Nightfall 44. fejezet - Főpróba

Sziasztok!
Nem kell mondani, tudom, hogy késtem, pedig elég aktívak voltatok... De most itt vagyok és megkésve ugyan, de itt az új fejezet.
A cím nagyon árulkodó. Bizony, eljött a kirándulás vége és a bál ideje. Plusz, fény derül a titokra, hogy mitől ijedt meg az összes lány - még Alice is - az előző fejezetben :)
Remélem tetszeni fog és igyekszem a következő fejezettel.
Kiegészítésképpen, idő közben kifogyott 3 toll és betelt a Nightfall 3. füzete is. Szóval újat kellett vennem és becserkésztem 3 Twilight ereklyét. Kettő ceruzát - Edwardos és Cullen címeres - és egy tollat, ami szintén Cullen címeres.
Jaj és még valami, a közös novellás blogon van friss, ezennel az én tollamból, örülnék ha megkukkantanátok http://where-the-magic-is-born.blogspot.com/2010/08/rami-rossz-uton.html
Na, nem fárasztalak tovább titeket, irány olvasni, aztán kommentelni!

Puszi, Rami

Óriási dörrenés rázta meg a házat, az ablakok rezegtek, csak egy villanást láttunk közben és az összes villan lekapcsolódott, a zene elhallgatott, a tévé kikapcsolt. Mindkettőnket olyan váratlanul ért, hogy szabály szerűen hátraugrottunk. A szívem egyből szaporábban kezdett dobogni. Pedig nem vagyok egy félős típus, vihartól sem szoktam félni, főleg nem sikoltozni. A következő pillanatban pedig már Edward ölelt át, akárcsak Jasper a mellettem álló Alice-t. Nem értettem, hogy ő ezt hogyhogy nem látta, hisz ha látta volna, valószínűleg figyelmeztetett volna és nem kapkodná most ő is a levegőt.

Bármennyire is reméltük, az áram nem jött vissza. A fiúk azt mondták, valószínűleg a főbiztosítékot verte le, ezt az állítást alátámasztotta Mr. Jefferson kintről beszűrődő, hangos szentségelése. De nem járt sikerrel, villany nélkül maradtunk. A fiúk nagyon buzgólkodtak, hogy majd ők kimennek megcsinálni, de mi természetesen megtiltottuk nekik. Nem kell, hogy bajuk essen - még ha egyik-másik vámpír, akkor sem. Majd világítunk telefonnal, elemlámpával, fényképezővel, gyújtóval vagy akármivel. Megoldjuk, de ki nem mehetnek. Cullenéknek meg amúgy sem kell villany, látnak ők így is.

- Jaj csajok - akadékoskodott Zac, elnyújtva a szavakat. - Inkább vakoskodtok?

- Zac, nem mentek sehová, fogd fel! - keményített be Alexis. - és igen, inkább vakoskodunk, minthogy kimenjetek abba a rohadt viharba. Ha Chewbacca nem tudta megcsinálni, gondolod, majd ti meg tudjátok? Gondolkozz már - fakadt ki teljesen az eddig halk szavú álcát öltő barátnőnk.

- Csituljatok már el egy kicsit - szólt bele a kis vitába Alice. - A konyhában van gyertya erre az esetre, de én is hoztam, szóval nem lesz olyan sötét. Egy kis romantika - mondta mosolyogva. - Ti meg ne is próbálkozzatok, nem-mehettek-sehová! - mondta, immár a fiúknak, s eltűnt a mosoly az arcáról.

Alice pillanatok alatt előhúzta a hatalmas bőröndöt az ágya alól a sötétben, és kezdte kipakolászni a gyertyákat belőle. Kölcsönkérve Oli gyújtóját, meg is gyújtotta őket és a szoba különböző pontjaiba rakosgatta. Minden éjjeliszekrényen volt egy-két nagyobb gyertya, valamint a fal mellet, a konyhába és a fürdő felé teamécseseket rakott, ezzel megvilágítva az utat. Az egész nagyon jól nézett ki, már csak a halk zene és a rózsaszirmok hiányoztak. De ez is megoldódott, legalábbis zene lett. Meg is lepődtem volna, ha Oli nem ügyköd valamit.

- Most mondjátok, hogy hülye vagyok, de már csak ezért megérte megvenni - mondta Oli, miközben a kocsikulcsról leakasztott kettő minihangszórót és bedugta a zenelejátszójába, majd elindított valami - számomra ismeretlen - zenét.

- Hol vetted? - tudakolta Zac a szoba másik feléből.

- Nem én vettem - nevetett. - Az öcsémtől kaptam születésnapomra - mondta.

- Sürgősen föl kell venni a kapcsolatot az öcséddel - szólalt meg Jamie, aki Alice ágyán heverészett. - Hátha én is kapok tőle.

- Az öcsém csak Mattie-vel kedves - válaszolt matrica. - Szóval ezt benézted.

- Tényleg, hogyhogy Tommal nem egy suliba jártok? - kérdezte Jasper, ami talán mindannyiunkat érdekelt.

- Hallod Jazz, fogalmam sincs - mondta elgondolkozva Oli. - Erről inkább az öcsémet kéne kérdezni - folytatta felé fordulva, mert bátyámék az én ágyam felett vették át a hatalmat, így mi a nagy fotelben foglaltunk helyet. Én mondtam neki, hogy jöjjön át, azt mondta, majd jövőre, mert a régi sulinak úgyis kampec.

- Hajaj, két Sykes egy suliban? Ez merénylet az emberiség ellen, nem gondoljátok? - szólaltam meg én is.

- Nagyon vicces, Kanada - szólt vissza. - Megvizsgálnád te a tetkóinkat - mondta, egy perverz vigyorral az arcán.

- Hékás, abba nekem is lesz némi beleszólásom - mormolta a hajamba Edward.

- De azért inni még kiengedsz, ugye? - kérdeztem mosolyogva, és megpróbáltam kikászálódni az öléből. Siker.

A vibráló fényben, követve a fal melletti gyertyákat, kibotorkáltam konyhába és a Mattie által készített, még meleg teából öntöttem magamnak egy bögrébe. Amennyi eszem van, még csak zoknit sem vettem, nemhogy papucsot, így sietősen indultam vissza, a vastag szőnyeggel borított, elég meleg szobába. Edward nadrágja a kelleténél picit hosszabb volt, így még arra is kellett figyelnem, hogy nehogy orra bukjak a forró teával a mancsaim között. Közben a szobából eltűnt Zac és Jamie, ahogy hallottam, a fürdőben randalíroztak.

- Hát ez? - kérdezte Edward, amikor elé értem, majd meghúzogatta a nadrág szárát. - Honnan került hozzád a nadrágom?

- Öhm.. én csak parancsba kaptam, hogy ezt kell felvennem, szóval én nem tehetek semmitől, én csak egy ártatlan áldozat vagyok - válaszoltam.

- Nem baj, jól áll - mondta, és ebben az álmosítóan tompa, narancsos fényben az a csibészes mosoly csak még szexibbnek hatott. Esküszöm, egyszer még szívrohamot kapok ettől, persze ő ezzel mit sem törődik.

- Még ma leülhetek? - pislogtam rá a gőzölgő bögre mögül.

- Mernék én nemet mondani? - viccelődött és az ölébe húzott, s közben beleivott a teámba. - Áhh, ez forró - panaszkodott, mire én csak egy gonosz vigyorral válaszoltam és elhelyezkedtem az ölében.

- Papucs vagy öcskös - szólalt meg Emmett.

- Em, kérlek hagy ne nyissam ki a szám és kezdjelek el összehasonlítani téged magammal - szólt vissza.


A fiúk lassan visszatértek a szobába, vizes hajjal. Igen, a sötétben mentek fürödni és visszavették a ruháikat. Jamie és Zac példáját követve, a többi fiú is megrohamozta a mi kis fürdőnket. Kikerekedett szemekkel, értetlenkedve figyeltük a fiúk tevékenységét. Nem értettük, hogy miért nem várják meg a reggelt, hogy aztán tiszta ruhát is vehessenek, de rájuk hagytuk. Ők tudják mit csinálnak, jobb lesz, ha nem szólunk bele. Még a végén rájönnek, hogy igazunk van.

Kim és Jamie újfent makacskodtak, hogy ők bizony nem alszanak együtt, mert az milyen lenne már. Kim nehezen, de végül még hajlott is volna rá, hogy közösködjön Jamie-vel, de a srác... Nem hiába, még mindig nyögi a Zoeyval való kapcsolat dolgait. Talán, amikor furcsa barátnőnk még Kiowával kavart, akkor még belement volna, esetleg mielőtt Kim elutasította. De Jamie azóta megváltozott. Zoeyval valami, se veled, sem nélküled kapcsolatban vannak, de ezt még járásnak sem lehet nevezni. Zoey szíve Kiowa után fáj, aki durván kiadta az útját - sejtem, miért -, és azóta Jamie vállán vigasztalódik, ami mindenkinek meglepő. Amiket a többiek meséltek Jamről, hát nem volt ő ilyen. Ő volt az a tipikus casanova, akinek minden hétvégén más-más buliban, más-más barátnője volt.

***

A kirándulás utolsó napjaiban nem volt semmi kötött program, a táncpróbákon kívül, de a főpróba, kedden már az iskola tornacsarnokában történt, ahol már tényleg a végleges zenére táncoltunk. Az utolsó napokban, kicsit alakítottunk a koreográfián, Alice javaslatára, ami tökéletes volt a végleges zenére, de a lambadába nem szólt bele. Az úgy volt jó, ahogy volt. Úgyis elég volt ezt beléjük sulykolni, hát még ha a másik táncon is változtatunk...

