Nightfall: 19. fejezet - Kísért a múlt

Sziasztok!
Meghoztam a frisst! Nekem nem a kedvenc fejezetem... de nektek remélem tetszik.
A komiknak most is nagyon fogok örülni, ha írtok persze. Jó olvasást!
xoxo


Otthon minden ajándékot végignéztem. Mattie és Alex közösen vettek nekem egy vámpír pullip babát. Nagyon szép, szőke a haja a szemei pedig gyönyörű vörös színben pompáznak. Ez volt a másik kedvenc ajándékom.

A kocsi... hát az fantasztikus volt. A baj csak az, hogy nem tudok mit csinálni a régi kocsimmal. Mert szerettem és a roncstelepre nem akarom vinni, de itt sem maradhat.

Az apától kapott gitár ott volt az ágy végében, a falnak támasztva. Örültem is neki, meg nem is. Amikor ránéztem, a torkomban gombóc nőtt. Automatikusan Torontó jutott eszembe, s vele együtt a régi életem. A sütögetések Kimnél... a pislákoló tűznél az éneklések... boldog voltam. Nagyon boldog.

De miért is kesergek? Hát ez az élet is jó, és most is boldog vagyok. Élek... én élek. A barátaim, az új barátaim pedig szeretnek, van egy nagyszerű barátom aki szeret... és akit én is szeretek. De mégis van valami... valami amit nem tudok kiheverni... Lucas, Kenny, Nick... és Beka. Nem! Nem akarok erre gondolni. Soha...

A suliban minden olyan volt, mint szünet előtt. Csak annyi változás történt, hogy az órarendem némileg módosult, mindenki az Alice szervezte bulikról beszélt azoknak akik nem voltak ott, na igen... és Zoey és Jamie között mosolyszünet volt. Nam nagyon értettem Jamiet, hiszen csak egy kicsit flörtölt Zoey, meg táncolt Kiowaval. Ennyi erővel Edward is kiakadhatott volna.

-Valami baj van húgi? - érdeklődött Jaz társadalomismereten. Ez volt az egyik új órám, amin össze voltunk vonva a felsőbb évesekkel.

-Semmi komoly... - motyogtam, de persze tudtam, hogy hiába tagadok bármit is, az érzelmeim és a hangulatom elárul. Remek!

-Én is mindig ezt mondom... - mosolyodott el.

-Tudod Jaz, ezen csak az idő tud segíteni. - mondtam semmibe révedő szemekkel - Vagy még az sem...

-De ugye tudod, hogy rám bármikor számíthatsz? - nézett a szemembe mosolyogva.

-Kösz Jaz, szeretlek. - erőltettem az arcomra egy mosolyt.

-Én is szeretlek húgi.

Szívesen elmondtam volna Jaspernek, mint ahogy Alicenek is, amikor azt kérdezte, ki az a Lucas és miért emlegetem őt álmomban, de nem éreztem elég erőt rá, hogy beszéljek róla. Azóta nem beszéltem róla senkivel, csak akkor Kimmel, ha azt beszélgetésnek lehet nevezni.

A napok úgy száguldottak el mellettem, hogy egy nappá mosódtak össze számomra. Ha a barátaimmal voltam, minden viharfelhő eltűnt a fejem fölül, vagy legalábbis elhalványultak. Amikor pedig Edwarddal voltam éjjelenként, a tér és az idő is megszűnt. nem sokat beszéltünk ilyenkor, de néha a csend többet ér. Szinte csak érintéssel kommunikáltunk.

-Rami, készülsz valamire vagy valahová Valentin-napon? - érdeklődött Alice. Valentin-nap? Már, most? Az nem lehet... az lehetetlen.

-nem tarom a Valentin-napot! - mordultam rá, pedig szegény nem tehet semmiről. Ő nem... - Nem szeretem... sőt... -próbáltam barátságosabb hangnemben folytatni.

-Én sem tartom, ha gondolod átjöhetnél hozzánk!? - ajánlotta fel mosolyogva Mattie.

-Köszi Mattie, az jó lenne. - mondtam és közelebb bújtam Edwardhoz.

-A fiúk is jöhetnének... - mondta és Oli felé fordult.

-Cica, tudod, hogy én mindig benne vagyok az ilyen bulikban. - mondta oli ezer wattos vigyorral és megcsókolta barátnőjét.

Anyán látszott, hogy örül neki, hogy nem egyedül akarok itthon kuksolni Tizennegyedikén. Én legszívesebben el is felejteném azt a napot vagy megkeresném Kimet és... De elég nehéz elfelejteni, ha mindenhol cuki-muki szívecske meg szeretlek felirat van. Utálom az egészet. Persze nem mindig volt ez így... egészen tavaly ilyenkorig elvoltam vele.

Pénteken Mattie megkérdezte, hogy biztos megyünk-e hétfőn hozzájuk, de megnyugtattam, hogy én biztos. Alice már majdnem belelendült a témába, de Edward tudott rá hatni és leállította őt. Igaz ő sem értette, mi bajom ezzel a nappal, de nem bolygatta a témát.

-Edward... - néztem fel arcába.

-Mondjad... - mosolyodott el és a hajamat a fülem mögé simította.

-Ma elmegyek La Pushba... Jakehez...

-Valóban? - a szeme résnyire szűkült.

-Talán baj?

-Nem örülök neki. - mondta színtelen hangon.

-Jaj Edward, azt hittem a buli után, hogy már elmúlt ez a hülyeség! - püffögtem. De tényleg bosszantott, nem értem mi baja a rezervátumbeliekkel.

-Nem azt mondtam, hogy nem mehetsz... csak azt, hogy nem örülök neki.

Suli után szerencsémre anya otthon volt, így nem kellett a konyhában egyedül szerencsétlenkednem. Még életemben nem csináltam tortát, s mivel nem tudtam mit vehetnék Jakenek, úgy döntöttem sütök neki torát. Anyával mindig jó volt ilyen dolgokat csinálni. Állandóan elhülyéskedtük a dolgokat. Amióta ide költöztünk, ez volt az első komolyabb konyhában ténykedésünk együtt.

-Még mindig nem akarsz róla beszélni? - kérdezte Trix miközben betette a sütőbe a tortát.

-Nem! - mondtam határozottan, majdhogynem kiáltva - Se ma, se máskor! - zártam le a témát. Próbáltam nagyon határozott és higgadt lenni. Közben magamban hálát adtam, hogy nem csuklott el a hangom. Utáltam gyengének látszani.

A tortát Trix aranyos kis dobozba tette én pedig padlógázzal indultam La Pushba. Ez a kocsi egy álom. Végre kiélhetem magam, bár biztos voltam benne, hogy Leslie direkt ezért nem vett nekem gyors kocsit. Mondjuk én még a bogaramnak is kitapostam a belét. Ebben a kocsiban csak az zavart, hogy cabrioként nem nagyon használható itt.

Idő közben beértem a rezervátumba, így lassítanom kellett. Persze akik mellett elhaladtam jól megbámultak. Nyilván nincs minden sarkon egy ilyen kocsi.

-Boldog szülinapot Jake! - mentem be aházba. Soueval már előre meg volt beszélve, hogy megyek.

-Rami! Woow, szia! - jött Jake üdvözölni, de megölelni nem tudott, mert a kezemben ott díszelgett a torta a dobozban.

-Szia! Ezt neked csináltam! - mondtam vigyorogva és elő nyújtottam a tortát. - Tudom, nem olyan személyes, mint ez - lengettem meg a csuklómon fityegő kis farkast - de remélem örülsz...

-Olyan buta vagy! Miért ne örülnék? Köszönöm! - mondta és megpuszilt.

Jake tényleg nagyon örült, ezt még a hülye is láthatta rajta. És nagy meglepetésemre a torta ízlett neki. Mondjuk nem valami extra, direkt úgy mondtam anyámnak, hogy még én is el tudjam készíteni, olyan receptet hozzon. De úgy látszik ez a tipikus "egyszerű, de nagyszerű" süti.

-Hová lett a bogár? - érdeklődött evés közben Phil és fejével a felhajtóra néző ablak felé bökött.

-Öhm... megvan még, de ezt születésnapomra kaptam... - mondtam és gyorsan a számba tömtem egy méretes tortadarabot.

-Na mi az, a jó öreg Leznek így megszaladt a szekér? - viccelődött Phil

-Nem, nem apától kaptam... Edward, Emmett és Jasper vette nekem. - amint kimondtam Phil arca megkeményedett. Sütött róla az undor.

Nem akartam sokáig matadni, pedig péntek volt. De nem akartam Edward idegein táncolni azzal, hogy itt maradok vagy itt alszok. Leslie persze biztos , hogy bele menne. De sejtettem, hogy itt is rémálmok kísértenének, amik egyre intenzívebbek. Fogalmam sincs miért. De már örülnék , ha végeszakadna ennek. Mondjuk ami jó pontnak számított, hogy már nem csak a torontói dolgokról álmodok mindig.

Hétfőn a suliban is minden a Valentin-nap körül forgott. Feliratok, szívecskék, a sulirádióban szerelmes számok szóltak sőt, még szívposta is volt. Mindenki bom-bomokkal és virágokkal flangált. Néhány fiú olyan szerencsétlenül nézett ki, amint egy nála népszerűbb lányt közelített meg reménykedve. Kész komédia az egész, de ami bennem élt erről, na az már kevésbé vicces. De persze én sem maradhattam ki a "jóból".

-Boldog Valentin-napot! - mondta édesen búgó hangon Edward és hátulról átkarolt - Tudom, hogy nem szereted ezt a napot, de remélem azért ezt elfogadod... - búgta a fülembe dallamosan és én mindent elfelejtettem. Testemen végigfutott a hideg amint lehelete a nyakamat csiklandozta. Edward egy vörös rózsát nyújtott ár.

-Köszönöm... - leheltem ajkaira, de amint kimondtam ajka már az enyémen volt.

Álltunk ott a folyosó közepén és megszűnt minden. A diákok ott cikáztak el mellettünk, de semmi, semmi nem számított csak a másik. Edward egyik kezével kitapintotta a nyaki ütőeremet, a másik kezével pedig magához húzott, szorosan, nagyon szorosan magához. Nyelve kicsit óvatosan, de határozottan térképezte fel a szám minden egyes pontját. Minden porcikája hideg volt én mégis úgy éreztem elolvadok a karjaiban. Csókunkat a csengő szakította meg.

Társadalomismereten Jaz csak vigyorgott. Nyilván az érzelemhullámaimat találta viccesnek. Ebédnél meg a csajoktól kaptam a megjegyzéseket a reggeli produkciónkkal kapcsolatban. Szerencsére Emmett korábban hazament a suliból, így megúsztam a megjegyzéseit.

Suli után egyből Mattiehez mentem. Edward, Oli és Jamie elmentek kaját venni, a többiek pedig jöttel Mattiehez. Amíg Alice számba vette, hogy mit csinálhatnánk, Jaz és én leültünk Mattie szobájában a TV elé. Épp a hírek mentek és én feljebb vettem a hangerőt.

-Egy éve szörnyű hír rázta meg a Kanadai Torontó egyik külvárosának lakóit. Négy fiatal nyomtalanul eltűnt és máig nem kerültek elő. Csupán az összetört autó romjait találta meg egy favágó az erdő szélén. De, hogy hogyan került oda az autó, az máig rejtély. A fiatalok egy koncertre készültek, de valószínűleg már nem érkeztek meg. Másik két lány is velük tartott volna, amint az utóbb kiderült, de ők mégsem mentek a fiatalokkal. - az arcom falfehér lett és kiült rá valami furcsa, kettős érzés. Nem bírtam tovább, könnyeim kigördültek, Jaz pedig értetlenül nézett rám, de én makacsul a képernyőt bámultam - A két lány szülei nem engedték, hogy riportot készítsünk velük, de annyit tudunk, hogy mindkettőjük komoly, sokkos állapotba került a hír hallatára. A fiatalok valószínűleg valami bűnbanda áldozatává váltak, de a rendőrség még máig nyomoz az üggyel kapcsolatban.

Ez az információ még biztosabbá tett abban, hogy Luke és a barátaim meghaltak. Ahogy a riporter felsorolta a négy eltűnt nevét, a sírásom nem tudtam tovább palástolni. Bátyám mellkasának dőltem, ő pedig megnyugtatóan simogatta a hátam. Nem tudom miért, de nem vetette be a képességét, pedig most jól jött volna.

-Sss... sss... mi a baj? Mi zaklatott fel ennyire? - érdeklődött halkan és letörölte a könnyeim, én csak a fejemet ingattam - Légyszíves mondd el... - kérlelt és én rászántam magam, hogy most először beszéljek róla.

-A riport. Amiben a torontói fiatalok voltak...

-Ismerted őket. - állapította meg.

-Igen, ismertem. Sőt, az egyik srác, Nick a szomszédunkban lakott, Beka az egyetlen magyar barátnőm volt... Kenny pedig a haverom volt... - nem tudtam befejezni, de jaz várakozó pillantást vetett rám - Lucas... Lucas... Lucas pedig... szóval - küszködtem a hangom elcsuklása ellen, nem sok sikerrel - Lucasszal jártam.

-Te vagy az egyik lány akit említettek? - döbbent meg jasper.

