik el...

Nagy meglepetésemre megjelent Jake unokatesója, Brandon... majd a háta mögött feltűnt az ikertesója is Dakota. Ovis koromban láttam őket utoljára. Ugyanitt találkoztunk, amikor ide jöttem „nyaralni” Jacobékhoz. Állandóan a parton voltunk. És most újra itt találkozunk...

Hosszasan néztük egymást, hogy biztosra vegyük, nem téved egyikünk sem. Bran nagyon somolygott és Dakota fülébe súgott valamit. Dakota szája fülig szaladt és gyors léptekkel megindult felém.

-Szia, megismersz még? - kérdezte zavart mosollyal.

-Igen, megismerlek. Jó látni titeket! Szia Bran! - mosolyogtam a mögötte álló srácra.

-Jaj Rami, de jó! - mondta Dakota még mindig mosolyogva és megölelt. - Gyere, sétáljunk! - karolt belém.

Erről automatikusan Alice jutott eszembe. Vele szoktunk így menni. Jobban mondva vonulni, mint a modellek a kifutón. Csak a helyszín éppenséggel valamelyik környékbeli pláza szokott lenni.

-Elmegyek Dakotáékkal. - mondtam Kimnek aki ott ült egy uszadékfán és valamiről nagyon beszélgetett az egyik indiánsráccal. - Sietek vissza, ne parázz... Ben az ágyat nyomja. - mosolyodtam el és egy puszit nyomtam az arcára. Aztán elindultunk Dakotával.

Annyi, de annyi mindenről beszélgettünk. Elmesélte, hogy most költöztek vissza és, hogy milyen fura volt neki a nagyváros. Persze arra is rákérdezett, hogy én hogyhogy itt vagyok. Elmeséltem, de igyekeztem az előzményeket csak nagyon röviden beleszőni a történetbe.

Teljesen elsápadt, amikor elmondtam, hogy Lucast pont Valentin-napon veszítettem el. Közben megjelent Bran is, de dakota tovább kérdezősködött. Beleértve a pasikat is, igaz arra Bran kérdezett rá.

-És van most barátod? - kérdezte miközben az óceánt fixírozta.

-Igen. - nyögtem ki, de Dakota pillantásából azt olvastam ki, hogy neki ennyi nem elég. - Edward Cullennel járok. - mondtam félszegen, de a következményre még a legvadabb álmomban sem gondoltam volna.

Dakota arca teljesen elsápadt, a pupillái kitágultak és szó szerint, köpni-nyelni nem tudott. Csak állt előttem elszörnyedve.

Amikor kiejtettem a „Cullen” nevet, Brandon már engem nézett és nem az óceánt. De amint az utolsó szót is kimondtam, a látványtól én is ledermedtem.

Brandon teste rázkódott és hirtelen előtört belőle az, ami benne lakozik. A farkas. Ott, a szemem láttára változott át. Ruhái cafatokban hullottak a földre és ahol egy pillanattal ez előtt még Brandon állt, most egy hatalmas, szürke farkas nézett velem farkasszemet vicsorogva.

Mindez pár pillanat alatt történt. Az elhangzott szavak, Dakota elszörnyülése, Brandon átváltozása és az én ledöbbenésem. A dolgok másodpercek alatt jöttek egymás után.

Érdekes, de egy cseppet sem féltem Brandontól. Eszembe jutott, amit Jake mondott a törzséről. Hirtelen a fejemben hallottam újra Jake hangját, amint hitelesen akarja elmesélni a történetet.

„-Oké, hát például ott van az a legenda, hogy a törzsünk a farkasoktól származik.

-Na neee...

-Igazi farkasoktól. Nem az a Hollywoodi vérfarkas dolog. Bár állítólag a vérünkben van, hogy át tudunk változni farkassá.”

Abban a röpke pillanatban, amikor Brandonból egy hatalmas, hamuszürke farkas lett, hirtelen megváltozott minden. Az ártatlan quileute legendák már nem is tűntek olyan ártatlannak és képtelennek.

Persze erre már akkor is rájöhettem volna, amikor bebizonyosult, hogy Edwardék azok, amik. Mondjuk a vámpírok létezésében mindig hittem, de ez a farkas dolog... ez túl, túl fantasynek tűnt.

Egy emberből farkas lesz. Ez kész. De mégis létezik és nem csak a pihent agyú filmrendezők és horrorkönyvírók agyszüleménye.

-Brandon... - sziszegte Dakota és a hatalmas farkas, okos tekintetét felé fordított. - Uralkodj magadon!

Hirtelen megértettem a történteket. Mint amikor a mesékben és a képregényekben a szereplők feje fölött felvillan a villanykörte.

Emlékszem... Jacob azt mondta, a farkasoknak csak egy, csak egyetlen egy ellenségük van. Mégpedig azok, amik Cullenék. És most a Cullen szón volt a hangsúly és azon, hogy azt mondtam, hogy közülük az egyikkel járok.

-Azt hittem, ez csak amolyan rémmese. - nyögtem ki nehezen és még mindig a nagy farkast bámultam. Mindketten egyszerre kapták felém a tekintetüket.

-Te tudsz a farkas dologról? - kérdezte elkerekedett szemekkel Dakota és sejtettem, öccse is hasonlóan festene emberalakban.

-Jake valamikor ősszel mesélt nekem a törzsi legendák közül párat. - Dakota szóra nyitotta a száját, de én folytattam. Valahogy éreztem mire akar kilyukadni. - Igen, tudom, hogy mik Cullenék és nem, nem érdekel, hogy gyilkoltak-e vagy sem. Eleinte Edward is ezzel volt, de nm érdekel, mi volt a múltban.

-De ez... - ellenkezett.

-Ez van. Brandon farkas, mégis úgy szeretem, mint régen... Mondjuk emberként szimpatikusabb. - mosolyodtam el és ezzel megtörtem a gyászos hangulatot.

Brandon elvonult az erdőbe. Gondolom visszaváltozott és csatlakozott a többiekhez. Mi pedig Dakotával sétálgattunk még a part és az erdő között.

-És Jake is? - kérdeztem halkan egy kavicsot rugdosva.

-Nem. - válaszolt határozottan - Egy részről még elég fiatal hozzá, másrészről meg nem váltotta még nála ki semmi az átváltozást.

-Ezek szerint belőle is óriásfarkas lesz. - mondtam ki a tényeket.

-Így van. Ő anyai és apai ágról is örökölte. - mondta Dakota halvány mosollyal. - Mi Brannek csak anyai ágról vagyunk benne. - itt rám nézett - Igen. Én is. csak én nem vagyok olyan hirtelen és forrófejű mint Brandon.

-Azt észrevettem. - nevettem el magam.

-Ha már Jakenél tartunk... tudsz valamit, tetszik neki valaki? - furcsán nézett rám, fogalmam sincs miért.

-Gőzöm sincs. Nem találkozunk valami sűrűn. - válaszoltam és elkezdett rezegni a zsebem. - Na mi az? - szóltam bele.

-Jamie riadó. Megérkezett és én nem bírom tovább. Szóval örülnék, ha visszavánszorognál... - nyavalygott Kim.

-Csak nem félsz tőle? - viccelődtem - De nyugi, öt perc és megyünk. Addig menj oda Brandonhoz, mondd neki, hogy én küldtelek és csináljon úgy, mintha lenne köztetek valami. - adtam ki a parancsot.

-Oké. De siessetek. - eldaráltam egy„sziát” és kinyomtam.

Visszafordultam dakotához, nem szóltam semmit, csak intettem a fejemmel, hogy menjünk. Út közben még beszélgettünk Jakeről, meg arról, hogy milyen idegesítő is szerinte farkasnak lenni. Elmondta, hogy tulajdonképpen ez volt az oka, hogy visszaköltöztek.

Brandont ejtette egy lány egy világ szerencsétlenje srác miatt, Brenci meg olyan ideges lett, amikor ő nyugtatni próbálta, hogy átváltozott.

Aztán megemlítette, hogy nem tudnak öregedni. Kitágultak a pupilláim. Hát ez nem lehet igaz... Mi az, hogy nem tudnak öregedni? Ez így nem fair. És még nyavalyog, hogy nem szeret farkas lenni... Hát megáll az eszem...

Amikor megérkeztünk, Kim megkönnyebbülve ült oda mellém. Nem tudom, mit csinált Jamie, de ezek szerint teljesen Kim agyára ment.

Közben a köt közepén már nagy máglya volt. Amikor a fiúk az utolsó darabokat is a helyére rakták, Jake elégedetten ült le elém. Nem értettem, miért nem a fára ült, de ő tudja.

-Emlékszel még, hogy milyen az uszadékfa lángja? -kérdezte és egyenesen a szemembe nézett.

-Nemigazán. - mosolyogtam zavartan. Éreztem, hogy kipirult az arcom. Amint kimondtam Jake kérdésére a választ, Kiowa meggyújtotta a máglyát. - Ez nagyon szép. - mondtam amikor megláttam az első kékeszöldes lángcsóvákat.

Nem sokáig élvezhettük mi - városiak - a látványt, mert a srácok elrángattak a tűz mellől. Természetesen egyenesen a vízbe. Kellemes volt mondhatom... ahogy a lábamhoz ért a jeges víz, felsikítottam. De nem csak én... ezzel ötletet adva a fiúknak.

Mindenki megkapott egy-egy lányt és placcs, bele a vízbe. Mi sikítottunk, ők meg röhögtek. hiába is próbálkoztunk ezt megtorolni. Egyszerűen lehetetlen volt. Hátulról meg akartam lökni Jaket, de amint a két tenyerem a vállát érte, a térdem hajlatába nyúlt és a hátára kapott.

-Hé, ne csalj! - csaptam csupasz vállára, de még mindig nem volt hajlandó letenni.

-Mi? Kérlek mondd, hogy rosszul hallok! - nevetett - Én csalok? Nem is tudom ki támadott meg hátulról...

Ott sétálgatott velem a vízben, és néztük, ahogy a többiek virgonckodnak. Komolyan, áldom az eszem, hogy fürdőruhát vettem fel...

-És örülsz, hogy Dakotáék visszajöttek? - kérdeztem és az állam a vállára fektettem.

-Először, amikor megtudtam, hogy visszaköltöznek örültem. De, olyan furcsák... - nekem mondja? Mikor az unokatestvére a szemem előtt vált helyes, korombeli srácból óriási, szürke farkassá.

Jacobbal még sétálgattunk egy ideig a vízben. Jobban mondva ő sétált, én meg a hátán csimpaszkodtam. De nem sokáig voltunk. Kezdtem fázni... bár a hasamat melegítette Jake, de mondtam neki, hogy menjünk a tűzhöz.

Mikor megérkeztünk, Kim valamiről nagyon beszélgetett Brandonnal. Látom megfogadta a tanácsomat. A többiek is hasonlóan cselekedtek. Jamie élvezte a hülyülést a rezervátumi srácokkal, ez látszott rajta. Bár sejtettem, jobban élvezné, ha úgy lenne Kimmel, mint Alex és Zac az egyik uszadékfán. Nagyon egymásba gabalyodva.

Ahogy ültem Dakota mellett, Jake pulcsijában, eszembe jutott, hogy mit csinálhat az én szerelmem. Ha hazaérek, biztos megkapom majd tőle a fejmosást, hogy mit képzelek magamról...

De volt előnye annak, hogy idejöttem ma. Most már tudom, a farkasok léteznek és kezdtem érteni, hogy Edward miért nem szereti, ha az indiánokkal vagyok.

Amikor megláttam Jake mosolygós arcát a tűz túloldalán, hirtelen olyan furcsán éreztem magam. Vajon ő tudja? Ő tud róla, hogy mi vár rá? Tudja, hogy ő is, ő is olyan lesz, mint a Blake ikrek? Hogy belőle is... farkas lesz? És még több száz hasonló kérdés fogalmazódott meg bennem.

Ezek voltak azok a kérdések, amikre csak az én mindig vidám és mosolygós barátom tudja a választ. Mialatt ezen rágódtam , sötétedni kezdett és indulni kellett haza. Holnap sajnos iskola.

-A pulcsit köszi... - akartam levenni a pulcsiját, de megállította a kezem.

-Neked adtam nem? - mondta és visszahúzta rám a ruhadarabot.

Hosszas búcsúzkodás után hazaindultunk. Mindhárman kimerülve, halkan ültünk egész úton. Az én agyam pedig ezerrel pörgött. Csak remélni mertem, hogy Edward nem lesz nagyon kiakadva.

A szüleim miatt nem aggódtam. Apám újból belevetette magát a munkába, anyám meg állandóan intézkedik... Na meg azt mindig is díjazták, ha Jacobbal vagyok.

-Szevasz anya! - kiabáltam amint beléptünk.

Útban a szobámba felkaptam a muffinokat és a narancslevet a konyhából és felrohantam. Nem valami kiadós és egészséges vacsora, de ez van. Különösebben nem izgat ez a dolog, hogy mi egészséges és mi nem. A szobám már nyitva volt, a kulcsot odaadtam kimnek.

Nem meglepő módon a rémálmomba beleszövődtek a farkasok is. Amikor futottam, észveszejtő farkasvonyítást hallottam. De álmomnak csak ez a pontja módosult.

Reggel nem volt mellettem Edward, és cetlit sem találtam, hogy „Hiányzol!” vagy „Nem megyünk ma be az iskolába...” és társai. Semmi, sem szerelmes, sem vicces vagy épp kicsit perverz, netán dühös üzenet. S én ebből azt szűrtem le, hogy haragszik rám. Ez teljesen nyilvánvaló.

A parkolóban a Volvo mellett állva várt. Napszemüveg volt rajta, holott lógott az eső lába. Félénken odamentem hozzá és adtam a szájára egy apró puszit, amit ő csókkal viszonzott. Tehát annyira már nem mérges.

-Haragszol rám? - kérdeztem és szorosan hozzábújtam, miközben elkísért az elő órámra.

-Nem. - válaszolta hosszú hallgatás után. - Csak arra a mocskos korcsra. - mondta undorodva - Bele sem gondolta azzal a csöpp agyával, hogy esetleg valami bajod esik... - dühöngött.

-Ne bántsd Brandont, ő nem tett semmit. És itt vagyok, teljesen egészben. - próbáltam enyhíteni. Nem sok sikerrel. Már alig volt fél perc csengetésig, amikor újra megszólalt.

