Szívem csücskei

2010. szeptember 18., szombat

Nightfall: 46. fejezet - Fájdalom

Sziasztok! Tegnap egész nap lázam volt, így csak ma tudtam nektek hozni, de mivel ti sem igazán aktiváljátok magatokat, ezért én sem fogok sietni a frissel. Tudom, hogy suli van, de nem is hét közben teszem fel a fejezeteket és van rá egy hetetek (jelenleg bőven több volt), hogy lereagáljátok. Tetszett, nem tetszett ilyenek. Örülök, hogy immáron Ben Vincenttel kiegészülve 28 olvasóm van :] A fejezetről annyit, hogy... Inkább nem is mondok semmit :D A cím valamilyen szinten árulkodó :P Annyit még, hogy innentől lehet, hogy kusza lesz, ha valamit nem értetek, nyugodtan kérdezzetek/szójatok :] (Ja, és mielőtt még valaki belém kötne, nem Steph hű vámpírok. Sírnak, dobog a szívük, csikisek, nem olyan kemény a bőrük ilyenek...) Ha nem nagy kérés, szeretnék 10 kommentet #.# *bociszem* Jó olvasást!
Love, Rami




[Edward szemszöge]

Alice figyelmeztetett, hogy Denaliék ma jönnek, de ezt nem gondoltam volna. Youri egyszer csak megjelent mellettünk, majd Isten tudja milyen ötlettől vezérelve megcsókolt. Ott a tömegben, a barátok és legfőképp a szerelmem szeme láttára. Én mégsem ellenkeztem, csak tehetetlenül álltam, miközben Youri kitartóan ostromolta az ajkaimat. Nem értettem saját magam. Tudtam, hogy itt és most romba döntöttem mindent, maradandó sebet ejtettem azon a személyen, aki miatt bármivé lettem volna, csakhogy a közelében lehessek.

A jelenet láttán Ő kitépte a nyakából az Alice-től és Rosalie-tól kapott láncot, melynek másik része az én nyakamban volt, majd elment. Tom utánarohant, Alice sírva fakadt, Kim pedig épp megtépni készülte Yourit. Tom gondolatai ordítottak a fejemben. Lelki szemei előtt leperegtek a legrosszabb dolgok, amik történhetnek, s közben hallottam, ahogy épp szerelmemet győzködi arról, hogy ne csináljon semmi őrültséget. A másik üvöltő gondolat tulajdonosa Jasper volt. Teljesen kikelt magából, és ha Alice éppen nem készült volna elájulni, ott helyben széttépett volna, én pedig nem ellenkeztem volna. Jelenleg erre vágytam és arra, hogy szerelmem fejébe lássak... Eddig még talán soha nem vágytam rá ennyire.

- Te normális vagy? - kérdeztem, miközben kezeimbe életet lehelve, dühösen eltoltam magamtól.

- De Edward, édesem - mosolygott és az arcom felé nyúlt, amit én erősen megszorítottam. Majdhogynem kiszakítottam. - Hát nem szeretsz?

- Eltaláltad! - köptem felbőszülve, de mielőtt még megindulhattam volna szerelmem után, Kim állta utamat, majd keze lecsapott. Bár valószínűleg neki jobban fájt, mint nekem, de jókora pofont kaptam.

- Seggfej! - ordította, majd köpött egyet, s barátnője után rohant, de Tomba ütközött, aki nem engedte őt ki.

- Imádkozz, hogy ne csináljon semmi hülyeséget - állt elém gyűlölködő tekintettel, és magában elmondott minden alávaló, gerinctelen, senkiházi köcsögnek, a közben szerelmem könny áztatta, meggyötört arca jelent meg előtt. Mintha csak tudna a képességemtől és azt akarná, hogy lássam, mit tettem.

Számunkra a bulinak itt volt vége. Youri persze adta az ártatlant, de amikor egy percen belül majdnem hússzor téptem le a kaját, utamra engedett, így én hagytam el elsőként a csarnokot. De Őt nem találtam. Még az illatát sem éreztem , ami teljesen kétségbe ejtett, hisz' annyira rá voltam már állva erre az illatra, hogy bárhol megtaláltam volna. A parkolóban a kocsim felé haladva pedig teljes lett a rémület. A piros Mini Cooper cabrio ugyanott parkolt, ahol a buli kezdete előtt hagyta szerelmem, s kicsordult egy könnycsepp. Életemben nem sírtam még, talán még kisgyermekként, de azóta soha. Egész idáig...