-Igen, én vagyok az egyik. Kim, a másik barátnőm, ő a másik. Én szerencsésebben megúsztam a dolgot, de Kim pszichológus kezelésére szorult.

-Sajnálom...

-Érdekel a sztori, hogy miért nem mentünk és mik voltak a következmények? Eddig még anyámnak sem beszéltem erről.

-Ha nem akarsz, nem kell beszélned róla. - mondta Jaz, de tudtam, hogy egyszer úgyis beszélnem kell valakivel erről és jobb egy kívülállóval beszélni, mint mondjuk anyámmal.

-De, de kell. - mondtam és az emlékek úgy törtek a felszínre, hogy még ha akartam volna sem tudtam megállítani.

-Rendben...

-Azon a vasárnapon egy koncertre készülünk és aztán egy Valentin-napi buliba. Kim kicsit összebalhézott Nickkel és nem akart menni, nekem pedig nem tetszett az a banda és nem sok kedvem volt menni. Mondtam Lukenak, hogy ő menjen nyugodtan, majd bepótoljuk... Persze ő nem akart nélkülem menni, én hülye meg erősködtem, hogy menjen csak. Nick megpróbált kibékülni Kimmel, meg én is beszélni akartam vele, de hajthatatlan volt. Luke volt a legjobb vezető, így ő vállalta a sofőr szerepét. Mondhatom, nem örültem neki, de mit tehettem volna? Tiltottam volna meg neki, hogy vezessen? A szüleim elmentek otthonról. Azt hiszem Luke szüleivel mentek valahova, én pedig mondtam Kimnek, hogy maradjon nálunk, hogy beszélgessünk és hogy egyikünk se legyen egyedül. Indulás előtt a srácok beugrottak hozzánk, jiszen Nickért jöttek utoljára, így Luke, Kenny és Beka benéztek. Luke lelkére kötöttem, hogy okvetlenül hívjon, vagy írjon SMS-t ha megérkeztek. - Jaz elmosolyodott - A biztonság kedvéért Bekának is elmondtam...
-Nyugi kicsim, szólni fogunk. Ne parázz! - nevetett Lucas, akkor még nevetett... - De biztos nem akarsz jönni?
Persze én nem gondoltam meg magam, ők pedig elindultak. Előtte Kim és Nick még valamin veszekedtek. Csak annyit hallottam az egészből, hogy kim azt mondta:
-Nem érdekel Nick, hagyj békén! - és felment a szobámba. Kim nem akart beszélni róla, így nem tudom mi történt. Egész éjjel fent voltunk, de SMS-t egyikük sem küldött és nem is hívott. Nem kicsit aggódtam. Elvileg másnap délutánra haza kellett volna érniük. De nem értek haza, sőt napokon keresztül nem jöttek haza.
Egyik nap a körzeti hírekben mondták, hogy az erdőnél találtak egy Mustangot, amikor mutatták Luke összetört kocsiját elájultam. Azt mondta a rendőrség, hogy valószínűleg meghaltak. Kim teljesen kiborult. Mondjuk nem csodálom, haragban váltak el, aztán kiderül, hogy Nick meghalt. Kim napokon keresztül nem ment haza tőlünk, a szülei nem bírták elrángatni. Szabályszerűen megvadult. Napokon keresztül nem mentünk iskolába. Lukekal két évig jártunk, mondhatni ő volt nekem a nagy Ő. Fiatal voltam ugyan, és az is vagyok, de szerintem még sokáig együtt lettünk volna.
Anyámék egy idő után besokalltak, és apám úgy döntött el kell költöznünk. Így kerültem én Forksba. Kim pedig még mindig kész idegroncs, még mindig pszichológushoz jár, szerintem soha nem fogja elfelejteni Nicket... mint ahogy én sem Lucast...

-Hát ez durva. Sajnálom. - mondta Jaz és megölelt. Jó volt így elmondani, de nem tenném meg még egyszer, torkomban pedig megint gombóc nőtt. - Most már értem, miért nem rajongsz ezért a napért. Sss... húgi ne sírj. ha megjön Edward, vagy a lányok feljönnek vagy netán Zac, még azt hiszik, én csináltam veled valamit. - mondta halka. Puszit nyomott a fejem búbjára és megölelt. Én közben a pulcsim ujjával letöröltem a könnyeimet.

-Olyan rendes vagy velem.. - szipogtam.

-Elvégre a bátyád vagyok, vagy mi. Még ha most nem is a vér szerinti, akkor is. - mosolyodott el.

-Hogy bírod ki ilyen közel hozzám? - szaladt ki a számon, mire elnevette magát én meg hülyének éreztem magam.

-Nehezen. Megkockáztatom, hogy még nehezebben, mint Edward. De a húgom vagy, vagy legalábbis nagyon hasonlítasz rá és ez azért megváltoztatja a dolgokat. - mondta őszinte arccal - Na meg jó kis tréning, hogy kontrolláljam magam.

Alice belépett az ajtón és egyből hozzám sietett. Nyilván előre látott mindent, legalábbis a sírást biztos. A sztorit meg gondolom Jaz elmondja majd neki. De nem szólt semmit csak megölelt. Jól esett ez a törődés.

Közben feljöttek a többiek is, majd nem sokra rá a fiúk is megérkeztek. Ahogy Edward belépett a szobába, egyből Jasperre nézett, majd szorosan a karjaiba zárt.







Az ajándékba kapott baba (L)




Lucas kocsija (nem látszik, de nem csaj kétszemélyes..)

Nightfall: 18. fejezet - A bulik

Sziasztok!
Nos itt az új fejezet. Ebben a részben kiderül egy pár új dolog a vámpírokról. remélem tetszeni fog. Kommentért nem haragszom meg.
xoxo


Alice szerintem a világ legnagyobb buliját akarta megszervezni. Csak beszélt és beszélt, én pedig csak bólogattam. Szerettem a bulikat, de ahogy észrevettem, az én kis vámpírbarátnőm még jobban. Amint sorolta a neveket, kezdtem az hinni, hogy az egész gimit meg akarja hívni. De ha nem is az egész gimit, de a másodikos évfolyamot biztos.

-Az indiánok közül nem is hívunk meg senkit? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Hát, Zac indián, őt meghívjuk. Hová figyelsz te? - értetlenkedett. De persze én nem Zacre gondoltam, ő nyilván jön, hiszen a barátnője is...

-Nem, nem Zacre gondoltam... - motyogtam, mire Alice kérdőn nézett rám - Úgy értettem, a La Push béli indiánok közül... tudod, nekem Jake...

-Természetesen azt hívsz meg, akit akarsz! - fojtotta belém a szót.

Nem makacskodtam, csak a vendéglistára odafirkantottam Jacob nevét és egy "stb"-t is. Mondván, ki tudja, kit szeretne magával hozni. Így is annyi ismeretlen volt a listán, Jake haverjai már meg sem kottyannak. És ez még csak a szilveszteri buli. Csak remélni mertem, hogy a szülinapomra nem akar ekkora banzájt szervezni. De ez a remény tiszavirág életűnek bizonyult. Mondjuk mit is vártam Alicetől...

-Na és mit szeretnél szülinapodra? - kérdezte sziporkázó mosollyal - Ruhád már van rengeteg... igaz abból sosem elég. - töprengett.

-Huh Alice, megfogtál. Még azt sem tudom, a szüleimnek milyen kéréssel álljak elő... - tűnődtem a hirtelen jött felismerésen.

-Pedig ideje lenne... két hét és betöltöd a tizenhatot. - elhúzta a száját - Már senki nem lesz tőlem fiatalabb...

-Miért Alice, hány éves vagy? - érdeklődtem. Végre megtudhatom... olyan fura dolog volt ez.

-Annyi, mint te két hét múlva. - mondta és közben a pólóját birizgálta - Én vagyok mindenki hugicája... - erre vágott egy pofát.

-És ez baj?

-Hát... annyira nem. Csak tudod, mint az emberszülőknél, ha több gyerekük van, mindig a legkisebbre irányul a figyelem. Nálunk is az a "Féltsük Alice-t, mert olyan kicsi, fiatal..." és társai mennek. - mondta elszontyolodva.

-Nem tudom... Ilyen téren nincs tapasztalatom. Legalábbis ebben az életemben, amint az kiderült, valamikor én is kishúg voltam. - ezen Alice elmosolyodott.

-Szóval, mit kérsz szülinapodra? - kérdezte meg ismét.

-Alice, komolyan, fogalmam sincs. Rád bízom jó?

-jaj, ne már! Most annyira sajnálom, hogy Edward nem lát a fejedbe.. - ezt meg én egyáltalán nem bántam - De jó, akkor legyen meglepetés?

-Tőlem el is mondhatod. Már úgy is tudod gondolom, hogy mit fogok kapni. - erre ő karba fonta a kezét én pedig elnevettem magam. Amikor így duzzogott, saját magamra emlékeztetett. Én is hasonlóan festhetek, amikor duzzogok.

-Nem, nem tudhatod, hogy mit kapsz. - csendült fel egy ismerős, bársonyosan búgó hang - Már a buli sem lesz meglepetés. - nézett szúrósan Edward Alicere.

-Ed, szerintem vegyél neki domina ruhát! - jelent meg mellette Emmett vigyorogva. Szerintem valami kényszerbetegsége van, hogy állandóan vigyorog.

-Emmett, te olyan hülye vagy.. - mondtam és felé hajítottam egy párnát, de természetesen elkapta.

-Ez nem biztos, hogy jó ötlet kislány... - mondta fenyegető vigyorral.

-Miért, mi lesz? - incselkedtem. Emmett erre Edwardra nézett jelentőségteljesen, mire mellettem Alice felkuncogott, Már éreztem, hogy ebből nem jövök ki győztesen.

-Igen, igen az. - válaszolta Edward Emmett gondolataira - Rersze, nyugodtan. - mondta és ő is elmosolyodott.

Emmett már ,ellettem is termett. Még láttam, hogy nagyon édesen rám mosolyog, - na ilyenkor jó, hogy Edward nem lát a gondolataimba - aztán eljött a vég. Egyszerre három vámpír esett nekem. Emmett ledöntött az ágyra és a többiek csatlakoztak. Ha számítok rá, nem vagyokcsikis, de ez teljesen váratlanul ért. Halálra csikiztek. A szememből már szabály szerűen folyt a könny. Az volt a mázli, hogy ők is csikisek voltak. Bevallom ez meglepett, de mondjuk három vámpír ellen esélyem sem volt. A bátyám még épp időben érkezett.

-Mi folyik itt? Gyilkoljátok a húgomat? - kérdezte nevetve Jaz - Mondjuk a hangulatból nem úgy tűnik, de a hangok alapján...

-Jaz... Jaz... - próbáltam valamit nyögni - segítsz... meghalok - nyögdécseltem két nevetésroham között.

-Na, hagyjátok életben szegényt! - utasította őket Jaz.

Otthon csak anya kérdezte meg, hogy mi ez a sok ruhás szatyor. Dde meg sem lepődött, hogy karácsonyi ajándék Alicetől. Nyilván beszéltek erről Esmevel. Vagy arról, hogy Alice a legnagyobb pénzköltő a családban.

Este Edward átadta Alice üzenetét, miszerint mindenki el fog jönni mindkét buliba. Még az indiánok is, bár ezt nem tudja pontosan. Tehát olyan igazi nagy banzáj lesz, mint a filmekben. Kész az a csaj komolyan.

Másnap a szüleimmel is közöltem a tényeket és elkocsikáztam La Pushba is. Úgy gondoltam mégis jobb, ha személyesen invitálom meg Jacobot. Csodálkoztam, hogy Edward nem szólt semmit, sem a meghívás miatt, sem a La Pushba menetel miatt.

Jake a műhelyben, jobban mondva a garázsban volt amikor megérkeztem. harmadmagával, amin meglepődtem kicsit. Valamit nagyon bütyköltek. Határozottan meglepődtek, amikor megjelentem mögöttük. De én is alaposan rájuk csodálkoztam amikor megfordultak. Három magas, fiatal és helyes srác állt előttem. A legnagyobb megdöbbenést a kidolgozott testük okozta.

-Helló srácok! - köszöntem mosolyogva.

-Szia sápadt arcú! - köszönt az egyik srác, úgy sejtettem idősebb mint Jake és a másik srác. A másik fiú csak vigyorgott.

-Szia Rami! - ölelt meg Jake mire a másik két srác hujjogni kezdett - Bocsi, hogy ilyen haverjaim vannak.

-A lányok sem sokkal jobbak. - mosolyogtam még mindig. De csak most esett le, hogy tél van és ez a három srác csak úgy póló nélkül. Oké, hogy a garázsban nem volt olyan hideg, de akkor is... - Amúgy valami "kinek van jobb felsőteste" versenyt tartotok?

-Aha, lehetnél te a zsűri, vagy talán nem tetszik, - kacsintott rám a másik srác - Pedig Jake biztos örülne, ha közelről is megvizsgálnád...

-Fogd be Ben! - Jake hátrafordult és meglökte őt.

-Amúgy szia, Benjamin Neagle vagyok, Jake osztálytársa. - amikor kezet fogtunk, a fülig érő vigyor még mindig ott virított az arcán.

