Szívem csücskei

2010. június 19., szombat

Nightfall 37. fejezet - El tudnám hagyni?

Sziasztok!
Hát megérkeztem az új fejezettel. Nem tudom ki mit gondol a cím alapján, érdekes lett ez a fejezet... Természetesen van benne bonyodalom, nem is én lennék :D na de ami tőlem nem megszokott, hogy nincs benne annyi párbeszéd.
Na mindegy... nem húzom az időtöket, a kommentekért örök hála! Most is várom, szóval ne fukarkodjatok!
Puszi, Rami



A Cullen villában csak Esme és Rosalie volt otthon. Amikor megérkeztünk, épp a konyhában sertepertéltek és nevetgéltek valamin. Végre láttam Rosie-t nevetni. Igazi önbizalom romboló volt. de nem sokat időztünk lent, Edward az emelet felé vezetett.

Amikor itt vagyok, mindig megcsodálom az üvegfalakkal borított házat és a szép képeket. Némelyik egészen pici és nagyon réginek látszik, az egyik viszont nagyon tetszett. Ez volt a legnagyobb kép és egyben a legszínesebb is. Annyira valósághűen volt ábrázolva rajta minden, csoda hogy nem kelt még életre.

Kíváncsi voltam, Alice vajon mivel gyilkolhatja épp szegény Kimet. Remélem azért nem engedte, hogy Kim vezesse a kocsim. De sokkal kíváncsibb voltam, hogy Edward mit akarhat. De valamit nagyon, mert nem hagyta, hogy a saját lábamon tegyem meg az utat az emeletre. Hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj és a karjába kapva felszaladt velem a szobájába.

Akárcsak az ifjú házaspár az esküvő után. Házasság. Szép és jó dolog, már csak azért is, mert okot ad a mulatásra; előtte pedig ott a leánybúcsú... Viszont hatalmas kötelességet is jelent. Ha bekötik a fejed, már nem bulizhatsz át egy éjszakát úgy, hogy büntetlenül flörtölsz valakivel. Igaz vannak kivételek, mint például Emmett. nem is tudom, ki bírna-e úgy egy bulit, hogy nem flörtölget minimum négy lánnyal.

Azért érdekelne, mi a vélemény erről Rosalie-nak. De ha jobban belegondolok, ezért nem szimpatizál Kimmel. Mondjuk nem igazán értem, a féltékenység okát, ő még a címlaplányoknál is tökéletesebb.

Arra eszméltem, hogy már az ágyon ülök és nem Edward fagyos karjaiban vagyok.

-Szeretnék neked valamit mutatni - mondta izgatottan szerelmem és leült a szobában lévő zongorához.

Ujjai könnyedén siklottak a billentyűkön. Lenyűgözve néztem őt, ahogy teljes átéléssel játszik. Mindig is szerettem a zongoraszót, bár megtanulni nem akartam, túl bonyolultnak tűnt. Székhelyem a zongora mellől áttettem a kanapéra és onnan néztem, és élveztem tovább a játékát.

A szám véget ért és szerelmem arcára üdvözült mosoly telepedett lenyűgözött arcom láttán. Egy ideig még nem mozdult; tekintetét az enyémbe fúrta és csak mosolygott. Kezdtem azt hinni, hogy mégis tud olvasni a gondolataimban, amik jelen pillanatban jegyes, gyönyörű és kívánatos ajkai körül kalandoztak.

Még néztük egymást egy pár percig, aztán a csendet Alice törte meg. Alice? Az nem lehet. Neki Kimmel kellene lennie. De akkor mit keres itt? És miért pont most? Igaz, Alice mindig tud időzíteni. De kétségbeesett arca láttán elszállt a mérgem.

-Mi a baj Alice? - kérdeztem, és közben észrevettem, hogy egy borítékot szorongat. - Alice?!

-Én... ez... Ez az ágyadon volt - mondta elfúló hangon és felém nyújtotta a fehér borítékot.

Edward valamire erősen koncentrált. Gondolom Alice gondolataira. Alice kétségbeesése rám is átragadt; elvettem remegő kezéből a borítékot.

Ismerős, fiús, de mégis olvasható írás volt rajta. beletelt egy fél percbe, mire eljutott a tudatomig, hogy az én nevem van ráírva. Enyhe émelygés és szédülés lett úrrá rajtam, mert kezdtem felismerni az írást. Idegesen feltéptem az újra leragasztott borítékot.

