Nightfall 55. fejezet - Megbeszélés

Sziasztok emberkék!
Habár ti nem igazán írtok, ez nem szegi kedvem, hoztam az újabb fejezetet és ha minden igaz, napokon belül elkezdem írni a második részt. :)
Lívikémnek köszönöm a hsz-t (L), remélem azért kapok valakitől ehhez is. :)
Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

Love, Rami

- Ramika, mikor jönnek a barátaid? - kérdezte anyám, miközben leugráltam a lépcsőn. Alighogy befejezte a mondatot, már csöngettek is és azzal egyidejűleg elkezdett csörögni a telefonom is.

- Most! - nevettem el magam, és már nyitottam is az ajtót.

Mattie, a két Sykes, Lex és Zac, Zoey és Jamie álldogáltak az ajtó előtt vigyorogva. Sarkig tártam az ajtót és beinvitáltam a díszes társaságot. Mindenki köszönt anyukámnak, aztán az emeletre terelgettem őket. Amikor bementünk a szobámba, Kim akkor botorkált ki a fürdőből egy szál törülközőben, vizes haját dörzsölgetve egy másik törülközővel. A fiúk egyből elkezdtek röhögni, de kim csak besétált a gardróbba egyszerűen figyelembe se véve minket.

- Bírom a csajt! - mondta vigyorogva Oli, mire szúrós pillantásokat kapott. - Most mi van? - kérdezte nagy szemekkel.

- Nagy fejed! - mondta neki Zoey.

- Nem csak a fejem nagy - válaszolta kacsintva és beállt Mattie mögé vigyorogva, majd elkezdte a csípőjét mozgatni. Nagy önuralom kellett, hogy ne kezdjek hangosan röhögni.

- Oliver! - szólt rá Mattie.

- Oké, csak ne az én szobámban, és ne előttem! - mondtam visszanyerve a nyugalmam egy kicsit, s végszóra megérkezett Kim is a gardróbból.

Amíg ők kényelembe helyezték magukat, én beüzemeltem a laptopot és a mikrofont. Kim hozott inni, mert már szinte mindenkinek porzott a torka, aztán alig pár perc múlva befutottak a Cullenek is. Gyorsan intéztem egy nemzetközi hívást Nórinak. Ott épp este tíz közül járhat az óra, míg itt délután egy volt. Apró kilenc óra időeltolódás. S míg ő bejelentkezett, én elhelyeztem úgy a laptopot, hogy Nóri mindenkit lásson.

- Szia Nóri, hallasz? - kérdeztem.

- Persze, Fodi, ők a spanok? - kérdezett vissza vigyorogva, majd bemutatkozott nekik angolul, majd ez fordítva is megtörtént. - Ennyi nevet nem biztos, hogy simán megjegyzek - nevetett. - De a Cullenek nagyon helyesek - mondta kajánul.

- Köszi a bókot, de mind elkeltünk - szólalt meg vigyorogva, tökéletes magyar kiejtéssel.

- Ti... ti tudtok... ? - nézett nagy szemekkel Nóri, mire Cullenék csak bólogattak.

Miután javasoltam, hogy inkább úgy kommunikáljunk, hogy azért mindenki értse valamennyire, elkezdtünk kalkulálni. A srácok mindenre kíváncsiak voltak. Hol és hogy fogunk aludni, milyen idő várható, milyen nemzetiségű emberek vannak főként és hogy milyen bandák, DJ-k lesznek, akiket esetleg ők is ismerhetnek. Mindenről szó volt, csak épp arról nem, hogy mikor lesz és mennyibe fog ez fájni.

- Na, és akkor kivel találkozok két hét múlva Ferihegyen? - kérdezte már kissé álmosan Nóri. - Csak hogy mégis mennyi jegyrendelésben gondolkodjak...

- Sajnos nekünk akkor családi programunk van, de neked kötelező menni! - mondta Zac Alexisnek. - Majd legközelebb - mosolyodott el.

- Nekem koncertem lesz, skacok - fintorgott Oli. - De utána lehet, hogy átrepülünk a bandával. Már ha lesz rá elegendő pénz - mondta nevetve.

- Akkor ki az, aki biztosan jön? - kérdezte Nóri újra.

- Szívi, rám számíthatsz! - vigyorgott rá Emmett. - Cica, te jössz? - nézett Rosalie-ra, aki csak megrázta a fejét.

- Esmével programunk van - közölte.

- És amúgy mennyi lesz? - tért rá a lényegre Mattie.

- Az ottalvós, karaván hetijegy nektek dollárba átszámítva... ööö...