-Szia megint! - jött oda a másik srác is - Kiowa Gen vagyok. - ő nem vigyorgott, hanem mélyen a szemembe nézett.

Ezek az indiánok roppant furcsák, de mi tagadás, egész helyesek is. A fiúkkal mindig jól kijöttem. Ők is egész rendesek voltak és jól elhülyülgettünk. Közben kiderült, hogy Kiowa velem egyidős. Akkor született mint Mattie. Szóval jól sejtettem, hogy idősebb, mint Jake és Ben.

Külsőre nem nagyon látszott, hogy melyikük az idősebb. Bár ennyi idősen így kinézni... Szerintem oda vannak értük a rezervátumi lányok... de még a városban is aratnának...

-Egyébként mi okból jöttél? Vagy hiányzott már a rezervátum? - kérdezte Jake, immáron bent a szobájában.

-Gondoltam személyesen hívlak meg a szilveszteri bulira és utána a születésnapi bulimra is.

-Rendben, és hol lesz? Csak nem nálatok? - kérdezte Jake édes, kisfiús mosollyal, de a hangjában felfedeztem a felszín alatt bujkáló gúnyt.

-Alice szervezo, szóval náluk lesz. - Alice nevére összehúzta a szemöldökét és kérdően nézett rám - Alice... Alice Cullen. - mondtam halkan.

-Ah... hát, nem is tudom... - habozott.

-Ne hülyéskedj Jake, hozod a srácokat meg akit akarsz. Nem kell félned, hogy nem fogsz ismerni senkit. Jön Zac is... - azért mondtam épp őt, mert tudtam, hogy egész jó barátok.

-Megy, velünk együtt! - jelentette ki Kiowa.

-És lesznek jó csajok? - tudakolta Ben mire elnevettük magunkat.

Alice akér rendezvényszervezőnek is elmehetne. De egy biztos, én nem tudtam volna ilyen bulit szervezni. Na és ahogy azt látta, mindenki eljött akit meghívtunk. Elég egyszerűen oda lehetett találni, az erdőben kikövezett út vezetett a házig. A csajok már jártak a Cullen házban, ez nem volt meglepetés, de ahogy Alice mindent teli rakott fényekkel és diszkógömbökkel, olyan lett a ház, mint egy kisebb szórakozóhely.

A zene nagyon változatos volt. És amilyen változatos, olyannyira hangos is volt. De ez csak azoknak volt zavaró, akik beszélgetni akartak. Alice mindenre gondolt, nem csak a jófiúkra és a jó kislányokra alapozott. Az üdítő mellett volt alkohol is, amit mindnki szívesen fogyasztott. Még Alice is és a többi vámpír...

-Oli, elhoztad a bandatagokat? - tudakolta Alice amikor beleütköztünk útban a konyhatpult felé.

-Alice, drágám! - üdvözölte őt a már nem teljesen józan Oli - Persze, ez csak természetes... Szia Kanada, mizu drága? - fordult felém és adott két puszit, közben megjelent Mattie is.

-Nem sok... - válaszoltam és közben két puszival üdvözöltem - ismét - Mattiet.

-Na és merre vannak a srácok? - kérdezte Alice.

-Hát ööö... valahol arra - mutatott a tömegbe - szerintem épp csajoznak. - vigyorodott el és magához húzta szerelmét.

A nagy bulizás közben Alice az ajtóhoz sietett, hogy pár perc és valaki csönget. Nem sokkal utána Jakkel és a haverjaival az oldalán tért vissza. Edward nagyon barátságos volt velük. Rosalie pedig velem. Amikor Emmett nem akart vele táncolni , engem húzott magával. Nyilván csak a tequila hatása, de azért jól elvoltunk.

Amikor "összefutottam" Zoeyval, ő épp Kiowaval táncolt egy lassú számra. Toey arcán látszott, hogy bejön neki a srác, de azért kíváncsi lettem volna, mi a véleménye erről Jamienek. De nem volt időm ezen gondolkodni, mert hátúlról Jake karolt át, táncra invitálva.

-Szóval te és Edward... - kezdett bele zavartan - Hogy is kérdezzem... hát izé, együtt vagytok?

-Valami olyasmi. - válaszoltam.

-És komoly ez a dolog? - éreztem a hangjában a keserűséget.

-Nagyon úgy néz ki, hogy ez nem egy pár napos dolog köztünk.

-Oh, értem. - de ekkor már éreztem, hogy Edward a hátam mögött áll, aztán megéreztem hideg kezét a derekamnál.

Éjfél előtt Oli még bemutatta a bandáját és megígérte, hogy a születésnapomra elhozzák a felszerelést és megcsillogtatják tudásukat. Kiowa és Zoey nagyon egymásra találtak, de Jamie volt az idill elrontója. Zoeynak meg dagadt a melle attól, hogy két pasi van oda érte egyszerre. Lassan elérkezett a visszaszámlálás pillanata és Alice lehalkította a zenét, amit Emmett és Jasper szolgáltatott.

-Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy.. - zengtük egyszerre - BUÉK! - bikáltottunk és ekkor Edward megcsókolt, a zene pedig újra elindult.

A buli hajnalig tartott, de fantasztikusan éreztem magam. Pedig azt hittem, hogy ennyi ismeretlen ismerős társaságában nem lesz olyan jó, hát tévedtem. Emmett pedig mint DJ nagyon jól szuperált. Ezt a bulit a jelenlevők fix, hogy nem fogják elfelejteni.

Reggelre már a társaság nagy része kijózanodott, ugyanis elfogyott a pia. Alicenek elég érdekes ábrázata volt így, mondjuk úgy, másnaposan. Mattie, Alex és még pár csaj és srác itt maradtak segíteni összepakolni. Hogy a fejfájásán enyhítsen, Alice előkapott egy dugi tequilát, aztán még reggelivel is megjutalmazott a segítségért cserében.

Otthon meg sem lepődtek a készei, vagy inkább korai érkezésemen és azon sem, hogy egyből megcéloztam a szobámat. Az egész szombatot az ágyban töltöttem. Nem voltam másnapos, az ilyesmi nekem nem adatik meg, de azért elég fáradt voltam és alábam is kikészült az egész éjszakán keresztül tartó magassarkús megpróbáltatástól. A fülemról nem is beszélve, olyan szinten zúgott, hogy nem tudtam elaludni tőle. Mivel aludni nem tudtam és nem is nagyon akartam, mert tudtam, hogy rémálmom lesz, elmentem lezuhanyozni. na meg átöltözni sem lett volna rossz ötlet, mivel úgy ahogy voltam, a flitteres partirucimban dőltem be az ágyba.

Zuhanyzás közben eszembe jutott, hogy ha most ekkora partit szervezett Alice, mi lesz a születésnapomon. Még az a szerencse, hogy egy héttel eltolták a szünet végét, így nyugodtan szervezheti aznapra. Már fúrta az oldalam, hogy mit fogok kapni.

nagyi még a szülinapom előtt elment, ajándékot most sem kaptam, csak pénzt adott, hogy vegyek azt amit szeretnék. Bántott azért, hogy hazudnom kellett neki arról, ami számára is nyilvánvaló volt. De nem tehettem mást, azért az nem mindennapi dolog, hogy az ember vámpírokkal van együtt, még akkor sem ha azok nem bántják az embert.

Negyedikén este anya Emsével trécselt órákon keresztül. Közben Esme elkért másnapra hozzájuk, mivel Alice bulit szervez nekem. Apám persze azt kérdezte, hogy nem lesz-e sok ennyi buli egymás után, de én és Trix csak nevettünk.

reggel anya ébresztett, tortával a kezében. A kedvenc tortámat sütött, fekete erdőt. Leslie pedig egy akusztikus gitárral állított be. Igen, a réginek, amit Lucastól kaptam, véletlenül eltört a nyaka költözés közben. Teljesen kiakadtam, mint egy félőrült ordítoztam.

Szépen kicsíptem magam mielőtt lementem. Alicetől egy rakat szoknyát kaptam, javarészt bulizós darabok. Így szoknyát és magassarkút húztam. Nem nagyon használtam rúzst, de van amikor kell. Feltettem a szokásos füstös sminket és vérvörös rúzzsal kifestettem a szám.

Miután otthon véglegesen felköszöntöttek, felvágtam a tortát és megittunk egy pohát pezsgőt, csengettek. Carlisle állt az ajtóban, értem jött, hogy elfuvarozzon hozzájuk a bulira.

Caelisle korántsem vezetett olyan eszeveszett tempóban mint Edward, Alice vagy én. Ahogy néztem őt út közben, azon gondolkodtam, az emberek hogyan vehetik be, hogy harminc éves. Én maximum huszonhatot mondanék, vagy még annyit sem.

-Mi az? Mi olyan érdekes? - kérdezte szelíd mosoly kíséretében Carlisle.

-Semmi, csak azon gondolkodtam, az emberek hogy hihetik el, hogy harminc éves vagy... - vallottam be. Végül is mi baj lehet belőle...

-Nem tudom, ezen már én is elgondolkodtam. Izgulsz? - váltott témát.

-Nem, annyira nem...

-Alice nagyon szeret téged, mindenből a legjobbat akarja neked. - valami furcsa mosoly suhant át az arcán. Nyilván készülnek valamire.

Edward már várt az ajtóban és csókkal üdvözölt. Amint beljebb mentünk a döbbenet járta át a testem. A nappali közepén egy nagy asztal, két oldalán lufik, rajta két ajándékdoboz és egy nagy torta. Az asztal fölött pedig egy "Boldog Szülinapot" felirat függött. Nem értettem mire ez a nagy hűhó, elvégre csak tizenhat lettem, nem húsz...

-Boldog szülinapot! - ugrott a nyakamba Alice.

-Köszi... - mondtam és fülig szaladt a szám.

-Mindjárt lejönnek a többiek és kibonthatod az ajándékaid! - közölte ujjongva és az asztalhoz húzott.

A család többi tagja lassan tényleg megjelent. Utoljára Rosalie. Mind odajöttek az asztalhoz és Alice a kezembe adta az egyik dobozt.

-Ez Rosalietól és tőlem van! - nyújtott át egy aranyos kicsi dobozt.

Egy nyaklánc volt benne, olyan kettétörős szív, de nem hagyományos. A szívnek csak a fele volt a dobozban és felfedeztem, ha mellé rakják a párját, a Cullen címert adja. A hátulján pedig Edward neve volt. Kérdőn rájuk néztem, ők pedig Edward felé.

-Itt a párja... - mondta mosolyogva Edward és a pólója alól előhúzott egy láncot.

-Köszönöm csajok. - mondtam szívből jövő mosollyal és közben Rosalie megölelt. Kezdett a csaj egyre furcsább lenni. De lehet, hogy csak túlságosan hozzászoktam az un szimpátiájához.

-Ez pedig a fiúktól van! - üdvözült mosollyal adott át Alice egy még kisebb dobozt.

-Az a poén, hogy egyre kisebb dobozokat kapok? - kérdeztem, miközben kinyitottm.

-Ez csak egy része húgi... - mondta Jaz. Felcsigázott. A dobozban egy Mini Cooper kulcsa volt.

-Ennyire nem tetszik a kocsim? - vigyorogtam - Amúgy meg honnan tudtátok, hogy pont egy Coopert szeretnék?

-Nem volt nehéz kitalálni - nézett Alicere bátyám.

-Na meg a szobádban van egy Cooper makett... - mosolyodott el Edward és odajött megcsókolni.

-Na mi az kislány... meg sem nézed a verdádat? - kérdezte Emmett és a kezét nyújtotta. Vele mentem. Kivitt a garázsba, ahol a többi kocsi mellett ott csillogott az én pici kocsim. Tűzpiros mini cabrio, sötétített üvegekkel és az orrán két fekete csík.

-Váá... kösziii! - ujjongtam.

-Nemhiába, az én ötletem volt, hogy kocsit vegyünk neked. - mondta vigyorogva és megölelt.

-Azt hittem, neked a domina ruha volt az ötleted... -viccelődtem.

-Igen, az is... de azt leszavazták.

Az idő olyan gyorsan repült, hogy észre sem vettem, hogy lassan itt a buli ideje. Alice felvonszolt a szobájába, hogy valami partisminket kreáljon nekem. Számomra megfelelt volna az is amit én csináltam, de ő ragaszkodott hozzá.

Mire leértünk már egy csomóan megérkeztek. A barátoktól kaptam ajándékot is. Na és a szilveszteri buliból okulva minden harmadik ember hozott magával piát. Az ajándékok közül még Jacobénak örültem. Egy karláncot kaptam tőle, amint volt egy apró fafarkas és egy "Best Friend" fityegő. A farkaskát ő készítette, szóval ezért örültem neki annyira, mert így igazán személyes.

A DJ pultnál most nem Em volt. Vagyis nem mindig ő. Egy csomószor táncolt velem. Ez kedves volt. Ha a helyzet fordítva lenne és Edward lenne Rosalieval vagy egyikük sem, nem tagadom, Emmett közelebb lenne a célhoz, mint jelenlegi kedvesem.

Ez a buli is fantasztikusra sikeredett, ha nem még jobbra. A buli közepén még egyszer felköszöntöttek. Az egész ház zengte a "Boldog Szülinapot!" dalt. Mindenki ivott az egészségemre, na meg úgy alapból mindenki ivott. Alice nem tanult a múltkori esetből, most is döntötte magába a tequilát.

