Szívem csücskei

2010. május 18., kedd

Nightfall 34. fejezet - Vicces délután

Sziasztok!
Térden csúszva esedezek a bocsánatotokért, hogy nem hoztam frisst a megígért időpontra. De a sors közbeszólt és pénteken Metallica koncerten voltam, szombaton Nagymaroson vasárnap és hétfőn pedig a hülye viharok miatt nem volt internet.
De most végre meghoztam nektek. Csak remélni merem, hogy tetszeni fog...
A cím biztatónak hangzik :D Na de ismertek...
Jó olvasást és köszönöm a kommenteket ♥ Most se feledkezzetek meg róla és nagyon jól esne, ha minél többen írnátok :)
Puszi, Rami



Mindig szerettem Jasperrel lenni. Lehet, hogy csak a képessége miatt, bár én ezt erősen kétlem. Emlékszem, év elején még azt mondtam Edwardnak, hogy olyan bátyot szeretnék, mint Emmett. De most mégis, annyira örülök, hogy Jazz a bátyám.

Jasperrel bármiről nyugodtan tudtam beszélni. Mondhatjuk úgy, nincsenek tabuk. De ez most nem így volt. Ezt a beszélgetést szívesen kihagytam volna. Nem mondta, de tudtam, hogy miről akar beszélni.

Edward is napok óta azzal nyúz, hogy mi bajom van. Persze nem mondtam neki semmit. Mégis mit mondhattam volna?

„-Figyelj kicsim, valami nem frankó mostanság. Újra azt érzem, hogy figyelnek és az erdő megbabonázva hívogat. Úgy érzem valaki vár odakint... De amúgy minden rendben, ne aggódj!”

Igen, valószínűleg ezt kellett volna mondanom. Nem nézne mániákusnak még véletlenül sem...

Azért sem akartam a bátyámmal beszélni, mert neki hiába adok kitérő válaszokat, bármit képes kihúzni belőlem.

-Hová? - kérdeztem amikor Jazz a lányokat Rosaliera bízta.

-A vízesésünkhöz! - mondta mosolyogva és már szeltük is az erdőt.

Út közben nem beszéltünk és én elméláztam azon, vajon a motorozást is élvezném-e ennyire? De valószínűleg igen.

Aztán eszembe jutott, vajon milyen amikor vadásznak. Igen, ez a gyorsaságról jutott eszembe és arról, hogy Jazz szeme aranybarna volt. Kíváncsi voltam rá, de Edward nyilván kiakadna, ha ezt megemlíteném neki. De olyan hülyének éreztem magam ez miatt.

Komolyan, melyik épeszű ember akarná élőben, első kézből nézni egy vámpírklán vadászatát? Na de én mikor voltam épeszű? Mindig is tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben a fejemben, de ezzel túlszárnyaltam minden hülyeségemet.

-Ennyire szeretsz? - rázta meg gyengéden nyakát szorító kezemet Jazz nevetve.

Persze, ez nem nyilvánvaló? - ragadt át rám is a vigyora.

Rutinosan lemásztam a hátáról és a vízesés aljához sétáltam. Eszembe jutott, amikor először jöttünk ide és elmosolyodtam.

De most éreztem, hogy ez a beszélgetés nem olyan lesz, mint az volt... Ez abból fog állni, hogy ő feltesz két-három kérdést, én nyafogok egy sort, de a végén elmondom amire kíváncsi.

Utálom a vámpírokat. Nem elég, hogy gyönyörűek és okosak, de még el is érik amit akarnak. Ráadásul az egyik a vér szerinti rokonom volt. Talán még most felfedezhető pár azonos DNS.

Egyáltalán van a vámpíroknak vérük? Mondjuk nem hinném... eddig minden eddigi információm a vámpírokról hamisnak bizonyult. Kivéve azt, hogy vonzódom hozzájuk és, hogy pokoli erősek. De még soha nem hallottam Edward szívét - és egyikükét sem - dobogni... bár néhány éjjel, mintha éreztem volna valamit... De nem. Biztos csak hallucináltam. Nem lepődnék meg rajta.

