Szívem csücskei

2010. február 11., csütörtök

Nightfall: 15. fejezet - Emlékezés

Sziasztok! Itt az új fejezet. Cseppet hosszúra sikeredett. De higgyétek el, megéri végigolvasni. A kommenteket lágyszi ne a chatbe. Köszi. Jó olvasást



Miután túlestem a Cullen család megismerésén, tudtam, hogy nem halogathatom sokéig Edward bemutatását. De minden fűszálba belekapaszkodtam, hogy kifogásokat keressek. Magam sem tudom, mitől félek. Talán attól, hogy apám piszkálódni fog és megjegyzéseket tesz majd, hogy Edward túl öreg, ez még túl korai és hasonlók.

De Edward nem hagyott, napi szinten kérdezgette, hogy mikor ismerheti meg a családom. Közben Leslie közölte, hogy nem megyünk Magyarországra, hanem nagyi jön hozzánk. Örültem is, meg nem is. Örültem, mert láthatom a kedvenc mamámat... na de így neki is be kell mutatnom az én vámpírom, ő pedig biztos ki fogja találni, hogy ő nem az, aminek beállítja magát. Rá fog jönni arra, amit senki nem tudhat.

Ennek az információnak a tudatában, mint egy félőrült, próbáltam arra koncentrálni, hogyan játszhatnám ki a mamámat. Két lehetőségem volt, bemutatom Edwardot, még mielőtt a nagyi megjönne, vagy addig halogatom, amíg el nem megy. A két lehetőség elvből megbukott. Mert ha az elsőt választom, akkor nyugodt szívvel lehet nálunk Edward és a szüleim biztos elvárnák, hogy bemutassam őt a nagyinak. Ha viszont az utóbbin spekulálnék, Edward az őrületbe kergetne és megtalálná a kiskaput, hogy bemutassam.

-Nyugi, nem lesz semmi probléma. Ne pörgesd fel feleslegesen magad. - mondta Jazz amikor nem volt ott Edward a közelünkben. Mondhatom, elég ritka volt az olyan, amikor Edward magamra hagyott a csajokkal és fogadott bátyámmal az asztalnál.

-Oh igen...? Talán meggondolja magát és felhagy ezzel a bemutatás mizériájával? - kérdeztem kicsit morcosabban a kelleténél. Erre Jazz csak megsimogatta a hátam.

-Nem, nem fog... - erősítette meg a gyanúmat Alice. - Sőt, még a hétvégén bemutatod. A nagymamád pedig szenteste előtt érkezik egy héttel. Vagyis jövőhéten. - adta a tudatomra. Ez csodás... A héten bemutatás, jövőhéten nagyi, utána karácsony... Közben leült az asztalhoz Mattie és Alex.

-Na, mi a baj? Miért vagy úgy elszontyolodva? - kérdezte egyből Mattie.

-Nem fűlik hozzá a foga, hogy bemutassa Edwardot. - válaszolt helyettem Alice.

-Csak stresszel. - helyesbített Jasper. Ő jobban tudta mint Alice és furcsán nézett szerelmére.

-Ajaj, hát az nem jó. - állapította meg Alexis. - Minden rendben lesz nyugi...

-Én is ezt próbálom megértetni vele. - nézett rám átható pillantással Jasper és nyugalomhullám söpört végig rajtam. Ezt annyira nem szerettem. De nem tudtam mit tenni ellene.


Edwarddal elköszöntünk egymástól óra után. Mostanában a saját kocsimmal jártam. Alig tértem rá a főútra, éreztem, hogy rezeg a zsebem. Nem tudtam elképzelni ki lehet az. Nem nagyon szoktam SMS-t kapni. Megnéztem a feladót, Jake volt az.