A srácok sörivóversenyt tartottak, ami döntetlennek bizonyult Oli és Emmett között. Ahogy azt Oli ígérte, tartottak egy kis koncertet a tiszteletemre. Hogy annak a srácnak milyen hangszálai vannak... Ennyi hörgéstől én már rekedt lennék rég. De attól függetlenül tetszett a zenéjük. És nem csak nekem, amint azt észrevettem.

Most nem volt mindenki reggelig. De én az egész napot ott töltöttem. Persze ez is előre le volt beszélve, hogy nem megyek haza. Hogy én ezen miért nem lepődtem meg? De nem bántam, úgy is szeretek itt lenni és már Rose sem olyan utálatos. Na meg ki kellett, hogy ürüljön az alkohol a szervezetemből, hogy haza tudjak vezetni. Bár legszívesebben itt maradtam volna a Cullen villában.






A régi kocsi...



És az új ( a sötétített üveget gondoljátok oda ;P )

Nightfall: 17. fejezet - Nem várt napok

Sziasztok! Tudom, tudom... késtem. De mentségemre szolgáljon, hogy nem volt időm megírni. Remélem tetszeni fog az új fejezet. A kommentekért nem harapok. Jó olvasást! xoxo



A héten olyan voltam mint egy zombi. Éjszakánként arra ébredtem, hogy zokogok és Edward próbál nyugtatgatni. Alice is megkérdezte, ki az a Lucas, de kitértem a válaszadás alól. Pedig tudtam, hogy neki bármit elmondhatok.

A suliban azért próbáltam normális lenni. De a La Push utáni emlékáradat és a hétvégi bemutatás közelgése rányomta a pecsétjét a napjaimra. Nem tudtam, hogyan tálaljam elő a dolgokat otthon.

-Mi a baj Kanada? - kérdezte halkan Oli.

-Semmi komoly... - hazudtam. Nem akartam, hogy bárki megtudja a dolgok miértjét. De Olinál ez esélytelennek bizonyult.

-A semmi miatt nem lesz olyan az ember, mintha a saját kivégzésére készülne. - Ennyire látszik? Hát ez baj. Pedig reméltem, hogy nem.

-Na jó, igazad van... - vallottam be szemlesütve.

-Megtudhatom, hogy mi bánt, vagy államtitok? - vicceskedett, mire megerőltettem magam és megejtettem egy mosolyfélét.

-A hétvégén be kell mutatnom Edwardot a szüleimnek - ezen elmosolyodott. Tény és való, ez nagyon béna magyarázat volt - Na és nem... nem alszom valami fényesen...

-Rémálmaid vannak? - érdeklődött. Nem igaz, hogy nem akarja hagyni ezt a témát...

-Fogjuk rá... valami hasonló... - motyogtam válaszul.

-Nem akarsz róla beszélni igaz? - állapította meg. Nem válaszoltam, csak megráztam a fejem.

Örültem, hogy nem feszegette tovább a témát. Nyilván szólhatott a többieknek, hogy ne nagyon kérdezősködjenek. Ezért hálás voltam Olinak. Amúgy sem szerettem, ha kérdezgetnek. Pláne erről a témáról. Még anyámmal sem beszéltem erről.

Lélekben már tréningeltem magam, a holnapi bemutatásra. De hála Jaspernek, nem pánikoltam be. De még akkor sem tudtam, mit mondjak anyáméknak. Most álljak eléjük, hogy holnap be akarom mutatni a barátom? Azért ez mégsem lett volna előnyös. Azon gondolkodtam, milyen jó is lenne Alice helyében lenni... Neki ezen a tortúrán már nem kell keresztül mennie, hisz' nincs kinek bemutatnia Jazt.

Közben a hazaértem. A garázs előtt láttam anyám Audiját, a felhajtó mellett pedig apám Fordját. Nincs mese, most kell megtennem, amikor mindketten itthon vannak. A gyomrom görcsölt. "Nyugi, nem lesz semmi baj!" Csengett fel a fülemben Jaz hangja.

Kiszálltam az én kicsi kocsimból és elindultam a házunk felé. A kelleténél talán jóval lassabban. Ha valaki látott volna, kapásból rájött volna, hogy valami nem stimmel...

-Sziasztok! - szóltam be a nappaliba.

-Szia Ramika... - üdvözölt anyám és a konyha felé indult - éhes vagy?

-Szia - köszönt közben apám is. Furcsa volt őt is itthon látni. Általában ilyenkor még nincs itthon...

-Ehm... kösz anya, most nem. - motyogtam, miközben Trix visszajött a nappaliba. "El kell mondanod!" pirítottam magamra. Hát jó, most vagy soha... - Izé... holnap vendégünk lesz, ha nem baj. - böktem ki és közben a cipőm orrát fixíroztam.

-Igen? Jó, hogy szólsz kislányom... - nézett rám tipikus "szigorú szülő" tekintettel Leslie.

-És kit látunk vendégül? - érdeklődött Trix. Anyámban nem csalódtam... még véletlenül sem azt mondaná, hogy nem...

-Szeretnék valakit bemutatni. Legyen elég ennyi. - mondtam és mosolyt erőltettem az arcomra.

Na, ez nem is volt olyan szörnyű. Jaspernek igaza volt. Felesleges volt rágörcsölni. De ez még csak a kezdet volt. Felsiettem a szobámba. Szokásomhoz híven, már vagy egy hónapja nem néztem meg az e-mailjeim, hát leültem lecsekkolni őket. Nagyi holnaphoz egy hétre jön.

Nem tudom miért, de megkönnyebbültem. Pedig jövőhét szombat mindjárt itt van. És sokkal fenyegetőbb, mint a holnap. Csak remélni mertem, hogy minden sínen lesz...

Éjszaka észleltem Edward jelenlétét. Azon pedig már meg sem lepődtem, hogy zokogok álmomban. Mielőtt felriadtam, Kim elgyötört, zokogó arcát láttam. Kezdett ebből már elegem lenni, de nagyon. Szegény Edward... ha belegondoltam, mit érezhet minden éjjel...

-Nyugodj meg kicsim. Sss... - arcomat a vállába temettem, ő pedig szorosabban ölelt magához.

-Edward... én... én annyira.. sajnálom... - motyogtam.

-Mit? Azt, hogy rémálmaid vannak és sírsz? Kérlek... ezt igazán ne sajnáld... - mondta bársonyos hangon, majd felemelte a fejem és megcsókolt. De nem csak olyan rövid, apó, óvatos csókkal. Hanem teli szenvedéllyel...

-Te aztán tudod, hogy mivel kell elterelni a figyelmem... - mondtam mosolyogva. Napok óta először szívből.

-Úgy gondolod? - kérdezte és felöltötte azt az imádott mosolyt.

-Nem is tudom... kezdek elbizonytalanodni... - kacérkodtam.

-Hmm... én pedig leszek olyan szemérmetlen, hogy ezt ki is használom. - beletúrt a hajamba és újra vad csókcsatába kezdtünk. Igaz éreztem, hogy küzd... küzd a csábítás ellen... küzd az ellen, hogy ne durvuljon el a dolog. Szokás szerint ő vetett véget a csóknak. - Késő van... aludnod kéne.

-És mi van, ha én nem akarok aludni? - makacsoltam meg magam. Igazából csak féltem, hogy rémálmom lesz.

-Úgy is elérem, hogy pihenj... - naná, hogy el.

-Oké, jó kislány leszek! - nem szólt semmit, csak nevetett.

-Jó éjszakát Szerelmem! - ez új volt - Szeretlek!

-Én is Szeretlek!

Az álom szerencsére elkerült, de olyannyira mély öntudatlanságba estem, hogy alig bírtam felkelni reggel. Nem szoktam kilencnél tovább aludni, de most sikerült. Bár valószínűleg csak a reggeli illata miatt keltem fel. Nem sokat szenvedtem az öltözködéssel, felhúztam egy szétrongyolt farmert és egy pólót, aztán indultam is a lépcső felé.

Mint ahogy az minden hétvégén lenni szokott, Leslie csinálta a reggelit. Ilyen téren egész házias volt apám, csak az a baj, hogy ezt a tudását ritkán csillogtatta meg.

Kómás arcom láttán anya megkínált kávával, de én nem nagyon szerettem, na meg nem is hatott rám semmi hasonló dolog. De azért a reggeli mellé ittam egy doboz energiaitalt. Evés közben azon gondolkodtam, Edward vajon miért nem hagyott semmi üzenetet, hogy mikorra szándékozik jönni. A gondolataimból anyám rezzentett fel.

-Mikor jön a titokzatos vendég, - úgy látszik, Edwarddal ellentétben, anyám tud olvasni a gondolataimban.

-Bármelyik percben megérkezhet. - mondtam és megittam a maradék energiaitalt. Aztán felmentem a szobámba, előkotorni a mobilom. Miután megtaláltam, kikerestem Edward számát. Egyből felvette.

-Szia kicsim, mondjad! - hallottam Edward lágy hangját, a háttérben pedig meghallottam a feldoromboló Volvo hangját.

-Szia! Anyum kérdezte, hogy mikorra vagy várható.

-Úgy öt perc és már ott is leszek. - halk kuncogást hallottam - Elég lesz annyi idő, hogy elkészülj?

-Öhm... igen. Valami speciális óhaj-sóhaj?

-Csak te ott legyél, ez a lényeg.

-Ez úgy vélem, kivitelezhető.

-Reméltem is. - hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Akkor öt perc?

-Igen. Öt perc... most már csak négy.

-Jó, akkor leteszlek. Puszi...

-Csókollak kicsim... -azzal megszakadt a vonal.

Besiettem a gardróbba, felvettem a tenyérlenyomatos pólóm, kifestettem a szempillám, tornacipőt húztam és lesiettem a lépcsőn. A szívem a torkomban vert, amikor közöltem a szüleimmel, hogy pár percen belül megérkezik a vendég. Kezdtem egyre idegesebb lenni. Nem bírtam egy helyben maradni, úgy szaladgáltam, mint a mérgezett egér. Trix meg is jegyezte ezt, na de ő mit nem kommentál...

Az a négy perc sehogy sem akart eltelni. Máskor már rég túl lennénk rajta, de ilyenkor bezzeg belassul az idő. Közel álltam a megőrüléshez. na és amilyen hülye vagyok, egyből azon agyaltam, hogy Leslie milyen módokon fog belekötni Edwardba. Az idegességemet csak tetézte, hogy megláttam az ezüst Volvot a ház előtt.

Nincs mese. Ennek a bemutatásnak meg kell történnie. Nem is értem, miért ettől félek, hisz' jövőhéten már a nagymamámnak is be kell mutatnom... Mire vállalkoztam, te jó ég. "Komolyan, olyan hülye vagy Ramóna, minek kell saját magadat bepörgetni?" Mély lélegzetet vettem és kinyitottam az ajtót. Edward állt előttem és minden pánikom elszállt. Gyorsan bekormányoztam a nappaliba.

-Anya, apa... ő Edward, Edward Cullen... - apám arcára kiült a döbbenet, nyilván nem erre számított.

-Jó napot kívánok! - köszönt Edward és közelebb lépett hozzám.

-Szia Edward, tegezz nyugodtan! - felelte anyám, apám csak biccentett.

-Merészkedtem hozni ajándékot is... - mondta Edward és anyámnak átnyújtott egy orchidea csokrot, apámnak pedig egy üveg bort. - remélem szereted az orchideát... - anyám csak mosolygott - a bor pedig Magyar. - nagy ámulatomra Edward végig magyarul beszélt, hibátlan kiejtéssel.

-Kösz, akár meg is bonthatjuk az bédhez... - ajánlotta apám.

-Nem, köszönöm. Én még ma vezetek. - mosolyodott el és átkarolta a derekam - Na meg, még kiskorú vagyok.

Nem is volt olyan szörnyű, mint ahogy gondoltam. Persze apám párszor szúrósan nézett rá, de alapvetően nem bunkózott. Sőt, még közös témát is találtak. Amíg ők beszélgettek, én megsütöttem anyámmal a csirkemelleket.

A hangulat ugyan nem volt olyan felhőtlen, mint Cullenéknél, de azért egész jó volt. Leslie kifaggatta Edwardot arról, hogy honnan tud ilyen kitűnően magyarul, hol laktak azelőtt, hogy ide költöztek volna és hasonlók. Ebéd után jól elbeszélgettünk a nappaliban.

Egy idő után felmentünk a szobámba. Apám persze ezt nem nagyon helyeselte. De ha tudná, hogy Edward minden éjjel a szobámban van... szerintem az agyvérzés kerülgetné. Edward hivatalosan késő délutánig volt nálunk, de este természetesen este a szokott helyén őrizte álmom...

A suliban a csajoknak elmondtam, hogy túlestem a nagy megpróbáltatáson, De amúgy minden olyan volt, mint máskor. A rémálmaim sem szűntek... Nagyi érkezése és a karácson pedig itt lógott a levegőben. Most még fenyegetőbben mint ezelőtt.

Alice azzal nyaggatott, hogy mindenféleképp meg akarja ismerni a mamámat. Mondhatom, nem lettem tőle boldogabb. Most már nem csak Edward miatt kellett aggódnom, de még Alice miatt is. Kezdtem úgy érezni, direkt akarják megnehezíteni a dolgomat.

