Nightfall: 33. fejezet - Fogalmam sincs

Sziasztok Lányok(fiúk)!
Vége a vizsgáimnak és itt a friss! Remélem azért elnyeri majd a tetszésetek. Lehet, hogy kicsit zavaros lett, mert általában késő este írtam, hulla fáradtan...
A kommenteket köszönöm a 31. fejezethez és Eperke nevében köszönöm a 32. fejezethez is!
Amint a részletből kiderült, Edward szemszög lesz. Na de mi az, ami Edward szívét nyomja?
Jó olvasást! A kommenteket várom és tényleg írjatok, mert kell a biztatás :)
Puszi, Rami


(Edward szemszöge)

Általában mindent gyorsan kilogikázok, de manapság semmit nem értettem Ramival kapcsolatban. Hiába kérdeztem, hogy mi baja, hiába olvastam bele a barátnői gondolataiba, hiába kérdeztem Jaspert, hogy tud-e valamit és hiába nyúztam Alicet, hogy nézze meg, mi lesz.

Semmit nem tudtam meg. Persze ha Alice együttműködő lenne, az könnyítene a dolgomon... De kezdem azt hinni, Alice eltökélt szándéka, hogy megnehezítsen nekem mindent. Néha kedvem lenne megfojtani őt.

Ha eddig nem idegesített volna, hogy nem látok szerelmem fejébe, hát most eljött az ideje. Nem mintha ellenemre lett volna, hogy mostanság úgy bújik hozzám, mint egy kiscica. Komolyan, néha már azt várom, hogy mikor kezd dorombolni.

De ami a legjobban nyugtalanított, az az volt, hogy szinte mindig az erdőt nézte és fogalmam sem volt, hogy miért. Néha úgy nézett ki, mintha valami vagy valaki fogva tartaná a tekintetét.

Eleinte azt hittem, hogy az a rohadt korcs az, de nem érezte egyikünk sem az undorító szagukat.

-Minden rendben? - kérdeztem szerelmem. Olyan erővel szorította az asztalt, mint év elején amikor velem nézett farkasszemet. Nyugtatásképpen végigsimítottam a combján.

-Ühüm. - csodás válasz... De legalább reagált. Nagyot sóhajtott, elengedte a pad szélét és a fejét a vállamnak döntötte.

-Ha minden rendben, akkor miért vagy ilyen zaklatott? - próbálkoztam, de éreztem, hogy választ nem kapok. - Mi olyan érdekes az erdőn? - tettem fel egy újabb kérdést és frufruhát hátratúrtam az arcából.

-Nem tudom... - adta meg a kitérő választ. Vagyis gondolom kitérő...

-Olyan furcsa vagy mostanában... - mondtam halkan, miközben az arcát tanulmányoztam.

Választ megint nem kaptam. Ez nem is lenne gond, ha belelátnék a fejébe. Arcáról csak az értetlenséget és a kíváncsiságot tudtam leolvasni.

Hirtelen egy éles hangot hallottam a fejemben. Szó szerint ordított a többi gondolathoz képest. Kétség kívül a húgom volt az...

„Edward Anthony Masen Cullen! Hagyd már azt a lányt! Igen, láttam, hogy pesztrálod, de úgysincs szándékában elmondani semmit. Majd Jazz beszél vele, hátha neki megnyílik. - gondolta már nyugodtabban - És nem, ne is álmodj róla, hogy beleavatkozhatsz abba, aminek meg kell történnie...”

Itt vége szakadt, Alice újfent elrejtette előlem a gondolatait.

Figyelmemet újra szerelmemnek szenteltem. Feje még mindig a vállamon pihent, törtéken, apró ujjaival pedig mintákat rajzolt a combomra. Ahol ujja hozzám ért, furcsa, bizsergős és égető érzés keletkezett a bőrömön.

Na és a tanárnak is ilyenkor szúr szemet, hogy nem figyelünk...

-Mr. Cullen, úgy gondolom, inkább az órára kellene koncentrálni és nem Miss Frillre. Ha nem vették volna észre, nem a szaporodást tanuljuk... - mondta gúnyos mosollyal és a gondolata... uhh... „...de szívesen eljátszadoznék vele a szertárban. Bevezetném az élet rejtelmeibe a kislányt.” Hát ezt jobb lett volna nem hallanom. Inkább átkaroltam Ramit. - az majd a következő órák témája lesz. - folytatta.

-Elnézést Mr. Greene. Figyelünk! - vagy nem...

Nem válaszolt csak visszafordult a táblához és gondolatait újra a tananyag kötötte le. Én pedig próbáltam megfejteni Rami különös viselkedésének okát.