-Második óra után nekünk el kell menni.. - mondta halk, bársonyos hangon.

-Miért? Mi lesz második óra után? - kérdeztem értetlenkedve, mire ő elmosolyodott. Végre!

-Szerinted viccből vettem föl napszemüveget? - túrt bele a hajamba. Értetlenül néztem rá és ő folytatta. - Nap. Én pedig vámpír vagyok... - mosolygott újra - Nem mutatkozhatunk napfényben. Szerinted miért nem járunk iskolába, ha szép az idő?

-Ugye most csak viccelsz? - hitetlenkedtem - Csak nem ez is igaz?

-Hollywood kicsit felturbózta a dolgokat. Nem égünk el a naptól... de majd meglátod! - csókolt meg - Ez legyen az én meglepetésem... - mondta és megszólalt a csengő.

2010. március 27., szombat

Nightfall: 26. fejezet - Élménybeszámoló

Sziasztok!
Köszönöm a kommenteket mindenkinek. Válaszoltam is rájuk =]
Ez egy kicsikét rövidebb fejezet lett, de remélem tetszeni fog.
Hazaérkeznek a szülők és még ajándékot is hoznak. Mattie vajon maradhat, vagy haza kell mennie?
Jó olvasást! A kommentekkel pedig ne fukarkodjatok. Ha jó ha nem írjatok!
Puszillak, Rami



Reggel a lányok nagyon beszédes kedvükben voltak. De én még mindig az álmom hatása alatt voltam. próbálták, de nem tudták belőlem kiszedni, hogy mi bajom van.

-Edward, csinálj vele valamit... nem hajlandó beszélni. - adta ki az utasítást Kim.

-Majd megpróbálom szóra bírni. - mosolyodott el és vállamat átfogva elkísért az első órámra. - Ugye tudod, ha anyukádék így látnak meg, többet nem hagynak magadra. Márpedig ez több okból sem lenne jó... - mondta és apró csókot adott.

-Majd én teszek róla, hogy felviduljon az én kis húgicám. - hallottam meg bátyám hangját és már éreztem is, hogy átjárja a testem a vidámság.

-Jaz... nem ér bevetni a hangulatmódosító tudásodat. - néztem rá szúrósan.

Társadalomismereten elmondtam Jaznak az álmom. Nem mondott semmit. Csak azzal nyugtatott, amivel baseball közben, hogy ne féljek majd ő megvéd. Nem lesz semmi bajom nekem, se a lányoknak. Aztán újra bevetette képességét és lenyugtatott.

A nap száguldott. Kivéve a matekdolgozatot. De még szerencse, hogy Edward a padtársam. Nagy áldás ilyenkor, hogy ő mindent tud.

Suli után még elugrottunk Mattieékhez, hogy összeszedjen pár ruhát magának, mivel ma az én ruháimból válogatott. Szerencse, hogy egyezik a méretünk. Eredetileg ki akartunk utána menni a reptérre, de anyámék azt mondták, nem kell, így Mattieéktől egyenesen hozzánk kocsikáztam.

A lányokkal megbeszéltük, hogy rendbe szedjük a házat. Még a végén kiakadnak a szüleim. Kim vállalta a rendrakást a szobámban, Mattie a mosást míg én fölmostam. Aztán a csajokkal karöltve nekiálltam valami ehetőt csinálni.

A házi gyros lett megszavazva. A pitát Mattie vállalta, a salátát és a csípős szószt Kim én pedig a húsit csináltam. Hogy biztos jó legyen, és mindenki szeresse, csirkehúsból. Nem meglpő módon szétröhögtük az agyunkat főzés közben.

-Képzeld el, Zac ma arra készül, hogy leviszi Alexet La Pushba, bemutatni az apjának. - mondta Mattie.

-Elég sokáig várt vele, hogy mit ne mondjak... -válaszoltam mosolyogva, mert eszembe jutott, hogy én is milyen sokáig húztam-halasztottam a bemutatást.

Elpletyizgettünk még egy ideig. Kim megkérdezte Mattiet, hogy miért nem Oliéknál alszik, mert ugye ők együtt vannak és barátnőm készségesen válaszolt.

Elkészült a kaja és mi megszálltuk az összes fürdőt a házban. Ahogy beléptem a szobámba, jót mosolyogtam. Kim a gardrób ajtaját valószínűleg direkt hagyta nyitva. Mindkettejüknek csinált egy kis zugot a gardróbban.

Megcéloztam a szobámhoz tartozó fürdőt és hosszasan engedtem magamra a vizet. Bármennyire is jó elmerülni egy kád forró vízben én jobban szeretek zuhanyozni. Megszárítottam a hajam és egy szál törülközőben átvonultam a gardróbba.

Felvettem a kedvenc levi's gatyóm és egy mélykék trikót. Közben megjöttek a leányzók is. Követték a példám és mindketten farmert húztak. Amíg ők öltözködtek én kivasaltam a hajam.

Pont mire elkészültünk, meghallottam, hogy kattan a zár és Leslie nevetve becsörtet. Fő a jó hangulat. Így biztos nem lesznek szőrös szívűek Mattievel kapcsolatban.

-Sziasztok Fiatalok! - köszöntek egyszerre amint megláttak minket a lépcsőn.

-Szia Trix! - ölelte meg anyámat Kim - Olyan rég láttalak...

-Szia Kincsem. Jó látni. - mosolygott anyám. Rám nézett és azt olvastam ki a szeméből, hogy tőlem is valami hasonlót vár, de én nem vagyok az a fajta. Csak nagyon ritkán.

-Csináltunk kaját, szóval irány enni! - utasítottam őket.

Jókedvűen ültünk le enni és elnyerte mindenki tetszését. A lányok élménybeszámolót követeltek én pedig vázoltam a dolgokat, hogy Amber azt mondta, Kim addig maradhat nálunk ameddig akar és ameddig meg nem elégelik őt, és hogy Mattie egy ideig nálunk lesz, mert balhéznak a szülei.

-És milyen Magyarország? - érdeklődött Mattie immár a nappaliban.

-Hát, nem olyan mint Amerika... - nevetett apám. Hű de nagy poén...

-Annyit mondok, hogy azt látni kell. - ecsetelte anyám - Én falun nőttem fel, tudod, állatok a kertben, kis házak és mindenki ismer mindenkit - még durvább mint itt - és olyan jó volt megint ott lenni. Persze furcsa volt a nagy, kanadai fenyők után az az erdő, de kicsit újra gyereknek éreztem magam. Pláne, hogy Andrew, a bátyám is eljött és Lez húga is... - és anyám csak beszélt és beszélt és beszélt... Mattie pedig érdeklődve figyelt.

-Ha jól gondolom, szuvenírt is hoztatok... - mondtam mikor anyám befejezte.

-Pontosan... Ja és Nóri küldött neked születésnapodra ajándékot. - mosolygott sejtelmesen Trix.

-Lássuk a medvét! - sürgettem meg, mire ő az egyik bőröndhöz sétált és gyorsan kikapott belőle valamit. Valami nagyot.

Amikor anyám átnyújtotta az óriás méretű, hosszú nyakú üveget, széles vigyor terült el az arcomon. Nem kellett csalódnom Nóriban.

Nóri apám húga és nyolc évvel idősebb nálam. Nem is ő lenne, ha nem ezt küldte volna. Csillogó szemekkel néztem az üveget. Mézes barackos fütyülős. Eredetileg tizennyolcadik szülinapomra beszéltük meg. Itt ez igazi Hungarikumnak számít és csak rendelve, elég drágán lehet kapni.

Anyám még elújságolta, hogy Andrew szíves-örömest vár engem Londonba. Lez megígérte Mattienek, hogyha legközelebb mennek, vagy megyünk, velünk jöhet. Kim számára pedig ez egyértelmű volt.

Apám most is azzal viccelődött, hogy Andrew nagyon, nagyon hiányolta Kimit. Nórinak meg nem volt kivel bulizni. Hát szívás. Mondtam is apámnak, ha idejönne még elege is lenne a buliból, mert Alice nagyon rá tud pörögni a témára.

A lányok még faggatták a szüleim, én pedig a fütyülősömmel felmentem a szobámba. Az üveget odaraktam a beépített polcra a hi-fi mellé, a Nirvana relikviáimhoz. Az ágyról lelépve két hideg, erős kezet éreztem a derekam köré fonódni.

Nem sok kellett, hogy sikítsak. Egyből a rémálmom jutott eszembe, de meghallottam Edward doromboló hangját a fülem mellett. Javíthatatlan, de imádni való.

-Csak én vagyok... - nyugtatgatott és én szembefordultam vele.

-Ilyet még egyszer ne csinálj! - mordultam rá.

-Elnézést, nem akartalak megijeszteni. - nézett rám kiskutyaszemekkel és én nem tudtam rá haragudni.

Szinte teljesen elvesztem aranybarna szemeiben. Már megfigyeltem, ha engem néz teljesen emberi és érzelem gazdag volt a szem. Ilyenkor... olyan, olyan sebezhetőnek tűnik.

-Jön Mattie és Kim. - suttogta majd apró csókot lehelt az ajkaimra és eltűnt.

-Végre... olyan gyorsan eltűntél... - jött be Mattie háta mögött Kimmel.

-Tudod, nekem ez nem újdonság. - mosolyogtam - Nyáron, karácsonykor és tavasszal mindig elmennek és van amikor én is velük szoktam menni. De van, hogy csak én megyek és ott töltöm a nyarat.

-A szüleid olyan rendesek.. - terült el a szőnyegen ami meleg volt a padlófűtéstől. - Az én szüleim ezt nem tennék meg. Nem elég, hogy van egy kamasz lányuk, befogadnak még egyet. Aztán még engem is. - mosolyodott el és láttam a szemében, hogy mire gondol.

-Kezdünk hasonlítani Cullenékhez. - vigyorogtam és sejtelmesen Kimre sandítottam. - Csak még kéne pár fiú...

Este felé közös erővel elkészítettük a házit, aztán Trix belibbent egy nagy bőrönddel és közölte, válogassunk a ruhák közül, mert neki nem kellenek. A bőrönd teli volt ruhákkal. Volt nem egy magyar márkájú is. Egy párat azok közül is választottam, de főként a farmerokat, leggingeket és a pólókat nézegettem.

Találtam egy kék szoknyát és egy pulcsit. A pulcsi hátán két szem volt és vámpírfogak, egy „I see you!” felirattal. Automatikusan a kupacomra dobtam.

Holnapra nem mondanak esőt, így felszentelhetem a szoknyát egy leggingel és a pulcsival. De amint láttam, nem csak én spekuláltam a szoknyán. Mattie kezében is megfordult jó néhány darab.

-És amúgy szereted Magyarországot? - érdeklődött Mattie mikor már az ágyból néztük a tévét.

-Inkább csak a magyar konyhát és a pálinkát. - vigyorogtam - Egyébként vannak szép helyek, de én Kanadát és Észak-Amerikát tekintem otthonomnak.

-Én szeretek ott lenni, nem tudom mi bajod van vele... Pláne ha ott van Nóri. - vigyorgott Kim.

-Jó, akkor már Július vége, Augusztus eleje...

-Miért? Mi van akkor? - tudakolta Mattie.

-Sziget! - mondtuk egyszerre a magyar szót Kimmel és mindkettőnk szeme csillogott. Ő tudja miről van szó. Az anyukája magyar, - bár kiskorában Kanadában költöztek és Kim már ott született- tud magyarul és volt is már velem a Szigeten.

-Oké, akkor most magyarázd is el. Ha eddig nem jöttél volna rá, én nem tudok magyarul. - gúnyolódott.

Elmeséltük neki, hogy mi az a Sziget és, hogy miért is szeretjük. Megmutattam neki a relikviáimat és az agyon hordott, 2003-as guinness rekordos Szigetes pólómat is. Akkor voltam először, és az az első emléktárgyam onnan. De csak két napig voltam. Azóta ez valami szentírás volt, hogy nekünk akkor magyarba kell menni és sátorral kint lenni. Szüleim évekkel előtte már a rabjai voltak, de azóta mi is Kimmel... na meg a többiekkel...

Tavaly ez kimaradt, na de idén. Idén el kell menni. Bár nem tudom mi lesz még nyáron. Élni fogok-e még vagy mi, de megígértem Mattienek, hogy el fogom vinni magammal.

A magyar szokások és az ott történt dolgok elmesélése után egyhangúan megszavaztuk az alvást. De még percekig röhögtünk. Kim elmesélte, hogyan fogja megcsapolni a fütyülősöm és hasonlók.

A rémálom ma sem került el. Már miért is került volna? Újabb módosulás történt benne.

Futok és hallom a hangját. Hallom, hogy azt mondja, „Ne félj tőlem!” de én mégsem állok meg. Számtalanszor megbotlok és már hallom a lihegését a fülemben. Nem figyelek és elesek, de nem bírok felkelni. A könnyeim kicsordulnak. „Edward segíts kérlek... Szeretlek!” a hátamra fordít nem látom az arcát csak valami nagy fényességet.

Megint az ágyamban vagyok. A fal véres, Kim halott. Az ágyon minden véres. Most nem sikítok. Mattie nincs a helyén, az ágya véres. Egy kéz kinyúl a fürdőből összevérezve a hosszú szőrű, fehér szőnyeget. „Segíts kérlek!” nyöszörög Mattie. Teljesen megrémülök. Mattie már a szőnyegen fekszik. Haldoklik.

Amikor a telefonért nyúlok észreveszem, hogy a kezem és a ruhám véres. A kezemet az ismerős, erős kéz megállítja a hívásban. Az ismerős arca láttán még jobban leblokkolok, könny áztatja arcom. „Ne sírj... Ne fél tőlem, nem bántalak!” mondja mosolyogva. „Szeretlek!”

Kreatív Blogger Díj!




1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogját)!
2.) Tedd ki a logót a blogodra!
3.) Írj magadról 7 dolgot!
4.) Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!