Szombaton apa elment nagyiért a reptérre. Addig én bevállaltam, hogy rendet rakok és megcsinálom a vendégszobát. Alice persze átjött segíteni. Lassan már kezdtem látni, amint eltűnik a feje felől a glória és helyette ördögszarvak nőnek. Alice ezen csak nevetett.

Nagyinak természetesen tetszett itt minden, az esőt kivéve. - Persze, Magyarországon ilyenkor jobb esetben hó van, és fehér a karácsony... - Amikor meglátta Alice-t furcsán cikázott a tekintete Alice és énköztem. esélyem sem volt, hogy ne beszéljek vele, jövőhéttől téli szünet... A vámpírok pedig ki-be járkáltak a házban. Ráadásul most Trix és Esme együtt dolgoztak.

-Ramus... - invitált beszélgetésre mamám egyik este.

-Tessék?

-Gyere, beszélgessünk... - a hátamon a hideg futkosott.

-Mondd mama - már rosszul kezdődik. De tudtam, hogy miről akar beszélni... sajnos...

-Ez a két Cullen gyerek... nagyon jóban vagytok, amint látom. Különösen Edwarddal...

-Igen, egész jóba lettünk. nagyon kedvesek, és az egész családjuk is.

-Olyan furcsák nekem... - nézett rám gyanakodva - olyan... hmm... a bőrük nagyon sápadt és hideg...

-De mama... - vágtam közbe gyorsan - nézz csak rám! Az én bőröm sem napbarnított, a kezem pedig, még ha meleg van is hideg!

-Az más! - makacskodott - De ők... olyan furcsák, kecsesek, és gyönyörűek... Valahonnan olyan ismerősek... -naneee... ebből elég! Ezt gyorsan le kell állítani...

-Mama, megártott neked a repülés! Látom nem tesz jót neked Amerika... Képzelegsz... - elég meggyőzően alakítottam mindig az ilyen helyzetekben.

A beszélgetés is lezárult, de tudtam, hogy ő is tud valamit. Ő meg amúgy is könnyen átlátott rajtam. Sokban hasonlítottunk és még a csillagjegyünk is azonos volt. Na meg ő mindig is hitt a misztikus, spirituális meg hasonló dolgokban. Bár a vámpírokban nem... ők az én mániáim voltak, már egész kicsi korom óta.

A karácsony gyorsan eljött. Nem szerettem az ünnepeket, Edwardnak pedig kikötöttem, hogy nem kérek semmit. De a szüleim... na velük más volt a helyzet. Kaptam egy fényképezőt apámtó, parfümöt anyámtól mamától pedig pénzt.

Karácsony másnapján hivatalos voltam Edwardékhoz. Naná, hogy ott is ünnepelni kellett. De persze Alice nem bírt magával és Rosaliet karöltve -amin nagyon meglepődtem - egy tucat ruhát vett nekem ajándékba. Kezdtem kételkedni benne, hogy lesz-e elég hely a gardróbomban, vagy kénytelen leszek szortírozni. Én az utolsóra tippeltem. Ajándék helyett, Esme főzött nekem.

Olyan rosszul éreztem magam, hogy miattam csapnak ekkora hűhót... de persze mint azzal "nyugtattak", hogy ez nekik nem fáradtság, sőt. Kivételesen Rosalie sem volt olyan undok, mint szokott lenni. Abban nem is reménykedtem, hogy megkedvelt. Egyszerűen az ünnepnek és Emmett, netán jasper hatásának tudtam be.

Az ajándéknézegetés és próbálgatás közben, Alice már a szilveszteri bulit tervezte, s vele együtt a születésnapi bulimat is.

Happy Valentine's Day!

Boldog Valentin napot minden kedves olvasómnak. Kaptok pár képet, de előre bocsánat aki nem Kellan és Chad fan, de szerintem imádni valók.

És, hogy egy picit a többieknek is kedvezzek, íme pár kép még pluszba :)





Remélem tetszik. Legyetek jók. Puszi.

Nightfall: 16. fejezet - A jövőben is vannak rejtélyek

Sziasztok!
Nos elég hülye címet adtam, ez tény. Megpróbáltam egy másféle szemszöget írni... A véleményeket várom. Remélem azért tetszik majd.
xoxo


(Alice szemszöge)

Örültem a képességemnek, hisz' ennek segítségével találtam Jasperre és a családomra. Jó, hogy számomra nincsenek meglepetések. Bár ennek a tudásnak is vannak hézagjai... sajnos...

Mielőtt még Esme és Carlisle mondták volna, hogy egy új család költözött a városba, én már tudtam. Senki nem tudott róla, rajtam kívül. Pedig Edward is tudni szokta azt, amit én. De a hosszú, együtt töltött idő alatt megtanultam kijátszani az ő képességét, ahogy ő az enyémet.

A tudásom hézagjai ott is megmutatkoztak, hogy nem tudtam semmit Ramónáról. Akkor kezdtem el utána kutatni, amikor Edward nyaggatni kezdett. Nem láttam vele kapcsolatban semmi fontosat. De lehet, hogy csak azért, mert nem is nagyon érdekelt a téma.

De az első nap... nem tudtam Edwardnak szólni, hogy készüljön fel rá, hogy megismeri az új lányt. Az ebédlőnél nem is volt semmi baj. Éreztem ugyan, hogy a lánynak nagyon csábító illata van, de nem láttam, hogy bármi történne. Edward nagyon megnézte őt, egész csinos lány, attól függetlenül, hogy ember. Persze az én jó bátyám tagadta és arra fogta, hogy azért nézi annyira, mert nem lát a fejébe.

Jasper elkísért az órámra, mint mindig. Annyira aranyos volt ilyenkor. Persze, már amennyire egy vámpír aranyos lehet. Tudtam, hogy csak miattam csinálja ezt a cécót... vagyis, részben. Nekem ő volt a minden és ez fordítva is így volt, ezt nem egyszer mondta. Ritkán láttam mosolyogni, és olyankor a testem minden porcikája bizsergett és örült.

Sokszor azon gondolkodtam, hogy az emberekre milyen hatásal lehetünk egy egy ilyen pillanatban, ha Jaz ilyen hatással van rám. A válasz elképesztő lehetett.

Épp el akartunk válni, amikor látomásom volt. Egy nagyon szörnyű látomásom. Jaz már meg sem lepődött, tudta miről van szó. D most olyan zaklatott lehetett az arcom, hogy Jaz nyugtalan lett tőle.

-Mit láttál kicsim? - fogta meg a két vállam és a szemembe nézett - Valami baj van?

-Még nem tudom, hogy az lesz-e...

-Nem tudod? Miért? Kiről van szó? - faggatott még mindig nyugtalanul.

-Az új lányról, Ramóna Frillről és Edwardról... - Jasper nem kérdezett, csak várta, hogy folytassam - Edward... Edward meg akarja... meg akarja ölni a lányt. - Jaz szeme elkerekedett, a vonásai pedig megfeszültek - Vagyis... megfordult a fejében... hogy megöli.

-Még ha Emmettről vagy rólam beszélnél, komolyan... nem csodálkoznék. De Edward... aki a legjobban a vérontás ellen van... - bosszankodott -Nekem meg pont ilyenkor kell az épület legtávolibb pontjában órán lennem... hogy még véletlenül se tudjam lenyugtatni...

-Nyugi Jaz... - bújtam hozzá - Nem lesz semmi... remélem.

Egész órán azt fürkésztem, változik-e valami. Mondhatom, nagyon megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy Ed letesz erről a tervéről. Aztán nem láttam semmit a lénnyal kapcsolatban. Ez megnyugtató is volt, meg nem is.

Tudtam, hogy a bátyám nem fog semmit csinálni, mégis éreztem, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Pedig ő csak egy ember, nem kéne, hogy nagy ügynek tekintsem... és mégis. Másnap is látomásom volt... Rájöttem, hogy mi volt olyan furcsa... a lány jövője összefonódik a miénkkel. Hozzánk fog tartozni.

Ezt persze nem mondhattam el senkinek. Még Jaspernek sem, ez volt a legnehezebb az egészben. De mivel létezésem örök titoktartás, hát megpróbáltam Jaz előtt is titkolózni. Mondván, hogy a jövő történéseibe nem jó belepiszkálni.

Miután beszéltem én is Ramónával, úgy véltem nagyon rendes lány. Nem bántam volna, ha a húgom lenne. A probléma csak az volt, hogy ebben nem csak az én véleményem számított. Márpedig Edward biztos nem menne bele, Rosalie egyenesen gyűlöli őt, bár nem tudom miért... Na és Carlisle. Ez volt e legkeményebb dió... apám nem vette volna el az életét egy olyan embernek, akinek még esélye van az életre.

Amikor már nem tudtam magamban tartani, elmondtam Jaspernek. Ahogy sejtettem, Edward teljesen kiakadt. Egyrészt, hogy nem neki mondtam el először, másrészt, hogy szerintem ez nem nagy ügy... erre még jobban elborult az agya. Hiába próbáltam meggyőzni őt... mindhiába. Na és persze Rosalie is Edward mellé állt... Mert, hogy milyen rossz vámpírnak lenni... bla-bla-bla. Persze ő utálta ezt az életet...

Én viszont szerettem vámpír lenni. Mondjuk nekem nincs összehasonlítási alapom, mint Rosalienak. Kicsit bántott azért, hogy én semmire nem emlékszem az emberi életemből, s rajtam kívül mindenki más viszont emlékszik. Számomra ez volt a legrosszabb.

Némiképp jobb volt, amikor a lányokkal voltam hétvégén. Kicsit embernek éreztem magam. Edward szerint átvettem tőlük a hisztizés jó szokását. Szerintem ez nem volt igaz. Azon a hétvégén sok dolgot láttam. Jókat és kevésbé jókat egyaránt. Bár egyik sem volt tiszta, vagyis változhat még.

De az igazán jó dolgok nálunk történtek. Jó volt ennyi örömöt és boldogságot látni. Az emberség könnyedsége. Pláne Gaia és Kev... olyan aranyosak voltak. Aminek viszont a legjobban örültem, az a bátyám és Ram közötti szorosabb kapcsolat kialakulása volt. Amióta ismertem őt, mindig egyedül volt. De már nem. Most már itt van neki Rami. És akármennyire hadakozik a tények ellen Edward, bizony vámpír lesz a lányból.

Azon az éjszakán, szinte mindenkinek fordulóponthoz érkezett az élete. De akinek akkor nem, hát utána fog. Mindenkinek voltak örömei. Gaia és Kevin a viszontlátás örömét élvezték... Zoey és Jamie egymásra találtak... Mattie és Oli között valami elkezdődött, valami nagyon mély. Alex és az indián Zac... igen, ők is nagyon boldogok lesznek. Na és a bátyám... A meglepetés viszont mindig engem ér, az én szöszi szerelmemmel. Soha nem tudom, mikor mire készül... A jó dolgokat nem látom... Ezen az éjjelen sem láttam, hogy mire készül... pedig fergeteges esténk volt....

Edward be akarta mutatni Ramit a családnak. De Ram nagyon ellenkezett, olyan makacs... néha saját magamra emlékeztet. Mondtam Edwardnak, ha annyira akarja, hát állítsa Ramit kész tények elé. Azzal úgy sem tud mit kezdeni. nem találhat kifogásokat. Már csak magamból kiindulva... én sem szeretem amikor ott vannak a kész tények. Nem bújhatok ki előlök, mert úgy is bekövetkeznek...

Igazából nem is értettem, miért ellenkezett. Ez csak amolyan formaság. Mi például Jasperrel már soha nem tehetjük ezt meg. És szerintem nem akkora nagy dolog megismeri valaki szüleit. Végül Edward hallgatott rám. Végre. Mindig ez van. Az utolsó pillanatban látja be, hogy igazam van, és hallgatni kell a tanácsaimra.

Szerintem ez a bemutatós dolog egész jól sült el. Bár kicsit féltem. amikor láttam, hogy Jaz el fogja mondani Raminak, hogy szinte megszólalásig olyan, mint a húga volt. Szerencsére egész jól reagált. De azért elég zaklatott volt.

-Rami, nem vagy éhes? - álltam elő valami kifogással, hogy kiszakítsam ebből a helyzetből - Gyere, csinálom neked valamit. - azzal kihúztam a konyhába.

Nem tudtam, mit enne, így összeütöttem neki két melegszendvicset. Főtt étellel nem tudtam neki szolgálni... Esme épp boltban volt, hogy bevásároljon az ebédhez. De láthatóan nem itt járt. Alig evett pár falatot. csak ült és nézett a semmibe. Gőzöm sem volt, mi van. de úgy gondoltam, köze lehet Jasperhez.

-Nem mutatóba csináltam. - dorgáltam - De mi baj van? Olyan zaklatottnak tűnsz. Min agyalsz annyira, hogy még enni sincs időd?

-Semmin... vagyis, csak ez, amit Jaz mondott. Olyan furcsa, annyira... nem is tudom... - sejtettem. Én mondtam neki, hogy talán nem ez a megfelelő alkalom. De soha, senki nem hallgat rám.

