Nightfall: 14. fejezet - Hasonlóság

Sziasztok! Tudom, ez nem megszokott, de mostantól ezt elkezdem. ^^
Meghoztam az új fejezetet. A cím elég rejtélyes, ebből bármi lehet...
Remélem tetszeni fog. Kommnteket várom, szóval ne sajnáljatok írni. Jó olvasást!
xoxo

14. Hasonlóság

A napok rohamosan teltek. A hétvégéken mindig volt valami közös programunk a csajokkal. Vagy egy mozi, vagy egy egyszerű pizzázás, de valami biztos. Igaz, még mindig csak november volt, de nekem úgy tűnt, mintha már egy év is eltelt volna. A karácsony pedig itt lógott a fejem fölött, arra várva, hogy mikor sújthat le rám.

Nem igazán szerettem az ünnepeket, de azért egész jóba voltam velük. De apám idén felvetette az ötletet, hogy látogassuk meg mamámékat, Magyarországon. Nem nagyon volt kedvem és a nagyszüleimen és egyéb rokonomon kívül nem fűzött oda engem semmi. Így előálltam azzal az ötlettel, hogy jöjjenek mamáék ide.

Anyát persze megnyertem az ötlettel, mert ők még nem voltak külföldön... na meg persze mama végre láthatná a házunkat és a környéket élőben. Nem pedig képekről. Én is jobban örültem volna ennek a megoldásnak, sőt azon agyaltam, ha Leslie nem megy bele ebbe, véletlenül beteg leszek. Nem akartam Edward nélkül tölteni az ünnepeket, apám pedig nem ment volna bele, hogy ő is velünk jöjjön. Hisz ez családi program, és ő nem családtag.

Edward a napokban azzal nyúzott, hogy be szeretne mutatni a szüleinek. Feleslegesnek tartottam, hiszen úgy is ismernek, láttak is már, sőt, azt is tudják, hogy együtt vagyunk. Na és persze nekem is be kell akkor mutatnom őt, mint a fiúm. Az utóbbi elrettentett, elképzeltem, ahogy apám végigméri őt és megállapítja magában, hogy nem hozzám való. Anyám valószínűleg nem viselkedne hülyén, a maga, immáron harmichat évével, nagyon fiatalos és rendes anyuka.

De nekem akkor is, minden porcikám ellenkezett, hogy hazavigyem Edwardot bemutatni. Persze ő nem adta fel azt a tervét, hogy bemutat a családjának. És ahogy ismertem, ezt véghez is fogja vinni. na meg Alice is biztosított róla, hogy így lesz.

-Szombaton bemutatlak a szüleimnek.-közölte útban az ebédlő felé, majd folytatta.-Pénteken akartam, de Alice mondta, hogy lenyakaz, ha meghiúsítom a csajos napot.

-De... mondtam már, hogy ez felesleges.-ellenkeztem, de tudtam, legbelül éreztem, hogy lesz rá valami jó indoka, hogy miért is kell bemutatnia.

-Tudom, ismernek. Ezt már elmondtad. De nem úgy, mint a barátnőm.-mondta azzal az imádott mosollyal és a szemembe nézett.

-Jó, akkor holnapután már úgy fognak ismerni. Hát ez valami csodálatos.

-Ne legyél már ilyen...-mondta és megszorította a kezem.

Otthon közöltem a szüleimmel, hogy szombaton hivatalos vagyok Cullenékhez, szóval nem leszek itthon. Csak apám lepődött meg rajta, mint ahogy arra számítottam is. Trix úgy vete, mintha azt mondtam volna, hogy elszaladok a boltba tejért. Ez meg engem lepett meg. Azt hittem meg fogja kérdezni, hogy mi okból hívtak meg. De semmi.

Azt is meg kellett volna mondanom, hogy majd be szeretném mutatni Edwardot, mint a fiúm. De úgy éreztem, ez még ráér. Nagyon ráér. Valamiért olyan furcsa érzés volt bennem, amikor arra gondoltam, hogy bemutatom Edwardot. Pedig hát örülnöm kéne és boldogan, fülig érő szájjal mondani a szüleimnek, hogy íme, ő az én választottam.

Edward már várta a szombatot, én annál kevésbé. De azért megpróbáltam nem elrontani a jókedvét. Talán még jól is elsülhet... Ezzel nyugtatgattam magam. Nem tudom, ezen a téren miért nem tudok optimista lenni... pedig az esetek nagy többségében az vagyok.

Szombat reggel korán kidobott az ágy. Edward nem volt sehol, pedig reméltem, hogy segít majd ruhát választani. Alice tegnap azt mondta, valami csinosat. Ezzel nem jutottam előrébb. A telefonom alatt ismét találtam egy levélkét. Ez legalább segített. Edward azt írta, szoknyát vegyek fel.