-Gondolom tudod, miről akarok beszélni. - kezdett bele bátyám - Tudod, Edward nagyon aggódik érted...

-Tudom. - suttogtam, de nem tudom, miért.Hiszen senki más nem hallhatott minket.

-Alice persze jókat mosolyog rajta. Szerinte nincs semmi baj. De ismered Edwardot... - nézett a szemembe grimaszolva. - neki mondhatunk bármit. Nem hinném, hogy létezik nála makacsabb ember, vagy lény.

-Szóval te most Edwardnak kémkedsz. - mondtam durcáskodva. - Ez nem szép dolog!

Nem válaszolt, csak szigorúan nézett rám. Jelezve, hogy minél előbb megbeszéljük a dolgokat, annál gyorsabban hazamehetünk. Pár perc hallgatás és nagy levegővételek után belekezdtem. Nem mondanám, hogy nehezemre esett erről beszélni, de ezt Jazz felettébb idegesítő képességének tudtam be.

-..., szóval a baseballmeccs óta úgy érzem figyelnek. - mondtam nagy sóhaj kíséretében és a vízesést kezdtem fixírozni. - Egy ideig úgy éreztem, kezd elmúlni. De amióta hazajöttünk Montréalból...

-Igen? - kérdezte feszülten.

-Már nem érzem, hogy követnek, vagy figyelnek. Persze ez jelenthetne jót is... De ahogy mondtam, az erdő... olyan, mintha valaki ott állna bent a sűrűben és rám várna. hívogat, hogy menjek oda. - hirtelen becsuktam a szemem és bátyám felé fordultam. - Hülyeség mi?

-Nem. Egyáltalán nem. - mondta még mindig feszülten. - és azóta nem kaptál olyan e-mailt? Vagy bármit?

-Nem!

-na jó, én ezt nem értem. - vette lazábbra a helyzetet. - De majd Edi biztos fogja. Akkor menjünk vagy maradjunk?

-Ez ugye csak költői kérdés volt? - vigyorogtam és kusza haját összevizeztem.

Mintha visszamentünk volna az oviba. Tetőtől-talpig csurom vizesek voltunk. De nagyon élveztem. Arra a La Pushban töltött délutánra emlékeztetett, amikor megtudtam, hogy a farkasok legendája igaz.

Tényleg, vajon mi lehet az én mosolygós Jacobommal? Lehet, hogy már ő is csatlakozott Bran és dakota csapatába? Áh, biztos nem. Arról Dakota biztos szólt volna.

Jazz egyik pillanatról a másikra eltűnt, majd megjelent a rezgő telefonommal a kezében. A kijelzőn Jake neve volt. Mi tagadás, beleérzett, hogy mikor hívjon. Ezek szerint minden oké vele...

-Szia te rézbőrű! - szóltam bele mosolyogva.

-Szia te sápadt arcú! - vágott vissza és hallottam a hangján, hogy ő is mosolyog. Mondjuk ő mikor nem?

-Miért hívtál? - tudakoltam miközben leültem.

-Ha baj, akkor le is tehetem. - mondta sértődötten. - Na, egyébként azt akarom mondni, hogy hivatalos vagy a hétvégére a rezervátumba sátorozni. Péntek-szombat-vasárnap. Apelláta nincs. Cullen meg jobban jár, ha elenged.

-Oké. De nektek pénteken nincs iskola? Mert én csak suli után tudok menni.

-Tudod, sok előnye van, ha a rezervátumi suliba jár az ember.

-Mázlista. - morgolódtam. De milyen igazságtalanság már ez? Nekünk még vagy három hétig szenvedni kell.

-Megszöktesselek? - nem is hangzott olyan rosszul.

-Meglenne rá az eszed mi? - vigyorogtam - De Edward nem hinném, hogy örülne neki.

-Persze... Cullen... - mondta lemondóan.

-Akkor péntek? - tértem vissza az eredeti témához.

-Igen, a parton várlak.

-Oké, szia. - mondtam és összetoltam a telefont.