Nagyon meglepődtem. Jakkel már rég nem találkoztam. Pontosabban akkor láttam utoljára, amikor nálunk volt és elmondta, hogy Edward mi is valójában. Azóta ő sem keresett és én sem kerestem őt. Ezért csodálkoztam, hogy SMS-t írt. Gyorsan megnyitottam az üzenetet, felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon mit írt.

Szia! Rég láttalak... Phil meghívta a szüleidet vacsorára, eljöhetnél te is. Puszi
Jake

Úgy döntöttem elmegyek. Utoljára ovis koromban jártam La Push-ban. Mivel Jamie szörfös kiruccanása nem jött össze. Meg amúgy is, tényleg rég láttam Jacobot, az anyukáját meg még régebben. Már nem is emlékeztem, hogy is néz ki pontosan.

Emlékezetemben élt egy aranyos kis világosbarna, egyszintes ház. Próbáltam előkotorni valami emléket Sousanról, Jake anyukájáról, de nem ment. Halványan emlékeztem egy csinos, alacsony nőre, aki mindig csokis sütivel és muffinnal tömött. Igen, határozottan kezdtem rá emlékezni. Közben hazaértem. Na igen, én sem a megfontolt és lassú vezetésről vagyok híres. Ebben határozottan anyámra ütöttem. Apám csak annyit szokott mondani, hogy elmehetnék forma 1-es pilótának, vagy illegális versenyekre kellene járnom.

-Szia kicsim, mi újság? - fogadott anyám a nappaliban.

-Helló anyu, nem sok, csak a szokásos tudod. - mondtam hanyagul ls leraktam a táskámat a kanapéra. - Csak kiraboltam egy tucat bankot, felgyújtottam egy várost, megöltem pár embert aki nem fizetett időben, meg ilyenek. - viccelődtem, miközben megszabadultam a kabátomtól.

-Hogy énnekem milyen bolond lányom van... - csóválta a fejét mosolyogva anyám. Utoljára Kanadában voltunk ennyire felszabadulva.

-Vigyázz a szádra... - mondtam vigyorogva. - Na, megyek, keresek valami alkalomhoz illő ruhát estére. - és azzal megindultam a lépcső felé.

-Miért, hova készülsz? - nézett rém nagyra nyílt szemekkel Trix.

-Hát veletek, La Pushba. Jake küldött SMS-t, hogy örülne, ha elmennék.

-Ez nagyszerű. - lelkendezett.

Felmentem a szobámba, majd egyenesen be a gardróbba. Nem sokat agyaltam, hogy mit vegyek fel. Találomra előhúztam egy pólót, a kedvenc farmerem és egy pulcsit. Két copfba fontam a hajam és kész. Visszatérve a szobámba, levetődtem az én kis babzsákfotelkámba.

Bekapcsoltam a tévét, de hogy minek... Majd a laptopom is. A leckeírást a hátam közepére se kívántam. Egyszerűen elegem volt. Sztrájkoltam. Az idő a net előtt rohant. Alig néztem meg pá dolgot, de már majdnem annyi volt az idő, hogy indulni kellett.

Böngészés közben egyszerre valami hideget éreztem a nyakamon. Egyből tudtam, hogy ki az. Az illata elárulta. Akármilyen meglepő, de nekik is különböző az illtuk, akár az emberek vérének. Az övét ezer közül is megismertem volna.

Edward hideg ajka a kulcscsontomra csúszott, onnan a fülem tövéhez, majd végül az ajkaimon megállapodott. A csókot nem szakította meg, de éreztem, amint a térdem alá nyúl és az ölébe ültet. Ujjaimmal a hajába túrtam. Ő pedig elmosolyodott.

Nem értettem, mi olyan mókás, de nem is érdekelt, csak az, hogy érezzem őt. Egyszer csak óvatosan eltolt magától. Ez volt az amit ki nem állhattam. De ha szóvá tettem, az volt a válasz, hogy nem veszítheti el a fejét velem, az én érdekemben és, hogy bízzak benne. Bíztam én, teljes mértékben.