Beszálltam a kocsiba, de majdnem kettétörtem a kormányt idegességemben. Fájt, nagyon fájt, hogy megbántottam és most nem tudom, hogy mi van vele... Él-e még egyáltalán. S, ha él, akkor hol van, miért nem érzem vérének oly' könnyed és mámorító illatát? Egyszerűen nm értetem semmit. De a jelek szerint Emmett sem akarta elhinni, amit a többiektől hallott, hiszen ő nem látta. Ököllel ütötte az autó ablakát, ami még két hasonló erősségű csapás után megadta volna magát, így inkább kiszálltam a kocsiból, s láttam, ahogy Alice halálra dermedten próbál beszállni a piros autóba, míg az ő Porschéjába Jazz vágódott be, s már ott sem volt.

- Mondd, hogy félrehallottam! - szólalt meg dühösen, a mindig vidám, vicceskedő Emmettnek nyoma sem volt.

- Jól hallottad - válaszoltam alig hallhatóan. - Igen, az történt. Youri megcsókolt és én nem csináltam semmit.

- Hogy lehet ekkora faszkalap öcsém? - kérdezte felháborodva, majd beszállt Jazz BMW-jébe és Alice-t és Rosalie-t követve kifordult a parkolóból.

Csak álltam ott, az autó mellett és számba vettem minden lehetőséget. A családból jelentkező éppen akadna a kivégzésemre, de Carlisle biztos, hogy nem engedné. Tehát marad a Volturi... De előbb meg kell győződnöm róla, hogy él-e még. Ha él, hát akkor az egész létezésem rászánom, hogy kiengeszteljem, hogy jóvá tegyem a hibámat. Mindent elkövetek, csak azért, hogy megbocsájtson, hogy engedje, hogy a közelében legyek élete minden percében. Hogy újra az élere része lehessek. S miközben csak álltam és ezen gondolkoztam, eleredt az eső, valamint teljesen kiürült a parkoló. Csak én voltam és a fájdalmam. Nem tudom, meddig állhattam ott, de a ruhám csurom vizes volt, így beültem az autómba és padlógázzal faroltam ki, hogy hazainduljak. Bár legszívesebben az Ő keresésére indultam volna.


- Ha valami baja lesz a húgomnak, én még Tom előtt téplek darabokra - támadt nekem egyből Jasper, és ahogy megragadott, kis híján kitört az üvegfal, aminek neki paszírozott.

- Jazz - zokogott Alice, mire Jasper elengedett. - Edward, Edward... a jövője eltűnt - folytatta, majd az ajtó kicsapódott.

- Tádááám, Youri Denali megérkezett! - rikkantotta, majd a nyakamba vetette magát. - Ediiii!

Az agyam elszállt és ordítva hajítottam a ház másik felébe , kitörve ezzel az ablakot. Senki nem tudott megállítani - nem is próbált - és az sem érdekelt, hogy Kim valahol az emeleten van Esme-vel és Rosalie-val. Vámpírsebességgel rontottam a lánynak a ház melletti füves részen. Próbált ellenállni, de nem igazán tudott mit kezdeni velem. Idősebb, és ennek köszönhetően erősebb vámpír is voltam. Valamint az sem volt utolsó, hogy előre tudtam a gondolataiból, hogy mit fog lépni, mivel ő nem olyan gyakorlott, mint Alice, hogy bármikor el tudja titkolni előlem a gondolatait. Már majdnem letéptem Youri fejét, amikor Carlisle tette a vállamra a kezét.

- Fiam, ne tedd! Tudd, hogy ki vagy - mondta, mire én már a házban törtem-zúztam.

Nem érdekelt, hogy mit törtem össze. Nem érdekelt, hogy Esme kedvenc asztala, vázája; Alice kedvenc porcelánbabái. Semmi nem érdekelt. Mindent megsemmisítettem, csakhogy enyhítsek a fájdalmamon, de hiába. Gyűlöltem magam. A nappaliban már mindent összetörtem, kivéve egyet. Egy képet, ami újévkor készült. Boldog volt... velem.

- NEM, NEM, NEM! - üvöltöttem, és a falhoz vágtam a képet.

Hogy ne a házat verjem szét, a következő pillanatban már az erdőben végeztem pusztítást. Nagy, húszméteres fenyőket téptem ki a földből, majd hajítottam el. Próbáltam levezetni a magam iránt érzett dühöt és gyűlöletet, de nem nagyon sikerült. Folyton Tom gondolatai és emlékképei jártak a fejemben. Ahogy azért könyörög, hogy ne csináljon semmi meggondolatlanságot. Szerelmem könny áztatta arca... egyszerűen elviselhetetlen volt az érzés, hogy ezt tettem. Hogy engedtem Yourinak, hogy megcsókoljon. De nem tudtam ellene tenni, mintha valaki megfagyasztott volna.