Kezdtem fázni, így Jasperrel az erdőbe vetettük magunkat. Annyira szerettem így száguldani. A teljes mértékű szabadság jutott róla eszembe, hiszen minden kötöttség megszűnik ilyenkor. Irigyeltem őket ezért, mondjuk ők minden téren irigylésre méltók.

-Nem fázol? - Hatolt be Jasper kérdés a tudatomba.

-Nem Jazz, végül is nem egy jéghideg bőrű vámpír hátán csimpaszkodok félig még vizes ruhában.

-Igazad van... Hülye kérdés volt. - mondta és kis híján megállt a szívem, mert azt hittem, közelebbről is megismerkedünk egy kanadai fenyővel.

-Jasper Whitlock Hale, még egy ilyen akció és a te lelkeden fog száradni, hogy szívinfarktust kapok. - csaptam a vállára, de sejtettem, hogy egyáltalán nem fájt neki.

-Jó, akkor legközelebb te viszel engem! - vágott vissza egy gonosz vigyor kíséretében.

-Jól van, akkor addig megkérem Emmettet, hogy legyen a trénerem. - vigyorogtam én is.

-Hmm... akkor legközelebb már én csimpaszkodok rajtad!?

-Csak majd ne felejts el kapaszkodni!

Itt abbamaradta a kis csevejünk, mert megérkeztünk a házhoz. lemásztam Jazz hátáról és még mindig vigyorogva megindultunk a ház felé.

-A vámpírod baromi ideges és nyugtalan. - adta a tudtomra Jasper. De a vigyort mintha odaragasztották volna pillanatragasztóval az arcomra.

A házba belépve Edward félúton az ajtóban állt Alice-szel a nyomában, a konyhából pedig nevetés hallatszott. Nyilván Emmett akcióba lépett. De Rosie? Rosie nevet? Ezt nekem is látnom kell.

Jazz egyből az én kis hiperaktív barátnőmhöz lépett és vigyorogva megcsókolta. Én sem tétlenkedtem. Átszeltem a köztünk lévő távolságot és a nyakába csimpaszkodva megcsókoltam.

Érezhetően megleptem, nem tudom mire számított. Nem volt iskolában sem és a délutánt is Jasperrel töltöttem... Számíthatott volna rá, hogy nem csak egy sziával és két puszival fogom üdvözölni. De okos fiú az én vámpírom, gyorsan elillant a meglepettsége és szorosan magához húzott.

Kezdett szédülni a fejem, elgyengültem és ezt ő is észrevette és belemosolygott a csókba. Homlokát az enyémnek döntötte, de nem eresztett el. Nyilván nehogy elessek. A ház melege mellett jól esett szerelmem hűs testéhez simulni.

-Köszönöm. - suttogta és jeges leheletétől az egész testem megborzongott.

Idő közben már Alice hangját is a konyha felől hallottam. Visszanyerve az egyensúlyom kibontakoztam Edward öleléséből, kezemet az övébe kulcsoltam és a konyhába húztam magammal. Az endorfin csak úgy száguldott az ereimben.

Nem tudom miért, de örültem. Talán mert elmondtam Jaspernek, hogy mi van velem mostanság. De lehet, hogy csak Edward jeges, édeskés ajkai pezsdítették fel a vérem. Szinte már táncoltam, nem is mentem. Tisztára mint Alice.

Nem voltam éhez, de Emmett melegszendvicseinek az illata ínycsiklandozó volt. Az egész konyhában sajt, ketchup, mustár és grillcsirke illata terjengett.

-Kérsz egy Emmettféle, spontánélvezős melegszendvicset? - kérdezte a nagy mackó a pult mögül egy 32fogvillantós, lehengerlő mosoly kíséretében.

A kérdés persze költői volt. Az illatokra és az ajánlatra reagálva alig hallhatóan megkordult a gyomrom. Em pedig villámgyorsan - természetesen emberi tempóban - csinálni kezdte az én adagomat.

-Ketcup, mustár, majonéz? - nézett rám kérdőn.

-A majonézt nem szeretem. - mondtam mire a helyiségben lévő vámpírok elvigyorodtak és Edwardra néztek. Ő pedig mosolyogva egy puszit lehelt a számra.

-Csirkemelles, szalámis vagy párizsis?