Ez leszűkítette a lehetséges ruhák listáját és legalább volt valami támpont. Összesen két szoknyám volt. Úgy véltem, a fekete inkább illik ide, mit a kék mini. Hogy valami lazaság is legyen benne és ne legyen az atipikus alkalmi, kerestem egy kék pulcsit. Nem akartam magassarkút venni, hisz csak egy egyszerű látogatás... ezért tornacipőt vettem hozzá.

Mivel úgy szaladgáltam a szobámban, mint a mérgezett egér, láttam az ezüst Volvot megállni a ház előtt. Na, ha eddig nem voltam ideges, ebben a pillanatban azonnal utolért a pánik. Nem attól féltem, hogy egy vámpírokkal teli házba megyek, hanem Rosalietól és attól, hogy nem tartanak majd elég jónak Edwardhoz. Igyekeztem ezt a gondolatot elűzni, hiszen ha így lenne, akkor nem lennénk együtt.

Gyorsan zsebre vágtam a telefonom, felkaptam a kabátom és lerohantam a lépcsőn. Nem sok kellett, hogy lebukfencezzek, de szerencsére megkapaszkodtam. Az ajtóból felkiáltottam, hogy elmentem és feltéptem az ajtót. Edward állt előttem csillogó szemekkel és felkapott. Élveztem a közelségét, olyan ritkán volt ilyen. Na jó, legutóbb az este... De az olyan távolinak tűnt.

Én vele akartam lenni mindig. Közzel.hellyel így is volt, de akkor is. Hirtelen letett a földre és hátrált egy lépést, majd a szemembe nézett.

-Gyönyörű vagy.-mondta halkan mosolyogva és megfogta a kezem.

-Kösz, de tudom, hogy csak elfogult vagy...-nem szólt semmit, csak kiniytotta nekem a kocsi ajtaját.

A kelleténél, szerintem sokkal gyorsabban odaértünk. Edwardon látszott, hogy izgatott. Nem hagyott a saját lábamon menni, hanem a karjaiba vett és felsietett velem a lépcsőn. Egészen be a nappaliba, ahol a családja, jobban mondva a szülei vártak.

-Sziasztok. Carlisle, Esme... ő Ramóna.

-Szia szívem. Örülök, hogy megismerhetlek. tegezz nyugodtan. - lépett oda hozzám Esme és megölelt.

-Oké, hello. Én is örülök.-mondtam mosolyogva, lángoló arccal.

-Szóval te vagy az az emberlány, akiért oda van az én fiam.-mondta mosolyogva Carlisle és kezet fogtunk. Majd Edward felé nézett.-Igazad volt, valóban csinos lány és jó illata van.

-De még mennyire...-válaszolt Edward és hideg ujjait összekulcsolta az enyémmel.

Edwarddal leültünk a nappaliba, Esme pedig hozott nekem teát. Carlisle gyorsan eltűnt, mert be kelllett mennie a kórházba. Azt hittem, Esmen és rajtunk kívül nincs senki a házban. De megjelent a lépcsőnél Emmett. Majd mögötte Rosalie is. Az én arcom pedig még sápadtabb lett mint az normális esetben szokott lenni.

-Na mi az öcsi, bárányt hozol az oroszlánok közé?.jött közelebb vigyorogva,.Szia kislány, jó, hogy itt vagy!-mondta és megölelt. Rosalie korántsem volt ilyen szívélyes.

-Szia. Jó a ruhád.-ahogy ezt mondta önkéntelenül is elnevettem magam. Emett pedig levetődött az egyik fotelbe.

-Kösz. - mondtam halkan és Edward közelebb vont magához. Észre sem vettem, hogy közben már Jasper is a nappaliban van.

-Szia Ramóna. - mondta és leült velem szembe.

-Hello Jasper.

Miközben beszélgettünk, mindenféle jelentéktelen dolgokról, Jasper az arcomat fürkészte. A beszélgetés jobbára abból állt, hogy Emmett piszkálta Edwardot, mi meg nevettünk. Na meg, hogy szerintem izgató-e egy vámpírral járni. Komolyan, Emmettnek valami nagy baja lehetett. Rosalie ezekre a beszólásokra szúrós pillantásokkal reagált.

Egy idő után nem bírtam tovább, hogy Jasper néz. Általában nem zavar, de most... most nagyon idegesített. Rászántam magam, hogy megkérdezzem miért néz annyira engem.

-Jasper, mi az, miért nézel annyira?

-Semmi. - jött a válasz - Csak most így közelebbről... annyira hasonlítasz valakire.

-Oh. Oké, és kire? - érdeklődtem.

-Tudod, volt egy húgom. Csupán három é volt köztünk és nagyon közel álltunk egymáshoz... egy ideig... És te... annyira hasonlítasz rá. Az arcod szinte minden vonása. Kísérteties.