-Szia édes. - mondta és adott egy apró csókot.

-Szia... - leheltem és a mellének dőltem.

-Hová készülsz? Gondolom nem kedvtelésből öltöztél át...-mondta és az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen.

-Muszáj neked mindenről tudni?

-Csak ha rólad van szó. Elhiheted kicsim, ha valaki másról lenne szó, egyáltalán nem érdekelne. - ez a becézgetés, olyan furcsa volt. - Szóval, hová készülsz?

-Anyáékat meghívta Phil vacsorára, Jake pedig megkért, hogy menjek én is. - mondtam el végül az igazat.

-Aha... és mi van akkor, ha nem engedlek? - észrevettem, hogy egy huncut mosoly suhant át az arcán.
-Szerintem Leslie csodálkozna, hogy a semmiből itt ülök egy Adonisz ölében és lemondom, a mellesleg háromnegyed óra múlva esedékes programunkat.

-Hmm... Adonisz, ez hízelgő. És meg tudlak győzni valamivel, hogy maradj? - időt sem adott válaszolni. Ajka apró csókokkal halmozott el. Legszívesebben hagytam volna, de nagy levegőt vettem és tiltakozni kezdtem.

-Edward Cullen! Elhiheted, máskor nem ellenkeznék, de ezt most hagyd abba! - próbáltam a határozott énemet elővenni. - Nekem mennem kell.

-Hű, de határozott valaki. Tudod, milyen szexi vagy, amikor ilyen határozott vagy? - ajka a nyakamon volt és úgy folytatta - De tényleg menned kell, anyukád mindjárt jön megsürgetni téged. - mélyet szippantott a bőröm illatából.

-Akkor pedig neked menned kell. - mondtam és felálltam. Edward elém állt és a derekamnál fogva közelebb húzott magához.

-Vigyázz magadra!

-Igyekszem... este itt folytatjuk. - megcsókoltam.

-Itt várlak. - amint kimondta már el is tűnt.

Anya tényleg jött megsürgetni, én pedig mentem vele. Az eső természetesen szakadt. Apám Fordjával mentünk. Gyorsan odaértünk, de ha Trix vagy én vezettem volna, sokkal korábban megérkeztünk volna.

Az apró, barna ház láttán előjöttek az emlékek. Emlékeztem, amint négy-öt évesen itt játszottunk Jacobbal és a többi rezervátumbeli gyerekkel. Jake unokatestvérével nagy barátnők voltunk. Mint a legtöbb ovis, mi is családosat játszottunk. Emma az összes babáját kihozta mindig. A férjem pedig vagy Jake volt, vagy Emma bátyja.

Jót mosolyogtam ezen. Mindössze lassan 12 éve volt, de most mégis több fényévnyi távolságnak tűnt. Emlékeimben ez a pár kép mégis olyan tisztán élt, mintha ma délelőtt történt volna és nem tizenkét éve.

Phil és Soue már a tornácon várt minket. Olyan meghitt volt ez a kép. Amint Soue Phil mellének dőlt és közben Phil átkarolta feleségét. Mint egy romantikus filmben. De tényleg, egyből úgy éreztem, hogy egy olyan tipikus, mindenki szeret mindenkit és tök csodás az élet, mert kék az ég és zöld a fű típusú filmbe csöppentem volna.

Soue kedvesen fogadott. Puszi, puszi és nagy ölelés. Az elmaradhatatlan "de megnőttél" sem hiányzott. Nem értettem ugyan, miért mondják ezt a felnőttek mindig... Majd, amint beléptünk, Jake fogadott széles mosollyal.

-Szia! Végre megjöttetek... - mondta és megölelt - Már hiányoztál... - suttogta.

-Szia Jake. Te is... - suttogtam én is. De vajon minek... a szüleink biztos valami egészen másra gondoltak.

-Mmm... Soue, mi ez az illat? - szimatolt Leslie - Csak nem egy egész malac fog várni a konyhában?