-Furcsa, az biztos, de Jaz nagyon szerette a húgát. De amikor Jasper érdeklődni kezdett a katonaság iránt, ami nagyon korán bekövetkezett, mondjuk úgy, megszakadt a kapcsolatuk. - a tekintetét kerestem és folytattam - Erre több mint száz év után jössz te... és szinte megszólalásig hasonlítasz rá... Ez neki sem egyszerű.

-Jasper, mint a bátyám... nem is hangzik olyan rosszul. - mondta mosolyogva.

Én is elmosolyodtam. Jaspernél jobb bátyot nem is talált volna. A képességének köszönhetően nem lehet vele veszekedni. Meg Jaz amúgy sem az a fajta. Örültem, hogy így elfogad és szeret minket. Na és persze, hogy ez, Rosalie kivételével, fordítva is így van.

Én személy szerint nagyon örültem, hogy a bátyám barátnője. Szerintem ő is bír engem, nam meg a barátnői is megkedveltek és én is őket. Rami hozott egy kis kalandot, egy kis emberiséget, egy kis színt az életünkbe. Edwarddal pedig nagyon jól elvoltak.

Ezért is lepődtem meg, amikor azt láttam, hogy Rami sír. Azt tudtam, hogy elmegy La Pushba, de ennyi. A következő kép az volt, hogy sír. Nem láttam, mi volt lent, a rezervátumban. Bosszantó volt és nem tudtam, miért. Most megtapasztalhattam, Ed mit élhet át, hogy nem látja Rami gondolatait. Mintha megvakultam volna. Teljesen kétségbeestem.

Na de ez a sírás... Nem tudtam, hogy most az idióta bátyám bántotta meg, vagy La Pushban volt valami. esetleg valami teljesen másról van-e szó- Jaz észre is vette, hogy valami nincs rendben.

-Mi a baj kicsim? - ült mellém az ágyra Jaz.

-Ah, semmi. Csak a szokásos, a látomásom miatt vagyok nyugtalan. - amint ezt kimondtam Jaz már küldte is a nyugalom adagomat és megcsókolt.

-Mit láttál, hogy ennyire nyugtalan vagy? - kérdezte olyan aranyos pofival, hogy jéghideg testem olvadásnak indult.

-Ramit láttam sírni.

-Na mit művelt Ed a húgommal? - hogy miért gondol egyből erre?

-Nem tudom, hogy ő volt-e az egyáltalán. Miután elment a rezervátumba nem láttam semmit. Aztán ez volt az első kép... hogy sír. De nem csak úgy, hogy elmorzsol pár könnycseppet... Hanem zokog, de ijesztően. - Jasper nem szólt közbe, csak megölelt.

-És el tudom érni valamivel, hogy egy kicsit rám koncentrálj és felvidulj? - kérdezte elbűvölő kisfiús arccal. Imádtam, ha mosolyog... és az a csibészes nézés. Tudtam, hogy mit akar és nem tudtam ellenállni neki ilyenkor.

-Hát... nem kizárt. De az ilyen jó dolgokat miért nem látom előre? - kérdeztem két csók között.

-Talán mert nem határozom el... - mondta és megszabadította pólómtól - Na és olyan... annyira csábító vagy... - mormolta a fülembe.

Emberi fül számára nem hallható, de szívünk dobog. Amikor Jaz ilyen... három tempóval gyorsabban ver. Olyan hatással van rám, hogy az már fáj. A pillanat töredék része alatt megszabadítottuk egymást ruháinktól... és már semmi nem állt közénk... semmi...

Nightfall: 15. fejezet - Emlékezés

Sziasztok! Itt az új fejezet. Cseppet hosszúra sikeredett. De higgyétek el, megéri végigolvasni. A kommenteket lágyszi ne a chatbe. Köszi. Jó olvasást



Miután túlestem a Cullen család megismerésén, tudtam, hogy nem halogathatom sokéig Edward bemutatását. De minden fűszálba belekapaszkodtam, hogy kifogásokat keressek. Magam sem tudom, mitől félek. Talán attól, hogy apám piszkálódni fog és megjegyzéseket tesz majd, hogy Edward túl öreg, ez még túl korai és hasonlók.

De Edward nem hagyott, napi szinten kérdezgette, hogy mikor ismerheti meg a családom. Közben Leslie közölte, hogy nem megyünk Magyarországra, hanem nagyi jön hozzánk. Örültem is, meg nem is. Örültem, mert láthatom a kedvenc mamámat... na de így neki is be kell mutatnom az én vámpírom, ő pedig biztos ki fogja találni, hogy ő nem az, aminek beállítja magát. Rá fog jönni arra, amit senki nem tudhat.

Ennek az információnak a tudatában, mint egy félőrült, próbáltam arra koncentrálni, hogyan játszhatnám ki a mamámat. Két lehetőségem volt, bemutatom Edwardot, még mielőtt a nagyi megjönne, vagy addig halogatom, amíg el nem megy. A két lehetőség elvből megbukott. Mert ha az elsőt választom, akkor nyugodt szívvel lehet nálunk Edward és a szüleim biztos elvárnák, hogy bemutassam őt a nagyinak. Ha viszont az utóbbin spekulálnék, Edward az őrületbe kergetne és megtalálná a kiskaput, hogy bemutassam.

-Nyugi, nem lesz semmi probléma. Ne pörgesd fel feleslegesen magad. - mondta Jazz amikor nem volt ott Edward a közelünkben. Mondhatom, elég ritka volt az olyan, amikor Edward magamra hagyott a csajokkal és fogadott bátyámmal az asztalnál.

-Oh igen...? Talán meggondolja magát és felhagy ezzel a bemutatás mizériájával? - kérdeztem kicsit morcosabban a kelleténél. Erre Jazz csak megsimogatta a hátam.

-Nem, nem fog... - erősítette meg a gyanúmat Alice. - Sőt, még a hétvégén bemutatod. A nagymamád pedig szenteste előtt érkezik egy héttel. Vagyis jövőhéten. - adta a tudatomra. Ez csodás... A héten bemutatás, jövőhéten nagyi, utána karácsony... Közben leült az asztalhoz Mattie és Alex.

-Na, mi a baj? Miért vagy úgy elszontyolodva? - kérdezte egyből Mattie.

-Nem fűlik hozzá a foga, hogy bemutassa Edwardot. - válaszolt helyettem Alice.

-Csak stresszel. - helyesbített Jasper. Ő jobban tudta mint Alice és furcsán nézett szerelmére.

-Ajaj, hát az nem jó. - állapította meg Alexis. - Minden rendben lesz nyugi...

-Én is ezt próbálom megértetni vele. - nézett rám átható pillantással Jasper és nyugalomhullám söpört végig rajtam. Ezt annyira nem szerettem. De nem tudtam mit tenni ellene.


Edwarddal elköszöntünk egymástól óra után. Mostanában a saját kocsimmal jártam. Alig tértem rá a főútra, éreztem, hogy rezeg a zsebem. Nem tudtam elképzelni ki lehet az. Nem nagyon szoktam SMS-t kapni. Megnéztem a feladót, Jake volt az.

Nagyon meglepődtem. Jakkel már rég nem találkoztam. Pontosabban akkor láttam utoljára, amikor nálunk volt és elmondta, hogy Edward mi is valójában. Azóta ő sem keresett és én sem kerestem őt. Ezért csodálkoztam, hogy SMS-t írt. Gyorsan megnyitottam az üzenetet, felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon mit írt.

Szia! Rég láttalak... Phil meghívta a szüleidet vacsorára, eljöhetnél te is. Puszi
Jake

Úgy döntöttem elmegyek. Utoljára ovis koromban jártam La Push-ban. Mivel Jamie szörfös kiruccanása nem jött össze. Meg amúgy is, tényleg rég láttam Jacobot, az anyukáját meg még régebben. Már nem is emlékeztem, hogy is néz ki pontosan.

Emlékezetemben élt egy aranyos kis világosbarna, egyszintes ház. Próbáltam előkotorni valami emléket Sousanról, Jake anyukájáról, de nem ment. Halványan emlékeztem egy csinos, alacsony nőre, aki mindig csokis sütivel és muffinnal tömött. Igen, határozottan kezdtem rá emlékezni. Közben hazaértem. Na igen, én sem a megfontolt és lassú vezetésről vagyok híres. Ebben határozottan anyámra ütöttem. Apám csak annyit szokott mondani, hogy elmehetnék forma 1-es pilótának, vagy illegális versenyekre kellene járnom.

-Szia kicsim, mi újság? - fogadott anyám a nappaliban.

-Helló anyu, nem sok, csak a szokásos tudod. - mondtam hanyagul ls leraktam a táskámat a kanapéra. - Csak kiraboltam egy tucat bankot, felgyújtottam egy várost, megöltem pár embert aki nem fizetett időben, meg ilyenek. - viccelődtem, miközben megszabadultam a kabátomtól.

-Hogy énnekem milyen bolond lányom van... - csóválta a fejét mosolyogva anyám. Utoljára Kanadában voltunk ennyire felszabadulva.

-Vigyázz a szádra... - mondtam vigyorogva. - Na, megyek, keresek valami alkalomhoz illő ruhát estére. - és azzal megindultam a lépcső felé.

-Miért, hova készülsz? - nézett rém nagyra nyílt szemekkel Trix.

-Hát veletek, La Pushba. Jake küldött SMS-t, hogy örülne, ha elmennék.

-Ez nagyszerű. - lelkendezett.

Felmentem a szobámba, majd egyenesen be a gardróbba. Nem sokat agyaltam, hogy mit vegyek fel. Találomra előhúztam egy pólót, a kedvenc farmerem és egy pulcsit. Két copfba fontam a hajam és kész. Visszatérve a szobámba, levetődtem az én kis babzsákfotelkámba.

Bekapcsoltam a tévét, de hogy minek... Majd a laptopom is. A leckeírást a hátam közepére se kívántam. Egyszerűen elegem volt. Sztrájkoltam. Az idő a net előtt rohant. Alig néztem meg pá dolgot, de már majdnem annyi volt az idő, hogy indulni kellett.

Böngészés közben egyszerre valami hideget éreztem a nyakamon. Egyből tudtam, hogy ki az. Az illata elárulta. Akármilyen meglepő, de nekik is különböző az illtuk, akár az emberek vérének. Az övét ezer közül is megismertem volna.

Edward hideg ajka a kulcscsontomra csúszott, onnan a fülem tövéhez, majd végül az ajkaimon megállapodott. A csókot nem szakította meg, de éreztem, amint a térdem alá nyúl és az ölébe ültet. Ujjaimmal a hajába túrtam. Ő pedig elmosolyodott.

Nem értettem, mi olyan mókás, de nem is érdekelt, csak az, hogy érezzem őt. Egyszer csak óvatosan eltolt magától. Ez volt az amit ki nem állhattam. De ha szóvá tettem, az volt a válasz, hogy nem veszítheti el a fejét velem, az én érdekemben és, hogy bízzak benne. Bíztam én, teljes mértékben.

-Szia édes. - mondta és adott egy apró csókot.

-Szia... - leheltem és a mellének dőltem.

-Hová készülsz? Gondolom nem kedvtelésből öltöztél át...-mondta és az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen.

-Muszáj neked mindenről tudni?

-Csak ha rólad van szó. Elhiheted kicsim, ha valaki másról lenne szó, egyáltalán nem érdekelne. - ez a becézgetés, olyan furcsa volt. - Szóval, hová készülsz?

-Anyáékat meghívta Phil vacsorára, Jake pedig megkért, hogy menjek én is. - mondtam el végül az igazat.

-Aha... és mi van akkor, ha nem engedlek? - észrevettem, hogy egy huncut mosoly suhant át az arcán.
-Szerintem Leslie csodálkozna, hogy a semmiből itt ülök egy Adonisz ölében és lemondom, a mellesleg háromnegyed óra múlva esedékes programunkat.

-Hmm... Adonisz, ez hízelgő. És meg tudlak győzni valamivel, hogy maradj? - időt sem adott válaszolni. Ajka apró csókokkal halmozott el. Legszívesebben hagytam volna, de nagy levegőt vettem és tiltakozni kezdtem.

-Edward Cullen! Elhiheted, máskor nem ellenkeznék, de ezt most hagyd abba! - próbáltam a határozott énemet elővenni. - Nekem mennem kell.

-Hű, de határozott valaki. Tudod, milyen szexi vagy, amikor ilyen határozott vagy? - ajka a nyakamon volt és úgy folytatta - De tényleg menned kell, anyukád mindjárt jön megsürgetni téged. - mélyet szippantott a bőröm illatából.

-Akkor pedig neked menned kell. - mondtam és felálltam. Edward elém állt és a derekamnál fogva közelebb húzott magához.

-Vigyázz magadra!

-Igyekszem... este itt folytatjuk. - megcsókoltam.

-Itt várlak. - amint kimondta már el is tűnt.

Anya tényleg jött megsürgetni, én pedig mentem vele. Az eső természetesen szakadt. Apám Fordjával mentünk. Gyorsan odaértünk, de ha Trix vagy én vezettem volna, sokkal korábban megérkeztünk volna.