- Mennyi forintba, azt mondd, majd én átváltom - nevettem el magam.

- 35 - mondta - plusz egy néhány ezer.

- Akkor az 200 dollár körül van, max 300 - fordultam feléjük. - Nem tudom, ez mennyire elfogadható nektek...

- Nyugi, mivel nem a szülőkkel megyünk nyaralni, odaadják azt az összeget, szóval sima ügy, még többet is kapunk - mosolygott rám Tom.

- Nekem sajnos nem lesz jó - sóhajtott Zoey. - Rokonok jönnek és itthon kell lennem.

- Jó, akkor a pénzzel nincs gáz, a teljes létszám pedig?

- Kimmel és velem együtt tíz - mondtam és leírtam neki a neveket. - A pénzt meg majd a napokban szerintem utaljuk, nem? - néztem a többiekre, akik beleegyezően bólogattak.

- Rendben, Fodika, akkor itthon találkozunk - vigyorgott. - Már rohadtul várom!

- Mi is - mondtam.

- Akkor bye everybody! - köszönt el. Kiléptem és lecsuktam a laptopot.

Megdumáltuk még, hogy akkor a pénzt anyáméknak adja mindenki és majd ők átutalják a kerek 2000 dolcsit. Aztán ha kell még, azt majd ők „otthon” kipótítják. Már most kezdtem a vesztemet érezni. Kezdett olyan „Sziget feelingem” lenni. Csak azt sajnáltam nagyon, hogy Matrica nem biztos, hogy jön. Ezért is lett végül tíz fő mondva.

- Az öcskös majd helyettesít bizonyos dolgokban, Kanada, ne parázz, királylány, jó lesz mindenképp - vigyorgott.

- Tök jópofa az unokatesód - mondta Alex. - Apud húga, ugye? Csak mert hasonlítotok egy kicsit - folytatta mosolyogva.

- Ja-ja, bár szerintem nem, max annyiban, hogy neki is állandóan elmegy az agya - nevettem el magam.

- Ezt tanúsítani tudom! - helyeselt Kim.

- Na te csak fogd be! - szóltam vissza neki.

- Hát de most miért? - kérdezte.

- Szeretnéd, hogy elkezdjek mesélni nekik?

- Te nyertél! - adta meg magát.

- Na, meséljetek csak! - jött közelebb perverz vigyorral Emmett.

- Majd meglátod! - mondtam. - Hidd el, úgy sokkal élvezetesebb lesz!

- Utállak Fodi! - nézett rám szúrósan Kim.

- Bocs, hogy közbeszólok, de ez mit jelent? - kérdezte Zoey.

- A „frill” tudod, mit jelent, na ezt magyarul úgy mondjuk: „fodor”. Apámat régen „Fodinak” hívták a haverjai. Ez amolyan becézés féleség és rám is rám ragadt.

- Oh, oké, a'sszem értem, köszi - mondta, majd a telefonjával kezdett babrálni. - Indulnom kell, a szüleimnek házassági évfordulója van - sóhajtott és föltápászkodott a földről.

- Lekísérlek - álltam föl Edward öléből, mire mindenki mocorogni kezdett.

- Megyünk akkor mi is, nem zavarunk - mondták, mire nagy szemekkel fordultam vissza olyan tipikus „Hülyék vagytok?” nézéssel.

- Dehogy mentek! Anyám a konyhában parádézik, szóval itt kajáltok - mondtam és lezártnak tekintettem a témát.

Kikísértem Zoeyt és elmondtam, hogy sajnálom, hogy nem tud jönni. Igazából kicsit örültem is neki, legalább nem fogja a feszültséget kelteni, meg kivágni a hisztit. Azért feszélyezett, hogy vajon lesz-e cirkusz, mert nem úgy néznek ki, mint akik ilyen sátoros fesztiválokra járnak. De reméljük a legjobbakat.

Miután visszaszambáztam a szobámba, elkezdtünk arról beszélni, hogy mit is hozzanak, milyen ruhákat. Meg meséltünk az ottani dolgokról, hogy ha lehet, mindent a csomagtárolóba és csak a nagyon szükséges dolgokat tartjuk a sátorban. Ha már a sátornál tartottunk, mondtam nekik, hogy majd ott váltunk forintot vagy eurót, kinek melyik szimpatikusabb, és majd ott veszünk sátrat nekik.

- Szerintem sirály lesz! - bólogatott Mattie vigyorogva.

- Én rohadtul izgulok! - mondta Alexis.