-Nem lehetne mindegyikből egy? - pislogtam rá, neki pedig elkerekedtek a szemei. Mi ezen olyan meglepő?

-Kösd fel a gatyád öcsi, nagy étvágya van a csajnak.

Nem akadékoskodott tovább. Megcsinálta nekem a három szendvicset. Grillcsirkével, szalámival és párizsival is, sajt, ketchup mustár... és még ki tudja mivel pakolászta teli. Mikró és a végén pár precíz mozdulattal belecsempészte az uborkákat is. Eszméletlen...

De kétség nem fér hozzá, nem csak az illata volt csábító, hanem az íze is fenomenális volt. Nem értettem, mi volt olyan meghökkentő azon, hogy mindhárom csodát befaltam. Mindig sokat eszek. Kevésszer sokat.

A nagy pusztítás után beültünk a tévé elé. Edward, Emmett, Jasper és én. Nem néztük, csak dumálgattunk- Kiderült, hogy Emike, Emmett, a hatalmas mackó, a kigyúrt, „ijesztő” és hát elég jó vágású vámpír „él-hal” a vámpíros filmekért.

Nem mintha ellenemre lett volna, hogy rokonlelkek vagyunk, de meglepődtem. A fiúk meg a szemüket forgatták. Nem titok, hogy Emmett lökött, de ezt a javára írtam.

-Látod milyen bunkók velem? - szipogott durcásan.

-Nyugi, rám számíthatsz vámpíros filmekben. - vigyorogtam mire Edward elgondolkodott valamin.

-Szóval te Drakulára és a mutáns kinézetű, pengefogú, alakváltó szörnyekre buksz? - tolt el magától borzongást színlelve.

-Hát... ha jobban belegondolok nagyon szexi az a púpos vámpír abban az ősrégi filmben... És Lugosi Bélát ne szidd...

-Arról a magyar fasziról azt mondják, hogy tényleg vámpír volt. - kuncogott közbe Em. Nem mondtam semmit, csak szúrósan rápillantottam.

-Szóval... én már nem is vagyok neked jó... - durcáskodott az én bronzos vámpírom.

-Hogy az igazat megvalljam, szexi amikor csillogsz és azt is bírom, hogy nem vagy púpos, ijesztő, undorító gülü szemekkel rendelkező... szörny... - mosolyogtam kacéran. Az utolsó szót már úgy mondtam ki, hogy pár centi választott el tőle.

Emmett csak kuncogott a foteljében. Edwardból vad morgás szakadt föl, de mosolygott. Pár pillanat alatt leterített és már vízszintben voltunk.

Apró csókot kaptam válaszul a hajába kapaszkodtam. Volt egy olyan tippem, hogy Emmet zokszó nélkül ülne ott tovább még ha Edwardnak adnám magam, akkor is. De Jazz hangos torokköszörüléssel jelezte, hogy ő is jelen van.

-Na de fiatalok...

-Hagyjad már... még nem láttam élőben pornót. - kacarászott.

-Emmett! - förmedt rá Edward és Jazz egyszerre.

-Én nem is értem, hogy lehettek ti testvérek... Ő persze nem hurrogja le a vámpírfilmek iránti szenvedélyem és a beszólásaim miatt sem harapja le a fejem. - panaszkodott. - Bír engem a csajszi. - fordult felém vigyorogva és a szemöldökét húzogatta.

-Ő még nem ismer Emi - veregette meg a vállát bátyám.

-Ne piszkáljátok már na! - szálltam Emmett védelmébe. - Nem tehet róla szegény, hogy lökött. - mondtam és az említett felé kacsintottam.

-Nem gondolkodtál még azon, hogy rossz vámpírt választottál? - kacsintott vissza.

Na az hiányozna még... Nem szívesen állnék szembe Rosalieval. Valószínűleg nem maradnék egyben...

-Sajnálatos módon, mármint neked sajnálatos, ő engem választott és tökéletesen választott. Na meg nagyobb szüksége van egy erős, védelmező oroszlánra, mint egy kis macira. - villantotta meg szerelmem gyönyörű fogait és az ölébe ültetett.