Egy kép volt benne. Két éve készült. Én voltam rajta és még valaki. Emlékszem, még Beka készítette rólunk. A kép láttán elszorult a torkom és Edward morgása csak tompa háttérzajnak hatott, és rájöttem, nem Alice gondolatait fürkészte, hanem a kép hatására keletkezett látomását tanulmányozta.

Megfordítottam a képet, és ott is ugyanazzal a kézírással találtam szembe magam. Semmi értelmes szöveg, csak ennyi: „Tik-Tak”. Semmi más, és eszembe jutott az email. Nem valamelyik gyökér írta a volt sulimból, hanem Ő. De Ő meghalt, a többiekkel együtt. Vagy nem? A meglepettségtől már Alice és Edward vitája sem jutott el a tudatomig.

-NEM! - ordította valamire Edward, de nemigazán érdekelt.

Lucas vámpír. Ebben most már biztos vagyok. És rám vadászik, ez kétségtelen. De valahogy nem tudtam az én szőke, imádni való Lucasomat dühösen, vörösen villódzó szemekkel elképzelni. Ez abszurd. Könyörgöm, mondja valaki, hogy álmodom!

Alice és Edward még mindig utálkoztak én pedig egyre jobban szédültem. Minden kezdett homályossá válni, majd hirtelen nagy sötétség, és én csak úsztam benne.

***

Eltelt egy hét, és Al és Edward között háború volt. Alig szóltak egymáshoz. és mindez miattam. De Emmett és esme segítségével ki tudtam békíteni őket. A dolgok pedig visszaálltak a régi kerékvágásba. Alice nem látott semmit, ami nyugtalanító lenne, a „figyelnek” érzésem kezdett enyhülni és állandó Cullen-felügyelet alatt álltam. Ez utóbbi idegesített csak.

Na, meg az osztálykirándulás. Bármily' meglepő, de szakadni fog az eső. Legalábbis most szakad. Kimmel a hátamban pakolásztam össze a cuccaimat, nulla életkedvvel. És még el kell mennem Emmett terepjárójáért. Hogy fogom én azt vezetni? Mire vállalkoztam...

-Jössz Cullenékhez? - kérdeztem, mikor már késznek tituláltam mindent.

-Úgyis csak a kocsiért mész, nem?

-Akkor majd jövök - és már indultam is a kocsimhoz.

Az utat viszonylag gyorsan tettem meg, bár amikor én ülök a volán mögött, és a Cullen-villához kell menni, soha nem tudom, hogy jó helyen fordultam-e le. Végül is mindig náluk kötöttem ki, akárcsak most.

Még nem is értem a garázs elé, de az már nyílt is fel. Nyilván Alice nyitotta. Óvatosan bemanővereztem a hatalmas garázsba, és ismét lenyűgöztek a benne pihenő autócsodák. Mint mindig, most is Alice csilli-villi Porschéja és bronzos vámpírom ezüst Volvója közé álltam be.

Amint azt sejtettem, Alice várt az ajtóban. Már előre féltem, hogy most mit fog csinálni. Kiszámíthatatlan néha, de imádni való. Leraktam az én picikém kulcsait a pultra és megindultam a kis fekete bestia felé.

-Ramiiii! - vetette magát a nyakamba. Jézusom, mi lesz velem egy hétig összezárva vele...

-Szia Alice! - Öleltem meg én is őt. Egyszerűen nem tudom nem szeretgetni.

Még ha néha ki is ráz a hideg „hűvös” testétől, olyan jó őt ölelgetni. De semmi nem tart örökké, pláne ha Edward is jelen van, mert idő közben Ő is megjelent. Az az ellenállhatatlan hanyag elegancia, és az a haj... Ilyenkor elég nehéz, a csöpp Alice-re koncentrálni. Sőt, lehetetlen.

-Alice, hagysz nekem is belőle valamit? - szólalt meg hirtelen. - Ha jól tudom, nem azért jött, hogy össze-vissza nyomorgasd.

-Nem Edward, egyáltalán nem azért jött - válaszolta, és közben elengedett. - És nem is hozzád, hanem Emmett dzsipjéhez! - nézett dühösen bátyjára.

-Jól hallom, hogy rólam van szó? - jelent meg a monstrum autó tulajdonosa, és hirtelen felkapott.