-Huh, hát... lehet, hogy én vagyok a húgod reinkarnációja. - mondtam és megejtettem egy halvány mosolyt. Bár teljesen leblokkoltam.

-Ja, lehet. - válaszolta és ő is elmosolyodott.

-Ez az, akkor már most családtag vagy. - mondta fülig érő szájjal Emmett - Lassan felveheted a Cullen nevet is.

-Oh, hát ez megtisztelő, de ha nem baj, ezt még egy ideig kihagynám. - -mondtam én is nevetve. nem tudom, hogy a többiek is észrevették-e, hogy valami megváltozott, de én határozottan éreztem.

-Rami, nem vagy éhez? - állt fel mellőlem Alice - Gyere, csinálok neked valamit. - mondta és felhúzott Edward mellől.

Leültetett az asztalhoz és ő elkezdett tüsténkedni. Esme még nem csinált főtt kaját, így Alice összeütött nekem két melegszendvicset. Miután elém rakta, leült velem szembe és nézte ahogy eszem. Én pedig ezen a húg dolgon gondolkodtam, amit Jasper mondott.

Valóban hátborzongató volt. Hasonlítok egy lányra, aki már ki tudja hány éve meghalt. Ennél még azt is könnyebb volt elfogadnom, hogy Edward és a családja ízig-vérig vámpír. Mondjuk ezt fogadtam minden információ közül a legtermészetesebben. Mindenre számítottam, felkészültem Rosalie gyilkos pillantásaira és, hogy majd biztos tesz rám megjegyzéseket, de arra nem, hogy Jazz azt fogja mondani, hogy hasonlítok a húgára.

Nem tudom, meddig kattoghattam ezen, de a szendvics nem akart fogyni és Alice ennek hangot is adott.

-Nem mutatóba csináltam. - nézett rám morcosan. - De mi baj van? Olyan zaklatottnak tűnsz. Min agyalsz annyira, hogy még enni sincs időd?

-Semmin... vagyis, csak ez, amit Jazz mondott. Olyan furcsa, annyira... nem is tudom... - nem fejeztem be, inkább az evésre koncentráltam.

-Furcsa, az biztos, de Jazz nagyon szerette a húgát. De amikor Jasper érdeklődni kezdett a katonaság iránt, ami nagyon korán bekövetkezett, mondjuk úgy, megszakadt a kapcsolatuk. - mondta alig hallhatóan. Majd a szemembe nézett és folytatta. - Erre több mint száz év után jössz te... és szinte megszólalásig hasonlítasz rá... Ez neki sem egyszerű.

-Jasper, mint a bátyám... nem is hangzik olyan rosszul. - mondtam és elmosolyodtam. Mostanra már kezdtem megemészteni és a zombi üzemmódból az emberibe váltani.

-Akkor hívhat húginak? - kérdezte Alice és ő is mosolygott. Az a mosoly, olyan volt így, mint egy kis tündér.

-Persze, elvégre mindenki úgy hív, ahogy kedve tartja. - elhúztam a szám, mert tényleg így volt. Alice ezen elnevette magát. - Például Oli csak Kanadának hív...

Elnevetgéltünk ezen, amire a nappaliban is felfigyeltek. Idő közben megettem a szendvicseket. Ahhoz képest, hogy Alice nem szokott ilyen dolgokat csinálni, sőt egyikük sem, egész ügyesen és nagyon ízletesre csinálta.

Nem tudom miért, de úgy éreztem, Alice olyan emberi. A külsejétől eltekintve, a viselkedése és úgy maga a természete olyan volt mint egy normális lánynak. Bár valószínűleg, volt elég ideje ezt begyakorolni, de akkor is. Nekem úgy tűnt ő az egyik legemberibb.

Átfutott az agyamon, hogy Alice biológiailag hány éves. Az arcáról nem lehetett volna pontosan megmondani, de úgy tippeltem, annyi mint Edward. Na de Edward hány éves? Ezt sem tudtam. Pedig illett volna tudni. Azzal tisztában voltam, hogy tizenöt-tizenhatnak adja ki magát, de azt nem tudtam, hány éves valójában és ez nagyon zavart.

Merengésemből Emmett nevetése és Edward hideg ölelése rezzentett fel. Már kezdtem hozzászokni ehhez, hogy meleg ölelés és érintés helyett, hideget kapok Edwardtól. De a csókja, az illata és úgy egészben ő maga kárpótolt mindenért.

-Mi tartott ilyen sokáig hercegnőm? Már hiányoztál. - mondta Edward olyan hangon, hogy végigfutott testemen a hideg. Lehelete pedig a fülem és a nyakam csiklandozta. Jó érzés volt a közelsége... nagyon jó.