De ez nem mentség. Meg kellett volna ölnöm Yourit. Minden miatta van. átkozott kígyó. Nem érdemi meg, hogy éljen. Tudta nagyon jó, hogy mi a helyzet, de neki mégis bele kellett kotnyeleskedni. Dühöm megzabolázhatatlan lett, amikor a rétemre tévedtem. Eszembe jutott az első alkalom, amikor idejöttünk. Izgatottak voltunk mindketten. Ő azért, hogy mit akarok, én azért, mert féltem a reakciójától. Bár okom nem volt rá, hiszen a titkomat már tudta. S amikor megláttam azokat a csillogó szemeket, ahogy átölelt, szapora szívverése, perzselő érintése, forró csókjai... De a rétemet benőtte a gaz, mindezidáig soha nem volt ilyen.

- NEM! - ordítottam, s térdre rogytam. Az eddig is csak lomhán dobogó szívem még lassabb tempóra váltott és iszonyatosan fájt minden egyes dobbanása.


- Kisfiam, kérlek, gyere haza - hallottam meg Esme hangját, majd egy törékeny, női kéz siklott a vállamra. Igen, ez az én „anyám”. Aki még akkor is feltétel nélkül szeret, amikor mindenki gyűlöl.

- Nem lehet - mondtam neki és fejemet lehajtottam.

- Edward, kincsem - kérlelt ugyan azzal a meleg, szeretetteljes hanggal, mintha csak arról lenne szó, hogy üssek már be neki a falba egy szöget.

- Anya, ez... én... Én - próbáltam volna meggyőzni, de nem ment. Nem tudtam kimondani. Jó volt azt hinni, hogy ez nem történt meg, s ha kimondanám, akkor valósággá válna.

- Tudom drágám - sóhajtotta. Gondolatban elmondta, hogy nem büszke rám emiatt, de még azt is szeretettel. Ez pedig az őrületbe kergetett. Én nem érdemlem meg senki szeretetét. - Csak gyere haza - ismételte hangosan, majd az arcom felé nyúlt, hogy megsimítsa, de én elhajoltam.

- Rendben, vissza megyek, itt úgyis csak rosszabb lenne. Bár megérdemlem, hogy fájjon. Rászolgáltam a szenvedésre.

Erre Esme inkább nem mondott semmit, csak elindult a ház irányába, ezzel jelezve, hogy menjek én is. Nehézkesen, de elindultam. Először csak emberi tempóban vánszorogtam, de erről is csak Ő jutott eszembe. Minden csak Rá emlékeztetett, s arra, hogy mekkora barom vagyok; hogy Ő eltűnt és nem tudja még Alice sem, hogy mit csinál, hol van; hogy elveszítettem Őt... Fájdalmat okoztam Neki.

A házban tapintható volt a feszültség. Immár jelen voltak Denaliék is, valamint Kim. Kim? Na ne, elmondták neki, netán meglátta a kis magánakciómat? Gratulálok Edward, tegyél tönkre mindent magad körül. Nem számít. A következő, aki feltűnt, Youri volt, aki fel-alá járkált. Kedvem lett volna letépni a fejét. Tulajdonképpen nem is tudtam eldönteni, hogy rá vagy magamra haragszom a legjobban. Alice már nem sírt, de még mindig Jasperbe csimpaszkodva próbált kideríteni valamit, hogy tudjuk, mi van szerelmemmel.

- Fiam, Laioszék nemcsak azért jöttek, mert hiányoltak. Az egyikőjüknek új ereje van - mondta Carlisle.

- A napokban Yourinak előjött az ereje - mondta Laiosz.

- Chh... Yourinak nincs ereje - fakadtam ki. Az a dög fiatalabb nálam. Tudnék róla... az már előjött volna.

- Hiszen már tapasztaltad - szólalt meg az említett idegesen, még mindig fel-alá járkálva a nappaliban.

- Hogy mi van? - meredtem rá, de a düh újra úrrá lett rajtam. Az ő mesterkedése miatt van ez?! Ha Laiosz és Carlisle nem állnak elém, nekiestem volna - újra. S ezúttal senki nem tudott volna megállítani. Ez megbocsájthatatlan.