-Nem em, a kocsidról - válaszoltam, amikor már hajlandó volt letenni.

-Vigyázz rá Királylány! - azzal a kezembe pottyantotta a kulcsot. - Forgalmi pedig a kesztyűtartóban.

Végre odajutottam Edwardhoz is, mikor a többiek visszamentek a házba. Rejtett hátsószándékkal felültem a pultra, ahol a Cooper kulcsai pihentek, és így húztam közelebb Edwardot.

-Nem veszíthetem el Veled a fejem... - húzódott el kissé. - Esme örülne, ha felmennénk. - Hülye gondolatolvasó vámpír.

Nem akartam sokáig maradni, mert még ki is akartam tanulmányozni a kocsit, de Esme alig akart elengedni. Tényleg óriási szíve van, és nagyon tud szeretni. Igaz, ez már nem egyszer kiderült. Indulás előtt, még utoljára, a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra, majd egy hideg puszival az utamra bocsájtott.

Örültem, hogy Emmett előre gondolkodott és teli tankkal adta át nekem a kocsit. Már ahogy ránéztem ijesztően nagy volt. Viszont amikor beültem, már tetszett, bár eléggé pasis volt. Plusz rátett egy lapáttal, hogy Emi sajátos, finom vámpírillata mellett férfiparfüm illata terjengett benne.

Jó nagy kerülővel mentem haza. csábító volt a gondolat, hogy a sáros, lucskos erdei utakon kipróbáljam a rallis tudásom, de szeretnék még élni egy ideig. Vagy én vagyok nagyon profi vagy a kocsi valami furcsa mód érzékeli, hogy nem a gazdája ül a volánnál, de mint a kezes bárány, olyan könnyedén engedelmeskedett. remélem, holnap sem lesz másképp.

Otthon nagy meglepetés ért, Kim teljesen elkészült a pakolással. Volt egy olyan gyanúm, hogy anya segített neki, de nem baj. A lényeg, hogy elkészült az alatt a cirka, hány óra alatt is? Négy. Négy? Kicsikét sokáig voltam távol, ahhoz képest, hogy csak a kocsiért mentem... Cseppet elszaladt az idő.

Fürdés, hajmosás és szőrtelenítés. Ez volt az esti program. Közben kiszámoltam, hogy a kirándulás utolsó felében fog megjönni. Szuper. Lehet, sőt biztos, hogy közhelyesen hangzik, de a pasiknak miért nincs valami hasonlóan bosszantó, kellemetlen és fájdalmas dolguk havonta öt nap - jó esetben.

Miközben ezen gondolkoztam és zsörtölődtem, rutinosan húztam végig a borotvát a lábszáramon. Na, de nem is én lennék, ha nem vágtam volna el magam valahol. Nem ez volt az első eset. Anya már nemegyszer mondta, hogy ne feszítsem meg a bokám és akkor nem fogom elvágni. Na, ez egy ideig sikerült is, de, hogy mit csináltam most... Tulajdonképpen lényegtelen is, a végeredmény a fontos. Két centi hosszú vágás a bokámon, amiből ömlik a vér. Mellesleg ezt még súrolhattam is föl. Ügyes vagy Ramóna, csak így tovább!-mondtam magamnak.

Lefekvéskor a bokám iszonyatosan sajgott, és olyan hányingerem támadt, hogy ha nem tudtam volna, hogy homlokegyenest lehetetlen, azt hittem volna, hogy terhes vagyok. Még utoljára lecsekkoltam a tatyóm és indultam az ágy felé. Az álmosság olyan erővel tört rám, hogy rendesen meglepődtem rajta. Menet közben a szemem önálló életre kelt. Ide-oda cikázott és forgott, majd' elestem a szőnyeg szélében.

-A fütyit nem hozod? - állt fel az ágyon barátnőm.

-Persze, hogy elkobozza valamelyik tanár? - Még a gondolattól is őszülni kezdtem. - Azt azért nem! Nóritól van...

-Kár... - huppant vissza.

Kár vagy nem, ez van. a kedvenc nénikémtől kaptam. Nem szívesen nézném végig, ahogy valamelyik tanárom kiönti vagy benyakalja a nem éppen olcsó, értékes és ritka Magyar piát. A szívem szakadna meg.