-Nem Lez... épp egy ökröt sütök neked. - viccelődött Soue is.

Miután ezt megvitatták, a konyha felé indultak. Jake engem is arra húzott. Az orrom ismerős illatot érzett. Ahogy Jake anyukája megkínált az óriási muffinjaival, újból ötévesnek éreztem magam. Csak anya már nem szólt rám, hogy előbb rendes ételt kellene ennem és nem ezzel jóllaknom.

Ezt úgy hat éve abbahagyta, mert rájött, hogy nem nagyon érdekel ez. Ha ízlik a főtt étel, úgy is fogok belőle enni, Ha meg nem, akkor ez van. Ilyen téren, meg máson is, nagyon makacs vagyok. Ami nem tetszik, vagy a neve nem szimpatikus, meg sem kóstolom. Anyám szerint, majd kinövöm, esetleg, ha férjem és gyerekem lesz, majd megváltozik az ízléésem. Ebben erősen kételkedtem.

-Na mi lesz Phil, elhívtál minket éhezni? Sürgesd meg az asszonyt! - mondta apám és meghúzta a sörét.

Igaz, még bőven nem vagyok nagykorú és Jacob sem, de mindkettőnk előtt ott volt egy-egy üveg sör. Én inkább csak azért fogadtam el, mert nem akartam vezetni. Ha pedig nem iszok, anyám biztos átpasszolta volna a sofőr szerepét.

-Nyugi Lez... itt vagyok. Hozom már a kaját. - jött elő Soue a pult mögül egy nagy fatállal, ami teli volt húsokkal.

-Soue, ez nagyon jól néz ki. - ismerte el anyám. valóban ízletesnek tűnt.

-Hát akkor jó étvágyat! - ült le Soue és nekiláttunk. Én a szokásos módon, feltűrtem a pulcsim ujját, mint mindig. De Jake megfogta a kezem... mint múltkor én Edwardét.

-Ez micsoda? - vizsgálta Jake a karkötőmet.

-Egy karkötő. Miért Jake, minek látszik? - próbáltam terelni a témát.

-Azt észrevettem... A címerre értettem. - amint ezt Jake kimondta, Phil rám nézett átható pillantással. Nincs mese... el kell mondanom.

-A Cullen család címere... - múndtam úgy, hogy a szüleim ne hallják - Edward Cullentől van... - sütöttem le a szemem.

-Aha... így más. - mondta és eltűnt az arcáról a mosoly. Phil pedig úgy nézett rám, mint aki élőhalottat lát. Különösen, amikor a Cullen nevet kimondtam.

Hirtelen eszembe jutott, amit Jake mondott a törzséről. Hogy az egyetlen ellenfele a farkasoknak a vámpírok.

"...-Na és vannak a farkasoknak ellenségei?
-Ami azt illeti, a törzsi legenda szerint csak egy. Mégpedig azok, amik Cullenék..."

Jake nem hitt ebben, de láthatóan az apja igen. Nagyon is. Kezdtem abban is hinni, hogy a quileuteok tényleg farkasok. Ez megmagyarázta volna Phil viselkedését, és ami azt illeti Edwardét is, amikor nem akart elengedni. A Cullen névre még Soue is felém nézett döbbent arccal. Bár ő gyorsan rendezte vonásait és tovább beszélt a szüleimmel.

A vacsora derült hangulatban folytatódott. Úgy véltem, többet kellene összejárnunk. A szüleim, az előző hasonló vacsora előtt, utoljára Kanadában voltak ilyen felszabadultak. Amikor Lucas szüleivel jártak össze...

"Ramóna! Ezt most hagyd abba!" - parancsoltam magamra. Lucas emlékére gombóc nőtt a torkomban. Nem akartam erre emlékezni. "Nem, nem, nem! Lucan meghalt. Lucas... meghalt, érted?" - veszekedtem magammal. De leküzdöttem és több emlék nem jött a felszínre. A sírhatnékom is leküzdöttem.