- De nem lesz ez egy kicsit túl vad? - kérdezték tanáraink, amikor ők is meghallották a zenét.

- Látni kell hozzá a táncot is - válaszolt lelkesen Alice.

- Jól van gyerekek, akkor hadd lám, mit hozott ki a kis kanadai lányka - ült le Mrs. McKenzie, mire én elindítottam a zenét.

Az egész úgy nézett ki, mint egy filmben, ahol a tánccal valami történetet mondanak el. Nem ilyenre akartam, de hála a kisebb változtatásoknak, ilyen lett. A rossz fiúk és a jó kislány bőrbe bújt vagány csajok. Röviden így tudnám jellemezni a mi rockynkat. A lambada pedig, olyan igazi, lambadásra sikerült. Így átgondolva, nem is csodálkozom, hogy betiltották. Falatnyi szoknyák, amik ahogy azt kell, szépen libegnek, egy-egy félreérthető mozdulat. Sejtelmes pillantások, rejtett fogdosások, lopott csókok és rettentően erotikus az egész. Nos, ez a lambada kérem szépen. Ha ezzel nyerünk, nagyon fogok csodálkozni. Előbb keltünk óriási felháborodást, minthogy megnyerjük az év végi bulit elővezető táncversenyt.

- Oké, meggyőztetek - mondta Mrs. Johnson, az angoltanárunk. - Már csak arra leszek kíváncsi, hogy mennyire lesz ütős ez a ruhákban.

- Hidd el nekem Deb, eszméletlen lesz - mondta neki osztályfőnökünk mosolyogva. - Na és a dekoráció, Alice, nagyon jó munkát végeztetek.

Nem meglepő módon a retro hangulat uralkodott a csarnokban, valamint a dress-code is ez volt. Kint, a csarnok ajtaja előtt vörös szőnyeg húzódik, ahol majd, akár a sztárok, mindenki fényképezkedhet. Áldottam az eszemet, hogy a rockyt választottam másodiknak, mert így nem kellett külön ruhát venni. Pedig Alice nagyon erősködött, de a többi lánynak sem volt ínyére még egy ilyen ruhát venni, még akkor sem, ha olyan jól néznek ki. Azt is megtudtuk, hogy Oli és a bandája élőben fognak nekünk zenélni, de egyébként DJ fogja szolgáltatni a zenét.

Az utolsó táncpróba végeztével mindenki hazafelé vette az irányt, így mi is bepattantunk Kimmel a pici Cooperembe és padlógázzal száguldottunk haza. Olyan jó volt vezetni, teljesen elszoktam már az én picikémtől. Ezért el is határoztam, hogy egy autókázást is be kell iktatni a nyár folyamán. Lehet, hogy elmegyek Aberdeenbe, úgy is közel van és mindig is el akartam menni arra a helyre, ami Kurtöt „szülte”, ahol létrejött a Nirvana. Ha jó kislány lesz, talán még Kimet is elviszem magammal- Legalább lesz akivel kesereghetek és fetrenghetek az alatt a bizonyos híd alatt.


- Izgulsz? - kérdezte anya, miközben a kanapén feküdve ettem.

- Nem kicsit, tudod, hogy milyen rég voltam táncversenyen és most meg én csináltam az egész koreográfiát és drága Alice-nek köszönhetően még külön jelzőm is van, hogy még véletlenül se tudjak a többiek közé olvadni. Nem, az már luxus lenne, ajj anya, hogyne izgulnék? - daráltam, miközben ő a kanapé másik felén nevetni kezdett.

- Emlékszel, amikor mutattam a mi táncversenyünket, amikor Móni fiúnak volt öltözve? - kérdezte mosolyogva, mire mind a hárman elkezdtünk nevetni. - Szóval nyugi, jó lesz az. De remélem, arról is lesz videó - kuncogott.

- Majd beszélj a kamerás sráccal, hogy kell egy plusz példány - mondta neki a földről Kim, s közben a szemem az órára siklott.

- Na jó, mi most megyünk készülődni, anya, te meg majd dobd b magad a kamerásnál - mondtam és Kimet az emelet felé rángattam, diónyira szűkült gyomorral.

Alighogy felértünk a szobámba és elkezdtünk összepakolni a cuccokat, hatalmas fékcsikorgással állt meg a ház előtt egy sárga Porsche, majd Alice táncolt be a házba. De nem jött egyből föl. Hallottam, ahogy anyámmal beszél valamiről. nem értettem igazán, csak valami bulit, alvást és pár napot hallottam. Bár az sem biztos, hogy jól hallottam. Igazából nem is izgatott, annyira önkívületi állapotba kerültem, Kimmel karöltve. Azt kívántam, hogy legyünk már túl ezen az egészen. Miközben Alice és Trix beszéltek, én vagy húsz Miatyánkot és Üdvözlégyet mondtam el magamban. Szemem párszor megakadt a polcon várakozó fütyülősön. Talán jobb lenne, ha kicsit spicces lennék, nem izgulnék ennyire... De mindahányszor eszembe jutott, annyiszor el is vetettem az ötletet. Aztán Alice betoppant.

- Idő van! - trillázta. - Megjött Alice és mindenkin segít - viccelődött. - Na, lássunk munkához!

Az én hajammal nem sokat csinált, hagyta hullámosan, míg Kim haját copfba fogta, ami nem kicsit idegesítette barátnőmet. Mindkettőnknek vörös körmöket varázsolt, majd az arcunkkal fejezte be. Egy kis színt szerkesztett ránk, valamint kaptunk a szánkra piros rúzst. Mintha nem lenne így is eléggé elütő fakó színünktől. De eme pár dolgot hosszasan művelte, még véletlenül sem sietett volna. Pedig mi sürgettük.

- Jó munkához idő kell - hangzott idegesítő válasza, már vagy századszorra. - Oké Rami, te mehetsz. Mindegy mit veszel fel, csak öltözz.

- Na, ezt én is így gondoltam - mondtam ki egyből, majd a gardróbba masíroztam.

Ami azt illeti, egyáltalán, még csak véletlenül sem öltöztem ki. Azt vettem föl, ami valóban én voltam, belülről. Szakadt farmer, elnyűtt, Nirvana póló, kapucnis pulcsi és tornacipő. Ezzel a piros rúzzsal, ha a smink többi részétől eltekintünk, simán beillettem volna bármelyik grunge-bandába. Pár perccel később Kim is csatlakozott hozzám és úgy öltözött föl, mint én, csak rajta egy Melvinses póló virított.

- Mint valami drogos grunge-ikrek - szörnyülködött Alice, amikor üdvözült mosollyal kisétáltunk a szobába. Látszott rajta, hogy remélte, hogy mást választunk és a látomása nem igazolódik be.

- Al, te nem tudod, mi a jó - mondta neki Kim és felkapta a tatyóját.

- Az a baj, hogy tudom - motyogta Alice. Kim vagy nem hallotta, vagy nem akarta hallani, de nekem automatikusan megjelent Alice, szakadt pólóban, valami szedett-vedett pulcsiban, mindenféle mocskos Levi's-ben és egy Converse-ben, amint épp valahol, valami házi koncerten LSD-zik.

- Ne siránkozz, te mondtad, hogy amit akarunk - mondtam és kimentem előtte a szobából.

A földszinten még megbeszéltük anyával, hogy mikorra jöjjenek a suliba - megnézni a táncversenyt. Majd ő jó szórakozást kívánt, mi pedig elindultunk. Alice a sárga Porsche felé szökdécselt, én pedig a felhajtóra szaladtam, hogy a ház elé álljak, ahol Kim bepakolt a kocsiba és már indultunk is. Alice lőttünk szélsebesen hajtott. Játszottunk is egy kicsit az egyik lámpánál. Pont mint a filmekben. Beálltunk egymás mellé, szúrós pillantások, erőfitogtatás, hogy melyikünk autója szól szebben, aztán a lámpa zöldre váltott és mindketten tövig nyomtuk a gázt. Kim pedig az autóm alját készülte kitaposni. Természetesen Alice nyert, csaló. Biztos látta előre. Na nem baj, jó volt.

A suli parkolójában már ott állt egy jó pár autó, köztük Edward gyönyörű Volvója és Emmett terepjárója. Alice egy helyet kihagyva állt be az ezüst színű autó mellé, akár a garázsukban. Ez már szokás volt, hogy az én csöpi autómra a két Cullené vigyázott. Így most is szépen beparkoltam közéjük.

Mielőtt kiszálltunk a kocsiból, a kapucnit a fejünkre húztuk, majd kiszállva a kocsiból elkezdtünk a csarnok felé slattyogni a vállunkon táskával, amiben a ruháink voltak szépen összehajtogatva. Alice gyorsan eltűnt, mi pedig meglepetten battyogtunk a már leterített vörös szőnyegen, mikor a fényképezésre kijelölt helynék valaki hirtelen megállított minket.



Oli minihangszórója :D


Nos, remélem tetszett és komiiiiit #.#

Nightfall 43. fejezet - Twister Party

Hejhó!
Hát itt is lennék az új fejezettel. Örömmel láttam, hogy most már 4 komment érkezett. Haladunk :D Na de mindegy :D Lényeg, hogy nehéz szülés volt, de megcsináltam :P A vége nekem nem tetszik annyira :S Szóval várom a véleményeket, hogy kinek hogy tetszett :D
Szerintem a fejezettel kapcsolatban elég annyit mondanom, hogy Emmett és tudjátok, hogy a nagy része milyen :D
hjaj, szóljatok rám, hogy ne locsogjak, íme a fejezet! Remélem tetszik és várom a véleményeket ^^

Csók, Rami

- Alice, minek ez? - kérdeztem értetlenül.