Reggel úgy ébredtem a telefonom visítására, hogy az éjszaka csak egy pillanatnak tűnt. Fogalmam sem volt, hogy mi volt. Álmodtam-e, és ha igen, mit, itt volt-e Edward és nyugodtan aludtam-e? Semmi. Teljesen kiesett minden.

Félig csukott szemekkel betámolyogtam a fürdőbe. A látvány nem volt olyan brutális, mint amilyennek gondoltam, így inkább a gardróbot tettem meg székhelyül. Farmer, bakancs, pulcsi. A bokám kicsit fájt a bakancsban, de nem baj, úgy sem kell gyalogolnom. Az egész utat végigvezetem majd és persze ülöm.

Kim még vergődött, míg én le akartam vinni a cuccokat. A tatyómon egy összehajtogatott levélke volt. Már teljesen azt hittem, elfelejtette ezt a szokását. Mosolyogva hajtottam szét a papírlapot és kezdtem el olvasni az ismerős, régies kézírást.

„Szerelmem!
Esküszöm, eltiltalak a borotvától! Vigyázhatnál azért magadra, de látom, nem könnyíted meg a dolgom.
Vigyázz magadra/magatokra az úton; újratankoltam a biztonság kedvéért. A kedvemért, ha lehet épségben jussatok a táborhoz.
Szeretlek: Edward”

Elraktam a többi közé és elindultam. Felkaptam a konyhából az energiaitalom és már pattantam is be a kocsiba. Még mindig élvezet volt benne ülni és vezetni. nem tört meg a varázs.

Szokásomhoz híven, versenyzőtempóban autóztam az ötvenes táblára fittyet hányva. Egyszer még el fogják venni a jogsimat, ha így folytatom. Először Alexisért mentem, aki már a ház előtt várt telivigyorral.

Nem csodáltam, nekem sem kívánta egy fél sejtem sem, hogy több órán keresztül az erdőben kutyagoljak. Normál esetben szerettem volna menni, de itt több zavaró tényező is volt. Egyrészt az eső most is esik, másrészt pedig kínoz a bokám. Na igen, így jár, aki nem figyel oda, ahova kellene.

Az irányt az iskola felé vettem, felvenni z ételt, italt és az ágyneműket. Azt hittem nem fog elférni az autóban, de érdekes módon még maradt is bőven hely. A pakolás után elkértük a tábor koordinátáit és megindultunk.

Az út elég hosszú volt, és a jó részét csendben töltöttük. Alex ránézésre sem az a tipikus fecsegős csaj. Az esetek nagy többségében nem bántam, de most határozottan frusztráló volt.

Ahogy néztem az erdőt, újra előjött a paranoiám. csak ez hiányzott a boldogságomhoz. A lelkem mélyén persze tudtam, hogy ez képtelenség, de folyamatosan ott kattogtak az agyamban a dolgok. Az email, a rémálmok, La Push és a kép. A kép, amin Lucas én én vagok. A kép, amire jelképesen a „tik-tak” rá van írva, jelezve, hogy valami történni fog. La Push, ahol láttam valamit az erdőben. La Push, ahol az éjjel közepén téveszméim voltak. A rémálmaim, amikben rendre az én halottnak hitt szerelmem szerepelt. És az email, amiben gyakorlatilag a tudtomra adta, hogy a szívem véges határidőn belül megszűnik dobogni.

De Luke miért akarna megölni? Mi jó származna neki abból, hogy megöl? A kép valahogy nem akart összeállni. Na és ha él, akkor miért csak most jelentkezik? Miért pont akkor, amikor az életem kezd újra összeállni, és megtaláltam Edwardot? Miért kell az életemet mindig megrongálnia?

Amikor azt hittem, meghalt... kis híján diliházba kerültem. El kellett hagynom az otthonomat, mert azt hittem meghalt és ebbe kezdtem beleőrülni. pedig a jelek szerint nem halt meg, és nem is fog. Aztán most újra felbukkan és felszaggatja a régi és egész szépen beforrt sebeimet. Megjelenik, és el akar szakítani attól, aki újra életet lehelt belém, és azoktól is, akik minden hülyeségemben mellettem állnak, elviselnek és talán szeretnek. S ennek tetejébe, még a családomtól is el akar szakítani.