- Edward, én sajnálom, de neked is jobb lesz így - mondta mézes-mázosan, de ezúttal nem tudott rám hatni. - Ő ember, én vagyok a hozzád illő - próbálkozott még mindig, de ekkor Kim fölpattant a kanapéról.

- Na, ide figyelj szívecske! Engem kibaszottul nem érdekel, hogy mi vagy, de állítsál magadon! Nehogy azt hidd, hogy ide tolod magad és az lesz, amit akarsz! Hát ki vagy te bazdmeg? Tudod mit, kurvára leszarom ezt is! De ha miattad nem kerül meg a barátnőm, ha valami baja lesz... kurvára szarul fogsz járni! Tudsz te róla bármit is? Tudod te egyáltalán, miken ment keresztül? He? Áh, egy köcsög ribanc vagy! - fejezte be monológját, mire Youri is kifakadt.

- Anyukám, ha még egyszer leribancozol, én letépem azt a kis köcsög fejecskédet, vili? - kérdezte, miközben hirtelen az üvegfalnak nyomta a lányt a nyakánál fogva, mire egy emberként ugrottunk rá, hogy leszedjük Kimről.

- Kapd be, ribanc - szűrte a szavakat összeszorított szájjal Kim, miközben Youri a torkát szorongatta, majd leköpte Yourit. Ez volt az utolsó csepp, s még pont időben hajítottuk a ház másik felébe.

Jazz közreműködésével sikerült leállítani Yourit, Esme pedig Kimet nyugtatgatta az emeleten. Közben Kate-től megtudtam, hogy mi a húga képessége: döntésképtelenné tesz, nem tudod mit tegyél, hogy mi a jó és mi a rossz. Ezért nem tudtam semmit tenni, mert káoszt csinált az agyamban, és azt is elmondta gondolatban, hogy Kim is tudja, hogy mi a helyzet velünk. Részleteket nem akart tudni. Arra pedig már rájött egy ideje, hogy valami nem stimmel velünk és a mai akciónk után biztossá vált, hogy valami furcsaság van körülöttünk.


Tehát Youri rajtam kísérletezett. Hogy ez engem miért nem nyugtatott meg? Csak egyre dühösebb lettem, most még jobban szét akartam tépni. De az nem volt tiszta, hogy akkor legutóbb miért tudtam „blokkolni” a képességét? Talán az én képességem nem engedi olyan egyszerűen... De ez most nem érdekelt. Csak az foglalkoztatott, hogy valami biztosat megtudjak arról a személyről, aki számomra mindennél fontosabb. Viszont Alice továbbra sem látott semmit. Ez pedig nem volt valami jó, ahogy az sem, hogy ez az egész helyzet váratlanul érte. Nem látta Youri akcióját, nem látta, hogy Ő el fog tűnni, sőt... ezzel kapcsolatban semmit.


Nap nap után hívogattuk a mobilját, de nem vette föl és az SMS-einkre sem válaszolt. Pedig Alice és Kim szinte óránként próbálkoztak, hátha. Amióta elment, az egész családra mély letargia telepedett, amin még Jasper sem tudott segíteni. Denaliék pedig azt mondták, maradnak, amíg nem kapunk valami életjelet, és segítenek ahol csak lehet. Alice és Kim a telefonon lógtak, Jasper a vízeséshez menekült, Carlisle a munkába temetkezett, Esme, Kate, Rosalie és Tanya a konyhában tüsténkedtek Emmettnek és Kimnek készítettek horribilis mennyiségű ételt. Emmett non-stop vámpíros filmeket nézett, a többiek pedig mikor mit csináltak.

Én nem tudtam sokáig a házban lenni. Kínzott a hiánya. Egyszerűen nem tudtam már nélküle élni. Amikor eőször megláttam az ebédlőben, amikor egymás szemében kerestük a válaszokat a kérdéseinkre, kislányosan csengő hangja, a mosolya, az állandó hajtúrása, a csókjai, teste közelsége... Mindez ott volt a fejemben. Beleégette magát a tudatomba. Ha jól tudom, ez nálunk is úgy van, mint a Quileute törzs farkasainál. Imprinting. Amikor megtalálod azt, aki mellett úgy érzed, mindent megtennél, csak Ő boldog legyen. Azt mondják, hogy ez csak pszichés dolog, de éppúgy testi is, és hogy úgy fogalmazzak, a lelked lesz szerelmes egy másik lélekbe, s a két lélek ha összekapcsolódik életük végéig közös táncot járnak.