- Valahogy meg kell különböztetni, hogy te voltál a tanítónk, ezért a bőrdzseki, a sál meg megtetszett. Az egyik az enyém lesz - válaszolt jókedvűen.

Lassan mindenki sorra került és Mel serényen pötyögte a gépbe az árakat, majd miután a mi ruháinkat is beírta és becsomagolta, Alice-szel fizettünk. Hát nem volt olcsó, de osztálypénzből ment, szóval nem nagyon izgatott. Mindenki elégedett volt, kiváltképp a lányok, s hogy az elégedettség még nagyobb legyen, kiokoskodtuk, hogy hogy tudnánk egyszerre visszamenni. Néhány fiú bevállalta, hogy Emmett Jeep-jének a platóján utazik „haza”. Az ő cuccaikat pedig beraktuk Jasper, Zac és Edward kocsijának a csomagtartójába. Ezen a táborban maradt tanárink kicsit meglepődtek, de végül is örültek, hogy együtt mentünk vissza. Mellesleg pont időben, alighogy visszaértünk, hatalmas villám cikázott keresztül az égbolton, majd egy még nagyobb csattanás jelezte tíz másodperccel később, hogy ez bizony a közelbe csapott be.

Óriási vihar kerekedett a semmiből. Szél, szakadó eső, villámok és dörgés. Épp ezért úgy döntöttem, hogy napoljuk el a táncórát, az hiányzik még, hogy behaljon a hi-fi egy esetleges áramszünet miatt. De a Twisterezésnek nem állhatott útjába holmi eső és vihar. Eredetileg a fiúknál játszottunk volna, de egyikünknek sem volt kedve sem furni, sem elázni, így sűrű pislogások mellett rávettük őket, hogy nálunk játsszunk inkább. A döntésben az sem volt utolsó, hogy a mi házikónk volt a legnagyobb. Igaz, a kupi miatt nemigazán látszik. Épp ezért megpróbáltunk egy picit összepakolni. Ruhák a szekrénybe, cipők az ajtóhoz, szemét a kukába, kaja a konyhába, törülközők a fürdőbe és így tovább.

Mivel az ajtót bezártuk, nagy dörömbölés szakított minket félbe. Emmett. Ki más akarna ilyen nagy vehemenciával „kopogni”. Rose már rohant is, mielőtt még a nagy medve betörte volna az ajtót. Alice pont az utolsó simításokat végezte, amikor hat, kissé megázott fiú betrappolt a szobába. Emmett arcán óriási vigyor volt. Mint egy kisgyerek. Izgatottan szorongatta maga elé tartva a frizbipörgetős Twistert. Szeme ravasz csillogása semmi jót nem ígért.

- Zene van? - kérdezte még mindig vigyorogva.

- Rossz kérdés, ezek szerint nem vagy tisztában vele, hogy milyen zenebuzi fészekbe csöppentél - válaszoltam.

- Okés - mondta, azzal a többiek felé fordult. - Készen álltok? - kérdezte tőlük és a hangjából kihallatszott, hogy készül valamire. Mihelyst Emmett eltűnt előlem, megjelent Edward és a karjaiba kapott.

- Szia - mondtam mosolyogva, miközben a nyakába kapaszkodva egy puszit nyomtam az arcára.

- Üdvözlöm, Miss Frill - köszönt ő is mosolyogva. - Felkészült Emmett Cullen perverz játékára? - kérdezte.

- Maga csak nem kutakodott a fivére fejében? - rivalltam rá, beszállva a játékba.

- Csak egy kicsit - válaszolt kacsintva, majd lehuppant velem a nagy fotelbe. De nem sokáig ülhettünk, mert Emmett már le is terítette a szoba közepére a Twister szőnyeget. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy talán jobban jártunk volna, ha tegnap az üvegezésnél maradunk. Ki tudja mi lesz ebből, Emmett vezénylésével.

Azt hiszem, mindenki meglepődött, hogy a megszokott huszonnégy pöttyös szőnyeg helyett ez negyvennyolc pöttyös volt. Gyors fejszámolást végezve, ez pont akkora volt, hogy mind tudjunk játszani egyszerre. Ravasz. Alice pedig már most a röhögőgörcs szélén állt. Kezdtem félni, mi lesz itt, ha Alice-t ennyire szórakoztatja a látvány?

- Húgica, zenét merre találok? - fordult felém ismét Emmett.

- Emike, mindenhol találsz egy-egy CD-t és zenelejátszót, de várj, odaadom az mp4-em - válaszoltam és az ágyamhoz léptem, majd Emmett felé dobtam. Reméltem, hogy elkapja és nem a földön végzi, mert sem kedvem, sem pénzem nem volt újat venni. De elkapta, szerencsére és már össze is csatlakoztatta az Alice jóvoltából a szobában lévő kisebbfajta hi-fivel.

- Na, fiúk-lányok, indul a mandula - rikkantotta, miután elindította a zenét. - Megismeritek az Emmett-féle Twistert!

Már miért is ne, Emmett ajánlkozott pörgetőnek. Éreztem, hogy bármit is fog pörgetni, olyat fog mondani, hogy ebből ne csak egy ártatlan játék legyen. Valamint az sem ígért semmi jót, hogy azt mondta: „Emmett-féle Twister”. Em ledobta magát Rosalie mellett a földre, hátát az egyik ágynak támasztva és elégedett vigyorral a képén az ölébe vette a pörgetőt. Alice újabb röhögőgörcsöt próbált lenyelni, miközben Emmett elmondta, hogy honnan kezdjük és ki lesz az utolsó, akinek pörget. Ezután pedig elkezdte pöckölgetni a mutatót.


- Jobb kéz piros! - szólalt meg akkora vigyorral az arcán Emmett, hogy az már félelmetes volt.

- Neeem. Pörgess újat, essek ki, de nem, ezt nem vállalom be - tiltakozott Jamie. Szegény srác, mindig őt találjuk meg, ha szívatásról van szó. Mondjuk itt most mindannyian érdekes pózokban voltunk és jót röhögtünk rajta, még ha legbelül kínosnak is éreztük a helyzetet. De nemcsak a saját helyzetünkön pukkadoztunk. Jelenleg Jamie-n röhögtünk és a próbálkozásán. Szegény srác, inkább tenné a jobb kezét a piros pöttyre, mintsem hadakozna Emmettel és alkudozna, amiből csak sokkal rosszabbul jöhet ki.

- A döntés rajtad áll öregem. Vagy átnyúlsz szépen Kimi baba lábai között és a mancsodat az alatta lévő piros pötyikére teszed, vagy vetkőzöl - adta elő a lehetőségeket Emmett. - Választhatsz, de én az elsőt ajánlom bár, ha jobban belegondolok, a másik murisabb lenne - vigyorgott azzal a tipikus, Emmettes teli vigyorával, ami annyira aranyos.

- Utállak - mondta, azzal a kezét a Kim feneke alatt elhelyezkedő piros pöttyre rakta. Ezzel a feje is automatikusan Kim lábai közé került, jobban mondva a combjai közé, mire mindenkin úrrá lett az eddig kisebb-nagyobb sikerrel visszafogott röhögés. Jamie arca egyből lángra kapott, míg a mindig esztelen, lökött Kim, nevetéstől fulladozva mozgatni kezdte a csípőjét.

Emmett nagyon elvolt, de egy idő után meguntuk, hogy csak ül, röhög és navigál. Neki is be kellett szállnia, így az érdekes pózokból felállva újrakezdtük. A pörgetést viszont nem volt hajlandó átadni másnak. Hát persze, még a végén normális játék lenne belőle.

A második körben már nem volt olyan jó fej, hogy csak fiú-lány összegabalyodás volt, valamint, hogy csak a párok. Most lány-lány, fiú-fiú és mindenki-mindenkivel egybefonódott, hála Emmettnek. természetesen így még neccesebb helyzetek alakultak ki és még jobban nevettünk. Voltak hatalmas borulások, mert volt aki nem bírta tovább kitekeredve és volt, aki sírva a nevetéstől szentségelt Em egy-egy pörgetésénél.


- Bal kéz sárga - mondta nekem Emmett.

- Emmett, elmész te a picsába - reagáltam, de teljesítettem. Vagyis próbáltam. Teljességgel lehetetlen volt. Alice fölött voltam és ahhoz, hogy a sárgára tegyem a kezem, át kellett nyúlnom Oli lábai között, ezzel még jobban Alice fölé hajolva. Maga a helyzet nem érdekelt, mert vicces volt, de nem annyira, mint Kim és Zac, csak kényelmetlen volt. De Alice simán kibírta volna, ha ránehezedek.