1. Nagyon szépen köszönöm Pusszynak! Aki gondolt rám.
http://pusszyblogja.blogspot.com/


2. Megvan :D


3. A hét infó:

1.) Imádok fotózni.
2.) A barátaim szerint „vámpírbuzi” vagyok. Szóval ide minden vámpíros történetet/fanficet :P
3.) Van egy Cullen címeres karkötőm.
4.) Nagyon szeretek írni és a könyvek mellett a ficeket is előszeretettel olvasom.
6.) Nem vagyok hajlandó normális kaját enni.
7.) Nagy vágyam, hogy cserediák lehessek Angliában, na és, hogy találkozzak az olvasóimmal.

4. Akiknek adom:

Inez: Bloody Moon - Veled önmagam lehetek
http://bloodymoon-onmagam.blogspot.com/

Gina: Most és Mindörökké
http://gina-cullen.blogspot.com/

Viki: New life - New love
http://newlife-newlove.blogspot.com/

Candra: The Secret Diary - A Titkos Napló
http://candra-story.blogspot.com/

Baby Angel: Londoni alkony
http://londonialkony.blogspot.com/

Rami23: Döntéseink alapján
http://rami23-dntseinkalapjn.blogspot.com/

Kitti: Ki vagyok én?
http://tudatlansag.blogspot.com/


5. Meglesz :D

2010. március 23., kedd

Nightfall: 25. fejezet - Félelem, beszélgetés és rémálom

Szervusztok!
Sajnálatos módon megint csak két lelkes olvasóm írt kommentet. Nem leszünk így jóban. Szóval ennél a résznél szeretném ha írnátok azért. Ha valaki csak idetéved az is írjon. Nem akarok kommenthatárt szabni, mert tudom, hogy nincs annyi rendszeres olvasóm, így felesleges lenne.
A cím elég sokatmondó. Na és mi a félelem oka? És új lakó érkezik a Frill lakásba. Meddig marad és ki az? Előre szólok, hogy vannak benne érzelemtől túlcsorduló részek is, de néha kell :D
Jó olvasást! És légyszi kommenteljetek!
xoxo Rami




-Anyudék mikor jönnek haza? - kérdezte Mattie, miközben bementünk a házba piáért.

-Nem tudom, vagy holnap este, vagy hétfőn. - mondtam és megfogtam két kólát.

-Öhm.. Rami... lehetne egy nagy kérésem? - állt meg a pult mellett és zavartan nézett rám.

-Persze Mattie. - mosolyogtam rá. - Tudod, hogy bármikor, bármit.

-Arról lenne szó, hogy nem aludhatnák nálatok? - kérdezte reménykedve, de mégis szomorúan. Ezzel megijesztett. - Persze tudom... ott van nálatok Kim, és nincs sok hely, meg a szüleid sincsenek otthon, de én elalszok a kanapén is...

-Jesszusom, Mattie mi baj? Ne csináld ezt... a frászt hozod rám. - léptem közelebb hozzá és leültünk az asztalhoz.

-Áh... semmi. - mondta keserűen - Anyámék napok óta veszekednek. Áll a bál otthon. Egy nyugodt percem sincs, próbálom őket csitítgatni és békíteni, null sikerrel. Oliékhoz nem akarok jönni aludni, a szülei még a végén riadóztatnák az enyémeket, hogy a fiukkal hentergek... Chh...

-jaj csajszi. Az ajtónk mindig nyitva áll és örülnék, ha nálunk lennél. - mondtam és megöleltem. - De vigyük a cuccokat, még a végén kiszáradnak.

A hangulat nagyon jó volt. Oli, Edward és Jaz gitároztak Alice és én pedig énekeltünk. Bár nekem koránt sincs olyan jó hangom mint az aprócska angyalkának. Sőt. De a srácok megkértek, hogy eresszem szabadjára a hangom.

Az este folyamán nem egyszer szóba került Zoey, aki nem volt hajlandó eljönni. Rose mulasztására azt találtuk ki, hogy megbetegedett, így csak Em jött. De Zoey valószínűleg nem ezért nem jött el.

Mondjuk amióta Kiowával kavar, nagyon különlegesnek hiszi magát, amit Kim és én az este folyamán nem egyszer megemlítettük. Kim még a suliban is... Le nem szállna szegény lányról.

Olyan érdekes, amióta Kim itt van, visszatért a régi Ramóna. Ha valami nem tetszett, annak hangot is adtam. És ezen csak Zoey sértődött meg néha. De ez az énem eddig még csak neki nem tetszett.

Éjfél körül búcsút mondtunk egymásnak. De persze Edward hazakísért kocsival, Em meg hazavitte Jazt és Alicet. Jamie pedig Zacet és Alexet. Azok a szempárbajok komolyan... Jamie olyan gyilkos pillantásokat lövelt Emmettre, amiért Kim nm az ő közelében volt, hanem inkább maci bátyám mellett volt.

Abba természetesen nem mentem bele, hogy barátnőm a kanapén, vagy egyedül a ház másik végében, a vendégszobában aludjon. Kimnek mondta, hogy vigye föl a szobámba, majd megyek mindjárt és viszek ágyneműt.

-Na, mi lesz éjjel? - kérdezte szerelmem sejtelmes mosollyal és derekamnál fogva magához húzott.

-Mit szeretnél? - válaszoltam kérdéssel kérdésére.

-Hát... - mondta mosolyogva és ajkait az enyéimre tapasztotta.

Ajkam elnyílt és éreztem hideg leheletét. Akaratlanul is végigsimítottam nyelvemmel fogain. Élesek voltak. Nagyon élesek. Máskor már rég eltolt volna magától és valami olyat mondott volna, hogy „Ne játssz a tűzzel!” vagy „Ne feszítsük túl a húrt...”

De most nem. Semmi jelét nem adta, hogy ellenzi tettem. Kezeim mellkasáról elkezdtek vándorolni. Egyik kezemmel a hajába túrtam és megmarkoltam, míg másikkal a pólóját szorongattam.

Nyelve gyengéd táncot lejtett enyémmel. A teste jéghideg volt én mégis lángoltam. Még jobban magához húzott és én egyre erősebben szorítottam a pólóját. Egyre erőtlenebb lettem és ezt ő is érezte.

Ölelésén nem lazított, de a csókot megszakította. Miután képes voltam kinyitni a szemem, láttam, hogy nem mosolyog. Arcán szomorúság játszott.

-Mennem kéne. - zihálta, de nem engedett el.

-Éjjel? - kérdeztem reménykedve.

-Természetesen őrizni fogom álmod. Jobban mondva... mindhármótokét. - mosolyodott el.

Nehézkesen, de elváltam tőle és mentem a csajokhoz. Útközben kivettem a hűtőbőm sört és kólát az emeleti folyosó végén lévő vendégszobából pedig beszereztem az ágyneműt.

A szobámban csak a lávalámpa égett, Kim netezett, Mattie pedig TV-t nézett. Belépésemre mindketten felém fordultak, majd az ablak felé. Én is hallottam valamit, mint amikor Luke kövekkel dobálta az ablakom. Kim a fejével intett, hogy menjek oda.

A ház előtt Edward kocsija állt, mellette az én Adoniszommal. Amint megálltam az ablaknál, megcsörrent a telefonom.

-Már most hiányzol... - hallottam Edward bársonyosan búgó hangját.

-Te is nekem. - válaszoltam és elmosolyodtam, majd a soha be nem csukott, semmibe nyíló üvegajtóra pillantottam.

-Te vagy az életem és az örökkévalóságom. Szeretlek. - mondta és éreztem barátnőim kíváncsi pillantását a hátamban.

-Örökké. - mondtam még mindig mosolyogva.

-Majd jövök.

-Várlak. - suttogtam és összetoltam a telefonom.

Amikor visszafordultam mindketten visszakapták fejüket és mintha mi sem történt volna, úgy csinálták tovább, amit elkezdtek. valamiért visszatért az a furcsa érzés, mint amit a pályán éreztem múlthéten.

Megfogtam az egyik sört és a gardróbba invitáltam Mattiet. Barátnőm szó nélkül felállt a tévé elől és követett, majd megállt mögöttem amíg én elővettem neki egy pizsamának nevezett pólót és boxert.

Ez a szokásom már régóta megvan és eddig mindig mindenki megmosolyogta. Emlékszek, még Bekával kezdtük el, aztán átragadt kimre is.

-Megfelel? - kérdeztem felé fordulva.

-Ha nem Edwardé, akkor igen. - mondta mosolyogva és valamit észrevett a hátam mögött.

-Mi olyan érdekes? - kérdeztem és megfordultam, hogy megszemléljem mit talál olyan érdekfeszítőnek.

-Miért tartogatsz a gardróbodban egy törött gitárt? - kérdezte és az első gitárom felé mutatott. nem tagadom, fájt és rossz volt ránézni. Az ajtóban megjelent Kim is.

-Lucastól kaptam. - mondtam halkan.

-Egy törött gitárt? - kérdezte mosolyogva. Épp válaszolni akartam, amikor Kim megszólalt.

-Nem mondod komolyan, hogy eltörted Lucas gitárját? - kérdezte szemrehányóan, már-már hisztérikusan.

-Kim basszus, azt elképzelni sem lehet, hogy nem én törtem el, hanem valaki más? - mordultam rá, mert rosszul esett, hogy azt feltételezte, én törtem el. - Egyébként nem, nem törött gitárt kaptam. - fordultam vissza Mattiehez. - Csak apám úgy gondolta, hogy majd a költöztetőkocsiban nem lesz semmi baja, mert én a repülővel akartam elhozni. De ő makacskodott, hogy ne a repülőn hozzam, mert biztos valami baja lesz. Hát rosszul hitte. Én még anyámmal a régi házunkban voltam amikor apám a költöztetőkkel idejött. Szó szerint hisztérikus rohamot kaptam, amikor felhívott és közölte, hogy eltört a gitárom. - mondtam és könny szökött a szemembe.

-Jaj bébi, úgy sajnálom, olyan barom vagyok néha. - mondta Kim és megölelt.

-Komolyan, az ember azt gondolná, hogy az életed mese habbal, hisz' egy Cullennel jársz és amúgy is minden megvan ami kell. Erre kiderül, hogy miken mentél keresztül. -jött oda Mattie is.

-Na, menjünk... megmelegszik a sör és a kóla. - erőltettem mosolyt az arcomra.

A szobámban megcsináltam Mattienek az „ágyát”. Egymás mellé raktam a két babfotelom. Extra méretűek, így simán lehet rajtuk így aludni aztán még órákig hülyültünk és beszélgettünk.

Mattie mindenáron látni akart gitározni, Kim pedig azon erősködött, hogy énekeljek is. Nagy noszogatásra eljátszottam és énekeltem a kedvenc Nirvana számom, a Come As You Are-t. Aztán belelendültem és még játszottam nekik. Közben már majdnem elpusztítottuk az összes piát.

-Olyan fura érzésem van... - mondta Mattie amikor tanítgattam őt gitározni, úgy mint ahogy engem tanítottak... - Mintha valaki figyelne...

-Pedig biztos, hogy nincs itt senki. - válaszoltam két akkord mutatása között, Kim pedig elmosolyodott - Min nevetsz? - néztem rá.

-Tudsz róla, hogy pont úgy tanítgatod Mattiet, mint anno Luke téged? - válaszolt kérdéssel.

-Nem. - hazudtam - De akkor most biztos örül, hogy nem volt hiába az a sok fáradozása. - mondtam szomorúan.

-És már teljesen jól vagy? - kérdezte Mattie - Mármint, úgy értem... hogy... már nem szereted? - na erre a kérdésre nem számítottam.

-Ez.. nem olyan egyszerű... - válaszoltam keserűen, mire újra megéreztem azt a furcsa érzést... amiről Mattie is beszélt - Persze, együtt vagyok Edwarddal és teljes mértékben őt szeretem. De nekem előtte Lucas volt a nagy szerelem... - egyre erősebben éreztem, hogy valaki figyel - És ezen nem hiszem, hogy valaha is túl fogom tenni magam. Szívem egy darabját magával vitte... - mondtam és Kimre szegeztem a pillantásom. Tudtam, hogy ez a téma őt is érdekli, csak ő tudja, hogy milyen nehéz erről beszélni.

-Értem. Hát z szomorú... - reagált Mattie az előbb elhangzottakra, de én Kimmel vívtam szempárbajt. - Kim, neked... neked is volt... szóval érted...

-Igen. - mondta még mindig engem nézve - Csak én nem úgy váltam el tőle, mint Rami Luketól. Előtte már napokkal veszekedtünk. Végül is hülyeség volt az egész, de én már akkor is ilyen hülye voltam és még aznap is veszekedtem vele. Azt mondtam neki, hogy hagyjon békén, nem vagyok rá kíváncsi... Erre... - a hangja elcsuklott és nem fejezte be.

-Még mindig szereted, és ezért nincs senkid. - állapította meg Mattie. Engem közben az a hülye érzés hatalmába kerített. Kinéztem az ablakon, de nem láttam semmit.

-Ezért is jöttem ide. Vagyis... a szüleim küldtek. Dilidokihoz jártam és nem beszéltem senkivel. A pasi dolog meg igen... részben ezért nincs. Nick emléke örökké itt marad. - mutatott a szívére.

-Meg részben azért, mert Rose közbeszólt... - próbáltam feldobni a gyászos hangulatot.

-Meg apád is! - vágott hozzám egy párnát. - Na de lányok, szunnyadni kéne... - mondta és meghúzta a kezében lévő üveget. Követtük a példáját.

-Támogatom az ötletet. - ragadtam meg a takarót és kikaptam alóla a „pizsamám”. - Na ez Edwardé. - lengettem meg a pólót és a boxert nevetve.

Mattie kérésére a lávalámpa égve maradt. A sötétben az a „figyelnek” érzés még erősebb lett és már alig várta, hogy jöjjön Edward.

-Gyerekek... én félek... - szólalt meg mellettem Kim mire én elnevettem magam. - Ne nevess... Nem tudok aludni és félek.

-Én mondtam... - szólalt meg Mattie is.

-Jól van... elmondom nektek, én már egy hete félek. Úgy érzem, hogy valaki figyel. És tudom, hogy mennyire hátborzongató. - vallottam meg az igazat.

-Csajok, nem gáz, ha odahurcolkodok az ágy mellé? - kérdezte Mattie és hallottam a hangján, hogy fél.

-Nem Tozier! Nem jöhetsz ide! - viccelődtem - Jaj... persze, hogy nem gáz.