Az apró, barna ház láttán előjöttek az emlékek. Emlékeztem, amint négy-öt évesen itt játszottunk Jacobbal és a többi rezervátumbeli gyerekkel. Jake unokatestvérével nagy barátnők voltunk. Mint a legtöbb ovis, mi is családosat játszottunk. Emma az összes babáját kihozta mindig. A férjem pedig vagy Jake volt, vagy Emma bátyja.

Jót mosolyogtam ezen. Mindössze lassan 12 éve volt, de most mégis több fényévnyi távolságnak tűnt. Emlékeimben ez a pár kép mégis olyan tisztán élt, mintha ma délelőtt történt volna és nem tizenkét éve.

Phil és Soue már a tornácon várt minket. Olyan meghitt volt ez a kép. Amint Soue Phil mellének dőlt és közben Phil átkarolta feleségét. Mint egy romantikus filmben. De tényleg, egyből úgy éreztem, hogy egy olyan tipikus, mindenki szeret mindenkit és tök csodás az élet, mert kék az ég és zöld a fű típusú filmbe csöppentem volna.

Soue kedvesen fogadott. Puszi, puszi és nagy ölelés. Az elmaradhatatlan "de megnőttél" sem hiányzott. Nem értettem ugyan, miért mondják ezt a felnőttek mindig... Majd, amint beléptünk, Jake fogadott széles mosollyal.

-Szia! Végre megjöttetek... - mondta és megölelt - Már hiányoztál... - suttogta.

-Szia Jake. Te is... - suttogtam én is. De vajon minek... a szüleink biztos valami egészen másra gondoltak.

-Mmm... Soue, mi ez az illat? - szimatolt Leslie - Csak nem egy egész malac fog várni a konyhában?

-Nem Lez... épp egy ökröt sütök neked. - viccelődött Soue is.

Miután ezt megvitatták, a konyha felé indultak. Jake engem is arra húzott. Az orrom ismerős illatot érzett. Ahogy Jake anyukája megkínált az óriási muffinjaival, újból ötévesnek éreztem magam. Csak anya már nem szólt rám, hogy előbb rendes ételt kellene ennem és nem ezzel jóllaknom.

Ezt úgy hat éve abbahagyta, mert rájött, hogy nem nagyon érdekel ez. Ha ízlik a főtt étel, úgy is fogok belőle enni, Ha meg nem, akkor ez van. Ilyen téren, meg máson is, nagyon makacs vagyok. Ami nem tetszik, vagy a neve nem szimpatikus, meg sem kóstolom. Anyám szerint, majd kinövöm, esetleg, ha férjem és gyerekem lesz, majd megváltozik az ízléésem. Ebben erősen kételkedtem.

-Na mi lesz Phil, elhívtál minket éhezni? Sürgesd meg az asszonyt! - mondta apám és meghúzta a sörét.

Igaz, még bőven nem vagyok nagykorú és Jacob sem, de mindkettőnk előtt ott volt egy-egy üveg sör. Én inkább csak azért fogadtam el, mert nem akartam vezetni. Ha pedig nem iszok, anyám biztos átpasszolta volna a sofőr szerepét.

-Nyugi Lez... itt vagyok. Hozom már a kaját. - jött elő Soue a pult mögül egy nagy fatállal, ami teli volt húsokkal.

-Soue, ez nagyon jól néz ki. - ismerte el anyám. valóban ízletesnek tűnt.

-Hát akkor jó étvágyat! - ült le Soue és nekiláttunk. Én a szokásos módon, feltűrtem a pulcsim ujját, mint mindig. De Jake megfogta a kezem... mint múltkor én Edwardét.

-Ez micsoda? - vizsgálta Jake a karkötőmet.

-Egy karkötő. Miért Jake, minek látszik? - próbáltam terelni a témát.

-Azt észrevettem... A címerre értettem. - amint ezt Jake kimondta, Phil rám nézett átható pillantással. Nincs mese... el kell mondanom.

-A Cullen család címere... - múndtam úgy, hogy a szüleim ne hallják - Edward Cullentől van... - sütöttem le a szemem.

-Aha... így más. - mondta és eltűnt az arcáról a mosoly. Phil pedig úgy nézett rám, mint aki élőhalottat lát. Különösen, amikor a Cullen nevet kimondtam.

Hirtelen eszembe jutott, amit Jake mondott a törzséről. Hogy az egyetlen ellenfele a farkasoknak a vámpírok.

"...-Na és vannak a farkasoknak ellenségei?
-Ami azt illeti, a törzsi legenda szerint csak egy. Mégpedig azok, amik Cullenék..."

Jake nem hitt ebben, de láthatóan az apja igen. Nagyon is. Kezdtem abban is hinni, hogy a quileuteok tényleg farkasok. Ez megmagyarázta volna Phil viselkedését, és ami azt illeti Edwardét is, amikor nem akart elengedni. A Cullen névre még Soue is felém nézett döbbent arccal. Bár ő gyorsan rendezte vonásait és tovább beszélt a szüleimmel.

A vacsora derült hangulatban folytatódott. Úgy véltem, többet kellene összejárnunk. A szüleim, az előző hasonló vacsora előtt, utoljára Kanadában voltak ilyen felszabadultak. Amikor Lucas szüleivel jártak össze...

"Ramóna! Ezt most hagyd abba!" - parancsoltam magamra. Lucas emlékére gombóc nőtt a torkomban. Nem akartam erre emlékezni. "Nem, nem, nem! Lucan meghalt. Lucas... meghalt, érted?" - veszekedtem magammal. De leküzdöttem és több emlék nem jött a felszínre. A sírhatnékom is leküzdöttem.

Az idő már későre járt és holnap nekem és Jacobnak is iskola. Na meg nem lett volna jó dolog holnap másnaposan suliba menni. Pedig az a bor... így megsürgettem apámékat. Persze még egy fél órát álltunk kabátban az ajtónál. Búcsúzóul Soue csak intett és mélyen a szemembe nézett, Phil már nem engedett el ennyivel.

-Vigyázz magadra! Remélem nem lesz semmi bajod! - Értsd: nem kéne Cullenékkel barátkoznod mert nagy bajok lehetnek belőle. A te érdekedben.

-Oké Phil, igyekszem.

Hazafelé a szokott helyemen, az anyósülés mögött öltem és bámultam a semmibe. Épp az egyik kedvenc számom hallgattam (The Fray-Over My Head), és alig vártam, hogy hazaérjünk. Azt hittem, rosszul látok, amikor észrevettem, hogy Forksot hó borítja.

Úgy látszik, a múlt fellázadt ellenem és nem hagy felejteni. Eszembe jutottak a torontói telek. Igazán soha nem szerettem, de néha jól elvoltunk a hószünetekben. De én nem akartam erre emlékezni. Mégsem tudtam mit tenni, az emlékek rám zúdultak, amiket eddig agyam egy elrejtett, nagyon sötét zugába temettem.

"-Kim, te mit keresel itt? - álltam értetlenül az ajtóban.

-Hószünet van csajszi! - mondta a legjobb barátnőm és kihúzott az ajtón . Na meg van egy meglepim!

Éreztem, hogy sántikál valamiben, ezért lekaptam a kabátom a fogasról. Jól sejtettem. A nagy hóbarikád mögött, ha jól érzékeltem már a járdán, Nick, Kenny, Beka és... és Lucas volt. Nem tartott sokáig a száraz ruha. Istenesen megfürdettek.

-Lucas, Lucas ha be mersz dobni a hóba... - fenyegettem.

-Igen szívem, akkor mit teszel? - közeledett felém angyali mosollyal és már a karjaiban is voltam - Hoppá! Hát nem nagyon tudsz mit tenni... a kezemben vagy.

-Luke, Luke ne!

-Hogy mondtad? havat? Oh, hát ezen könnyen megoldhatjuk. - mondta mosolyogva. Azzal bedőltünk a hóba.

-Lucas Ashton Williams! Utállak, ugye tudsz róla? - nem válaszolt, csak megcsókolt. Egyszerűen nem tudtam haragudni erre a szőke istenféleségre.

-Az utálat egy szenvedélye érzés. - válaszolta a hosszú csók után. Amit persze barátaink füttyögéssel kommentáltak.

-Szerintem menjetek szobára! - szólt be Kenny. Meg sem lepődtem rajta.

-Fordulj fel Kennyike. Ha valami nem tetszik, akkor csukd be a szemed szivi. - válaszoltam egyszerűen. Luke csak nevetett.

Amikor megkérdeztem tőle, miért van velem, azt válaszolta, mert szeret. De amikor azt kérdeztem, mit szeret bennem és miért szeretett belém csak nevetett. Azt felelte, a természetem fogta meg.

Amikor megismertem, ki nem állhattam. Meg amúgy sem volt az esetem. Egy párszor beszólogattam neki. Igaz egy évfolyammal felettem járt, na de én kinek nem szóltam be? Hetedikben nagyon nagyszájú voltam. Lucas pedig ebbe szeretett bele.

Még hetedikes voltam, amikor elhívott a félévi bálra a suliban. Úgy terveztem körberöhögöm és elhajtom, de nem jött össze. Hát igent mondtam és azzal az igennel együtt a kapcsolatra is igent mondtam. Azóta együtt voltunk. Amikor nevetett azon, hogy beszólok valakinek, mindig ez jutott eszembe. Csak hevertünk ott a hóban Lucasszal. Fejem a mellkasán volt és néztük egymást. Ebből az idillből Beka zökkentett ki.

-Elmegyünk forrócsokizni. Jöttök ti is, vagy itt készültök megfagyni? - kérdezte kedvesen. Lucas talpra is szökkent és felsegített a hóból.

-Természetesen megyünk. - válaszolta Luke..."

Sok más jutott még eszembe egy pillanat töredék része alatt. Könny szökött a szemembe és arra eszméltem, hogy a kocsi megállt és már egy másik dal szól. És az énekes azt énekli: "I don't want to go, But if I died young, Fill my empty room with the sun" Kivágódtam a kocsiból, a fülhallgatót kitéptem a fülemből és berohantam a házba.

Éreztem, hogy nem szabadott volna hagynom, hogy az emlékeim kitörjenek a börtönükből. Amíg felértem a házig, végig ez a három szó csengett a fülemben, Lucas hangján: "i died young" Szemeimet könny áztatta, és csak remélni mertem, hogy Edward nincs a szobámban. De sajnos ott volt.

Láttam, hogy megrémült. Megszólalni nem tudtam, ő pedig szorosan magához ölelt. Én pedig csak zokogtam. Amikor csillapodott a sírásom megszólalt.

-Mi a baj? Jacob megbántott? - nézett rám kétségbeesetten - Mondd már, légyszíves... teljesen megrémítesz.

-Semmi - szipogtam . Nem, Jacob nem bántott meg. Ez az én hibám. valami olyat engedtem a felszínre törni, amit nem lett volna szabad. - megtöröltem az arcom, ő pedig letörölte az épp kigördülő könnycseppet.

-A semmi miatt nem sír órákig az ember. - Órákig? Nekem pár percnek tűnt. Szegény Edward... - Szóval, mi baj? Mi az ami a felszínre tört?

-A múlt. Az a rohadt múlt. Ez a hülye hó... utálom, gyűlölöm. Érted, gyűlölöm... - mondtam könnyes szemekkel.

-Hé, hé, nyugi. Nincs semmi baj. Ha nem akarsz, nem beszélünk róla. - nyugodt bele - De kérlek ne sírj. te nem si tudod, milyen rossz téged így látni.

-Oké... - mély levegőt vettem, kifújtam az orrom, majd az órára pillantottam. - Basszus, mindjárt holnap van...

-A leckédet Alice megírta. Az miatt nem kell aggódnod. De most menj, zuhanyozz le. Itt várlak. - mondta és adott egy apró csókot.

Szót fogadtam. Jót tett a zuhany, lenyugtatott. A szemeim rémesen néztek ki. Tiszta véresek voltak a sírástól.

Edward tényleg ott várt a szobámban, ahol hagytam. Megnyugtatóan hatott rám, nem csak most, mindig ha valami nyomasztott. Szorosan hozzábújtam. nem érdekelt, hogy jéghideg, most ez számított a legkevésbé.

Gondolom érzékelte, hogy egykönnyen nem fogok elaludni, ezért valamit dúdolni kezdett. Hangja ott dorombolt a fülemben. Ehhez fogható hang nincs még egy. De legalább segített. Elaludtam.

Hogy a múlt még jobban bosszantson, nem az öntudatlan, álomtalan álomba zuhantam. Lucasról álmodtam és szerintem még álmomban is sírtam. Már fél éve nem álmodtam róla és ez most olyan mély sebeket tépett fel, hogy úgy éreztem, belehalok.

Nightfall: 14. fejezet - Hasonlóság

Sziasztok! Tudom, ez nem megszokott, de mostantól ezt elkezdem. ^^
Meghoztam az új fejezetet. A cím elég rejtélyes, ebből bármi lehet...
Remélem tetszeni fog. Kommnteket várom, szóval ne sajnáljatok írni. Jó olvasást!
xoxo

14. Hasonlóság

A napok rohamosan teltek. A hétvégéken mindig volt valami közös programunk a csajokkal. Vagy egy mozi, vagy egy egyszerű pizzázás, de valami biztos. Igaz, még mindig csak november volt, de nekem úgy tűnt, mintha már egy év is eltelt volna. A karácsony pedig itt lógott a fejem fölött, arra várva, hogy mikor sújthat le rám.