Kim vigyorogva elkúszmálkodott a gardróbig, majd néhány perc múlva előjött egy kupac fényképpel. Mind Szigetes képek voltak, még fénykorunkból. Tíz év alatt ingyenes a belépés, így mi már kilenc évesen ott voltunk.

- Jézus, ezek ti vagytok? - nevetett Jamie, egy már vagy négy éves képet tartva a kezében, amin hatalmas vigyorral ültünk egy teli szemetes konténer tetején, egymást ölelgetve.

- Az igazat akarod hallani? - nevette el magát Kim, ahogy ő is megnézte a képet.

- Szóval igen! Én ezt rányomtatnám egy pólóra és abban szaladgálnék a helyetekben! - adott tanácsot a fiú.

- Csak ne adj tippeket! Még a végén magunkra tetováltatjuk részegen! - mondtam visszaadva neki.

- Jó ötlet, majd javasolni fogom - kacsintott, és a többi képet kezdte nézegetni.

- Hacsak nem leszel épp te is valagrészeg - mélázott el Kimi. - Tudod aranybogár, még nincs elfelejtve a La Push-os dolog, ha velünk vagy, durvább dolgok is megtörténhetnek úgy, hogy te másnap nem fogsz rá emlékezni, max az lesz a furcsa, hogy egy idegen sátorban vagy két kitetovált állat között, esetleg érdekesen néznek majd rád az emberek, és nem csak azért, mert zöld tarajjal járkálsz - adta elő mosolyogva.

- Uram atyám - suttogta kerek szemekkel Jamie.

- Majd egy picture-t a szegény Olinak azért nyomathatnátok róla...

- Nemcsak képek lesznek, hanem videonapló és toljuk majd a netre, hogy ne kelljen sokat várni, hogy tudjátok, mi történik, ha már egyszer nem jöttök - mondtam, az utolsó pár szót már szomorkásan.

Még beszélgettünk egy kicsit, közben létrehoztunk egy blogot is a videóknak, majd valaki kopogott és benyitott. Anya állt az ajtóban mosolyogva, és közölte, hogy kész a lecsó, szóval mehetünk enni. Mindenki nagy szemekkel pislogott, hogy miről van szó, de lerendeztük egy „majd megtudjátok mi az” mosollyal és mentre készen fölpattantunk. Imádom a lecsót, de tényleg; ebből a szempontból is nagyon várom, hogy két hét múlva legyen. Olyan isteni a hazai, mondjuk tojással, ahogy Kiméknél szokott lenni, oh... ez csak hasonló, nagyon hasonló. Bár most Trix lehet, hogy egy befőttet használt fel, amit a nagyi hozott...

Kimmel az oldalamon levonultunk a lépcsőn és megszállás alá vettük a konyhát. Nemigen fértünk volna el az asztalnál mind, így egy páran nem ott telepedtünk le. Én például a konyhaszekrény pultját vettem be, s miután én is megkaptam az adagom, plusz a kenyér csücskét, jóízűen falatozni és tunkolni kezdtem. Nem különösebben érdekelt, hogy rohadt forró, csak tömtem a fejembe. Nem tehettem róla, annyira jól esett.

- Mrs. Frill, ez Isteni! - mormogták teli szájjal.

- Csak nyugodtan hívjatok Trixnek, és örülök, hogy ízlik - mondta, és eltűnt a konyhából. Apám azt szokta ilyenkor mondani: „Copperfieldet játszik”.

De azért be-beszaladgált néhány infóért, amikre készségesen válaszoltak a lenyűgözött fiatalok. Ilyen tipikus szülős dolgokat kérdezgetett az utazás miatt, amit anya szépen le is körmölt. Mire ő végzett az infők begyűjtésével, mi is megettük a kaját. Mindenki pukkadozott és átvonultunk a nappaliba. Én azon kezdtem gondolkozni, ha jó időnk lesz, a Cullenek vajon mit fognak csinálni nappal. Merthogy elég fura szerzetek is megfordulnak ott, ahhoz semmi kétség nem fért, na de három csillogó tini? Még az érdekesnél is érdekesebb lenne.

Egy csomó lényegtelen hülyeségről dumáltunk a nappaliban, amikor már kezdett sötétedni, és a többiek úgy döntöttek, ideje hazaindulni, amíg még nem szakad az eső. Erről jutott eszembe, hogy mennyire szokatlan lesz a napsütés meg a plusz harminc fokos kánikula. Nem is nekem, mert én évente mindig vagyok ott. de a skacok... lehet, hogy nehezen fogják először venni, de utána valószínűleg haza se akarnak majd jönni ebbe a depressziós időbe.