Az idő már későre járt és holnap nekem és Jacobnak is iskola. Na meg nem lett volna jó dolog holnap másnaposan suliba menni. Pedig az a bor... így megsürgettem apámékat. Persze még egy fél órát álltunk kabátban az ajtónál. Búcsúzóul Soue csak intett és mélyen a szemembe nézett, Phil már nem engedett el ennyivel.

-Vigyázz magadra! Remélem nem lesz semmi bajod! - Értsd: nem kéne Cullenékkel barátkoznod mert nagy bajok lehetnek belőle. A te érdekedben.

-Oké Phil, igyekszem.

Hazafelé a szokott helyemen, az anyósülés mögött öltem és bámultam a semmibe. Épp az egyik kedvenc számom hallgattam (The Fray-Over My Head), és alig vártam, hogy hazaérjünk. Azt hittem, rosszul látok, amikor észrevettem, hogy Forksot hó borítja.

Úgy látszik, a múlt fellázadt ellenem és nem hagy felejteni. Eszembe jutottak a torontói telek. Igazán soha nem szerettem, de néha jól elvoltunk a hószünetekben. De én nem akartam erre emlékezni. Mégsem tudtam mit tenni, az emlékek rám zúdultak, amiket eddig agyam egy elrejtett, nagyon sötét zugába temettem.

"-Kim, te mit keresel itt? - álltam értetlenül az ajtóban.

-Hószünet van csajszi! - mondta a legjobb barátnőm és kihúzott az ajtón . Na meg van egy meglepim!


Éreztem, hogy sántikál valamiben, ezért lekaptam a kabátom a fogasról. Jól sejtettem. A nagy hóbarikád mögött, ha jól érzékeltem már a járdán, Nick, Kenny, Beka és... és Lucas volt. Nem tartott sokáig a száraz ruha. Istenesen megfürdettek.

-Lucas, Lucas ha be mersz dobni a hóba... - fenyegettem.

-Igen szívem, akkor mit teszel? - közeledett felém angyali mosollyal és már a karjaiban is voltam - Hoppá! Hát nem nagyon tudsz mit tenni... a kezemben vagy.

-Luke, Luke ne!

-Hogy mondtad? havat? Oh, hát ezen könnyen megoldhatjuk. - mondta mosolyogva. Azzal bedőltünk a hóba.

-Lucas Ashton Williams! Utállak, ugye tudsz róla? - nem válaszolt, csak megcsókolt. Egyszerűen nem tudtam haragudni erre a szőke istenféleségre.

-Az utálat egy szenvedélye érzés. - válaszolta a hosszú csók után. Amit persze barátaink füttyögéssel kommentáltak.

-Szerintem menjetek szobára! - szólt be Kenny. Meg sem lepődtem rajta.

-Fordulj fel Kennyike. Ha valami nem tetszik, akkor csukd be a szemed szivi. - válaszoltam egyszerűen. Luke csak nevetett.

Amikor megkérdeztem tőle, miért van velem, azt válaszolta, mert szeret. De amikor azt kérdeztem, mit szeret bennem és miért szeretett belém csak nevetett. Azt felelte, a természetem fogta meg.

Amikor megismertem, ki nem állhattam. Meg amúgy sem volt az esetem. Egy párszor beszólogattam neki. Igaz egy évfolyammal felettem járt, na de én kinek nem szóltam be? Hetedikben nagyon nagyszájú voltam. Lucas pedig ebbe szeretett bele.

Még hetedikes voltam, amikor elhívott a félévi bálra a suliban. Úgy terveztem körberöhögöm és elhajtom, de nem jött össze. Hát igent mondtam és azzal az igennel együtt a kapcsolatra is igent mondtam. Azóta együtt voltunk. Amikor nevetett azon, hogy beszólok valakinek, mindig ez jutott eszembe. Csak hevertünk ott a hóban Lucasszal. Fejem a mellkasán volt és néztük egymást. Ebből az idillből Beka zökkentett ki.