Végül én is elaludtam a csajokkal együtt. Pedig meg akartam várni Edwardot. Az az érzés még álmomban is ott volt és egész addig nem múlt el, amíg meg nem éreztem Edward hideg testét magam mellett. Szorosan hozzábújtam és még hallottam, amint egy „Hiányoztál, Szeretlek”-et mormol a fülembe, aztán teljesen elragadott az álom.

Álmomban egyedül voltam egy kihalt helyen. Menekültem. Menekültem valaki elől, de nem néztem hátra. Kiabáltam, de nem hallottam meg senki. „Edward? Edward! Segíts kérlek... félek...” mondtam és összerogytam, mert a lábaim már nem bírták tovább.

Aztán az ágyamban találtam magam. Felültem, de a látványtól sikítani kezdtem. Először Kimet láttam meg. Mellettünk a fal összefröcskölve vérrel és szétmaszatolva. Ő pedig ott feküdt mellettem vérbe fagyva. A nyaka kitekerve, a lábai kifordulva, az arca pedig teljesen eltorzult.

Épp Mattiehez akartam fordulni, hogy szóljak neki, de ő is halott volt. A nyakán számtalan harapás, ruhája széttépve. Megerőszakolták. Megannyi sebhely és véraláfutás volt mindkettejük testén, de Mattie szemei nyitva voltak és engem néztek.

Ott ültem a csurom véres ágyban, a kezeim és a ruhám nekem is véres volt. Ott ültem, sikítottam és zokogtam, de senki nem reagált. Épp a telefonomért akartam nyúlni, hogy hívjam a rendőrséget, amikor egy erős kéz megragadta a kezem.

Nem vártam meg, hogy ki volt az, kinyitottam a szemem és Edward megnyugtató ölelésében találtam magam. Gyorsan körbenéztem. A lányoknak semmi bajuk nem volt én pedig rettegve bújtam szerelmemhez a könnyeim pedig ömlöttek.

-Sss... itt vagyok. - suttogta és megnyugtatóan simogatta a hátam.

-Úgy féleg... Edward, én annyira félek... - szipogtam.

-Erre már rájöttem. Beszéltél álmodban, sőt mi több sikoltoztál. - adta tudtomra - A nevemet mondogattad kétségbeesetten, aztán azt mondtad, hogy „Segíts!” és, hogy félsz. De mitől Kicsim?

-Csak rosszat álmodtam. - tudtam, hogy nem fog addig békén hagyni, amíg el nem mondom mit álmodtam. - Futottam valaki elől, de összerogytam. Aztán itt voltam és a lányokat valaki brutálisan meggyilkolta. Minden tiszta vér volt... - a hangom elcsuklott és a fejemet a vállába fúrtam.

-És ha szabad érdeklődnöm, mitől féltek mindhármad? - kérdezte még mindig suttogva. - Igen, sajnálom. Hallottam. De a lányok gondolatai ordítoztak.

-Nem tudom... úgy érzem valaki figyel... Valaki... vadászik rám.

-Ne félj, nem engedem, hogy bárki is hozzád nyúljon. - hallottam a hangján, hogy mosolyog és nekem eszembe jutott a „Don't Touch Me!”-s póló.

A vasárnapot szinte átaludtuk. Valamikor délután, Alice ébresztett minket. Amikor kinyitottam a szemem, Edward ült az ágy szélén Alice pedig terülj terülj asztalkámat varázsolt az én pici üvegasztalkámra. csak a palacsinta illatát tudtam beazonosítani.

Semmi kedvem nem volt felkelni, így csak odahúztam magamhoz Edwardot és visszacsuktam a szemem. Visszaaludni nem tudtam és mint egy negyed óra múlva Mattie sikoltására pattant fel a szemem.

-Jézusom Alice! Te mit keresel itt? - kérdezte levegő után kapkodva. Majd hátrafordult és meglátta Edwardot is, de most már nem sikított fel.

-Tudod, van kulcsom... - lengette meg a lakáskulcsunkat. Na igen. Ez az átka, ha vámpírokkal barátkozik az ember. Alice lemásoltatta a kulcsaim. A lakáskulcsom is és a szobám kulcsát is.

-Mattie, az istenért... ne visítozz! - motyogott Kim. - Rohadtul fáj a fejem.

-Ezt nem csodálom. - kuncogott a fülembe Edward és eszembe jutott, hogy Kim ivott a legtöbbet. Oliéknál is és a sörből is amit felhoztam...

-Hé, mi volt itt éjjel? - Ült fel az ágyban. - Edward, te meg?

-Aliceszel jöttem. Gondoltam felébresztem Csipkerózsikát, ha még alszik. De egy negyed órája az ágy széléről behúzott maga mellé... - vázolta a dolgokat szerelmem.

-Aha, és higgyem is el, hogy ti nem hemperegtetek az éjjel. - nevetett Kim.

-Jegeld le a fantáziád bébi! - mondtam és meglöktem a fejét.

Alice noszogatására kikeltünk az ágyból és odagyűltünk az asztalhoz. Alice olyan volt, mint egy elégedett családanya, aki örül, hogy a gyerekei tömik a fejüket.

Amikor elkísért a fürdőbe rendbe szedni magam, elmondta, hogy holnap jönnek anyámék és, hogy Mattie még nálunk lesz egy ideig, Trix jóvoltából főként. Kész szálloda. Mondjuk szeretem, ha itt vannak.

Olyan este nyolc körül Edwardék elmentek. Hiába keltünk viszonylag későn, a félhomálytól és az esőtől elálmosodtunk.

Az éjjel megint rémálmom volt, de némileg módosult. Most egy erdőben futottam és amikor az ágyban találtam magam csak Kim volt halott. Amikor lenéztem, Matie nem volt sehol, de az ágya véres volt. Zajokat hallottam a fürdőből aztán egy véres kéz nyúlt ki. Másodpercekkel később megláttam a hozzá tartozó testet is.

Mattie több sebből vérezve, kicsavart lábakkal kúszott ki és a segítségemért sóhajtozott. Ismét a telefonom után nyúltam, de most Edwardot akartam hívni. Igaz tudtam, hogy ő nem tud segíteni, hisz' minden tiszta vér.

A kezem egy ismerős, erős kéz gátolta meg abban, hogy telefonáljak, de most nem ébredtem föl és megláttam a kézhez tartozó arcot is. A felismerés mélyen hasított a szívembe és zokogva felriadtam.

2010. március 22., hétfő

Diamond Blogger (Díj)

Komolyan, teljesen elérzékenyülök még a végén. Megkaptam a harmadik díjamat. (L)

Szabályzat:
  1. Megköszönöd annak akitől kaptad, és belinkeled
  2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max. 10 ember)!
  3. Értesítsd őket az ajándékról!
  4. Leírod, amiért szeretsz másoknak írni!
  5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak =]
1.
Nagyon köszönöm Vikinek! (Újfent) Sok puszi és imádlak! Hidd el, nagyon sokat jelent nekem!


2.
Baby Angel: Londoni Alkony
http://londonialkony.blogspot.com/

Pusszy: Alkonyat kicsit másképp
http://pusszyblogja.blogspot.com/

Inez: Bloody Moon-Veled önmagam lehetek
http://bloodymoon-onmagam.blogspot.com/

Thara: Red Moonlight
http://red-moonlight-twilight-fanfic.blogspot.com/

Andi: Dawn Light - Hajnali fény
http://twilightdawnlight.blogspot.com/

Rami23: Döntéseink alapján
http://rami23-dntseinkalapjn.blogspot.com/

4.
Hát, ez az első ilyen jellegű blogom. Rami23 Döntéseink alapján c. fice gyújtotta meg bennem a szikrát. Az volt a legelső írás amit olvastam. Aztán kikértem Baby Angel véleményét és pozitív visszajelzést kaptam. A családom is támogat benne és a barátaim is. Én pedig élvezem. Annak ellenére is, hogy vannak emberek (amint azt látni lehet) akik lehúzzák a szavazásokat a negatívságokkal. Egyszóval azért szeretek írni, mert végre megtaláltam azt az elfoglaltságot, ami nem pár hétig tartó hóbort és mert van akinek tetszik.

5.
Fodor Ramóna vagyok (amint az már kiderült), 15 éves gimnáziumi tanuló. Szeretek zenét hallgatni, filmezni és olvasni is megszerettem. Nem vagyok az a tipikus jó kislány, de nem is lehet rám azt mondani, hogy minden hétvégén hulla részegre iszom magam és úgy kell valakinek hazavonszolnia. Álmom kijutni Kanadába és egy tanévet eltölteni cserediákként Angliában.


Még egyszer nagyon köszönöm! Nagyon örülök, hogy tetszik az irományom. Puszi

Született Tehetség (díj)

Újfent egy díj. Ez a második amit eddigi pályafutásom alatt kapok. És nagyon szépen köszönöm!

A szabályok a következők:
  1. Ha valaki adja, én elfogadom ellenvetés nélkül.
  2. A logót kiteszem a blogomba.
  3. A szabályokat kiírom a blogomban.
  4. A díjat átadom másik hat bloggernek
  5. Megnevezem, hogy kitől- és mikor kaptam, majd nagy, színes betűkkel kiírom a blogomban.
  6. Betartom a szabályokat.
Blogok:

Baby Angel:
http://londonialkony.blogspot.com/

Thara:
http://red-moonlight-twilight-fanfic.blogspot.com/

Inez:
http://bloodymoon-onmagam.blogspot.com/

Vki:
http://alexcullennaploja.blogspot.com/

Rami23:
http://rami23-dntseinkalapjn.blogspot.com/

Pusszy:
http://pusszyblogja.blogspot.com/


Teszt:

Név: Fodor Ramóna (kereshettek közösségiken, fent vagyok de nem járok sehová :P)
Lakhely: Nógrád megye, Rétság
Születési hely: Balassagyarmat
Magasság: 169 cm
Cipőméret: 38-39
Névnap: január 7.
Foglalkozás: tanuló
Testvérek: nincs
Anyanyelv: Magyar
Beszélt nyelvek: Angol és egy pici Német
Gyűjtemény: IM (ifjúsági magazin), Poharak, Twilight saga
Iskola: Balassi Bálint Gimnázium, Balassagyarmat
Kedvencek: Nirvana, Kellan Lutz, CSI... stb
Hobbi: zenehallgatás, írás, mozi, séta
Zsebpénz: általában év elején még működik... aztán szépen abbamarad. De ha kérek, kapok :D
Álom: Eljutni végre Kanadába (ha már kiskoromban a kiköltözést anyukám meggátolta), és modell, vagy zenész szeretnék lenni :P
Szeretnék találkozni: Kellanal :P (milyen meglepő nem de?) és eltölteni vele egy napot, megismerni(!)
Háziállat: nincs

A díjat Vikitől kaptam 2010. március 21-én. Nagyon köszönöm és imádlak!

2010. március 20., szombat

Nightfall: 24. fejezet - Egy kis megkattanás

Sziasztok Drágáim!
Na, tudok én időben is fejit hozni :D
Szomorúan láttam, hogy az előzőhöz nem írt (eddig) csak két olvasóm kommentet :( Remélem ennél a résznél a szám azért gyarapszik.
A címből véleményem szerint minden kiderül. A csajoknak teljesen elmegy az eszük, de van-e határ számukra? Vagy teljesen hülyét csinálnak magukból?
Jó olvasást csajok!
xoxo Rami



Hétfőn iskola után Kimmel bepattantunk az én pici Cooperkámba és követtük Edward Volvoját. Emmettnek megyünk ajándékot venni. Naná, hogy Kim is akar neki valamit adni. Csak ne legyen belőle cirkusz.

Egész Seattleig kocsikáztunk, mert Edward szerint csak ott tudunk jó baseballos ajándékot venni neki. Ha rajtam múlt volna, rákeresek a neten és megrendelem.

Alice is jött, de Edward könyörtelen volt. Célirányosan ment és nm állt meg sehol, ahol húga toporzékolni kezdett. A bolt címe, ahova mentünk, „Baseball Heaven” volt. A cím nagyon találó volt. Minden volt benne, dedikált labdák, mezek és ütők is a sima dolgok mellett. Természetesen jó kis summát kértek érte. A pult fölött a falon, régi ütők voltak kirakva. A legrégebbitől a legújabbig.

-Na, mester... milyen ütőt szeretne Em? - kérdeztem és megálltam az ütők előtt, közben Alice az üzlet másik végébe húzta Kimet.

-Csakis fémet. - jelentette ki, megragadta az egyiket és a levegőbe ütött vele - Azon gondolkodtam, hogy dedikálhatnád neki. - mondta huncut vigyorral.

-Hát, nem is tudom... túl nagy sztár vagyok én ahhoz... - mondtam szemforgatva.

-És ahhoz is túl nagy sztár vagy, hogy megcsókoljalak? - kérdezte, de a választ nem várta meg. Ajkai uralomba vették az enyéim.

Kiválasztottuk az ütőt és odavittük a pulthoz. A srác kezet fogott Edwarddal és mosolyogva egy „Helló Edward”-ot köszönt neki. Komolyan, őket hol nem ismerik névről? A fiúk elkezdtek valamiről beszélgetni és én inkább odamentem a lányokhoz.

-Áh, jó is, hogy jössz! - fordult felém Kim - Nem tudjuk eldönteni, melyik legyen... Baseballozó oroszlán, vagy medve?

-Minden áron az oroszlán mellett hisztizik... - mondta Alice mire én felkacagtam.

-Emmettről van szó ugye... Tehát mindenképp medve. Az oroszlánról tegyél le drágám. - mondtam és a kezébe nyomtam a macit. Nekem egyből Emmett jutott eszembe róla.

A lányok tovább nézelődtek én meg visszamentem az én vámpíromhoz. A srác nagyon vigyorgott amikor meglátott közeledni és elég látványosan végigmért. Szorosan Edwardhoz bújtam ő pedig átkarolt.

-Szóval, akkor ennek a leányzónak szeretnék egy pólót csináltatni. - mondta Edward.

-Ugyanabban a stílusban mint az eddigiek? - kérdezte a srác és rólam Edwardra vándorolt a pillantása.

-Igen. - mosolyodott el Edward - Köszi Ryan.

-És valami szöveg kell rá?