Ez az, amit én - hála Yourinak - elszúrtam. leállítottam a zenét, s a tánc megszakadt. Megbántottam. Még mindig a fülemben csengett Kim első és utolsó „beszélgetése” Yourival. „Tudsz te róla bármit is? Tudod te egyáltalán, miken ment keresztül?” Egyből eszembe jutottak azok az éjszakák, amikor álmában Lucas nevét hajtogatta sírva, és a Valentín nap, amikor meglátta a tévében, hogy újra elővették azt az ügyet.

Aztán újra bevillant Tom. Ahogy szerelmem könny áztatta arca járt a fejében... A düh és a fájdalom hatására újabb hatalmas pusztítást végeztem az erdőben. De ez még a jobbik eset volt. A szobámban majdnem mindent megsemmisítettem. A ágyon, a kanapén... az egész szobában ott volt az illata. A gitáromon, ami még mindig az ágy mellett volt...

De két napi folyamatos dühöngés után Kate és Tanya leállítottak. Nem engedték, hogy további pusztításokat végezzek az erdőben, de valamivel le kellett kötnöm magam. Esme kedvenc dolgainak megsemmisítése is csak lelkiismeretfurdalást okozott, így a inkább, mégis bezárkóztam a szobámba. Kedvem lett volna összezúzni a zongorát, amin utoljára neki játszottam. Majd mégis úgy döntöttem, hogy leülök játszani... Csak úgy, ami jön. Ennek az lett a vége, hogy írtam egy „dalt” és azt játszottam napokon keresztül egyfolytában, megállás nélkül, és az Ő képe lebeett a szemem előtt. Tulajdonképpen a hiánya ihlette.

A többiek gondolatai szinte teljesen kiszorultak a fejemből, csak néhány dolog jutott el a tudatomig, mint például, hogy szerelmem szülei elutaznak. Leslie eredetileg építész és most valaki előtúrta őt, Trix pedig megy vele, hisz rá is szükség lesz. Valahol örültem neki, így több időnk lesz megtalálni a lányukat. Valamint Kim néhány gondolata is a tudatomba férkőzött. Többek között valami, amiben szerepelt egy óriási farkas... Aztán valaki másé, amiben szerepelt egy egyezség... S közben Carlisle valakibe életet akart lehelni... Sikertelenül.

Edward ezt játszotta:


The Denali Coven:


Na, remélem tetszett és ha nem nagy kérés, komit (10) #.#

8 megjegyzés:

Dreamea írta...

Nagyon tetszett. Várom máris a kövit. Szeretem, ahogy írsz.

Névtelen írta...

Cicaaa (LL)
Huuh, hát ez ...
Nem is találok szavakat...
Mond, meg? Miért kellet Ramit (MAGADAT) Elszakitsad Edwardtól?
Hüüüüüüüm? :((
Legszivesebben kiterernm a csajnak a nyakád, de mivel csak történet... Le kell mondjak a kinzásról... :((
Amúgy a feji nagyon jó lett ^^
Várom a kövit ^^
Myta(:

sputnik írta...

Hajjá meg, látod, írok! :D
Ez a fejezet olyan szenvedős lett, de ilyen is kell:D Amúgy jól szenved Edward, én is így szenvednék :DDD VÁROM A FOLYTATÁST :D (Jó, hogy már olvastam XD)

Névtelen írta...

Hy csajszi!!:) Zabálom a törid ez az egyik kedvencem!!
Remélem hamar jön friss bár tudom,hogy mennyire rossz neked, hogy nem kapsz komit de én megsúgom mindenki szereti a történeted csak nem írnak komit mert az időbe telik :( De van egy jó hírem : Időm mint a tenger !! Szóval kitartás és így tovább!! Egy nagy nagy rajongod!!

Rami írta...

Szia Dremea!

Köszönöm a kommentet, örülök hogy tetszik amit írok :)
Fent is a kövi!

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia Myta(:!

Kell bele egy "kis" bonyodalom, nem? :D
Örülök, hogy tetszett a fejezet!

A kövi fent!

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia sputnik!

Hajjá meg, látom!

Kell hát, milyen lenne már, ha Edwardka csak úgy beletörődne: "Oké, elment a csajom, majd lesz másik." Nem ő lenne xD

Aha, aha... Bírod ahogy más szenved, kis szadista :D

Fönt van, hajjá meg!

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia Névtelen!

Őszintén szólva nagyon megleptél :D Örülök, hogy tetszik a történet és nagyon szépen köszönöm a kommentet :]

Igen, nem írnak komit mert lusta dögök, de ettől még szeretem őket :D

A kövi fent, nem kell tovább várni rá :D Remélem ez is tetszeni fog ;]

Puszi, Rami