A zene szerencsére elnyomta a kint zajló hatalmas vihar zajait, bár a dörrenéseken nem tudott felülkerekedni. nehéz szívvel, de föladtuk a játékot és mindenki elcsodálkozott rajta, hogy bizony már este nyolc óra. Szó, mi szó, kitartó egy vihar. A zenét lejjebb vettük és megrohamoztuk a konyhát, hiszen már bőven vacsoraidő volt és jónéhányunk gyomra jelezte, hogy kiürülőben a tank. A konyhásnéni szerepét újfent Alice és Rose vette át. Hirtelen eszembe jutott, hogy a fiúk vajon fölhasználták-e a nyers dolgokat, hogy ne csak szendvicseket egyenek. Bár én ezt erősen kétlem. Igaz, Emmett fantasztikus szendvicseket tud készíteni. A következő pillanatban, amikor a konyhapult felé néztem, már nem a két vámpírlány, hanem Emmett állt ott és valamin nagyon ügyködött. Reméltem, hogy megint olyan spontánélvezős, Emmett-féle melegszendvicset fog csinálni.

A házikó apró konyhája kissé zsúfolt volt így, tizenkét emberrel. Szék sem volt elég, de megoldottuk a problémát, Rosie felült a konyhapultra, így Kim és Jamie rendesen tudtak ülni, külön széken, míg mi a fiúk ölében foglaltunk helyet és vártuk, hogy Emmett elkészüljön. nem értettük, hogy a velünk szemben ülő Kimi és Jamie miért nem hajlandóak úgy ülni, mint mi... mert így Em és Rose nem tudnak velünk ülni az asztalnál. A problémát végül Jasper oldotta meg és a fürdőből kihozta a széket. Nekünk teljesen kiment a fejünkből, de minő véletlen, ő emlékezett rá, amikor wc-n volt, mintha látott volna bent egy széket.

- Köszi öcskös - mondta Emmett. Pedig eredetiből, biológiailag meg amúgy is Jazz az idősebb. - Pont jókor, kész a kaja - folytatta vigyorogva. - Emmett-féle melegszendvics és már sül a muffin.

Mindenki nyálcsorgatva figyelte a hatalmas macit és vártuk, hogy adja már oda azokat a szendvicseket. Egyszerűen elmondhatatlanul fantasztikus ízorgiában volt részem - újra. Edward bedobta a: „nem-igazán-vagyok-éhes” lapot és az ő adagját is megpróbálta belém tömni. Vicces volt, ahogy etetni próbált, de nagyon édes arca volt és amikor összemaszatolta az arcom, rendszerint adott egy csókot és lenyalta rólam. Mattie és Oli is aranyosak voltak, ahogy egymás szendvicsét dézsmálták meg. Szúrós, de szerelemmel átitatott pillantásokat löveltek egymás felé. Alice pedig próbált rendesen enni, de Jazz mindig piszkálta így nemigazán sikerült neki, ahogy Alexnek sem.

Ha most otthon lettünk volna, valószínűleg beültünk volna filmezni, de így inkább megvártuk, amíg kész nem lett a muffin és kint maradtunk beszélgetni. Egyáltalán nem érdekelt, hogy bent a szobában mennyivel kényelmesebb lenne, kint a konyhában trécseltünk. Újra rájöttem, hogy nagyon szeretem ezt a társaságot és képes lennék értük foggal-körömmel, minden lehetséges eszközzel harcolni. De aztán sajnos az is eszembe jutott, hogy ez nem tarthat örökké. Egyszer leérettségizünk és mind máshová megyünk és én Edwarddal és a Cullen családdal maradok örökké, és a mostani, annyira szeretett barátaim már nem fogom soha látni. Vagy még érettségi előtt történik valami, baleset, vagy mint Gaia, valamelyikük elköltözik valahova messzire, esetleg, ne adj' Isten a szüleim meggárgyulnak és visszarángatnak Magyarországra. De mindenképpen el kell válnunk egyszer.

- Ha nem bánjátok, én elmegyek fürödni - mondtam, elhessegetve az előző, dem éppen derűs gondolataimat. De alighogy kimondtam, akkorát dörrent z ég, hogy egy pillanatra megállt az ütő bennem. Szép kis nyúlbéla vagyok - gondoltam.

- Megyek veled - pattant fel bátyám öléből Alice és belém karolva húzott a fürdőbe. Nem tudtam, miért akart velem jönni, de mindegy is. Legalább lesz, aki befogja a számat, ha sikítanék.

Megegyeztünk, hogy én mehetek először, mert neki egyrészről nincs szüksége rá, másrészről két perc alatt kész van. Így gyorsan megszabadultam a ruháimtól - érdekes mód, Alice előtt egyáltalán nem voltam szégyenlős - és beálltam a forróvíz alá. Perceken keresztül csak folyattam magamra a forróvizet. Eleinte égette a bőrömet, de nem törődtem vele, inkább a zuhanyrózsa felé fordítottam az arcomat is. Zuhanyozás közben újra eszembe jutott, amin kint gondolkoztam. Cullenékkel örökre... Na igen, de mi van, ha Edwardnak megtetszik valaki más? Eszembe jutott újra a Denali lány, Youri. Persze, Edward azt mondta, neki csak én létezem, na de mikor látta utoljára azt a lányt... és, ha mégis úgy dönt, hogy neki egy öröklétű nő kell? Pánikba estem. Gyorsan elzártam a vizet és magam köré csavartam a törülközőmet.

Alice volt olyan rendes, és hozott nekem ruhát, amíg én zuhanyoztam. Magamra kaptam a falatnyi bugyit, amit Alice szánt nekem, ezt szóvá is tettem, de csak nevetett. Majd felvettem a trikót is, de az alsót nem értettem. Ez nem az enyém volt, még csak ismerős sem volt. nem tudom, honnan szerzett Alice férfinadrágot, de mielőtt még megkérdezhettem volna, felvilágosított, hogy Edwardtól csórta. Felvettem akadékoskodás nélkül és a falnak döntve a hátam lecsúsztam a földre és vártam, hogy az én pici - de annál bosszantóbb - és imádni való barátnőm végezzen.

Gyászos hangulatomon az sem igazán segített, hogy a zuhany hangja mellett is hallottam a kint háborgó vihar mindent elpusztító hangjait. Youri gondolatára az elmémben megszólalt valami. Edward még soha nem mondta, hogy mégis hogyan tervezi ezt az egészet. Én nem fogok örökké élni, az én életemnek egyszer vége szakad. S én öregedni fogok, míg ő örökre tizenhét éves marad, addig én szottyadt, öreg néni leszek. Valószínűleg mindenki teljesen hülyének fog nézni: az egyedülálló, szűz, szenilis vénasszony, mert ugye Edward mindennél jobban félti a testi épségem. Az meg a másik fele, hogy teljesen betegnek néznének, hogy egy fiatal fiúval múlatom az időm. Szép kis jövőkép, csakhogy ez nem lehet így. Beszélnem kell Jasperrel. Igen, ő biztos megoldja, megoldja, hogy én is vámpír legyek. Végül is, kiskorom óta szerettem volna egy lenni az éjszaka gyermekei közül.

- Na, kész is vagyok - csiripelte Alice és elém szökkent. - Beszélgessünk - mondta, azzal leült elém és megfogta a kezem. - Jazz mondta, hogy feszült vagy és láttam az elhatározásod - folytatta és az utolsónál elmosolyodott.

- Oh, gondolhattam volna - mondtam és elfintorodtam. - Amúgy, nem vagyok feszült, csak aggaszt, hogy jönnek Laioszék - folyattam, miközben a számról rágcsáltam a bőrt, mire Alice hirtelen rám szólt.

- Ezt most hagyd abba! Az kell még, hogy szétharapd a szád - rivallt rám.

- Bocs - reagáltam le és a szám belsejét kezdtem rágni.

- De mi aggaszt abban, hogy látogatóba jön a Denali klán? - kérdezte, de mielőtt még reagálhattam volna, ő megválaszolta a kérdést. - Youri, hát persze. te féltékeny vagy - mondta halál nyugodta arccal, de a hangján hallottam, hogy épp készül elfojtani a nevetését.

- Alice... - néztem rá gyilkos pillantással. - Hogyne lennék féltékeny, igaz még nem láttam, de előre félek tőle - suttogtam. - Mi lesz, ha Edwardot elbolondítja? Márpedig el fogja, hisz nézz csak rám, Alice... én nem érek föl egy vámpírhoz. Én csak egy ember vagyok és semmi érdekes nincs bennem. Mégis hogy ne aggódnék és lennék féltéken?

- Jaj, olyan hülye vagy, mint Edward - dorgált. - Először is, Youri senkit nem fog sehova bolondítani, mert akkor velem kell szembenéznie, másodszor meg, a bátyám téged szeret, csak ezt te nem bírod felfogni. Nem fog Yourival lenni. Amúgy is, ha akart volna, már rég mással lenne, nem gondolod? De higgy nekem, ismerem a bátyámat, elég rég óta és azóta monden nőnek nemet mondott. Mondjuk úgy, csak rád várt. Érted?

- Jó, de ez... ez annyira képtelennek tűnik...

- Pedig nagyon is valós - mosolyodott el. - Ó, és amit fel akarsz tenni kérdést - mondta és a szelíd mosolyt egy ördögi vigyor váltotta föl. - De nem kell görcsölnöd, minden rendben lesz, nővérkém - mondta, s az utolsó szónál megölelt.

Minden rendben... Hát nem lenne rossz, de én akkor sem voltam nyugodt. Éreztem, hogy valami nagyon nem lesz rendben. De próbáltam nem erre koncentrálni és nem az idióta gondolataimra, amik mindenféle eszetlen hülyeségekkel voltak teli.

- Na, gyere - húzott föl a földről. - Menjünk, mielőtt még Emmett feldobná az ötletet, hogy vetkőző pókerezzenek - folytatta vészjóslóan. De alighogy kiléptünk a fürdőből, velünk egyetemben minden lány sikítani kezdett.



