Szívem csücskei

2010. február 18., csütörtök

Nightfall: 17. fejezet - Nem várt napok

Sziasztok! Tudom, tudom... késtem. De mentségemre szolgáljon, hogy nem volt időm megírni. Remélem tetszeni fog az új fejezet. A kommentekért nem harapok. Jó olvasást! xoxo



A héten olyan voltam mint egy zombi. Éjszakánként arra ébredtem, hogy zokogok és Edward próbál nyugtatgatni. Alice is megkérdezte, ki az a Lucas, de kitértem a válaszadás alól. Pedig tudtam, hogy neki bármit elmondhatok.

A suliban azért próbáltam normális lenni. De a La Push utáni emlékáradat és a hétvégi bemutatás közelgése rányomta a pecsétjét a napjaimra. Nem tudtam, hogyan tálaljam elő a dolgokat otthon.

-Mi a baj Kanada? - kérdezte halkan Oli.

-Semmi komoly... - hazudtam. Nem akartam, hogy bárki megtudja a dolgok miértjét. De Olinál ez esélytelennek bizonyult.

-A semmi miatt nem lesz olyan az ember, mintha a saját kivégzésére készülne. - Ennyire látszik? Hát ez baj. Pedig reméltem, hogy nem.

-Na jó, igazad van... - vallottam be szemlesütve.

-Megtudhatom, hogy mi bánt, vagy államtitok? - vicceskedett, mire megerőltettem magam és megejtettem egy mosolyfélét.

-A hétvégén be kell mutatnom Edwardot a szüleimnek - ezen elmosolyodott. Tény és való, ez nagyon béna magyarázat volt - Na és nem... nem alszom valami fényesen...

-Rémálmaid vannak? - érdeklődött. Nem igaz, hogy nem akarja hagyni ezt a témát...

-Fogjuk rá... valami hasonló... - motyogtam válaszul.

-Nem akarsz róla beszélni igaz? - állapította meg. Nem válaszoltam, csak megráztam a fejem.

Örültem, hogy nem feszegette tovább a témát. Nyilván szólhatott a többieknek, hogy ne nagyon kérdezősködjenek. Ezért hálás voltam Olinak. Amúgy sem szerettem, ha kérdezgetnek. Pláne erről a témáról. Még anyámmal sem beszéltem erről.

Lélekben már tréningeltem magam, a holnapi bemutatásra. De hála Jaspernek, nem pánikoltam be. De még akkor sem tudtam, mit mondjak anyáméknak. Most álljak eléjük, hogy holnap be akarom mutatni a barátom? Azért ez mégsem lett volna előnyös. Azon gondolkodtam, milyen jó is lenne Alice helyében lenni... Neki ezen a tortúrán már nem kell keresztül mennie, hisz' nincs kinek bemutatnia Jazt.

Közben a hazaértem. A garázs előtt láttam anyám Audiját, a felhajtó mellett pedig apám Fordját. Nincs mese, most kell megtennem, amikor mindketten itthon vannak. A gyomrom görcsölt. "Nyugi, nem lesz semmi baj!" Csengett fel a fülemben Jaz hangja.

Kiszálltam az én kicsi kocsimból és elindultam a házunk felé. A kelleténél talán jóval lassabban. Ha valaki látott volna, kapásból rájött volna, hogy valami nem stimmel...

-Sziasztok! - szóltam be a nappaliba.

-Szia Ramika... - üdvözölt anyám és a konyha felé indult - éhes vagy?

-Szia - köszönt közben apám is. Furcsa volt őt is itthon látni. Általában ilyenkor még nincs itthon...

-Ehm... kösz anya, most nem. - motyogtam, miközben Trix visszajött a nappaliba. "El kell mondanod!" pirítottam magamra. Hát jó, most vagy soha... - Izé... holnap vendégünk lesz, ha nem baj. - böktem ki és közben a cipőm orrát fixíroztam.

-Igen? Jó, hogy szólsz kislányom... - nézett rám tipikus "szigorú szülő" tekintettel Leslie.

-És kit látunk vendégül? - érdeklődött Trix. Anyámban nem csalódtam... még véletlenül sem azt mondaná, hogy nem...