- Na, akkor még valamelyik nap még találkozunk! - köszöntek el, majd puszi-puszi még az ajtó előtt.

Utoljára hagytam a csillagszemű juhászt, aki mosolyogva adott egy puszit, de túl hirtelen fordítottam oldalra a fejem, mire az ajkai súrolták az enyémet. Én zavart, míg ő halál nyugodt mosollyal reagálta le és a többiek után indult, aztán a Cullenek is búcsúzkodni kezdtek.  A kis csipetcsapat még a ház előtt volt, amikor Edward utánuk szólt, hogy várják meg őket, mert ők is gyalog vannak.

Mindenki megállt és visszafordult a veranda felé, mire Edward egy utolsó, szenvedélyes csókra húzott magához. Még láttam, amint Tom elfintorodik és megfordul, de Edward már béklyó alá is helyezte ajkaim. Oh, milyen jó is lesz „otthon”, hogy ilyen hideg a bőrük - villant az agyamba egy tized másodpercre. Végül mosolyogva szakadt el tőlem a vámpír, és laza léptekkel, vigyorogva indult meg a ház előtti csoportosuláshoz, s miután utolsóként csatlakozott, elindultak.

- Féltékeny - mormogta Kim, mire nevetni kezdtünk, de tudtam, hogy van benne valami, hisz' Kim látta, nem szokott tévedni. - Mondjuk van mire - mondta elismerően Tomra utalva.

- Bolond! - ráztam meg a fejem és befelé lökdöstem.

- Nem vagyok bolond, csak van szemem és a te vámpírod féltékeny egy embersrácra. Ez még sokkal poénosabb, mint amikor a pasid féltékeny a legjobb barátodra, ne adj' isten, barátnődre, mert az többet tud rólad, mint ő, és előbb tud az arcodra mosolyt csalni - nevetgélt magának.

- Jól érzed magad? - néztem rá furcsán. - Mit szívtál?

- Fantasztikusan! - vigyorgott. - Levegőt! - mondta nagy szemekkel, mint egy félőrült. - Neked is ki kéne próbálni, bazi jó anyag! - viccelődött tovább, én pedig menekülőre fogtam, mielőtt még rám is átragadt volna a hülyesége.

Bevonultam a fürdőbe, és vagy egy órán keresztül álltam a zuhany alatt, ha nem tovább. Már félő volt, hogy lemállik a bőröm, arról nem is beszélve, mekkora lesz a vízszámla, így gyorsan  elzártam és magam köré csavartam egy törülközőt és kimerészkedtem a szobámba. Kim az egyik babzsákfotelben ülve nézett valami hülye mesét.

- Lenyugodtál? - kérdeztem meg a biztonság kedvéért.

- Fel sem voltam izgatva - mosolygott rám, mire én csak megforgattam a szemeim és valami pizsamaszerűséget rángattam magamra.

- Szóval két hét - sóhajtott nagyot.

- Ahogy mondod - húztam mellé a másik fotelt és lehuppantam.

 - Akár holnap is lehetne - mondta halkan és lehunyta a szemét.

- Hát én sem bánnám már - mondtam. - De majd ne lepődj meg, ha „véletlenül” egy cseszett nagy sártenger közepén találod magad - vigyorogtam rá gonoszul.

- El vagy tájolva, anyukám. TE fogsz ott kikötni - kacsintott rám.

- Persze, persze, ringasd magad nyugodtan álomvilágba - mondta lekezelően, de még mindig vigyorogva.

- Jól van, Fodor, megjegyeztem - mondta sértődötten.

- Hogy én ezt már hányszor hallottam - szólaltam meg nevetve. - Na, de jobb lesz, ha eltesszük magunkat, mielőtt még itt alszunk el - mondtam egy nagy ásítás kíséretében.

Végül nem jutottunk el az ágyig, mert még meg akartuk nézni a mesét, de elaludtunk. Valahogy mégis bekerültünk az ágyba. Nos, erre két esetleges megoldást találtam: vagy anya jött be megnézni minket, s bevonszolt az ágyba, vagy pedig Edward intézkedett róla, hogy reggel ne szenvedjünk attól, hogy szinte minden testrészünket elaludtuk. Akárhogy is történt, nem bántam. Sőt, hálás voltam.

Fogalmam sincs, hogy mit álmodtam pontosan, de az biztos, hogy semmi összefüggés nem volt a dolgok között. Csak annyi biztos, hogy álmodtam a két hét múlváról és... voltak benne eléggé érdekes dolgok is, de ezt a hormonoknak tudom be.


Na, ennyi lenne. Remélem tetszett és kapok is komikat. :)