Nos emberek, lehet aktívkodni :D Pusziii

Nightfall 42. fejezet - Pláza

Hali emberek!
Aktivitásból elégtelenre vizsgáztatok ^^
3 komment? Baszki, HÁROM? Oké, megértem, hogy van aki nyaral meg stb stb. Csak olyan jó volt, hogy eddig olyanok is írtak, akik nem rendszeresek :/
De mindegy, megígértem, hogy lesz friss :S Igaz, késtem, reméltem gyűlik még komi, de semmi. Na meg legyetek hálásak Crystalnak - mert olyan aranyos, hogy mindig ír nekem :$ - Vikinek - mert ő is mindig ír nekem, még ha én nem is (L) - és Lívikének [F1fan:)]
Jó olvasást és már nem is kérem, hogy írjatok, mert úgy sem fogtok :/

Puszi, Rami

Mattie kétségbeesése rám is átragadt egy picit. Hisz a helyzet nem volt szokványos. A srácok jóval előttünk készen szoktak lenni, most pedig sehol sincsenek. De ha még később is keltek volna, valamelyik vámpírfiú már kijött volna.

- Biztos a házban vannak, ne parázz - mondta Leila és kedvesen megdörzsölte Mattie vállát.

- Az a baj, hogy nincsenek... - szólt halkan barátnőm.

Ez a kijelentés engem is sikeresen kétségbe ejtett, akárcsak Alexist. Félve Alice-re pillantottam. Az nem lehet, hogy ő, pont ő ne tudjon valamit. Elvégre nem csak Oli, Jamie és Zac tűnt el, hanem mindkét bátyja és a férje is. De amint láttam, épp a jövőt fürkészte. De végül nem ő, hanem Andy szólalt meg.

- Lányok, lányok - csóválta a fejét mosolyogva. - Egy valamit nem vettetek észre, a Jeep nincs ott, ahol Ramona hagyta - mondta é jelentőségteljesen az apró parkoló felé nézett.

- Jó, de ettől még nem lettem nyugodtabb - morgolódott Lex Mattie-vel karöltve.

Én töretlenül Alice-t néztem, aki még mindig „bambult.” Szerettem volna megsürgetni, de nem tehettem. Amint láttam, az én duracell nyuszi barátnőm egy ideig transzban lesz, így előkotortam a telefonom és a telefonkönyvből felhívtam az első Cullent, aki nem volt jelen, Edwardot, aki két csörgés után fel is vette.

- Szia, kicsim - szólt bele egyből.

- Ha szabad érdeklődnöm, hol a jó életben vagytok, egyetlenem? - rohantam le.

- Mrs. McKenzie mondta, hogy mit terveztek mára Alice-szel, és gondoltuk eljátsszuk a jó tündért és hozunk kocsit - válaszolt.

- És ezt mikor is készültetek közölni velünk? - Nem tehettem róla, de felbosszantott, hogy nem volt képes szólni.

- Azt hittem, beszéltek az osztályfőnökkel - mentegetőzött és olyan ártatlan volt a hangja. Szinte láttam magam előtt azokat a kiskutyaszemeket, majd a lehengerlő mosolyt.

- Mikor értek vissza? - kérdeztem sokkal kedvesebben.

- Még egy fél óra és ott is leszünk - mondta és hallottam, hogy mosolyog.

- Oké, akkor megmondom a lányoknak - mondtam sóhajtva. - Siessetek.

- Megteszek minden tőlem telhetőt - mondta és a háttérben hallottam egy ajtócsapódást. - Szeretlek!

- Örökre! - válaszoltam, és összetoltam a telefont.

Szerettem én lerakni először a telefont és ebből volt is veszekedés. Leslie mindig szóvá tette, hogy csak úgy lerakom a telefont, és amúgy is mit gondolok én, várjam szépen meg, amíg ő teszi le. Mondjuk nem mintha olyan sokat beszélnék apámmal telefonon. Inkább anyámat hívom, ha akarok valamit, aztán ő közvetít.

- Edwarddal beszéltél? - kérdezte Rosalie. Még mindig nem szoktam hozzá, hogy közvetlenül hozzám beszél.

- Aha, fél óra és itt vannak - válaszoltam kimondatlan kérdésére. - Csak hoznak kocsit.

Alice feléledt, de nem nagyon kommunikált. Inkább csak nézte a pislákoló tüzet. Annyira szerettem volna tudni, hogy mit látott, de az elég furán jött volna ki, ha ez miatt hívom el. Most örültem volna Edward képességének. Bár lehet, hogy olyat látott, amihez tényleg semmi közöm, de idegesített a furcsa viselkedése.

A fél óra gyorsan elment. Megtudtam, hogy Gaia másik suliba fog járni, mégpedig Memphisbe. Hát az sem éppen itt van. Örültem is kicsit, hogy nem lettünk olyan jó barátok, mert akkor most még rosszabb lenne, hogy elmegy. Kiderült az is, hogy Leila kislányként balerina akart lenni, de a nagybátyja hatására letett a rózsaszín cukiságokról és rockernek állt, amit nem bánt meg. Kimről is szó esett. Arról érdeklődtek, hogy miért jött és meddig marad. Kim viszont nem válaszolt. Helyette én válaszoltam, hogy ne bolygassuk ez a témát.

- Jazzy - kiáltotta Alice, amikor a szőke vámpír leparkolt a BMW-vel és már sietett is hozzá.

Jasper érkezése után hallottam a Jeep hangját, majd eltűnt Rosie is. Aztán hallottam még két kocsi hangját, aztán az ötödiket is. A gazdáik is megérkeztek. Először Oli, majd Zac és Edward. utóbbi mint mindig, most is a hátam mögül ölelt át, ezzel rám hozva a szívbajt. Hozott magával egy pokrócot is, amit rám terített, majd az ölébe húzott.

- Jamie? - kérdezte Zac Olitól.

- Szerintem mindjárt befut - válaszolt.

Érdekes volt figyelni, hogy a többiek hogy oldódtak föl szépen lassan az újonnan érkezettel előtt. De vágül mindenki ledobta a gátlásait és ahogy Oli mondta, Jamie is hamarosan megérkezett.

- Gyerekek, remélem jól aludtatok és kipihentétek a tegnap fáradalmait - kezdte Mrs. McKenzie. - A mai nap a lányoknak kedvező program lesz, ... és két részletben fogok menni. Az út innen egy óra, szóval várjátok be a másik csoportot - utasított minket.

A fiúk megbeszélték, hogy Oli fog visszajönni a másik csoportért, mert az ő kisbusza tíz személyes. Közben nagy nehezen az a dilemma is megoldódott, hogy ki kivel, illetve az első vagy a második csoporttal jöjjön. Nekem még csak választási lehetőségem sem volt. Az első csoporttal kellett mennem, Alice parancsára, az meg természetes volt, hogy az ezüst Volvóval. Velünk jött még Leila, Kim és Andy.

A rasztás sráccal mindannyian jól kijöttünk, és Leila is kedves lány. Kim meg... Kim. Végül mindenki elfoglalta a helyét és elindultunk. Elöl Japer, hisz Alice mondja meg, melyik plázába érdemes menni. A fekete BMW mögött mi mentünk, mögöttünk Emmett a monstrum Jeepjével , majd Oli, Zac és Jamie. Az indián és a matricás fiú simán tartotta a tempót. nem hiába, hívogató az a gázpedál. De Jamie... Hát benne nem csörgedez autóversenyző vér.

A két újdonsült barátunk meginvitált minket egy mozizásra, amit örömmel elfogadtunk.

- És nem rossz, hogy nem a szüleiddel laksz? - kérdezősködött Leila.

- Nem - válaszolt keményen Kim. - Trix és Leslie a kereszt szüleim és régen is sokat voltam náluk.

- Nem is mondtátok, hogy mondjuk úgy, rokonok vagytok - csodálkozott Andy.

- Nem is kérdezted - vigyorodott el és a magyar szavak hallatán nekem is mosolyra húzódott a szám.

- Fordítanál? - bökdöste meg a vállam Leila.

- Azt mondta, hogy „nem is kérdezted” - válaszoltam.

A hátul ülők valami filmről nagyon elmélyülten beszélgettek, én pedig elvesztem Edward arcának tanulmányozásában. Selymes, bronzos haja most is kócosan tökéletes volt. Szeme még mindig olyan sötétbarna, akár az enyém és ez még mindig nyugtalanított. Szemem továbbvándorolt halvány rózsaszín ajkaira. Ekkor gyengéden megszorította a kezem és elmosolyodott, majd a szemembe nézett, amitől az arcomba futott a vér.

Az út valóban egy óra volt. Plusz még amíg kis kobold kitalálta, hogy hova is menjünk. „Nem, ez! Á, mégsem, inkább az! Vagy mégis ide kéne?” Pedig én csak fölhívtam őt telefonon, hogy mégis hova, az azért eléggé furcsa lett volna a többieknek, ha odaszólok Edwardnak, hogy: „Szívem, nem néznél bele a húgod fejébe, hogy mégis hol akar vásárolni?” Így maradt a telefon, bár inkább ne tettem volna. Hogy bírja ezt Jasper? Még Edward is jobb helyzetben van, mert Alice elrejti a gondolatait, vagy szerelmem valaki más jelentéktelen gondolataira összpontosít.

- Szerintem addig üljetek be kajálni - mondta Oli, amikor már megérkeztünk.