Jót mosolyogtam Emmett megnyúlt arcán. De arcán gyorsan eluralkodott valami gyilkos elszántság.

-Vond vissza öcsi, vond vissza!

-Csak nem félsz? - húzódott gonosz mosolyra Edward szája.

-Na gyere játsszuk le! - pattant fel Em.

Edward gyorsan Jasperre nézett, majd vissza rám és a fülembe suttogott.

-Ne félj, vigyázok magamra. - mondta és megcsókolta a nyakam. -Egyetlen testrészem sem fog hiányozni, ígérem. - mondta és én már Edward hideg combjai helyett a kanapén ültem.

Egy fél percbe telt, mire összeraktam a képet. Edward és Emmett verekedni mentek. De mi lesz, ha valami baja esik valamelyiküknek? Ha Edwardnak nem is, hála a beépített radarjának, de Em? Rose engem élve megnyúz...

-Ne féltsd ennyire... Bízz bennünk húgi. Teljes testi épségben fog visszajönni mindkettő.

-Ha te mondod... - adtam meg magam és hagytam, hogy lenyugtasson. - De amit Em mondott, hogy különbözünk... Szóval, ha testvérek vagyunk, neked miért van szőke hajad? - kérdeztem kíváncsian.

-Mert te inkább anyára hasonlítasz. - mosolygott, de volt benne valami fájdalom. Szemei a semmibe révedtek. Több mint száz év távolságba... - De az alakod apáé, mint nekem is... Anyának széles csípője volt és vastag combjai. Apa volt ilyen, mint mi... - amíg a két elvetemült meg nem jött, Jazz nagyon sokat mesélt a szüleiről, szüleinkről.

De amikor megláttam Edwardot újfent nyugtalan lettem. Arca komor volt és védelmezően ölelt magához...


Na, íme... hát remélem azért írtok nekem komit :)

12 megjegyzés:

Viki írta...

Szia Rami!

Már nagyon hiányoztál.:) Örülök, hogy van friss, ami szuper lett. Emmett féle szenyót én is ennék... :)

De a vége...mi a baja Edwardnak... nem szeretem a függő végeket.:/

Várom a kövit!
Puszillak!

คภςรא írta...

nagyon jó lett....
kíváncsian várom a folytit

F1fan:) írta...

És már megint nem voltam elég gyors...basszus, de majd legközelebb:)
a melegszendvics áááá most tök éhes lettem, na mind1. kíváncsi vagyok, h milesz a folytatás.

eperke írta...

NEM, nem írunk neked komit!
Tetszik ez a rész, de nem ez a kedvencem :)

Renesme írta...

Szia!
Nagyon teccet ez a rész csak kár hogy késöbb jöt.
Remélem Jake megszöktetné Ramit pénteken és nem a parton találkoznának az jó lenne.
Edward meg elég kiakadna.
Az Emmet fajta szenvics az meg nem semmi volt.
Remélem a bunyót Edward nyerte.
Sies a folytatással mert nagyon jó!

Pussy:Renesme

Névtelen írta...

szarvagy.. tessék párszó...

Rami írta...

Szia Viki!

Köszi, örülök, hogy tetszett! Szerintem nem csak a szenyót kóstolgatnánk ;)
Én sem szeretem a függővégeket olvasni, de írni :D

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia คภςรא!

Köszönöm a kommentet és már olvashatod is a kövit ^^

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia F1fan:)!

Köszi a kommentet, imádlak érte!

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia eperkém!

Tudom, neked az aktuális, 35. a "kedvenced".
Kommentelni oda is!

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia Renesme!

Sajnálom, hamarabb akartam hozni, de a technika és a sors közbeszólt.

Hát igen, Edward őrjöngne, de nem sűrűn tudna róla, hisz' jó idő van ;)

A bunyót természetesen Edi fiú nyerte. Hiába olyan erős Emmett, ha Edwardnak ott a radarja ^^

Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszik és nagyon-nagyon örülök, hogy írtál kommentet!

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia Névtelen!

Köszönöm, bár nem építő jellegű és vulgáris is...

Neked is hasonlókat!

Puszi, Rami