-Szeretnék valakit bemutatni. Legyen elég ennyi. - mondtam és mosolyt erőltettem az arcomra.

Na, ez nem is volt olyan szörnyű. Jaspernek igaza volt. Felesleges volt rágörcsölni. De ez még csak a kezdet volt. Felsiettem a szobámba. Szokásomhoz híven, már vagy egy hónapja nem néztem meg az e-mailjeim, hát leültem lecsekkolni őket. Nagyi holnaphoz egy hétre jön.

Nem tudom miért, de megkönnyebbültem. Pedig jövőhét szombat mindjárt itt van. És sokkal fenyegetőbb, mint a holnap. Csak remélni mertem, hogy minden sínen lesz...

Éjszaka észleltem Edward jelenlétét. Azon pedig már meg sem lepődtem, hogy zokogok álmomban. Mielőtt felriadtam, Kim elgyötört, zokogó arcát láttam. Kezdett ebből már elegem lenni, de nagyon. Szegény Edward... ha belegondoltam, mit érezhet minden éjjel...

-Nyugodj meg kicsim. Sss... - arcomat a vállába temettem, ő pedig szorosabban ölelt magához.

-Edward... én... én annyira.. sajnálom... - motyogtam.

-Mit? Azt, hogy rémálmaid vannak és sírsz? Kérlek... ezt igazán ne sajnáld... - mondta bársonyos hangon, majd felemelte a fejem és megcsókolt. De nem csak olyan rövid, apó, óvatos csókkal. Hanem teli szenvedéllyel...

-Te aztán tudod, hogy mivel kell elterelni a figyelmem... - mondtam mosolyogva. Napok óta először szívből.

-Úgy gondolod? - kérdezte és felöltötte azt az imádott mosolyt.

-Nem is tudom... kezdek elbizonytalanodni... - kacérkodtam.

-Hmm... én pedig leszek olyan szemérmetlen, hogy ezt ki is használom. - beletúrt a hajamba és újra vad csókcsatába kezdtünk. Igaz éreztem, hogy küzd... küzd a csábítás ellen... küzd az ellen, hogy ne durvuljon el a dolog. Szokás szerint ő vetett véget a csóknak. - Késő van... aludnod kéne.

-És mi van, ha én nem akarok aludni? - makacsoltam meg magam. Igazából csak féltem, hogy rémálmom lesz.

-Úgy is elérem, hogy pihenj... - naná, hogy el.

-Oké, jó kislány leszek! - nem szólt semmit, csak nevetett.

-Jó éjszakát Szerelmem! - ez új volt - Szeretlek!

-Én is Szeretlek!

Az álom szerencsére elkerült, de olyannyira mély öntudatlanságba estem, hogy alig bírtam felkelni reggel. Nem szoktam kilencnél tovább aludni, de most sikerült. Bár valószínűleg csak a reggeli illata miatt keltem fel. Nem sokat szenvedtem az öltözködéssel, felhúztam egy szétrongyolt farmert és egy pólót, aztán indultam is a lépcső felé.

Mint ahogy az minden hétvégén lenni szokott, Leslie csinálta a reggelit. Ilyen téren egész házias volt apám, csak az a baj, hogy ezt a tudását ritkán csillogtatta meg.

Kómás arcom láttán anya megkínált kávával, de én nem nagyon szerettem, na meg nem is hatott rám semmi hasonló dolog. De azért a reggeli mellé ittam egy doboz energiaitalt. Evés közben azon gondolkodtam, Edward vajon miért nem hagyott semmi üzenetet, hogy mikorra szándékozik jönni. A gondolataimból anyám rezzentett fel.

-Mikor jön a titokzatos vendég, - úgy látszik, Edwarddal ellentétben, anyám tud olvasni a gondolataimban.

-Bármelyik percben megérkezhet. - mondtam és megittam a maradék energiaitalt. Aztán felmentem a szobámba, előkotorni a mobilom. Miután megtaláltam, kikerestem Edward számát. Egyből felvette.

-Szia kicsim, mondjad! - hallottam Edward lágy hangját, a háttérben pedig meghallottam a feldoromboló Volvo hangját.