Nem igazán szerettem az ünnepeket, de azért egész jóba voltam velük. De apám idén felvetette az ötletet, hogy látogassuk meg mamámékat, Magyarországon. Nem nagyon volt kedvem és a nagyszüleimen és egyéb rokonomon kívül nem fűzött oda engem semmi. Így előálltam azzal az ötlettel, hogy jöjjenek mamáék ide.

Anyát persze megnyertem az ötlettel, mert ők még nem voltak külföldön... na meg persze mama végre láthatná a házunkat és a környéket élőben. Nem pedig képekről. Én is jobban örültem volna ennek a megoldásnak, sőt azon agyaltam, ha Leslie nem megy bele ebbe, véletlenül beteg leszek. Nem akartam Edward nélkül tölteni az ünnepeket, apám pedig nem ment volna bele, hogy ő is velünk jöjjön. Hisz ez családi program, és ő nem családtag.

Edward a napokban azzal nyúzott, hogy be szeretne mutatni a szüleinek. Feleslegesnek tartottam, hiszen úgy is ismernek, láttak is már, sőt, azt is tudják, hogy együtt vagyunk. Na és persze nekem is be kell akkor mutatnom őt, mint a fiúm. Az utóbbi elrettentett, elképzeltem, ahogy apám végigméri őt és megállapítja magában, hogy nem hozzám való. Anyám valószínűleg nem viselkedne hülyén, a maga, immáron harmichat évével, nagyon fiatalos és rendes anyuka.

De nekem akkor is, minden porcikám ellenkezett, hogy hazavigyem Edwardot bemutatni. Persze ő nem adta fel azt a tervét, hogy bemutat a családjának. És ahogy ismertem, ezt véghez is fogja vinni. na meg Alice is biztosított róla, hogy így lesz.

-Szombaton bemutatlak a szüleimnek.-közölte útban az ebédlő felé, majd folytatta.-Pénteken akartam, de Alice mondta, hogy lenyakaz, ha meghiúsítom a csajos napot.

-De... mondtam már, hogy ez felesleges.-ellenkeztem, de tudtam, legbelül éreztem, hogy lesz rá valami jó indoka, hogy miért is kell bemutatnia.

-Tudom, ismernek. Ezt már elmondtad. De nem úgy, mint a barátnőm.-mondta azzal az imádott mosollyal és a szemembe nézett.

-Jó, akkor holnapután már úgy fognak ismerni. Hát ez valami csodálatos.

-Ne legyél már ilyen...-mondta és megszorította a kezem.

Otthon közöltem a szüleimmel, hogy szombaton hivatalos vagyok Cullenékhez, szóval nem leszek itthon. Csak apám lepődött meg rajta, mint ahogy arra számítottam is. Trix úgy vete, mintha azt mondtam volna, hogy elszaladok a boltba tejért. Ez meg engem lepett meg. Azt hittem meg fogja kérdezni, hogy mi okból hívtak meg. De semmi.

Azt is meg kellett volna mondanom, hogy majd be szeretném mutatni Edwardot, mint a fiúm. De úgy éreztem, ez még ráér. Nagyon ráér. Valamiért olyan furcsa érzés volt bennem, amikor arra gondoltam, hogy bemutatom Edwardot. Pedig hát örülnöm kéne és boldogan, fülig érő szájjal mondani a szüleimnek, hogy íme, ő az én választottam.

Edward már várta a szombatot, én annál kevésbé. De azért megpróbáltam nem elrontani a jókedvét. Talán még jól is elsülhet... Ezzel nyugtatgattam magam. Nem tudom, ezen a téren miért nem tudok optimista lenni... pedig az esetek nagy többségében az vagyok.

Szombat reggel korán kidobott az ágy. Edward nem volt sehol, pedig reméltem, hogy segít majd ruhát választani. Alice tegnap azt mondta, valami csinosat. Ezzel nem jutottam előrébb. A telefonom alatt ismét találtam egy levélkét. Ez legalább segített. Edward azt írta, szoknyát vegyek fel.

Ez leszűkítette a lehetséges ruhák listáját és legalább volt valami támpont. Összesen két szoknyám volt. Úgy véltem, a fekete inkább illik ide, mit a kék mini. Hogy valami lazaság is legyen benne és ne legyen az atipikus alkalmi, kerestem egy kék pulcsit. Nem akartam magassarkút venni, hisz csak egy egyszerű látogatás... ezért tornacipőt vettem hozzá.

Mivel úgy szaladgáltam a szobámban, mint a mérgezett egér, láttam az ezüst Volvot megállni a ház előtt. Na, ha eddig nem voltam ideges, ebben a pillanatban azonnal utolért a pánik. Nem attól féltem, hogy egy vámpírokkal teli házba megyek, hanem Rosalietól és attól, hogy nem tartanak majd elég jónak Edwardhoz. Igyekeztem ezt a gondolatot elűzni, hiszen ha így lenne, akkor nem lennénk együtt.

Gyorsan zsebre vágtam a telefonom, felkaptam a kabátom és lerohantam a lépcsőn. Nem sok kellett, hogy lebukfencezzek, de szerencsére megkapaszkodtam. Az ajtóból felkiáltottam, hogy elmentem és feltéptem az ajtót. Edward állt előttem csillogó szemekkel és felkapott. Élveztem a közelségét, olyan ritkán volt ilyen. Na jó, legutóbb az este... De az olyan távolinak tűnt.

Én vele akartam lenni mindig. Közzel.hellyel így is volt, de akkor is. Hirtelen letett a földre és hátrált egy lépést, majd a szemembe nézett.

-Gyönyörű vagy.-mondta halkan mosolyogva és megfogta a kezem.

-Kösz, de tudom, hogy csak elfogult vagy...-nem szólt semmit, csak kiniytotta nekem a kocsi ajtaját.

A kelleténél, szerintem sokkal gyorsabban odaértünk. Edwardon látszott, hogy izgatott. Nem hagyott a saját lábamon menni, hanem a karjaiba vett és felsietett velem a lépcsőn. Egészen be a nappaliba, ahol a családja, jobban mondva a szülei vártak.

-Sziasztok. Carlisle, Esme... ő Ramóna.

-Szia szívem. Örülök, hogy megismerhetlek. tegezz nyugodtan. - lépett oda hozzám Esme és megölelt.

-Oké, hello. Én is örülök.-mondtam mosolyogva, lángoló arccal.

-Szóval te vagy az az emberlány, akiért oda van az én fiam.-mondta mosolyogva Carlisle és kezet fogtunk. Majd Edward felé nézett.-Igazad volt, valóban csinos lány és jó illata van.

-De még mennyire...-válaszolt Edward és hideg ujjait összekulcsolta az enyémmel.

Edwarddal leültünk a nappaliba, Esme pedig hozott nekem teát. Carlisle gyorsan eltűnt, mert be kelllett mennie a kórházba. Azt hittem, Esmen és rajtunk kívül nincs senki a házban. De megjelent a lépcsőnél Emmett. Majd mögötte Rosalie is. Az én arcom pedig még sápadtabb lett mint az normális esetben szokott lenni.

-Na mi az öcsi, bárányt hozol az oroszlánok közé?.jött közelebb vigyorogva,.Szia kislány, jó, hogy itt vagy!-mondta és megölelt. Rosalie korántsem volt ilyen szívélyes.

-Szia. Jó a ruhád.-ahogy ezt mondta önkéntelenül is elnevettem magam. Emett pedig levetődött az egyik fotelbe.

-Kösz. - mondtam halkan és Edward közelebb vont magához. Észre sem vettem, hogy közben már Jasper is a nappaliban van.

-Szia Ramóna. - mondta és leült velem szembe.

-Hello Jasper.

Miközben beszélgettünk, mindenféle jelentéktelen dolgokról, Jasper az arcomat fürkészte. A beszélgetés jobbára abból állt, hogy Emmett piszkálta Edwardot, mi meg nevettünk. Na meg, hogy szerintem izgató-e egy vámpírral járni. Komolyan, Emmettnek valami nagy baja lehetett. Rosalie ezekre a beszólásokra szúrós pillantásokkal reagált.

Egy idő után nem bírtam tovább, hogy Jasper néz. Általában nem zavar, de most... most nagyon idegesített. Rászántam magam, hogy megkérdezzem miért néz annyira engem.

-Jasper, mi az, miért nézel annyira?

-Semmi. - jött a válasz - Csak most így közelebbről... annyira hasonlítasz valakire.

-Oh. Oké, és kire? - érdeklődtem.

-Tudod, volt egy húgom. Csupán három é volt köztünk és nagyon közel álltunk egymáshoz... egy ideig... És te... annyira hasonlítasz rá. Az arcod szinte minden vonása. Kísérteties.

-Huh, hát... lehet, hogy én vagyok a húgod reinkarnációja. - mondtam és megejtettem egy halvány mosolyt. Bár teljesen leblokkoltam.

-Ja, lehet. - válaszolta és ő is elmosolyodott.

-Ez az, akkor már most családtag vagy. - mondta fülig érő szájjal Emmett - Lassan felveheted a Cullen nevet is.

-Oh, hát ez megtisztelő, de ha nem baj, ezt még egy ideig kihagynám. - -mondtam én is nevetve. nem tudom, hogy a többiek is észrevették-e, hogy valami megváltozott, de én határozottan éreztem.

-Rami, nem vagy éhez? - állt fel mellőlem Alice - Gyere, csinálok neked valamit. - mondta és felhúzott Edward mellől.

Leültetett az asztalhoz és ő elkezdett tüsténkedni. Esme még nem csinált főtt kaját, így Alice összeütött nekem két melegszendvicset. Miután elém rakta, leült velem szembe és nézte ahogy eszem. Én pedig ezen a húg dolgon gondolkodtam, amit Jasper mondott.

Valóban hátborzongató volt. Hasonlítok egy lányra, aki már ki tudja hány éve meghalt. Ennél még azt is könnyebb volt elfogadnom, hogy Edward és a családja ízig-vérig vámpír. Mondjuk ezt fogadtam minden információ közül a legtermészetesebben. Mindenre számítottam, felkészültem Rosalie gyilkos pillantásaira és, hogy majd biztos tesz rám megjegyzéseket, de arra nem, hogy Jazz azt fogja mondani, hogy hasonlítok a húgára.

Nem tudom, meddig kattoghattam ezen, de a szendvics nem akart fogyni és Alice ennek hangot is adott.

-Nem mutatóba csináltam. - nézett rám morcosan. - De mi baj van? Olyan zaklatottnak tűnsz. Min agyalsz annyira, hogy még enni sincs időd?

-Semmin... vagyis, csak ez, amit Jazz mondott. Olyan furcsa, annyira... nem is tudom... - nem fejeztem be, inkább az evésre koncentráltam.

-Furcsa, az biztos, de Jazz nagyon szerette a húgát. De amikor Jasper érdeklődni kezdett a katonaság iránt, ami nagyon korán bekövetkezett, mondjuk úgy, megszakadt a kapcsolatuk. - mondta alig hallhatóan. Majd a szemembe nézett és folytatta. - Erre több mint száz év után jössz te... és szinte megszólalásig hasonlítasz rá... Ez neki sem egyszerű.

-Jasper, mint a bátyám... nem is hangzik olyan rosszul. - mondtam és elmosolyodtam. Mostanra már kezdtem megemészteni és a zombi üzemmódból az emberibe váltani.

-Akkor hívhat húginak? - kérdezte Alice és ő is mosolygott. Az a mosoly, olyan volt így, mint egy kis tündér.

-Persze, elvégre mindenki úgy hív, ahogy kedve tartja. - elhúztam a szám, mert tényleg így volt. Alice ezen elnevette magát. - Például Oli csak Kanadának hív...

Elnevetgéltünk ezen, amire a nappaliban is felfigyeltek. Idő közben megettem a szendvicseket. Ahhoz képest, hogy Alice nem szokott ilyen dolgokat csinálni, sőt egyikük sem, egész ügyesen és nagyon ízletesre csinálta.

Nem tudom miért, de úgy éreztem, Alice olyan emberi. A külsejétől eltekintve, a viselkedése és úgy maga a természete olyan volt mint egy normális lánynak. Bár valószínűleg, volt elég ideje ezt begyakorolni, de akkor is. Nekem úgy tűnt ő az egyik legemberibb.

Átfutott az agyamon, hogy Alice biológiailag hány éves. Az arcáról nem lehetett volna pontosan megmondani, de úgy tippeltem, annyi mint Edward. Na de Edward hány éves? Ezt sem tudtam. Pedig illett volna tudni. Azzal tisztában voltam, hogy tizenöt-tizenhatnak adja ki magát, de azt nem tudtam, hány éves valójában és ez nagyon zavart.

Merengésemből Emmett nevetése és Edward hideg ölelése rezzentett fel. Már kezdtem hozzászokni ehhez, hogy meleg ölelés és érintés helyett, hideget kapok Edwardtól. De a csókja, az illata és úgy egészben ő maga kárpótolt mindenért.

-Mi tartott ilyen sokáig hercegnőm? Már hiányoztál. - mondta Edward olyan hangon, hogy végigfutott testemen a hideg. Lehelete pedig a fülem és a nyakam csiklandozta. Jó érzés volt a közelsége... nagyon jó.