- Jó ötlet - harsogta az egyik fiú.

Emmet és Rosalie vezénylésével megindultak, mi pedig megvártuk, amíg Mattie és Oli elbúcsúztak.

- Vigyázz magadra - mondta Mattie. Mi pedig illedelmesen nem azt néztük, amit csinálnak.

- Én mikor nm vigyázok? - viccelődött.

Még két puszi, és elindultunk a többiek után. Viszonylag gyorsan beértük őket még a parkolóházban. Szerencsére pont azon az emeleten parkoltunk - minő véletlen -, ahol a gyorséttermek voltak. Mindenhol hosszú sorok kígyóztak, de az illatokat érezve mindenki megéhezett. Gondolom nemcsak átvitt értelemben és képletesen, hisz a pláza tele volt emberekkel és ahogy elnéztem Jaspert... Nyoma sem volt az én mosolygós bátyámnak, és kétségbeesetten ölelte magához pici feleségét.

Mivel a Burger Kingnél és a KFC-nél nagyon hosszú volt a sor a McDonld's-ot választottam. Négy dupla sajtburger, egy közepes kóla, egy nagy shake és egy csokitöltelékes muffin. A mércék itt nem voltak olyan brutálisak - bár durvább volt, mint Magyarországon -, ezért voltam olyan merész. Persze a többiek még most sem értették, hogy hova fér belém annyi kaja, de inkább az „ételre” koncentráltak. Kis híján röhögőgörcsöt kaptam, amikor megláttam Nicolt és a bandáját, amint egy pici tányérkából salit kajcsiznak. Vicc az egész. Én pedig „miért ne?” alapon, amikor felém néztek, jóízűeket haraptam az éppen a kezemben lévő burgerből, majd egy jó nagy korty kólával leöblítettem. Ők ezt a tevékenységemet kocsonyán lógó szemekkel nézték, majd megborzongva fordultak vissza.

- Gonosz vagy húgi - vigyorgott Emmett, miközben egy nagy muffinokkal megrakott tálca tartalmát pusztította.

- Ezt dobta a gép - vigyorogtam én is.

- Rami, Oli az, azt mondja, tíz perc és itt vannak - továbbította az információt Mattie az összetologatott asztal másik feléről, pár perccel később.

- Harmadik emelet, kajáldák. Mondd neki, hogy itt találkozunk - mondtam és fölálltam, hogy elvigyem a tálcámat.

Negyedóra múlva meg is jelent Oli a hátramaradottakkal, Alice pedig belendült. Lementünk egy emeletet, majd ott megtorpant.

- Rosie, rád bízhatom a fiúkat? - nézett rá angyali arccal.

- Úgyis tudod, hogy igen - mondta és valami mosolyféle jelent meg az arcán.

- Akkor két óra múlva itt - adta ki a parancsot és már indult is, engem kézen fogva.

A többiek alig bírtál tartani a lépést velünk. Nem csodáltam, Alice valósággal rohant. Úgy sietett, mintha nem lenne bőven elég az a két óra. De hiába próbáltam lassítani őt, nem érhetek fel egy vámpírhoz. Sajnos. És nemcsak erőben... De erre most nem akartam gondolni, így a mellettünk elsuhanó kirakatoknak szenteltem a figyelmem.

- Képzeld, van egy bolt, most nyílt itt, szóval teljesen új és ott lehet venni ilyen retro dolgokat - újságolta izgatottan. - A fiúkat is ide fogja hozni Rose, csak egyik-másik túl sok folyadékot vett magához.

A Dolce & Gabbana és Louis Vuitton után meg is láttam a mi boltunkat. A kirakat árulkodó volt. Kicsit furcsa is a luxuscuccok után. A próbababákon csinos, piros pöttyös, pörgős szoknyák, mellhangsúlyos blúzok, sálak, napszemüvegek. Ez kell nekünk!

Belépve a boltba kellemes zene fogadott. Szinte mindenkinek egyből megtetszett valami. Ki a kiegészítőket vizslatta, ki a blúzokat nézegette, más a szoknyákon legeltette a szemeit és megint más a cipőknél csorgatta a nyálát. Mint kisgyerekek az édességboltban. Nagyot néztem, amikor Alice még mindig belém karolva vágott át az üzleten. Egyenesen az eladóhoz, aki meg kell jegyeznem, nagyon jól volt felöltözve. Piros, platformos magassarkú - igaz ez már inkább a későbbi idők divatja volt -, egy fekete alapon rózsaszín pöttyös, pörgős szoknya, csípőnél nagy öv, a fehér blúz kicsit buggyosítva volt, rajta egy kis kardigán, nyakában pedig kis kendő megkötve.

- Sziasztok, segíthetek valamiben? - kérdezte mosolyogva. Meglepően kislányos hangja volt.

- Szia, ami azt illeti igen - kezdett bele Alice.

- Egy táncversenyen rockyzni fogunk és ahhoz kellenének ruhák és kiegészítők - folytattam.

- Lehetőleg olyanok, amiben nemcsak a gyakorlott táncosok tudnak ráncolni - tette még hozzá barátnőm kuncogva és fejével a lányok felé biccentett.

- Persze, érten - nevette el magát a lány is. - Na gyertek, mindjárt mutatok is nektek ruhákat. Egyébként szólítsatok Melnek - mondta útban a ruhák felé.

Szépen beállt ott, csípőre tett kézzel, mint valami komoly sytist. Közben mi Alice-szel odatereltük a lányokat, ami nem volt éppen könnyű munka. Igaz, még mindig egyszerűbb volt, mint Alice-t és Rosalie-t kirángatni egy Gucci üzletből.

- Lányok, ő Mel, ő fog nekünk segíteni - mutatta be őt Alice vigyorogva.

- Na, hát akkor lássunk neki - csapta össze a tenyerét Mel és elkezdődött az őrület.

Alice, Mel és én szorgosan adtuk a tanácsokat, hogy kinek melyik színű és mintájú ruha áll jól. A fejetlenséget csak még jobban fokozta Rosalie és a fiúk megérkezése. Nézni szívesen nézték a lányokat, ahogy ki-be szaladgáltak a próbafülkéből, de nekik nem nagyon tetszett a gondolat, hogy ők is elkezdjenek próbálni. Pedig az idő nagyon rohant. Végül hosszas könyörgés után nekiláttak, és serényen válogattak. Furcsa volt, hogy még a lányok a tizedik ruha után sem tudtak dönteni, ők maximum két ruhát néztek meg. Hosszas tűnődés után úgy döntöttünk, hogy a fiúk inkább tornacipőt viseljenek és szűkebb szárú nadrágot - hogy valami modern is legyen benne. A lányok közül volt, akinek balerinacipőt javasoltunk, volt akinek a kisebb magassarkú cipőket ajánlottuk és persze volt még Alice és Rose, akik kikötötték, hogy a normális, közel tíz centis magassarkúnál nem adják alább. Ezen mi Mellel jót mosolyogtunk és rájuk hagytuk.

- Nos Rami, te választottál már? - nézett rám a három önkéntes stylist jelölt.

- Hát, elképzelésem az van - néztem rájuk vigyorogva.

- Az nem elég - csipogta Alice és én már kezdtem kétségbeesni.

Otthagyott minket a pultnál, majd pár perc múlva egy halom ruhával tért vissza, majd szépen betessékelt egy próbafülkébe.

- Nyugi, tetszeni fognak - kacsintott rám. - Láttam.

Nem ellenkeztem vele, elvégre ő a jövőbelátó és ha minden igaz, nem hazudik. Három ruhát adott, amik közül választhattam. Az egyikbe egyből beleszerettem, így csak azt próbáltam föl. Piros alapon pici, fehér pöttyös, pánt nélküli szoknya. Mivel még Alice sem választott - és ugye látta, hogy én melyiket fogom választani -, egyből lecsapott a fekete, cseresznyés, szintén pánt nélküli ruhára. Ehhez egy piros szandált választott, míg én a pöttyös ruhámhoz egy fekete szandált fehér pöttyökkel. Tiszta katica leszek. Mivel mi is megtaláltunk mindent, követtük Rose példáját, beszedtük a kiválogatott dolgokat és elindultunk fizetni. Hogy ne legyen kavarodás, a lányokat sorba állítottuk, hogy mindenki a sajátját kapja meg. Bele sem mertem gondolni, hogy ez mekkora bevétel a boltnak.

Azt vettem észre, hogy Alice hirtelen eltűnt mellőlem, majd megjelent két sállal és egy bőrdzsekivel a kezében.

Rami ruhája


A szandál


Alice ruhája

Nos, ennyi lenne. Remélem azért kommenteltek...

Kimagasló tehetségek díja!

Újabb díjnak lehetek büszke gazdája, amit Candrának köszönhetek :) Bár én nem sorolnám magam a Kimagasló tehetségek közé :$


Nos, kéne öt titkot elárulnom a történetről. Gonoszság :D Nem azért titok, hogy majd nagyot lessenek rajta az olvasók? Na, de összevakarok valamit:P

1.) A főszereplő nem csak az én arcomat kapta, hanem nagyon sok dologban olyan mint én - nem tudom emlékeztek-e a bokavágásra, na szóval nekem megvan a jobb bokámon az a heg :P
2.) Rami két legjobb barátnője - Mattie és Lex - az én legjobb barátnőim.
3.) Lesz egy hosszabb nyaralás, ami alatt sok minden meg fog változni.
4.) Lesz benne egy nagy veszekedés.
5.) És végül, hamarosan valaki meghal. Vagy valakik *ördögi vigyor*


Akinek pedig én adom, az az én példaképem: Baby Angel, valamint az egyik legkedvesebb kommentelőm: Viki!