-Szia! Anyum kérdezte, hogy mikorra vagy várható.

-Úgy öt perc és már ott is leszek. - halk kuncogást hallottam - Elég lesz annyi idő, hogy elkészülj?

-Öhm... igen. Valami speciális óhaj-sóhaj?

-Csak te ott legyél, ez a lényeg.

-Ez úgy vélem, kivitelezhető.

-Reméltem is. - hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Akkor öt perc?

-Igen. Öt perc... most már csak négy.

-Jó, akkor leteszlek. Puszi...

-Csókollak kicsim... -azzal megszakadt a vonal.

Besiettem a gardróbba, felvettem a tenyérlenyomatos pólóm, kifestettem a szempillám, tornacipőt húztam és lesiettem a lépcsőn. A szívem a torkomban vert, amikor közöltem a szüleimmel, hogy pár percen belül megérkezik a vendég. Kezdtem egyre idegesebb lenni. Nem bírtam egy helyben maradni, úgy szaladgáltam, mint a mérgezett egér. Trix meg is jegyezte ezt, na de ő mit nem kommentál...

Az a négy perc sehogy sem akart eltelni. Máskor már rég túl lennénk rajta, de ilyenkor bezzeg belassul az idő. Közel álltam a megőrüléshez. na és amilyen hülye vagyok, egyből azon agyaltam, hogy Leslie milyen módokon fog belekötni Edwardba. Az idegességemet csak tetézte, hogy megláttam az ezüst Volvot a ház előtt.

Nincs mese. Ennek a bemutatásnak meg kell történnie. Nem is értem, miért ettől félek, hisz' jövőhéten már a nagymamámnak is be kell mutatnom... Mire vállalkoztam, te jó ég. "Komolyan, olyan hülye vagy Ramóna, minek kell saját magadat bepörgetni?" Mély lélegzetet vettem és kinyitottam az ajtót. Edward állt előttem és minden pánikom elszállt. Gyorsan bekormányoztam a nappaliba.

-Anya, apa... ő Edward, Edward Cullen... - apám arcára kiült a döbbenet, nyilván nem erre számított.

-Jó napot kívánok! - köszönt Edward és közelebb lépett hozzám.

-Szia Edward, tegezz nyugodtan! - felelte anyám, apám csak biccentett.

-Merészkedtem hozni ajándékot is... - mondta Edward és anyámnak átnyújtott egy orchidea csokrot, apámnak pedig egy üveg bort. - remélem szereted az orchideát... - anyám csak mosolygott - a bor pedig Magyar. - nagy ámulatomra Edward végig magyarul beszélt, hibátlan kiejtéssel.

-Kösz, akár meg is bonthatjuk az bédhez... - ajánlotta apám.

-Nem, köszönöm. Én még ma vezetek. - mosolyodott el és átkarolta a derekam - Na meg, még kiskorú vagyok.

Nem is volt olyan szörnyű, mint ahogy gondoltam. Persze apám párszor szúrósan nézett rá, de alapvetően nem bunkózott. Sőt, még közös témát is találtak. Amíg ők beszélgettek, én megsütöttem anyámmal a csirkemelleket.

A hangulat ugyan nem volt olyan felhőtlen, mint Cullenéknél, de azért egész jó volt. Leslie kifaggatta Edwardot arról, hogy honnan tud ilyen kitűnően magyarul, hol laktak azelőtt, hogy ide költöztek volna és hasonlók. Ebéd után jól elbeszélgettünk a nappaliban.

Egy idő után felmentünk a szobámba. Apám persze ezt nem nagyon helyeselte. De ha tudná, hogy Edward minden éjjel a szobámban van... szerintem az agyvérzés kerülgetné. Edward hivatalosan késő délutánig volt nálunk, de este természetesen este a szokott helyén őrizte álmom...

A suliban a csajoknak elmondtam, hogy túlestem a nagy megpróbáltatáson, De amúgy minden olyan volt, mint máskor. A rémálmaim sem szűntek... Nagyi érkezése és a karácson pedig itt lógott a levegőben. Most még fenyegetőbben mint ezelőtt.