-Elmegyünk forrócsokizni. Jöttök ti is, vagy itt készültök megfagyni? - kérdezte kedvesen. Lucas talpra is szökkent és felsegített a hóból.

-Természetesen megyünk. - válaszolta Luke..."

Sok más jutott még eszembe egy pillanat töredék része alatt. Könny szökött a szemembe és arra eszméltem, hogy a kocsi megállt és már egy másik dal szól. És az énekes azt énekli: "I don't want to go, But if I died young, Fill my empty room with the sun" Kivágódtam a kocsiból, a fülhallgatót kitéptem a fülemből és berohantam a házba.

Éreztem, hogy nem szabadott volna hagynom, hogy az emlékeim kitörjenek a börtönükből. Amíg felértem a házig, végig ez a három szó csengett a fülemben, Lucas hangján: "i died young" Szemeimet könny áztatta, és csak remélni mertem, hogy Edward nincs a szobámban. De sajnos ott volt.

Láttam, hogy megrémült. Megszólalni nem tudtam, ő pedig szorosan magához ölelt. Én pedig csak zokogtam. Amikor csillapodott a sírásom megszólalt.

-Mi a baj? Jacob megbántott? - nézett rám kétségbeesetten - Mondd már, légyszíves... teljesen megrémítesz.

-Semmi - szipogtam . Nem, Jacob nem bántott meg. Ez az én hibám. valami olyat engedtem a felszínre törni, amit nem lett volna szabad. - megtöröltem az arcom, ő pedig letörölte az épp kigördülő könnycseppet.

-A semmi miatt nem sír órákig az ember. - Órákig? Nekem pár percnek tűnt. Szegény Edward... - Szóval, mi baj? Mi az ami a felszínre tört?

-A múlt. Az a rohadt múlt. Ez a hülye hó... utálom, gyűlölöm. Érted, gyűlölöm... - mondtam könnyes szemekkel.

-Hé, hé, nyugi. Nincs semmi baj. Ha nem akarsz, nem beszélünk róla. - nyugodt bele - De kérlek ne sírj. te nem si tudod, milyen rossz téged így látni.

-Oké... - mély levegőt vettem, kifújtam az orrom, majd az órára pillantottam. - Basszus, mindjárt holnap van...

-A leckédet Alice megírta. Az miatt nem kell aggódnod. De most menj, zuhanyozz le. Itt várlak. - mondta és adott egy apró csókot.

Szót fogadtam. Jót tett a zuhany, lenyugtatott. A szemeim rémesen néztek ki. Tiszta véresek voltak a sírástól.

Edward tényleg ott várt a szobámban, ahol hagytam. Megnyugtatóan hatott rám, nem csak most, mindig ha valami nyomasztott. Szorosan hozzábújtam. nem érdekelt, hogy jéghideg, most ez számított a legkevésbé.

Gondolom érzékelte, hogy egykönnyen nem fogok elaludni, ezért valamit dúdolni kezdett. Hangja ott dorombolt a fülemben. Ehhez fogható hang nincs még egy. De legalább segített. Elaludtam.

Hogy a múlt még jobban bosszantson, nem az öntudatlan, álomtalan álomba zuhantam. Lucasról álmodtam és szerintem még álmomban is sírtam. Már fél éve nem álmodtam róla és ez most olyan mély sebeket tépett fel, hogy úgy éreztem, belehalok.

3 megjegyzés:

Ancsi írta...

jujj de szuper lett nagyon várom a folytit

Rami írta...

Szia Ancsi!

Köszi. Nem kell sokáig várnod már. :D

Névtelen írta...

Hat most nem irigylem Ramit =/ most jön ugye az a rész hogy a Cállen gyerek ott van ... Olvasom tovább :)