-Persze. Ugyan úgy a hátuljára és mivel már van egy R-esünk ezért úgy legyen, hogy fölülre, hogy Rami és alá a Cullen nevet. - Edward elmosolyodott - A szám pedig még mindig a 17. - mondta határozottan és a srác elnevette magát.

-Oké. Az ütőt becsomagoljam, vagy valami extra esetleg? - kérdezte Ryan és felém fordult.

-Igen, a kisasszony dedikálni szeretné az ütőt. Tudsz adni valami olyan írószert, ami nem fog lekopni? - beszélt helyettem szerelmem.

-Persze, tessék... - nyomott a kezembe egy alkoholos filcet és felém tolta az ütőt.

Hirtelen nem tudtam mit írni rá, de gyorsan eszembe jutottak a szavak.
„Szeretettel Emmettnek: Ramóna” és még odafirkantottam valamit spanyolul. „Juego de vampiros siempre ♥” vagyis: Vámpíros játék Mindörökké. Ha angolul írtam volna Ryan szerintem hülyének is nézne, mondjuk így is furán nézett. Biztos azért, hogy nem angolul írtam... na nem baj.

Mire kész lettem megjelent a másik két lány is. Kim kezében ott fityegett a baseballos mackó, Alice pedig egy szalagot szorongatott. nem értettem az összefüggést...

-Ryan, tudsz nekem adni egy textilfilcet? - kérdezte Alice és letette a pultra a szalagocskát.

-Tudod, hogy neked bármit tudok Al.. - mondta Ryan mosolyogva és a lányra kacsintott.

-Te meg tudod, hogy Jasper széthúzza a szád, ha ezt meghallja? - válaszolta Alice sziporkázó mosollyal. - Tessék Kim, írd rá! - rakta a filcet a szalag mellé.

-Jaj Alice... - nyávogott egy sort, de engedelmeskedett és már írt is.

„Szeretettel Emmettnek Kimtől” írta, de a keze még ott tétovázott mire Alice megköszörülte a torkát, Edward pedig kuncogni kezdett. Egyből tudtam, hogy mit akar és hirtelen odaléptem mellé. Hirtelenjében előjött a régi énem és ez úgy látszik Edwardnak nagyon tetszett mert egész végig mosolyogva nézett engem.

-Ryan, kérhetünk egy másik szalagot? Elrontotta a szentem. - mosolyogtam a srácra és már adta is a másik anyagdarabot. - Köszi. - mondtam még mindig mosolyogva.

-Ramiii... ez miért nem jó? - vette elő a hisztis énjét.

-Mert nem. - jelentettem ki - Na, írd amit mondok! - támaszkodtam a pultnak - Sok Szeretettel Emmett Mackónak! Puszillak: Kim. És biggyessz oda még egy szívecskét is. - mondtam mire barátnőm elvörösödött.

Aliceszel mosolyogva összenéztünk és megsürgettük Kimet. Edward tettemet egy édes és szenvedélyes csókkal jutalmazta. Ryan becsomagolta a macit is és már mentünk is. Edward megint kíméletlen volt. Csak egy butikba mentünk be, oda is csak azért, mert meglátott a kirakatban egy pólót és berángatott.

-Helló! - köszönt a pult mögött álló fiatal lánynak. Úgy véltem, olyan velem egykorú lehetett, ahogy meglátta Edwardot, egyből olvadásnak indult én pedig még jobban hozzábújtam szerelmemhez. - Abból a pólóból kérek egyet. - mutatott a kirakatban lévő póló felé aminek csak a hátulja látszódott így fogalmam sem volt, miért akarja azt... - A méret M. - mondta a lánynak és meglepett, hogy tudja a ruhaméretem.

A lány eltűnt a ruhák között, de gyorsan vissza is tért kezében egy türkizkék, ujjatlan pólóval. Megállt előttem és a kezembe adta. Amikor megfordítottam, hogy megszemléljem az elejét. Amikor megláttam a mintát, szúrósan néztem Edwardra. Egy pink minta és szöveg volt rajta, mégpedig egy áthúzott kéz és egy „Don't Touch Me!” felirat.

-Ez most komoly? - néztem fel Edwardra - Revansot akarsz venni a tenyérnyomos pólómon?

-Jaj Kicsim...dehogy... - vigyorgott és magához húzott. - Naa... a kedvemért... - nem igaz, nem lehet ellenállni neki amik így a fülembe suttogja a szavakat és rám néz azokkal a gyönyörű szemeivel...

-Legyen... - mondtam és eltűntem az egyik próbafülkében.

Egyébként tetszett a póló. Főleg a színe... ne és Edwardnak mákja volt. Tökéletesen állt rajtam. De közöltem vele, hogy ne reménykedjen benne, hogy sűrűn lesz rajtam.

Kedden órák után a Cullen villába mentünk. Alice most nem csinált nagy felhajtást, csak egy nagy tortát rendelt bátyjának. A tortaevés után Alice izgatott lett és addig nem hagyta a hatalmas mackót, amíg el nem kezdte kibontani az ajándékait.

Az ütőn nem lepődött meg, de a dedikálást megmosolyogta. Feltételeztem, hogy a spanyol mondatocskám tetszett neki, mert mosolya még szélesebb lett amikor elolvasta. Ezt megerősítette amikor megölet és halkan elismételte.

-Juego de vampiros siempre chica. - suttogta a fülembe spanyolul vagyis: „Vámpíros játék mindörökké kislány.” Amint kimondta már ment is és bontotta a következőt, ami Kim ajándéka volt.

A baseballos maci láttán elnevette magát, majd elolvasta a szalagon lévő szövegecskét. Olvasás közben a mosolya még szélesebb lett. Rosie közelebb lépett hozzá és ő is elolvasta.

-Én mondtam, hogy ezt írja... szóval engem kell széttépni... - mondtam Rosenak.

-Csak a testemen át! - húzott magához hátulról Ed.

Másnap iskola, így nem maradtunk sokáig. Persze maradhattunk volna Cullenéknél, de jobbnak láttam hazamenni. Búcsúzáskor Em újabb puszival örvendeztette meg barátnőm, amitől ő teljesen elvarázsolódott.

Hazafelé úton Kim kedvenc bandája a Placebo szólt és teljesen extázisba esett. Meg akartam kérdezni, hogy beszélt-e a szüleivel, de inkább otthonra halasztottam és a vezetésre koncentráltam.

Otthon nem volt kedvem kaját csinálni, pedig majd' éhen vesztünk. Nincs más választás. Kaját rendeltünk. Egyhangúan a családi méret mellett döntöttünk. Mellé extra kóla és én hozzácsaptam egy gyrost csípős szósszal.

Rendelés után Kimmel beültünk a szobámba tévézni. Természetesen meséket néztünk... az a mi szintünk. De alig pár perc múlva megkérdeztem amit akartam.

-Anyudékkal beszéltél már? . kérdeztem halkan és lejjebb halkítottam a tévét.

-Írtam nekik egy e-mailt, de csak annyit reagáltak, hogy oké, örülnek, hogy jobban vagyok és addig maradok, ameddig kedvem tartja. - mondta fintorogva - De nekem egyáltalán nincs kedvem oda visszamenni... és ők sem hiányolnak annyira. Szóval... amíg anyudék meg ne elégelnek, maradok... - mondta szomorkás mosollyal és én teljes mértékig megértettem őt, hogy nem akar visszamenni.

-Jaj, ne hülyéskedj. Torontóban is szinte mindig nálunk voltál. Anyámék már teljesen alapvetőnek veszik, hogy nálunk vagy. - mondtam mosolyogva és megöleltem. - Na meg ha jól tudom, valami keresztgyerekük vagy mi vagy...

-Köszi...-suttogta.

-És egyébként jobb már? - puhatolóztam óvatosan.

-Nem.. nem igazán. De amikor Emmett a közelemben van... akkor teljesen egésznek érzem magam. Na de neki ott van Rosalie... - Rosie nevét undorodva mondta ki.

-Jaj szívem... Sok helyes srác van a városban... és a rezervátumban is. Például ott van Jamie

-Uhh... tudod, hogy nem az esetem ez a nyomulós macsó típus. - puffogott - Jake pedig fiatal, Kiowa Zoeykával hetyeg... Tényleg, az a csaj szűz még?

-Jézusom Kimi! - néztem rá nagyra nyílt szemekkel.

-Most mi van Rami? Csak rá kell nézni basszus. Ahogy teszi magát... biztos egy jó párszor már beakasztották neki.

-Nem tudom, de nem is érdekel. - mondtam összehúzott szemöldökkel. - Ami azt illeti, te is el tudnád viselni, ha Emmett papás mamásat játszana veled... - vigyorodtam el.

-Óh, mondja a megtestesült ártatlanság... Ahhh... Edward, Edward! - mondta feltérdelve és perverzen mosolyogva elkezdte imitálni a fejében lejátszódó képeket én meg hozzávágtam egy párnát.

-Elmebeteg! - mondtam nevetve, mert még mindig nem hagyta abba és elszabadult a pokol.

Mindig is hülyék voltunk, de most még társult hozzá a szuper piszkos , perverz és szadomazo fantáziánk is. Ez a bolond eljátszotta Zoeyt én meg kis híján megfulladtam a röhögéstől.

Hogy a hatás még jobb legyen felvett egy extra mini szoknyát, egy szexi fürdőruha felsőt, neccharisnyát, magassarkút és a folyosón a beépített szekrényben talált egy boát, amit magára tekert. Talán még anyám vette valami jótékonysági bálra.

Csöngettek. feltételeztem, hogy megjött a kaja és lementem ajtót nyitni. Kim követett és közel álltam már a bepisiléshez. Az ajtóban a srác furcsán nézett ránk amikor meglátta párosunkat. Kim csak lökte a hülyeségeket, még a srácot is megpróbálta elcsábítani és a boával közelebb húzta. Két röhögési roham között megkértem a srácot, hogy tegye már le nekem a konyhába a cuccokat, mert ha a kezembe adja az bizony a földön fog landolni.

Nehezen, de sikerült kifizetnem és leültem az asztalhoz. Megpróbáltam annyira lenyugodni, hogy fölvigyem a pizzát, a kólákat, a ketchupot és a gyrosom. Kimet túlságosan lekötötte a hülyesége, így meg sem kíséreltem megkérni, hogy segítsen. Mire felértem, már tudtam rendesen beszélni.

-Baszki Kim... te semmit nem változtál. - mondtam a még mindig teljes harci díszben virító barátnőmnek miközben leraktam a kaját és leültem az ágyra.

-Mert te igen? - huppant le mellém - Csak adod itt a jó kislányt... - adta a durcás ötévest.

-Oh igen? te úgy látod? Mert szerintem nagyon.. nagyon rossz kislány vagyok... - és rám is rám jött a hülyeség majd elindultam a gardróbom irányába.

Út közben elkezdtem vetkőzni és Kim röhögőgörcsöt kapott. Fehérneműben elkezdtem erotikus táncot lejteni neki, folytatva az ő megkezdett produkcióját. De az éhség erősebb volt így felkaptam Edward pólóját és boxerét , majd leültem az ágyra kajálni.

-Mi ez a szexi szerelés bébi? - hülyült még mindig Kimi, én pedig belementem az újabb hülyülős hullámba.

-Hát... Edwardé... - mondtam sejtelmesen és elkezdtem mozgatni a csípőm miközben kezemmel lasszózást imitáltam. - Kérjek neked Emmettől egy hasonló szettet? - vigyorogtam.

-Tényleg nem változtál. - mondta és ő is vigyorgott - Ugyan olyan barom vagy mint régen...

-Ezt most bóknak veszem...-mondtam teli szájjal és ezen még jobban röhögtünk.

Rég nevettem és hülyültem már ennyit egyhuzamban. Majd' éjfélig fent voltunk, szóval mondanom sem kell, hogy nem keltünk valami könnyen. Edward egy apró üzenetet hagyott amit többször is el kellett olvasnom, hogy fölfogjam.

„Szia Kicsim! Egyszer nekem is táncolhatnál fehérneműben... Na és arra a lasszós csípőmozdulatra is kíváncsi lennék első kézből. Hiányzol Királylány! Szeretlek örökre: A Bronzos Vámpír Ezüst Volvoval ♥”

A gardróbomban volt agy egyik polcban egy titkos retesz csinálva. Amióta ezzel a dilis vámpírral vagyok együtt, ide rakom a cetlijeit.

Még jó, hogy korábban keltünk, mert mindketten sokáig időztünk a tükör előtt. De azért jócskán maradt még a tegnapi energiánkból. Reggelire a tegnapi vacsi maradékát ettük meg és indultunk is a suliba. Kim nyaggatott, hogy ne menjünk be, de én rendíthetetlen voltam.

Bár elég csábító volt a gondolat, hogy az első órát - amit Zoey apja tart - ellógjam. Na de nem volt kedvem igazolást hamisítani, na meg anyámék még mindig nem jöttek haza, így elég érdekes lenne...

De szerencsémre a suli első fele gyorsan eltelt Az egészből annyi ragadt meg, hogy reggelről Em kiscsillagnak hívott, Mattieről kiderült törin, hogy simán beillett volna közénk tegnap este, Oli pedig meghívott minket hozzájuk sütögetni a hétvégén.

Edwardot az ebédlőben számon kértem a levélkével kapcsolatban, de ő csak nevetett. A tegnapi hülyeség még ma is rajtunk volt, de már plusz egy taggal többen voltunk, mert Mattie is vevő volt a mi agymenésünkre. Ez a hangulat láthatóan ínyére volt mackó bátyámnak is.

-Szóval szeretnéd, ha vetkőznék neked... - csak nem hagytam nyugodni szerelmem.

-Majd egyszer beszervezünk a srácoknak egy házi sztriptízt... Raminak úgy is van egy rúd a szobájában... - mondta Mattie, mire a fiúknak felcsillant a szemük.

-Hmm... és miért is szeretnéd te ezt - mutattam a mozdulatot - első kézből tapasztalni?

-Tudod kiscsillag, az öcsi kanosodik! - vigyorgott Em és kivételesen nem szúrtam le őt ez miatt csak jót nevettem.

Edward ölébe fészkeltem magam és hevesen megcsókoltam. Ő sem volt rest, szorosan magához ölelt és visszacsókolt.