Utálom Alicet, amiért elrejti előlem a gondolatait és nem mellesleg a látomásait. Éreztem, hogy azért csinálja, mert köze van a megfejtéshez. De mi lehet az, amiről úgy gondolja, jobb ha nem tudok róla?

Éjszakánként nyugodt volt, már nem zokogott álmában és nem hajtogatta Lucas nevét. Éjszakáról éjszakára egyre többet mondogatta az én nevem és görcsösen szorongatta a felsőm.

Egyszerűen elvarázsolt amikor aludt. Sokszor azt kívántam, bárcsak én is tudnék aludni. Vele. Álmodni. Róla. Úgy hozzáérni, hogy ne kelljen úgy vigyáznom, mintha bármelyik pillanatban széttörhetne a kezemben.

Alice azt mondta, holnap napos idő lesz. Remek. Semmi bajom a nappal, sőt szeretem, ahogy a langyos sugarak nyaldossák jeges bőröm. De ilyenkor nem lehetek csak úgy szerelmemmel és a barátaimmal. Így mélyeket szippantottam kedvesem bódító illatából.

Olyan hajnali négy körül Rami szíve hevesebben kezdett verni, azt hittem felébred... de nem. A méreg összegyűlt a számban és marni kezdett. Azt hittem megvadulok. Minden porcikám vágyott rá. Mint férfi és mint vámpír.

Utáltam magam, amiért ilyen önző vagyok. Nem szabadna ilyen közel lennem hozzá. Túl veszélyes vagyok számára. Ő még élhetne teljes életet, még lehetne szerelmes... boldog lehetne mondjuk Tommal - Oli öccsével - vagy Jamievel akár, vagy valamelyik korccsal, akár Brandonnal vagy a még egyelőre emberként szaladgáló Jacobbal... Bár ez talán még veszélyesebb mintha velem maradna...

De nem lennék rá képes... nem tudnám nézni és azzal a tudattal tovább élni, hogy Ő már mást szeret, ölel és csókol. Hogy másé lesz és nem az enyém. És ez volt a kulcsszó. Azt akarom, hogy az enyém legyen.

Ez most úgy hangzik, mintha egy tárgynak tekinteném és nem tisztelném Őt. Pedig ez nem így van. Eszembe jutott, amit a biológiatanár fejében láttam. Akaratlanul is szorosabban öleltem magamhoz kedvesem.

Arcomat a hajába temetve feküdtem tovább. Ínycsiklandó illatától szédülni kezdett a fejem. Mintha csak direkt csinálná... erősebben szorította az ingem és fejét a mellkasomra helyezte.

Szívem lomha és gyenge dobogása egy cseppet megélénkült ilyenkor. Tudtam, hogy lehetetlen, de azon gondolkodtam, vajon hallja-e. Bár a tompa képességek ilyenkor felélénkülnek. Ki tudja...

Mivel nem akartam, hogy a két lány ott találjon, óvatosan kiszedtem Rami markából az ingem, majd egy búcsú csókolt leheltem ajkaira.

Miközben az erdőt szeltem, valamelyest kiszellőzött a fejem. Az erdőben ismeretlen szagokat éreztem, a mi fajtánkból keveredett ide valaki. Nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, hisz' gyakran fordulnak meg erre néhányan.

Amikor megérkeztem, Emmett és Rosalie pont akkor mentek el. Emmett gondolatai túlszárnyalnak minden pornóst, és persze Rosiet sem kell félteni ezen a téren. Szerencse, hogy nem otthon készültek vágyaikat beteljesíteni. Nem csak Jasper őrült volna meg, hanem én is...

Utam Jasperhez vezetett. Szegényt befogta Alice gardróbrendezésre. Gondolatai segítségért kiáltottak amint megérezte a szagom.

-Jazz, ne is mesterkedj! Nem mehetsz sehova! - kacagott Alice. Gonosz kis bestia, az biztos.

-Alice, édes, drága húgicám... attól tartok, Jaspernek velem kell jönnie! - mondtam belépve az ajtón, majd siettem az emeletre, Alice szobájához.

Ahogy beléptem húgom szobájába, a szemeim kikerekedtek. Alice mindig elképesztő dolgokat tud csinálni, de ez durva volt. A szoba szinte minden pontjában ruhadarabok voltak. A szoba közepén nagy kupacban hevertek Alice kiejthetetlen márkanevű ruhái. Itt-ott, egy-két fehérnemű is feltűnt. Jasper a hatalmas ágy szélén ült, világos haja elgyötört arcába lógott. Körülötte ruhák és cipők, bugyik és melltartók. Az ürülő gardróbból pedig Alice dudorászását lehetett hallani, miközben dobálta kifelé a ruhákat.