Még egyszer köszönöm szépen a díjat!

U.i.: TESSÉK KOMMENTELNI!

Nightfall 41. fejezet - Éjszaka + Díj

Sziasztok!
Őszintén sajnálom, hogy három nap csúszással jött csak a friss, de nem csak én szeretnék netezni :) Mindegy is. Itt van az új fejezet és természetesen ez miatt nem fog csúszni a következő. Ha nem lesznek újra ilyen problémák a megszokott időben Péntek délután-est vagy valamikor éjfél körül felkerül :)
Mindezt köszönhetitek azoknak, akik mindig írnak nekem kommentet és ezzel most rá is térnék a Díjra.
Drága Vikimtől megkaptam a "Legkedvesebb kommentelő" díjat és nagyon szépen köszönöm :D

Tovább kéne adnom, de nekem mindenki "legkedvesebb kommentelő" aki ír nekem. De a leghálásabb Vikinek, Lívikének (F1fan), คภςรא-nak, Crystalnak, Valöriee-nek, nusinak és az én Mattie-mnek [aki ugyan mostanában ide nem ír] vagyok. Szóval, vehetjük úgy, hogy nekik adom tovább!
Na, és a fejezetről :D Azt mondtátok gonosz vagyok, mert hogy lehet ilyenkor abbahagyni :P Nos, akkor most nem ér engem megölni :D
A fejezetcím csalóka :D Pláne a részlet után :D Szóval, ott tartottunk, hogy: „Lábaim a csípője köré kulcsoltam, hogy így is közelebb érezzem magamhoz.”
Na, nem is húzom az idegeiteket :D Olvassatok, aztán ne felejtsetek el kommentelni *bociszem*

Puszi, Rami

Végül a kimerültség győzött. De Edwardot nem voltam hajlandó elengedni. Még csak az hiányozna. Esténként olyan volt nekem, mint kiskoromban a plüssmacik. Csak ő sokkal megnyugtatóbb és mellette sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, mint egy plüssmaci mellett. Úgy zuhantam álomba, hogy a fejem a mellkasán pihent és ő a hajammal babrált.

De az éjjel sajnos nem álomtalanul telt.
Edwarddal voltam egy pici tisztáson. Az Ő kedvenc helyén és megint csillogott. Fénye újra beragyogta az apró rétet. Minden olyan békés volt, de egyszer csak megjelent egy hatalmas farkas. Egyből felismertem a szürke bundájáról. Brandon volt az. Edward védekező vagy inkább támadó testtartást vett föl, engem maga mögé utasítva. A hatalmas szürke farkas alig egy másfél másfél méterre állt szerelmemtől vicsorogva és bánatos pillantásokat küldött felém, amitől az én szívem összefacsarodott.

- Takarodj innen, rühös korcs! Semmi keresnivalód erre! - utasította ingerülten. - Ez már amúgy is a mi területünk!

Egy őrült percen keresztül csak nézték egymást. Egyik a másikra vicsorgott és én attól rettegtem, hogy valamelyiküknek baja esik.

- Te akartad, kutya - morogta Edward és egyenesen a farkas alakban előtte álló Brandon felé ugrott.

Szinte ugyanabban a pillanatban a farkas is elrugaszkodott a földtől és az én bronzos vámpíromra támadt. Keserves sikoly tört elő belőlem, de szerencsére pont jókor riadtam fel, így nem láttam mi történt.

Arcomat szerelmem mellkasába temettem és próbáltam újra elaludni. Mennyivel másabb álom volt ez, mint az eddigiek, és mégis mennyire fájdalmas. De hogy is ne lenne az, hisz' a gyermekkori barátomról és a szerelmemről volt szó. Csakhogy a történet korántsem ennyire egyszerű. Két ellenséges faj, akik harcban állnak egymással. Én pedig tehetetlen vagyok. Dakotával még csak-csak tudok beszélni, de Bran már a név hallatán kifordul magából. És ez itt nemcsak képletes megfogalmazás.

Elaludtam, de nem jártam szerencsével. A rémálom újra rám talált. Ezennel a halálomat álmodtam meg.
Éjszaka volt és én céltalanul bolyongtam a városban. Minden kihalt volt, még az autók sem nagyon jártak. Az egyik szűk utcácskában jártam, amikor eleredt az eső - na igen, az időjárás még álmomban sem hazudtolja meg magát. Fejemre húztam a kapucnimat, de egy cseppet sem gyorsítottam a tempómon. Élveztem, hogy egyedül voltam. Mellettem az utcai lámpák lomhán zúgtak és némelyik pislákolt is. A csöndben hallani lehetett, ahogy a fejem fölött a villanypóznák vezetékei zümmögnek, ahogy megy bennük az áram.

Egyszer csak az egyik lámpa burája szétpattant, majd sorban mindegyik. Kis híján szívrohamot kaptam. Szó szerint levegő után kapkodtam, majd miután sikerült némileg lenyugodnom, megszaporáztam a lépteim. Mellettem egy nagy, neonlámpás tábla jelezte, hogy ott egy kocsma található. Hirtelen a hatalmas „Shadow” felirat neoncsövei is szétpattantak. Erre már felsikoltottam és futni kezdtem. Tudtam, hogy hiábavaló minden nyamvadt kis próbálkozásom, itt van vége az életemnek. A semmiből egy régi ismerős termett előttem.

Szemei vérben forogtak, arca teljesen eltorzult, szinte alig ismertem rá. Gúnyos vigyorra húzta a száját és penge fogai szinte világítottak a sötétben. Szemfogai egy kicsivel hosszabbak voltak, mint emlékeztem rá. Féltem. Piszkosul féltem, pedig ismertem őt, csakhogy ő már nem az, akit én ismertem. Megváltozott teljesen.

A félelem annyira eluralkodott rajtam, hogy lábaim a földbe gyökereztek. Sikítani, ordítani akartam, de a hangom nem akart előjönni. Kezdtem homályosan látni, könnyek gyűltek a szemembe, majd hevesen folyni kezdtek az arcomon. De őt ez sem hatotta meg. Erőszakosan magához húzott és beleszagolt a hajamba, majd ugyanazzal a lendülettel a falhoz csapott. A jobb vállam kirándult a helyéről és a fejem is bevertem. Éreztem, hogy a lüktető vér lassan eláztatja a hajamat és a pulcsimat. Nem értettem, miért teszi ezt velem, de már nem is érdekelt.

A következő pillanatban egy éles fájdalmat éreztem a csuklómban, és hirtelen a hangom is a helyére került. Egy újabb éles fájdalom talált rám, egy újabb harapás fájdalma járta át minden porcikámat, de most a nyakamból indult...

Itt volt elég és kinyitottam a szemem. A ruhám csurom víz volt. Körbenéztem, de semmi rendelleneset nem találtam. Edward nyugtalanul fürkészte az arcom, de én nem tudtam megszólalni, hogy megnyugtassam, hogy nincs semmi baj, hogy csak rosszat álmodtam. Arcom nem tudom miről árulkodhatott, de látszólag nem nyugtatta meg Edwardot.

- Félsz? - tette föl bizonytalanul a kérdést, mire én könnybe lábadt szemekkel bólogattam.

Erre a válaszra óvatosan felült, majd pár mély lélegzet után újra megszólalt.

- Tőlem? - kérdezte suttogva, szinte már sírva megráztam a fejem és hirtelen hozzábújtam.

Komolyan, hogy tud ilyen hülye következtetésre jutni? Akkor sem féltem tőle, amikor azt bizonygatta, hogy bizony kellene. Kis fáziskéséssel, de határozottan ölelt magához. Szavakkal nem leírható, hogy mennyire megnyugtató volt. Biztonságban éreztem magam, akár egy páncél, egy pajzs. Ha mellettem van, sérthetetlennek érzem magam. Most pedig erre volt szükségem, hogy biztonságban érezzem magam.

- Szeretlek - suttogtam a mellkasába és erősebben szorítottam. Úgy éreztem, ha nem szorítom magamhoz, ott helyben köddé válik.

- Örökké - mondta és felemelte a fejem, hogy egy apró, pillekönnyű, mégis édes csókkal ajándékozzon meg.

Továbbra sem aludtam jól. Edward minden egyes moccanására fölébredtem. Pedig szükségem lett volna a pihenésre. Nemcsak táncórát kell tartanom, de még el is kell mennünk, vissza a városba, bár lehet, hogy Port Angeles jobb lenne és ruhát kell vennünk a versenyre. Melegítőben vagy épp farmerben és pólóban mégsem táncolhatnak. A lambada ruha elvileg el van intézve. Ha minden igaz, Alice elment varrónőhöz. Nekem már csak a rockyhoz kell alkotni valamit. Az meg menni fog. Az '50-es '60-as évek divatja szinte minden nagyobb plázában jelen van legalább egy üzletben.

- Mennem kell - suttogta a fülembe, mert ő is tudta, hogy nem alszom.

- Nenene! - csimpaszkodtam belé.

- Több okom is van rá, hogy miért kell mennem - mormolta a hajamba.

- Akkor sorold - mondtam. - Legalább addig is itt vagy.

- Ez hízelgő - mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Szóval, először is, ha a fiúk nem találnának ott, teljesen ki fognak akadni.

- Ez hülye indok - bukott ki belőlem.