-Gyerekek... - szólalt meg bátyám.

-Jaj Jaz... lazulj el. - mondtam mosolyogva, de engedelmeskedtem bátyámnak. Nem akartam szegényt kikészíteni. Így is teljesen ki lehet ettől a hangulattól. Bár ő is férfiből van... és ezeket a dolgokat ő is bírja.

Otthon már egy ideje csak bámultunk a tévét Kimmel és hallgattuk ahogy szakad az eső. Egyszer csak csöngettek, de már hallottam is a zár kattanását. Először azt hittem valamelyik Cullen, de ők nem szoktak csengetni. Kinéztem az ablakon, de nagy meglepetésemre egy fekete Chevy állt a felhajtón.

-Sziasztok lányok! - amint meghallottam Jake hangját már rohantam is. A lépcsőről egyenesen a nyakába ugrottam. Kis fáziskéséssel, de Kim is megérkezett és ő is követte a példámat.

-Jake! Úgy örülök neked! - mondtam a nyakába - De honnan van neked kulcsod?

-Azt észrevettem. - mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog - Trix adta anyámnak. Jut eszembe anyám... küldött nektek kaját, nehogy éhen haljatok...

-Ha-ha. Mondd meg anyudnak, hogy tudok főzni. - durciztam.

Jacobbal olyan jól lehetett beszélgetni. Elmesélte Kimnek, hogy Ben folyton róla beszél, amire barátnőm nagyot nyögött.

-Látod, erről beszélek... Nem szeretem az ilyen pasikat, na meg Ben amúgy is fiatal... - mondta és megint azt a perverz mosolyt fedeztem fel az arcán.

-Bezzeg Emmett mi? - böktem oldalba nevetve.

-Ácsi, csak másfél évvel fiatalabb nálatok, biológiailag meg vagy húsznak kinéz, mint ahogy az a Cullen is... Na és ott van még a rlatív kor... - vigyorgott gonoszul.

-Vigyázz a sráccal... - viccelődtem.

És elkezdtünk erről beszélni. Kétség kívül én nyerem. Én voltam harminckettő, Jake harminc és Kim pedig huszonöt. De csak azért, mert nem tud vezetni, főzni és ovisnak nevezte Bent.

Miután Jake elment, felhívtam anyát. Azt mondta, a hétvégén vagy hétfőn érkeznek haza. Igazából nekem olyan mindegy volt, hogy itthon vannak-e vagy nem, mert ha itthon is vnnak, nem sok vizet zavarnak.

2010. március 18., csütörtök

Nightfall: 23. fejezet - Vámpíros játék

Sziasztok!

Egy kis kitérő... Mivel 15-én nem volt friss, most kívánok Kellan Lutz művész úrnak boldogat!

Na... végre időben hozom a fejit :P
Köszönöm szépen a kommenteket, válaszoltam rájuk és remélem ehhez a fejezethez is lesznek. Mit ne mondjak, jó kis baseball tudor lettem a fejezethez való anyaggyűjtés közben :P Remélem tetszeni fog. Várom a visszajelzéseket komi formájában.
Jó olvasást!
xoxo Rami





Már alig vártam, hogy elkezdjék. Mackó bátyám beszólása, hogy még nem láttam semmit igazán felcsigázta a kíváncsiságomat. Na és persze vártam már, hogy kiderüljön, miért kell a vihar a játékhoz.

Miután Alice bejelentette, hogy „idő van” alig pár másodperc és megdördült az ég, majd megjelent az első villámcsóva az égen. Imádom az ilyen dolgokat. A gépem sajnos otthon pihent a laptopom mellett vagy az ágyon... Sebaj, még jó, hogy a telefonomnak is nagyon jó a kamerája.

-Kezdés van! Megy! - mondta Alice és hangja olyan tisztán szólt fülemben, mintha mellettem állna.

Alice kecses mozdulattal bal lábát felhúzta és jobb kezéből a labda szempillantás alatt Carlisle tenyerében volt. Emmett szitkozódott, de a pici Alice csak kárörvendőn mosolygott én pedig kénytelen voltam jó bíróként kimondani:

-Strike. - jelentettem ki és már Emmett felé repült is az újabb labda.

Ez talált. Amint a labda találkozott a fém ütővel azt hittem, dobhártyaszakadásom lesz a meccs végére.

Olyan furcsa volt, hogy csak elmosódó foltokat láttam a bázisok között suhanni és jobbára csak a hangokat hallottam. Bevallom, nem gondoltam, hogy azért kell a vihar, mert ekkora hangja van az ütéseknek. Amire persze még a hegyek is rákontráztak azzal, hogy visszaverték a hangokat.

Na és azok a szavak... Nem csodálom, hogy Esme kihagyta. Mondjuk Carlisle figyelmeztetett. Igazából Rosalien lepődtem meg a leginkább.

-Out! - mondtam és jeleztem, hogy ez volt a harmadik úgyhogy ki kell állnia.

-A kurva életbe! - nézett rám gyilkos tekintettel. Mondjuk Roselietól ez már nem lepett meg. Már hozzászoktam az utálkodó pillantásaihoz.

-Rosie! Ez csak egy játék! - mondta ezer wattos vigyorral Em.

A játék folytatódott. A fülem pedig már teljesen hozzászokott az ütéssel járó hanghoz. Mint egy rock koncerten amikor a hangfal előtt tombolsz. Jasper egyik elütött labdája keresztülment egy igen masszív, kanadai fenyő törzsén.

Carlisle nemigen vétett ütést. Talán egy-kettő strike-ja volt. De akkor is elhagyta a száját jó néhány „bassza meg” és „kurva anyád”. Vicces volt a mindig nyugodt és inteligens orvost káromkodni hallani.

Mondjuk Carlisle még Rose közelében sem járt. Az elvétett ütések láttán rendszeresek voltak a „Hogy lehetsz ilyen pöcs?” és társai kifejezések. Amikor harmadszor állítottam ki, az egyik közelünkben lévő sziklába beleütött és az megrepedt.

Edward két bázis között apró csókkal ajándékozott meg, de még így is bőven beért. Gondoltam, hogy meg akar ezzel vesztegetni, de én nem is az a fajta vagyok. Emmett ugyan úgy megkapta az out-ját.

-Na mi az kislány, tetszik? - kérdezte vigyorogva.

-Mi az hogy! Kár, hogy én nem tudok veletek játszani. - mondtam kicsit szomorkásan.

-Hé, hé királylány... ezen nehogy elszomorodj. - emelte fel állam alá nyúlva a fejem - Ha attól jobban érzed magad, csinálok neked sziklából egy medvét. - vigyorgott.

-Olyan dilis vagy Emmett... - mondtam és megkíséreltem, hogy meglököm... sikertelenül.

-Ez volt a célom... így szeretlek látni, mosolyogva. - mondta és végigsimított az arcomon. Na hogy erről mi jutott eszembe... hajaj... - Én jövök! - mondta és nagy hévvel rohant a helyére.

Amint újra egyedül maradtam, olyan rossz előérzetem támadt. Úgy éreztem, figyelnek... , hogy valaki... rám vadászok. Vagy rám fog. Észrevettem, hogy Alice arckifejezése sem olyan vidám és szeme hirtelen rám villant. Ő látta, én éreztem. De egyikünk sem szólt. A játék ment tovább.

Alice-szel össze-összenéztünk és megmosolyogtuk testvérei és apja beszólásait és kirohanásait.

Alice kacér mosoly kíséretében eldobta a labdát. Jasper eltalálta. Ha nem lenne ekkora a hangja, nem tudtam volna megmondani, hogy eltalálta vagy sem, olyan gyorsan történt. És már futott is a bázisra. A labda hasította a levegőt. A pálya végénél láttam két elmosódó foltot felugrani a labdáért, majd nagy csattanás. Rosszabb mint a mennydörgés.

Pár pillanat múlva felfogtam, a két folt Edward és Emmett volt. De csak hangos nevetés hallatszott felőlük. A labda pedig Emmett felől száguldott vissza.

-Miért jössz nekem öcsi? - hallottam hangját és még mindig nem értettem, hogy hallhatom ilyen tisztán, mikor nagyon messze van...

Amikor megláttam Edwardot, az ő arca kisimult volt, mégis valami bosszankodást, valami nyugtalanságot véltem felfedezni. Őszintén reméltem, hogy Alice nem arra gondol amit látott. De Edward egyenesen Carlislehoz jött.

-Nem vagyunk egyedül... - mondta apjának.

-És mi a szándékuk? - kérdezte hangosan, hogy a többiek is tudják, miről is van szó.

-Átutazóban vannak. - mondta Edward és az erdő felé nézett. - Meghallottak minket, de továbbmentek.

-Hát akkor meg? Vissza a pályára! - rikkantotta Emmett.

Edward elmosolyodott és megcsókolt, de már el is viharzott. A fogó szerepét Jaz vette át én pedig két „strike” és „flyout” vagy „out” bekiabálása között a sötét felhőket és a villámokat fényképeztem.

-Mi a baj húgi? - termett mellettem a semmiből Jaz és megnyomta az „ok” gombot és lefényképezte a villámot.

-Köszi. - mondtam mosolyogva, nekem nincs ilyen gyors reflexem, úgyhogy általában nem sikerülnek jól az ilyen képek - Semmi komoly, csak olyan hülye érzésem van.

-Hát azt észrevettem. - mondta és hirtelen eltűnt. Edward állt mellette az ütővel. Alicenek Jaz elmutogatta milyet és merre dobjon és a labda már száguldott is.

-Strike volt édes! - mondtam mosolyogva - Összpontosíts kicsit jobban... - suttogtam a fülébe és megpusziltam a nyakát. Emmett kajánul vigyorgott közben. A szemem sarkából láttam.

-Hé, ez csalás! Direkt elvonod a figyelmem? Kinek az oldalán állsz te? - kérdezte durcáskodva.

-Oh szívem... én pártatlan vagyok!

A következő labdát eltalálta, de Emmett parádésan elkapta. Olyan jól nézett ki. Szalad, szalad, szalad és felkapaszkodott egy fára és a levegőben elkapta a labdát.

-Flyout! - mondtam mire Emmett felkacagott.

-Az én majomemberem! - mondta Rose és puszit küldött maci bátyám felé.

Teljesen felesleges volt Alicenek elmagyaráznia a szabályokat. Az összes közül az „out”, a „strike”, a „flyout” és a „kint”-et használtam. Na de ezeket állandóan. A bázislopási kísérletek tetszettek a legjobban.

-Szóval... - állt vissza mellém Jaz - miért van hülye érzésed? - játszotta a vallató szerepét.

-Muszáj ezt? - nyafogtam mire ő elővette a szigorú báty tekintetét. - Hát... olyan fura érzésem van... mintha, mintha valaki figyelne engem... - mondtam halkan.

-Mégis mire gondolsz? - kérdezte kicsit feszülten.

-Olyan, mintha valaki engem akarna... mármint nem úgy, hanem á... Szóval úgy érzem, hogy valaki rám vadászik. Valaki, aki nem ember...

-Értem, értem. - szakított félbe - Ezt el szándékozol mondani Edwardnak? - kérdezte sürgetően.

-Nem! - vágtam rá gyorsan - Nem akartam, hogy ezen agyaljon és állandó házi őrizetben tartson.

-Helyes! - mondta halvány mosollyal. - Majd megvédlek... - kacsintott rám és visszament a pályára, a kesztyűt átadta Rosalienak és vette is a kezébe az ütőt.

Olyan jól nézett ki, ahogy az ütőt forgatta és dobálta. Én is úgy akarom! És az a szabadság ahogy siklanak... Na mondjuk amiben nem tudnak überelni, az a káromkodás. Mondjuk Rose közel van a szintemhez.

Angolul nem használunk olyan cifra szavakat... kivéve engem... én angolul is szépen tudok beszélni, meg spanyolul, mondjuk azt még csak tanulom, de az volt az első, hogy megtanultam káromkodni. Angolul általában mindenki a „fuck” szócskát használja. De azt mondják, hogy a magyar tud a legcifrábban káromkodni és ezt az állítást én nem cáfolnám meg senki helyében.

Alice azt mondta, a vihar még javában a város fölött van, szóval még sokáig játszhatnak. Csakhogy elkezdett rezegni a zsebem. Azt hittem, csak behaluzom de aztán meghallottam a Muse - Plug In Baby gitárnyúzását. A kijelzőn Kim nevét olvastam és gyorsan felvettem.

-Szia mondd! - szóltam bele.

-Szia... Otthon vagytok már? - kérdezte halkan és még hallottam, hogy a háttérben az eladó egy „Viszlát Mrs Cullen”-t csiripel.

-Nem, még kint vagyunk. - mondtam és közben figyeltem, ahogy Emmett elüti a labdát és Edward szalad utána. - Ez hazafutás lesz... - motyogtam és feszülten figyeltem.

-Ejj, de kis baseball zeni lettél... - kuncogta, de alig figyeltem.

-Kint van! - ordítottam - Oh, bocs! Szóval, mi még játszunk. Ti hol vagytok, mit csináltok? - tudakoltam.

-Most megyünk a parkolóba. Esme vett nekem egy csomó ruhát, meg neked is...

-Ugye most csak viccelsz? - meresztgettem a szemeim - Na majd megmutatom a gardróbom...

-Esme üzeni, ha Emmett nem akarna elszakadni a baseballtól, mondd azt neki, hogy süti lesz otthon. - mondta Kim kuncogva.

-na erre kíváncsi leszek... - mondtam és eszembe jutott, hogy Emmett vajon tényleg szereti-e a sütit, vagy ezt Esme csak úgy mondta.

-Meddig lesztek még? - kérdezte és valami bújkált a hangjában, mintha arra a válaszra várna, hogy pár perc és otthon leszünk.

-Out! - mondtam Carlislenak aki elmormolt egy „picsába”-t. - Szerintem még egy ideig itt leszünk.

-Hát jó, mi pedig bejárjuk az egész Olympic félszigetet.. sőt ha nem figyelek, még Vancouvert is meglátogatjuk. - nem válaszoltam, csak felkacagtam - Hát akkor szia.. otthon találkozunk. Szeretlek.

-Én is téged. - Válaszoltam és a vonal megszakadt. Amióta tavaly történt ami történt, elköszönéskor mindig azt mondja, hogy „szeretlek”.