-Drága Edward, Jazz nem mehet veled, mert szükség van rá itt amint látod... - kacagott ki a gardróbból.

-Ez rosszabb mint a háború volt... - nyögött fel fivérem és teljes mértékben együtt éreztem vele.

Alice néha túlságosan is elveti a sulykot... Számtalan bizarr akciójának én is részese voltam már, de ilyenre még sosem kényszerített.

-Jazz, ne hisztizz! Nem áll jól neked! - pirított rá a kis manó. - Neked csak annyit kell mondanod, hogy jó vagy nem... A nagy munka rám marad...

-Alice, Ramónáról van szó! - vágtam közbe kissé élesen. - Ha jól tudom a barátnőd, Jazz pedig a bátyja. Most nem holmi Emmettféle fogadásról van szó, hanem a húgáról, a barátnődről... a szerelmemről... - mondtam egyre halkabban. - De nem értem, minek kell ezt eljátszanunk... Tudod nagyon jól, hogy Jasper úgyis velem fog jönni, mert nélküle egy tapodtat sem mozdulok! - folytattam hevesen - És...

-Oké, vidd! - szakított meg most ő, pedig már elkezdtek megfogalmazódni bennem az érvek, hogy miért kell Jaspernek velem jönnie.

Nem mentünk messzire. Alice szobájával szemben, a folyosó végén volt az én szobám. Gondolkoztam rajta, hogy talán Carlislenak is kellene szólni... De ezt a gondolatot gyorsan el is vetetttem, Ő biztos ész érvekkel próbálna meggyőzni, hogy Raminak semmi baja.

Jasper célba vette az üvegfal előtt álló kanapét és kissé nyugtalanul leült. Közben már huszadszor kérdezte meg gondolatban, hogy mi baj van a húgával, miről akarok beszélni.

-Edward, ne táncolj az idegeimen! - dörrent rám amikor még mindig nem szólaltam meg.

-Szeretném, ha beszélnél vele. Látszólag semmi baja, ugyan úgy nevet, eljár a lányokkal a csajos napokra megy ilyenek, de én érzem, hogy valami nincs rendben. És ne mondd, hogy képzelődöm, mert tudom, hogy te is érzed. Na és Alice is tud valamit, csak nem hajlandó elmondani. - mondtam és leültem bátyám mellé. Idegesen a hajamba túrtam és arcomat a tenyerembe temettem.

-Edi, nyugi... Az önmarcangolással nem érsz el semmit... - próbált nyugtatni.

-De valami nincs rendben és én nem tudok rájönni, hogy mi. Mit nem veszek észre Jazz? Hmm? Mit?

-Beszélek vele még ma, hátha én jutok valamire. - mondta megnyugtató hangon és vállamra tette a kezét.

-Kösz Jazz! - mondtam és elindultam az ajtó felé. - Cserébe én megyek segíteni Alicenek.

Alicenek vajon mi jó származik abból, hogy nem mondj el, mit látott? Ezek szerint nem lehet rossz, hisz' azt ő sem akarja, hogy baja legyen a barátnőjének. Nem. Ennyire nem szadista. Pedig nekem ez nagyon nem tetszik.

-Az utat tudod akkor... - hallottam Jasper hangját a földszintről. - Akkor suli után gyertek. Vigyázz magadra húgi.

-Edward, nem lesz semmi baj... - mosolygott Alice. - Láttam.

-Örülök, hogy neked jó kedved van húgicám, de én valahogy nem érzem magam a legjobban... - morgolódtam.

Hogy is érezhetném jól magam? Száz évnyi kárhozat után megtalálom Őt, de mégsem lehetünk boldogok. Hogy is lehetnénk, hisz' Ő ember... egy ártatlan, törékeny, gyönyörű ember, akire minden egyes pillanatban veszéllyel vagyok. Nem érhetek hozzá úgy, hogy ne kéne vigyáznom arra, nehogy porrá zúzzam, vagy kárt tegyek benne. Nem csókolhatom úgy, hogy ne kéne óvatosnak lennem, hisz' túl közel, túlságosan közel van lényem legfenyegetőbb részemhez. Nem lehetek úgy a közelében, hogy az égető lángok ne nyaldosnák a torkom az Őt éltető nedűre szomjazva. Hogy is lehetnék boldog, mikor nem lehetek az, akitől nem kell félnie és akire szüksége van. Nem vagyok más, csak egy vérszomjas szörnyeteg...