Ennyire nem érdeklik őt mások? Ennyire megváltozott volna ez alatt az egy év alatt, amíg azt hittük, hogy örökre itt hagyott minket? Ennyire nem érdekli, hogy ezzel fájdalmat okoz nekem? Miért nem jön csak úgy el, és kér meg, hogy menjek vele?

Amekkora eszetlen vagyok, simán vele mennék. Iszonyúan rossz lenne itt hagyni a szüleimet, a barátaimat és... Ebbe volt a legrosszabb belegondolni. Elválni Edwardtól, aki ragyogó csillagként vezet a sötét éjszakában, reményt gyújtva sajgó szívembe, hogy lehetek még boldog. Nem tudom képes lennék-e itt hagyni Őt és fájdalmat okozni Neki. Hiszen szeretem, és valami őrült csoda folytán Ő is szeret. El tudnám hagyni vajon?

De Lucas... Szertelen, meggondolatlan voltam tinédzserkorom hajnalán és megígértem neki, hogy örökké és még tovább. Persze akkor még nem gondoltam, hogy lesz majd más, akivel el fogom tudni képzelni az életem... és, hogy ő meghalhat. Az a kép élt bennem, hogy Lucas az igazi és örök szerelem számomra. De amióta az életembe lépett ez a lenyűgöző, több, mint száz éves, bronzvörös hajú vámpír, a kép megváltozott. Luke volt a múltam, és a szívem egyik csöpp fiúkjába raktároztam el emlékét, egy vaksötét zugban.

De ott volt, és minden éjszaka alattomosan előmászott rejtekéből. Ott volt, és még ha akartam volna sem tudtam volna kitörölni onnan. Olyan szinten beleégette magát a tudatomba és a szívembe, hogy onnan esetleg akkor kerülne ki, ha agymosáson mennék keresztül.

-És, tervezel valamit a nyárra? - szólalt meg hirtelen Alex és egy pillanatra megállt bennem az ütő.

-Igen, el szeretnék menni Magyarország egyik legnívósabb fesztiváljára és meg szeretném látogatni Andrew-t Londonban - mondtam kissé monoton, gépies hangon.

-Hű! - hangzott a válasz. Arcán megvillant valami furcsa irigylés.

-Nem jössz velünk? - ajánlottam fel. - Lehetne egy olyan igazi, bulizós, lazulós nyarunk! . mosolyogtam rá.

-Jézus, az rengeteg pénz lenne! - mondta, de látszott az arcán, hogy nagyon is eljönne.

-Fapados! - vigyorogtam. - Az mindig kedvező áron van. - Tudta, hogy igazam van, így nem ellenkezett.

Az erdő ritkult és megláttam a parkolót, majd az első bungallow-kat. Tényleg aranyos hely volt. Szépen leparkoltam, és nekiálltunk kipakolni. Konyha, aztán beraktuk az ágyneműket és kis idő múlva mintha már hallottuk is volna Emi maci hangos, öblös nevetését.

Nos, hát ennyi lenne fiúk/lányok. Remélem tetszik és kommenteltek! <3

10 megjegyzés:

คภςรא írta...

nagyon tetszett =)
kíváncsin várom a folytit

F1fan:) írta...

jó lett! kirándulás...jónak ígérkezik. remélem történik majd valami felejthetetlen:) várom a kövit!
puszi^^

nusi írta...

Szia!
Nagyon jó lett, tetszett :)

Mikor lesz a kövi?! =)

Puszi: nusi *-*

Névtelen írta...

nem neked való ez az írás dolog...
tudod ami nem megy azt nem kell erőltetni...

Névtelen írta...

Nagyonjóólett :) Ügyes vagy :)

Rami írta...

Szia คภςรא!

Örülök, hogy tetszett és már nem kell tovább várnod :)

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia F1fan:)!

Kinek mi a felejthetetlen :P ;)
De mire gondolsz te? hmm? *szemöldökhúzogatás*

A kövi itt van! Nem kell tovább várni :D

Cuppanós, Rami

Rami írta...

Szi nusi!

Örülök, hogy tetszett :)

A kövi pedig fent is van ^^

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia Névtelen (júni. 25.)

Mondták már, de úgy látszik, van akinek tetszik ez az "erőltetés".
Akinek meg nem, az elhúzhatja a belét ^^

Puszillak, Rami

Rami írta...

Szia Névtelen! (júni. 30.)

Köszönöm, örülök, hogy tetszett :$ :D

Puszi, Rami