Miközben a játékot figyeltem a gondolataim száguldoztak. Mindenféle logikai logikai összefüggést kerülve cikáztak. Az egyik pillanatban az agyam Emmetten kattogott aztán már azon gondolkodtam, mitől van hülye érzésem. Na és ki vadászik rám és miért? Persze, minden vámpír vadásznak rám, hisz' Cullenék elmondása szerint mámorító a vérem illata.

Aztán hirtelen Rose jutott eszembe és a tökéletes alakja, na meg a féltékenysége. ha én ő lennék, engem igazán nem zavarna, ha Em és Kim jól elvannak. De ezen gyorsan továbbsiklottam és a játékot figyeltem. Az erő, amivel Em labdája a sziklában állt meg, amivel Jaz keresztülhasította a fenyő törzsét vagy amivel Rose megrepesztette a sziklát, amikor ököllel belevert.

A gyorsaságon... ahogy Edward a labda után iramodott... és amikor Jaz és Edward hátán voltam... Egyszerűen leírhatatlanul nagy semminek éreztem magam.

-Ideje befejezni! - hallottam Alice csilingelő hangját. - Anyáék mindjárt hazaérnek.

-Mi az kislány? - állt mellém Emmett - Majd' leragad a szemed... gyere, hazaviszlek. Edward, Rosie és Jaz még elmennek vadászni. - mondta és már a hátán is voltam. - Jól kapaszkodj! - alighogy kimondta, már hasítottuk is az erdőt.

Emmett jól látta. Tényleg nagyon fáradt voltam, vagyis csak úgy éreztem, mert már az erdőben teli voltam energiával. De ez így nem fair, hogy ők sosem fáradnak el. Felháborító... Na nem baj, leszek én még fáradhatatlan és szuper erős. Egyrészt, mivel minden zsigeremben éreztem, hogy a Cullen család lesz a végzetem és másrészt, mert nem szándékozok megöregedni és Jaz sem akarja a húgát elveszíteni. Az öregedés pedig halállal jár.

-Hogy tetszett a játék? - kérdezte Em.

-Az biztos, hogy most már a baseball úgy él bennem, mint egy igazi vámpíros játék. - mondtam mosolyogva, mire ő is elnevette magát.

-Hmm... ami azt illeti... kéne egy új ütő... és hát, hogy is mondjam... tizenötödikén születésnapom lesz. Kereken a kilencvenhetedik. De ha az emberi koromat nem vesszük, akkor csak a hetvennyolcadik.

-Oké, oké... meglátom mit tehetek.

-Angyal vagy! - és puszit nyomott az arcomra. Nem volt nehéz, hisz' egymás mellett volt az arcunk.

Miután hazaértünk egy negyed óra múlva megérkezett Esme is Kimmel. Elég késő volt, de Emmettel jobbomon, beálltam kuktának Esme mellé sütit csinálni. Alice pedig Barbeenak képzelte Kimet és az össze ruhában megszemlélte.

Idő közben befutott az én szerelmem is és mosolyogva szemlélte ügyködésünket. Közöltem vele, hogy segítenie kell beszerezni egy baseballütőt, ugyanis Em azt „kért” tőlem születésnapjára.

A sütievés után kimerülten dőltem Edward ágyába, aki mint mindig, fülembe dúdolt valamit és úgy aludtam el. Nem tartott sokáig. Az álmok világa mohón magával ragadott és nem engedett egészen másnap reggelig.

2010. március 13., szombat

Nightfall: 22. fejezet - Egy kis meghittség

Sziasztok!
Ahogy azt ígértem, ez a fejezet Dorci ajándéka. Remélem tetszeni fog. Próbáltam a legjobb tudásom szerint megírni.
Meghittség, ezzel szerintem elég jól jeleztem, hogy kinek a szemszöge, na meg aki rendszeresen jár ide, és olvassa a chat-et tudja is. De biztos, hogy minden simán fog menni? Semmi nem fogja megzavarni az idillt? Na és Rosalie? Vajon hogy reagál Kimre és arra, hogy nagyon is bejön neki Emmett?
Remélem tetszeni fog és a komikat most is szíves örömest fogadom, szóval ne fukarkodjatok.
xoxo



(Jasper szemszöge)


-Edward megmutatta már a környéket? - kérdeztem amint kiléptünk a házból. Igazából nem tudtam, mit csinálhatnánk, de éreztem, hogy teljes mértékben megbízik bennem. Tehát nem fél.

-Nem, még nem. - mondta halkan s mosoly villant át az arcán. Ez jó hír, legalább megmutathatom, milyen szép a környezet erre. De ezen kívül... semmi extra nem jutott az eszembe.

Húgicám kivételesen nyugodt volt az én segítségem nélkül is. Ritka volt amikor ilyen jól érezte magát. Egy ideig csendben sétálgattunk, de még nagyon közel a házhoz. Végül én voltam, aki megtörte a csendet.

-Mennyit tudsz rólunk? - nem tudom Edward mit mond el neki és mit nem. A mindentudás Alice és Edward reszortja... egyszer azért cserélnék valamelyikükkel...

-Hát... nem sokat. Tudod, ha én nem kérdezek... Edward nem nagyon beszél erről. - mondra és éreztem, hogy nyugodtságába egy pici szomorúság is vegyül.

-Ha gondolod, megmutathatok a sok közül egy dolgot. - mondtam mosolyogva mire Rami felvillanyozódott.

Kérdezés nélkül a hátamra kaptam, amin meglepődött én meg csak nevettem. Amikor már biztos voltam benne, hogy nem fog leesni szaladni kezdtem. Ez volt a kedvencem. A gyorsaság. A szabadságérzet.

Általában egyedül szeretek ilyenkor lenni, mert kiszakadhatok az érzelmek, hangulatok börtönéből. Szeretem a képességem, de néha már túl sok és az idő múlásával a tudás csak erősödik. Egyik görcsöl valamiért, másik nagyon boldog vagy teljes letargiába esett és sorolhatnám. Amikor már úgy érzem, hogy a saját hangulatommal sem vagyok tisztában, akkor jövök ki.

De most örültem, hogy itt van velem Rami is. Igazából úgy érzem, nem tudunk közel kerülni egymáshoz. És ez aggaszt. Szeretnék közös programokat a húgommal. Nem akarom még egyszer elkövetni azt a hibát, amit már egyszer elkövettem. Még egyszer nem akarom elveszíteni.

Milyen érdekes, a szeretet mi mindene képes. Soha nem gondoltam volna, hogy lesz olyan ember, akivel szemben le tudom küzdeni ragadozó ösztönöm. Pláne olyannyira, hogy ilyen közel legyen hozzám. Éreztem, ahogy az adrenalin száguld a testében, a vére megzúdult így még intenzívebb lett az illata... pulzusa növekedett. De valami szorongás is észleltem.

-Félsz? - kérdeztem és lassítottam. Meglepetten vettem észre, hogy már besötétedett. Hát igen, ez van, ha az ember mélyen elmerül a gondolataiban.

-Nem, ez nagyon jó! De ezek a fák... nem tetszenek nekem. Gonoszan nekem akarnak jönni. - hát ez aranyos.

-Majd adok én annak a fának, amelyik neked mer menni. Ne félj húgi, majd én vigyázok rád. - mondtam és visszatértem az eredeti tempóhoz. - Mindjárt ott leszünk.

Pár perc és ott is voltunk. A kedvenc helyemre vittem. Mindannyiunknak van itt egy kedvenc zuga. Ez az enyém volt. Igazából csak a vízesés tette széppé a helyet, de volt benne valami meghittség. Látható és számomra érezhető is volt, hogy húgicámat is lenyűgözte.

-Tetszik? - kérdeztem halkan és letettem a földre.

-Ez nagyom szép Jaz. - mondta mosolyogva - És így... esete... holdfényben. Gyönyörű.

-Reméltem, hogy tetszeni fog. - mondtam. Kézen fogtam és odahúztam a vízesés aljához.

Szívesen maradtam volna még sokáig, de tudtam, hogy Raminak, velem ellentétben, szüksége van alvásra. Na meg valószínűleg már Edward is megérkezett.

Nem beszéltünk, a vállamnak döntötte a fejét és nézte a csillagokat. Teljes nyugodtságban. Mivel lassan mennünk kellett, úgy terveztem, holnap is kihozom őt ide. Szeretnék vele beszélgetni. Tudni szeretnék róla mindent és szeretném, ha ő is jobban megismerne. Elvégre a húgom.

-Menni kéne... - mondtam, mire ő elszontyolodott -, de ha gondolod, kijöhetünk holnap is. Most már elég késő van. - mondtam miközben elővettem a telefonom, hogy megnézzem az időt. Mondjuk az időérzékem is páratlan, de így biztosabb - Pontosabban pár perc múlva éjfél.

-Hát jó... - mondta halk sóhajjal - De holnap szavadon foglak.

-Állok rendelkezésedre! - mondtam mosolyogva és felsegítettem Ramit a földről.

Visszafelé gyorsabb volt az út. Na és, ahogy azt sejtettem... Carlisleék megjöttek. Még messze voltunk, de már kiszagoltam őket. Szerencsére ilyen távolságból nem érzem ások érzelmeit. Na de a házunk közelébe érve...

Rengeteg érzelem zúdult rám hirtelen. Szomorúság, düh, utálat, jókedv, szerelem, hiány, rémület, aggódás, közömbösség megvetés... Belefájdult a fejem és már a jókedvem is elpárolgott. Amit természetesen az a kis bestia a hátamon is észrevett.

-Valami baj van? . kérdezte miközben lemászott a hátamról.

-Nem. Semmi baj. Csak túl intenzívek az érzelmek és ilyenkor, amikor kiszakadok és ilyen sok és nem mellesleg erős érzelmek, hangulatok fogadnak...

-Nem bírod. - fejezte be helyettem.

-Nem. - vallottam be halkan és elindultunk a ház irányába - Pedig már jó rég óta ismerem a tudásom és tudom is uralni, hogy mások érzelmei, hangulata ne legyen rám hatással.

-Nyugi Jaz, lazíts. - mondta halkan és kezdtem megnyugodni.

-Há, ez az én trükköm. - mondtam széles mosollyal és összeborzoltam a haját.

Nem akarta visszaadni, csak egy gonosz pillantást lövelt felém. Már az erdőből láttam, hogy ég az összes villany a nappaliba. Nyomasztó türelmetlenséget éreztem amikor kiléptünk a fák közül. Valószínűleg Edward. Nem tudom mit görcsöl rá... ismerhetne már.

A nappaliban csak Edward, Carlisle és Kim volt. Hallottam, hogy Rose és Emmet veszekednek. Valószínűleg Rosalieból, iszonyatos megvetés áradt. Amint beléptünk az ajtón, Edward türelmetlen tekintetébe ütköztünk.

-Megjöttünk. - mondtam mosolyogva mit sem törődve öcsikém nemtetszésével. - Lazulj már el. Nem esett semmi baja.

-De eshetett volna... - mondta halkan. Ez kész... Mondhatom szép. Évtiszedek óta együtt élünk és ennyire nem bízik meg bennem. - Tévedsz! Én megbízom benned, de megértheted, hogy féltem őt.

-Kösz... félted tőlem a saját húgom. Komolyan Edward, mit hittél, hogy elviszem és megölöm?

-Na jó, ennek most van vége! - szólt közbe Rami - Fáradt vagyok én ehhez... - mondta és csókot lehelt Edward ajkára. Éreztem a köztük lévő vibrálást... - Jaz, holnap szavadon foglak... vagyis ma. - mondta aranyos mosoly kíséretében és adott két puszit. Edward furcsán nézett, nem értette mi ez.

„Megígértem neki, hogy holnap visszamegyünk a vízeséshez.” - mondtam neki gondolatban.

Rami még gyorsan elköszönt barátnőjétől aztán eltűntek Edwarddal az emeleten. Nem sokkal utána megjelent az én kis tündérem. De sajnos én csak egy huncut mosolyt kaptam. Kimért jött, aki azért maradt fönn, hogy megvárja Ramit. Szegény lány még mindig nagyon rossz állapotban van.

Amikor szerelmem és Kim felmentek, leültem apám mllé a kanapéra. Közben hallottam, hogy húgom szíve egyenletessé válik és lenyugszik. Elaludt. Rose még mindig háborgott, Kim volt a téma... Em pedig tehetetlen volt.

-Mit tett Kim, hogy ennyire kiborult Rosalie? - kérdeztem és Carlisle felé fordultam.

-Amikor megérkeztünk Emmett és Kim valami zenecsatornát néztek. Kim az öcséd vállára hajtotta a fejé ő pedig átkarolta.

-Alice nem szólt időben? - kérdeztem hitetlenkedve.

-Ismered Emmettet... na meg Rosaliet is, milyen forrófejű és akaratos. - mosolygott Carlisle és tudtam mire céloz.

-És milyen féltéken, ha már Emmett egy másik lányra néz... - nevettem én is az igazságon.

-Pontosan. - helyeselt és közben megjelent Alice egy gyönyörű és nagyon szexi hálóingben. Sőt, ez már nem is mondható annak, olyan picike.

-Az én kis tündérem. - mondtam és végigsimítottam fedetlen combjának belsején. Közben Carlisle felment Esmeéhez.

-Szia édes. - mondta és édes csókjával ajándékozott meg. - A-a nem Jaz... Kimnek szüksége van rám. És ahogy látom, Emmettel fogsz vadászni éjjel.. vagyis már egy óra... lasan hajnal.

-Muszáj menned? - néztem rá kérlelően, de hiába...

-Kim bármelyik pillanatban felébredhet és én megígértem hogy ott alszok vele. És Emmett is mindjárt jön. - mondta gonoszul én pedig megragadtam és az ölembe húztam.

Nem engedtem, hogy felkeljen erre elkezdte a fülemet harapdálni. Éreztem, hogy készül valamire. Amikor megcsókolt szorításom enyhült, de egyből éreztem, hogy menekülni próbál... így még jobban magamhoz húztam.

-Jaz... Jasper... Jasper nem... mennem kell... - akadékoskodott - Jasper Hale! Jasper Whitlock Hale! - mondta dühösen.