- Jó, de mondom a többit. Másodszor, ha a lányok itt találnak, kitör a sikoltozás, hogy én hogy kerülök ide, és nem mellesleg egész nap piszkálni fognak téged is, hogy mesélj el mindent, mi volt - utánozta a lányokat.

- Folytasd, még nem győztél meg - noszogattam, mert nem akarta folytatni.

- Te akartad - mondta. - Végül ott van az a mellékes, de szörnyen idegesítő tény, hogy Emmett a bátyám...

- Ez már most rosszul hangzik - vágtam közbe.

- Várd ki a végét - folytatta. - Tehát, Em a bátyám és egy picivel több perverzséggel áldották őt meg, mint azt kellett volna. Már így is néha az idegeimre megy, hát még ha kiderül, hogy itt töltöttem az éjjelt úgy, hogy te többé-kevésbé ébren voltál. Nos, akkor neked sem fog kegyelmezni...

- Jó, jó, menj - mondtam, mielőtt még folytatta volna.

- Szeretlek - suttogta az ajkaimra.

- Örökké - mondtam zihálva, de ő már nem volt a szobában.

Az ágyam mellett lévő éjjeliszekrényről elvettem az mp4-em és bedugtam a fülembe. Ha már nem alszok, töltsem valami olyannal el az időt, amit szeretek csinálni. Jelenleg nem volt hangulatom az imádott rockbandáimhoz, túlságosan az álmomra emlékeztetett, így inkább az elektronikus és disco zenékből álló mappában keresgéltem. Elindítottam az első számot a listán és behunytam a szemem.

A szobában csönd volt, így a hangerőt lejjebb vettem. A végén még valakit felébresztek. Próbáltam mindent kizárni a fejemből és csak a zenére figyelni. Az ütemes gépzene meg is tette a hatását, bekómáltam. Alomtalanul és nyugodtan aludtam. Néha-néha bekúszott az agyamba egy-egy dal ritmusos hangeffektje vagy épp szövege. Végül is, ha úgy vesszük, nem is aludtam, csak szundítottam. De pihenésemnek valaki hirtelen és rendkívül idegesítően vetett véget. Anyám mániája ez és emlékszem, egyszer Edward is rám hozta a szívgörcsöt vele.

- Sziamia - vigyorgott Kim, miközben a fülemből kihúzott fülhallgatót lengette.

- Kim, baszki, még egy ilyen és esküszöm én expressz adlak föl anyádéknak széttrancsírozva - förmedtem rá.

- Na mi az, rosszul sikerült az este? - kuncogott Al.

- Hagyjátok már, én is utálom, ha kihúzzák a fülesem - állt mellém Mattie.

Tüntetőleg a fürdőbe vonultam. Gyorsan lezuhanyoztam, kivasaltam a rakoncátlan tincseimet, majd végezetül kihúztam a szemem szemceruzával. Még mindig törülközőbe csavarva mentem vissza a szobába felöltözni. A nagy közös szekrény előtt állva már nem voltam olyan mérges Kimre. Hosszas kotorászás után rátaláltam a fekete csőnadrágomra és a kék „I see you”-s, vámpíros kapucnis pulcsim, cipőnek pedig az én pici Suprámat választottam. Meglepő módon Alice most nem állt neki veszekedni velem és ő is lazább ruhát öltött magára. Kapucnis pulcsi, egy zenekaros póló, egy koptatott farmer és tornacipő.

Miután mind teljes pompánkban tündököltünk, uralom alá vettük a konyhát is. Már meg sem lepett, hogy a két vámpír is jóízűen falatozott velünk. Eme tevékenységükért még mindig csodáltam őket. Szépen bevártuk egymást, hogy mindenki jóllakjon és így mentünk ki a házból, körülbelül olyan kilenc órakor. Ami elég korán volt még.

Volt, aki kint lófrált már, de a legtöbb házból a készülődés hangjai szűrődtek ki. Hogy valamit csináljunk is, odamentem a körnél üldögélő, még kicsit kótyagos, spontán összeverődött társasághoz, nyomomban a lányokkal. A társaság valóban spontán volt. Egyikőjük sem szokott a másikkal lenni. Ott ücsörgött a mosolygós barátnőnk Gaia is, valamint a tegnapi különórás Amy, a kocka Jeff, a művészlélek Andy, a vízilabdás Derekm a rocker Leila és most már mi is. Jó érzés volt, hogy nem néztek ki és nem tettek megjegyzéseket, hogy minek mentünk oda, hanem mind a hatan mosolyogva fogadtak és üdvözöltek. A lányok egy jó vastag takaró alatt kuporogtak és gőzölgő teát szürcsölgettek. Meg tudtam őket érteni, nem volt valami meleg az idő júniushoz képest. Mondjuk úgy, lógott az eső lába és még a szél is fel-feltámadt néha.

A fiúk hősiesen próbálták életben tartani a tüzet - meg kell hagyni, elég ügyesen. Furcsa volt rendes tüzet látni. Már annyira hozzászoktam az uszadékfa lángjához. Nagyon szép, de állítólag káros a belégzése, azt mondják az okosok, hogy rákot okoz. Alig, hogy leültünk, megjelent Sophie és a fiúk kezébe nyomott egy-egy bögrét valami meleggel. Kedves arcát felénk fordította és mosolyogva kérdezte, hogy kérünk-e valamit.

- Kávé, tea, kakaó? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Egy tea most jól esne - válaszolt elsőként Mattie.

- Én egy kakaót kérnék - mosolygott rá Alexis.

- Egy tea nekem is jó lenne - csilingelte Alice. Meglepett. Azt hittem, nem fog kérni semmit.

- Csatlakoznék a húgomhoz . mondta kedvesen Rose. Az ember sohasem tudhatja, mi jöhet még, ha vámpírokkal cimborál.

- Nekem egy nagyon-nagyon-nagyon nagy bögre kávét tudnál csinálni? - kérdezte angyali arccal Kim, mire a társaság halkan elnevette magát. - Most mi van? Eléggé szarul aludtam.

- Én is egy kakaót kérek, de várj, megyek segíteni - mondtam és elindultam utána.

Az alacsony lány a miénk melletti házikó irányába tartott. Belépve kellemes meleg és félhomály fogadott, de nem sokat nézelődtem, mentem Sophie után a konyhába.

- A teákat csak ki kell vinni, addig elkezdem a kakaókat - mondta és már le is kapott a polcról plusz kettő bögrét.

- Akkor mindjárt jövök - mondtam és megfogtam a három bögrét, majd indultam a kis csapatunkhoz.

Megpróbáltam nem kiönteni és nem szétégetni az ujjaimat. Ez utóbbi kevésbé sikerült. A tűznél a hangulat kicsit megélénkült és volt egy olyan tippem, hogy ha nem Kim megnyilvánulásai miatt, akkor Alice próbálkozott oldani hangulaton és felélénkíteni a társaságot.

- Meghoztam a teát - mondtam és besétáltam a körbe.

- Ó, nagyon köszi - mondta vigyorogva Mattie és már el is kezdte inni.

- Vigyázz, forró - figyelmeztettem.

- Észrevettem - mondta és elkezdte legyezni a nyelvét.

- Rami, mi a mai program, nem tudsz valamit? - tudakolta Gaia.

- Ami azt illeti, tudok - mondtam önelégült vigyorral az arcomon.

- És beavatsz minket is? - kérdezte angyali arcot öltve Leila.

- Kimegyünk Port Angelesbe shoppingolni - válaszolni, miközben Rose-nak is odaadtam a teáját. - Tudjátok, a táncversenyhez kell beszerezni a ruhákat. Jut eszembe ruha, mi újság, Alice? - fordultam felé.

- Épp tegnapeste hívott a varrónő, hogy kész vannak a ruhák, úgyhogy énnekem lesz egy plusz utam - mondta és megforgatta a szemeit.

A beszélgetés más irányba terelődött, én pedig indultam vissza Sophie-hoz. A két bögre meleg kakaó már ott várakozott az asztalon, ő pedig épp a kávét főzte. Ránéztem a nagy bögrére - ami inkább már korsó - és elmosolyodtam.

- Szerinted ez elég lesz? - kuncogott fel ő is.

- Én nem tudom, mit csinál, de egy vödör kávé sem lenne elég neki.

- Hmm. Talán egy jó kis szex felélénkítené - csúszott ki a száján és fülig vörösödött.

- Hoppá, hoppá - vigyorogtam. - Hogy mik derülnek itt ki... Sophie, nem vagy te egy picit szexuálisan túlfűtött?

- Én, én... Te, hallod... én nem - makogott pipacsvörös arccal.

- Nyugi, lakat a számon - mondtam, majd rákacsintottam. Felkaptam a két bögrét és már ott sem voltam.

Mit takar az elesett, jó kislány külső? Nemigazán ismertem Sophie-t, de nem gondoltam volna. leadtam Lexnek a kakaóját és visszaültem Jeff és Kim közé. Idő közben előkerült még két pokróc, melyeknek egyikével a mellettem ülő két személlyel együtt be lettem takarva, de gyorsan átadtuk a többieknek, akik jobban fáztak.

- Egyébként, hol vannak a fiúk? - kérdezte Mattie kissé kétségbeesetten.


Nos, itt a vége :D Csak meg szültem. Jelen pillanatban az előttem lévő óra 02:22-t mutat és kb 2 perce estem át egy szívrohamon, mert egy bazinagy pók mászott a szőnyegen :S Kommentet nem elfelejteni! <3