Szívem, mint a pille szárnya, oly' észrevehetetlenül dobogott bordáim alatt.. szinte nem is éreztem, de most mégis fájt. Összefacsarodott és mintha megannyi kést forgatnának benne.

Csak ültem ott Alice ágyán, körülvéve ruhákkal. Máskor már mindent megtettem volna, hogy menekülhessek. De most nem érdekelt, néha bólintottam egyet, jelezve, hogy az a ruha tetszik, de semmi több. A maradék élet is kiszállt belőlem. Csak egy test voltam. Egy élettelen test...

-...hetsz! - csak a végét értettem annak, amit Alice mondott. - Hé, Edward! Élsz még vagy végleg meghaltál? - hadonászott előttem apró kezeivel kétségbeesetten.

Halál. Milyen érdekes szó is ez. Minden ember attól fél, hogy egyszer meghal. Pedig szerintem semmi rettenetes nem lehet benne. A halál nyugodt és csöndes. De nekem ez sajnos nem adatott meg. Örök kárhozatra ítéltettem.

-Edward basszus, ne ijesztgess már! - rázta meg a vállam.

-Bocs Al, nem volt szándékos... - mondtam keserűen. - csak elgondolkoztam.

-Nem lesz semmi baja, láttam!

-Mondod te! De én ezt honnan tudjam, mikor egy: furcsán viselkedik, kettő: nem mutatod meg amit láttál... ja és majd' elfelejtettem. Nem látok a fejébe! Honnan a jó életből tudjam, hogy nem lesz semmi baja? - semmi válasz.

Sajnos Jazz nem otthon beszélt szerelmemmel, így nem tudtam kihallgatni a beszélgetésüket. Nagy késztetést éreztem rá, hogy utánuk menjek, de Alice és Emmett mindig az utamat állták, mondván, hogy úgyis tudni fogok róla.

-Emmett, nem kellene neked inkább Rosalival foglalkoznod? - morogtam amikor újra megállítottak.

-Öcsi, hová tetted a szemed? - vigyorgott - Az én kiscicám épp valami csajos dologgal foglalja le Kimet és Mattiet. - nem válaszoltam csak idegesen fújtam egyet és megpróbáltam lefoglalni magam... kevés sikerrel.

Nyugtalanságom csak tetőzte amikor Alice kővé dermedve közölte, hogy eltűnik Kim és nem Mellesleg szerelmem jövője a szeme elől. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, de maghallottam Kim lépteit így nem tudtam meglógni.

-Alice, - kezdett bele mosolyogva - sátorozást szervezünk. Ben most írt, hogy minden kész van. Nincs kedved eljönni? - kérdezte húgomtól csillogó szemekkel.

Persze gondolatban Emmettet akarta hívni, de félt Rosietól. Ben nevére először nem is kapcsoltam, csak amikor elkezdte tervezgetni a hétvégét... A kutyákkal készülnek bulizni... méghozzá La Pushban.

-Hol is lenne az a sátorozás? - kérdezte Alice és magában azért fohászkodott, hogy csak ne a rezervátum környékén.

Szegény húgi... amióta ismerem, barátnőket szeretne. Erre mikor megkapja őket, képbe jönnek ezek a korcsok. Apropó barátnők... nem értem, miért engedi ilyen közel magához a lányokat. Hiszen egyszer végleg búcsút kell nekik mondania és ez nagyon meg fogja őt viselni, mivel mi sose felejtünk. Vagyis az esetek nagy többségében soha.

-La Pushban... valahol a part mellett. - válaszolta Kim.

-nem hinném, hogy szívesen látnának engem is. - szontyolodott el.

Kim még egy ideig győzködte őt, de Alice hajthatatlan volt. Hogy is ne lett volna az? A paktumról ő is tud, még ha a farkasokról és az okokról nincs is meggyőződve teljesen.

Végül Emmett indult Alice megmentésére és az idő közben lent termő lányokat a konyhába invitálta... egy spontánélvezős, Emmettféle melegszendvicsre.

Már épp indulni akartam Jazz vízeséséhez amikor betoppantak fülig érő szájjal. Mit tud az én szöszi bátyám, amit én nem? Hogy van az, ha ő beszél vele, neki elmond mindent? Mert nyilván elmondta, hogy mi baja van.

Egyre kíváncsibb lettem, de Japer gondolatai Alice körül kalandoztak, az én egyetlenem buksijába pedig nem látok bele. Kíváncsi, kérdő pillantásomra pedig válasz helyett egy kacér mosolyt és egy édes csókot kaptam.

Na, ilyen lett. Remélem tetszett!? Remélem megérdemlek pár kommentet :)