-Oké-oké... - adtam meg magam feltartott kezekkel - Emmett! - mondtam kicit hangosabban és közben észrevettem, hogy kim nyugtalan - Vadászat van, gyere már! Te meg siess, Kim nyugtalan, lehet, hogy fel fog ébredni. - mondtam Alicenek és egy apró csókkal útjára engedtem.

Emmett széles vigyorral az arcán megállt előttem. Szó nélkül nekivágtunk az erdőnek. Emmett korántsem volt úgy feldúlva mint menyasszonya. Mondjuk Emmett már csak ilyen, imád flörtölni... amit Rose nehezen tolerál. De vicces nézni, amikor Rosalie, a gyönyörű Rosalie féltéken egy emberlányra.

Még nem voltunk annyira mélyen az erdőben... bár kinek mi a mélyen, amikor megéreztük egy őzcsorda szagát. Gyorsítottunk a tempón. Nem álltunk le üldözőbe venni őket. Egyből támadtunk. Ugrik és harap. Az őz erőtlenül hullott a földre. Egy ideig még kapálózott az életéért, de én gyorsan megfosztottam elevenségétől. Mint ahogy a drogos nyúl az újabb adagért, én is hasonlóképp, mohón vettem el az őztől ami nekem kellett.

A lányok sokáig aludtak. Alice le-lejött hozzánk. Azt mondta, jó nagy vihar közeleg és játszhatunk. Csakhogy ott van Kim. Ő nem tudja rólunk, hogy mik vagyunk... De Esme felajánlotta, hogy elviszi őt vásárló körútra Seattlebe mert nincs kedv most játszani. Egy angyal anyánk van... így egy újabb vámpíros dolgot mutathatunk Raminak.

-Jó reggelt... - jött le Kim álmosan. Szeme egyből Emmettet kereste és meg is találta. Szerencséjére Rosalie elment Esmevel reggelihez valót venni a lányoknak.

-Szia Kimi! - szökkent mellé Alice és két puszit nyomott az arcára amitől a lány meglepődött. - Nemsokára megjön Esme és csinálunk valami fincsi reggelit.

-Jó, jó Alice... nekem ehhez a pörgéshez minimum három bögre kávé kell, hogy felfogjam rendesen... - Emmettre nézett aki, mint mindig, széles vigyorral az arcán állt a kanapénak támaszkodva.

-Tudod húgicám... nem mindenki pörög úgy, mint te. - mondta és Kimre kcsintott. Javíthatatlan...

-Sziasztok! - jött le Edward és Rami a lépcsőn és teljes nyugodtság és vidámság lengett be körülöttük mindent. Húgom még mindig „pizsamában” vagyis Edward egyik bixerében és pólójában. Emmett csak kuncogott.

-Mindjárt lesz reggeli. Esme és Rose nemsokára hazaérnek... - kezdte megint Alice, de ők csak elmosolyodtak rajta. Mondjuk ebben az is szerepet játszott, hogy ők már hozzászoktak az én tündérkém temperamentumához.

Kim Rose nevének hallatára még jobban elkeseredett. Gondolatban megkérdeztem Edwardtól, hogy használjam-e a képességem és ő szabad utat adott. Teljes szívből reméltem, hogy így lesz, mert még ilyen intenzív emberi fájdalmat nem éreztem. Persze teljes nyugodtságba és normális kedélyállapotba nem helyezhettem. Az túl feltűnő lett volna.

-Jaz... most jött el az ideje, hogy szavadon fogjalak... bátyó. - mondta mosolyogva Rami reggeli után.

Edward még mindig nem díjazta az ötletet és ezt húgicám is megérezte. Persze ő mit sem törődött vele. Akaratos, az egyszer biztos. Nem is húzta sokáig az időt. Indult a kabátjáért, csókot nyomott szerelme ajkára és már húzott is az ajtó felé.

Az utat megint nagyon élvezte, a hely pedig most is lenyűgözte őt. Örültem hogy tetszik neki a hely. Hiába volt még nappal, a vastag felhőrétegtől félhomály ereszkedett a tájra. Odaültünk ahol tegnap is... jobban mondva az éjjel.

-Na és mit csináljunk... húgi? - érdeklődtem s ezzel egyúttal megtörtem a csendet.

-Nem tudom... valami ötlet? - kérdezte mosolyogva. Hát akkor kezdjünk bele...

-Azon gondolkodtam, hogy nem ártana megismernünk egymást. Mármint alig tudsz rólam valamit... én meg rólad. - kicsit hülyén fogalmaztam, de megértette.

-Oké. Mesélsz te előbb, vagy kezdjem én? - kérdezte mosolyogva - Mondjuk a te életed biztos izgalmasabb mint az én emberi múltam. - tette hozzá még mindig jókedvűen.

-Rendben, akkor kezdem én. - mondtam és feszülten figyelni kezdett. - 1844. december huszonegyedikén születtem a texasi Houstonban. Három évig voltam egyedüli gyermek, aztán született egy húgom... - ezen mindketten elmosolyodtunk - Nem voltam rossz gyerek. Nagyon jó nevelést kaptam és a húgomra sem voltam féltékeny... sőt, nagyon jóban voltunk. Aztán engem magával ragadott a hév és katona akartam lenni. Törvényesen még nem lehettem volna katona, mivel még nem voltam tizenhét sem. De 1861-ben csatlakozta a Konföderáció seregéhez. Persze a húgom nem támogatta és itt meg is szakadt a kapcsolatunk. A szüleim nem tudtak róla és a húgomat megkértem, ez maradjon is így. A toborzótisztnek azt hazudtam, elmúltam húsz. Gyorsan haladtam a ranglétrán fölfelé. Én voltam Texasban a legfiatalabb őrnagy, még ha az állítólagos életkoromat néztük is. A galvestoni csatakor engem bíztak meg, hogy kimenekítsem a nőket és a gyerekeket a városból és Houstoonba kellett őket vinnem. Nem sokáig maradtam, indultam is vissza Galvestonba. Emlékszem, 1864 volt. Azon az éjjelen lett ez belőlem. Mindössze húsz éves voltam még csak. - elhallgattam, bár nem éreztem semmi furcsát húgom kedélyében.

-Mi az? - kérdezte meglepetten - Baj van?

-Nem, nincs baj, csak nem voltam benne biztos, hogy elmondjam-e ami ez után történt... - válaszoltam.

-Jaz, légyszi! - nézett rám bociszemekkel. Elmosolyodtam ezen, de folytattam.

-Útban vissza találkoztam három gyönyörű nővel... Marianak hívták aki megtette. A másik kettő addig elment, mondván Maria gyakorlott ebben, ők biztos megölnének. Nem voltam félős típus... de akkor éreztem, hogy szorul a hurok. Iszonyú volt. Napokig szenvedtem a fájdalomtól. Mintha az ereimben tűz folyna fér helyett. Majd katonáskodásom már nem az Amerikai Polgárháborúban folytattam, hanem a déli vámpírok területi harcában. Maria kedvelt engem, én voltam a kedvence. Egy idő után a másik két nő ellene fordultak és csak én maradtam neki. Gyilkolás gyilkolást követett és én egy nap összebarátkoztam az egyik vámpírral. Azután Maria azt mondta neki, segítsen be nekem az „elgyengült” vámpírok kivégzésében. De egyszer amikor az egyik lányt kellett volna kivégeznünk elszökött vele. Egyre jobban utáltam már ezt az életet. Minden vadászatkor átéltem azt amit érzett az áldozatom. Tudtam, hogy mit érez és szörnyű volt. Mondjuk úgy, újra átéltem minden egyes alkalommal azt a szörnyű éjszakát amikor találkoztam Mariaékkal. Akkor sem éreztem jobban magam, amikor Peter visszajött értem és északra jöttünk. Bár jóval békésebb volt ez az élet, de még mindig emberek vérét ontottuk. Utáltam magam. Majd találkoztam Alice-szel és vele eljöttünk Cullenékhez.

-Nem gondolkodtál soha azon, hogy elhagyd Alice-t?

-Nem. Amikor megláttam, egyből tudtam, hogy ő az akiivel örökkévalóságom fogom tölteni.

-Ez aranyos. - mondta mosolyogva.

-Na, de akkor most te jössz. Mesélj magadról.

-Huh... - mondta nagy sóhajjal - Akkor kezdjük az elején. 1995. január ötödikén születtem Magyarországon. Két éves lehettem, amikor Kanadába költöztünk. Nem nagyon emlékszem mi volt Magyarországon, minden emlékem Kanadához fűződik. Egész mostanáig Torontó egyik külvárosában éltünk. A barátaimról tudsz és már Kimet is ismered. Anyám elmondása szerint jó gyerek voltam. Arra emlékszek, hogy mindig elvoltam valamivel, ha épp nem tévéztem. Barátaim mindig voltak és Blackéket is régóta ismerem. Phil sokszor volt nálunk Jakekel és én is elég sokszor voltam náluk a rezervátumban. De ahogy nőttem egyre kevesebbszer. A suliban jó tanuló voltam és mit ne mondjak nem féltem beszólogatni másoknak. Így jöttünk össze Lucasszal... Aztán a barátaim halála után kész kínszenvedés volt minden. A jegyeim romlottak, olyan voltam mint egy zombi. Persze mindenki azt ecsetelte, hogy mennyire sajnálja és részvétet nyilvánítottak... kezdett elegem lenni ebből. Nap mint nap azt vártam, hogy felébredjek és jöjjön Luke jelezve, hogy csak álmodtam az egészet és nem halt meg... Apám úgy döntött, nem maradhatok tovább ott, mert nem javulna a dolog semmit, csak rosszabb lenne. Én hallani sem akartam róla, hogy elköltözzünk, nem hiába... csak nyár végén jöttem ide. De végülis jól sült el. - mondta szomorú mosollyal. - De mi ez, a te múltadhoz képest?

-Jajj húgi... - mondtam és megöleltem amivel egyúttal meg is nyugtattam.

-Van valami más program is mára? - kérdezte és felnézett az égre - Úgy tűnik eső lesz...

-Jó megfigyelő vagy. - mondtam mosolyogva - De van más program, nyugi. Alice azt mondta, nagy vihar lesz. Megtanítalak baseballozni. - húgicám szeme elkerekedett.

-Nem látom az összefüggést...

-Majd fogod! - mondtam kacsintva - Na gyere... - húztam föl a földről, a hátamra ugrott és már futottunk is.

Van egy olyan tippem, hogy Edwardnak nem fog tetszeni, hogy elmondtam Raminak, hogyan lettem vámpír. Igazából nem sok köze van hozzá, mit mondok el a saját húgomnak és mit nem. Ez meg amúgy is olyan dolog amiről jó ha tud. Az meg a másik, hogy nem árt, ha tudja, hogy nem móka és kacagás, ha átváltozik. Na és ha tudomásom nem csal, ő át fog változni. Ennek azért örültem, mert így tényleg nem kell elveszítenem még egyszer.

-Végre... - tépte fel az ajtót Alice - Idő van fiatalok! - ezt vicces az ő szájából hallani, mivel ő a legfiatalabb.

-Milyen idő? - jött oda Kim is. Egész jóba lettek Alice-szel.

-Baseballozni megyünk. - csiripelte tündérkém.

-Oh. Az... klassz... igazán... nagyon... - mondta Kim fintorogva. Éreztem, hogy nincs hozzá kedve és nem szereti ezt a sportot.

-Ok, kincsem... te nem mész velük baseballozni, nyugi. Ahogy én sem. - jött oda mosolyogva Esme - Elmegyünk vásárolni, ha gondolod megnézünk egy filmet, vagy amit szeretnél.

-Fantasztikus, de induljunk! - jött le a lépcsőn közönyösen Rose. Csak ne mutatná ennyire ki az érzelmeit... Ez a lány... rosszabb mint bárki.

Esme és Kim elmentek előbb, hogy ne kelljen feleslegesen kocsikáznunk. Húgicám most Edward hátán utazott. Edward a leggyorsabb közülünk, vele még jobban élvezte a sebességet. Extra gyorsasággal odaértünk a pályára. de nem is baj, így előbb kezdhettem el húgom tanítását. Eltökélt szándékom volt megtanítani őt.

Nagyon jó tanítvány. Gyorsan tanul és ügyesen les el dolgokat. Bár ne görcsölne rá és ne mondogatná, hogy úgysem fog sikerülni, és béna..

-Hé... húgi, lazíts. Ez nem vérre megy. - mondtam mosolyogva - Na, próbáljuk meg először együtt. - mögé álltam, megfogtam vele az ütőt és néhány próbalendítésre ösztökéltem. - Oké Alice... jöhet! - mondtam mire ő már dobta is a labdát.

Az én erőm dominált, így jó nagyot szólt és messzire ment... volna, ha Edward nem olyan gyors. Alice ellenző pillantásokat lövelt felém, mert még nem volt a vihar a város fölött. Mondanom sem kell, Rami tátott szájjal bámult.

-És még nem láttál semmit kislány... - viccelődött vele Emmett.

-Én akkor egyedül már meg sem próbálom...

-Ne csináld Kislány! Jaz ezért fáradozott? - nézett rá huncut mosollyal - Az én kedvemért... Kíváncsi vagyok, mekkorát üt egy lány. Egy emberlány. - helyesbített.

-Hát jó...

-Akkor megy! - szólt neki Alice és már dobta is a labdát. Persze jóval, jóval gyengébben dobta, mint nekünk szokta.

Nagyon jó tanár lehetek, mert elsőre eltalálta a labdát és egész szépet ütött, amit Emmett is megjegyzett. Másik öcsém pedig csókkal jutalmazta őt. Gyakoroltunk vele még egy ideig. Egész belejött, de aztán Alice közbeszólt.

-Rami, gyere.. elmagyarázom a szabályokat. Te leszel a bíró. - húzta el mellőlünk őt.

-Azt hiszi, hogy csalunk... - mondta Raminak Em amin elnevette magát.

-Mert csaltok is! - mondta tündérkém és csúfos mosolyt eresztett irányunkba.

Pár perc volt az egész, s addig mi elfoglaltuk a helyeinket. Mindenki felpörgött és alig vártuk már, hogy elkezdjük. Végül Alice felállt arra a pici dombocskára, megkukkantotta a dolgokat és elmosolyodott.

-Idő van!






Jaz vízesése.