Alice azzal nyaggatott, hogy mindenféleképp meg akarja ismerni a mamámat. Mondhatom, nem lettem tőle boldogabb. Most már nem csak Edward miatt kellett aggódnom, de még Alice miatt is. Kezdtem úgy érezni, direkt akarják megnehezíteni a dolgomat.

Szombaton apa elment nagyiért a reptérre. Addig én bevállaltam, hogy rendet rakok és megcsinálom a vendégszobát. Alice persze átjött segíteni. Lassan már kezdtem látni, amint eltűnik a feje felől a glória és helyette ördögszarvak nőnek. Alice ezen csak nevetett.

Nagyinak természetesen tetszett itt minden, az esőt kivéve. - Persze, Magyarországon ilyenkor jobb esetben hó van, és fehér a karácsony... - Amikor meglátta Alice-t furcsán cikázott a tekintete Alice és énköztem. esélyem sem volt, hogy ne beszéljek vele, jövőhéttől téli szünet... A vámpírok pedig ki-be járkáltak a házban. Ráadásul most Trix és Esme együtt dolgoztak.

-Ramus... - invitált beszélgetésre mamám egyik este.

-Tessék?

-Gyere, beszélgessünk... - a hátamon a hideg futkosott.

-Mondd mama - már rosszul kezdődik. De tudtam, hogy miről akar beszélni... sajnos...

-Ez a két Cullen gyerek... nagyon jóban vagytok, amint látom. Különösen Edwarddal...

-Igen, egész jóba lettünk. nagyon kedvesek, és az egész családjuk is.

-Olyan furcsák nekem... - nézett rám gyanakodva - olyan... hmm... a bőrük nagyon sápadt és hideg...

-De mama... - vágtam közbe gyorsan - nézz csak rám! Az én bőröm sem napbarnított, a kezem pedig, még ha meleg van is hideg!

-Az más! - makacskodott - De ők... olyan furcsák, kecsesek, és gyönyörűek... Valahonnan olyan ismerősek... -naneee... ebből elég! Ezt gyorsan le kell állítani...

-Mama, megártott neked a repülés! Látom nem tesz jót neked Amerika... Képzelegsz... - elég meggyőzően alakítottam mindig az ilyen helyzetekben.

A beszélgetés is lezárult, de tudtam, hogy ő is tud valamit. Ő meg amúgy is könnyen átlátott rajtam. Sokban hasonlítottunk és még a csillagjegyünk is azonos volt. Na meg ő mindig is hitt a misztikus, spirituális meg hasonló dolgokban. Bár a vámpírokban nem... ők az én mániáim voltak, már egész kicsi korom óta.

A karácsony gyorsan eljött. Nem szerettem az ünnepeket, Edwardnak pedig kikötöttem, hogy nem kérek semmit. De a szüleim... na velük más volt a helyzet. Kaptam egy fényképezőt apámtó, parfümöt anyámtól mamától pedig pénzt.

Karácsony másnapján hivatalos voltam Edwardékhoz. Naná, hogy ott is ünnepelni kellett. De persze Alice nem bírt magával és Rosaliet karöltve -amin nagyon meglepődtem - egy tucat ruhát vett nekem ajándékba. Kezdtem kételkedni benne, hogy lesz-e elég hely a gardróbomban, vagy kénytelen leszek szortírozni. Én az utolsóra tippeltem. Ajándék helyett, Esme főzött nekem.

Olyan rosszul éreztem magam, hogy miattam csapnak ekkora hűhót... de persze mint azzal "nyugtattak", hogy ez nekik nem fáradtság, sőt. Kivételesen Rosalie sem volt olyan undok, mint szokott lenni. Abban nem is reménykedtem, hogy megkedvelt. Egyszerűen az ünnepnek és Emmett, netán jasper hatásának tudtam be.

Az ajándéknézegetés és próbálgatás közben, Alice már a szilveszteri bulit tervezte, s vele együtt a születésnapi bulimat is.

3 megjegyzés:

susu írta...

Szia Rami!
Ahogy megígértem elolvastam. Most értem a végére.:D Nagyon tetszik. Ez a "Twilight másképp" jó ötlet. Tetszenek a karakterek. Így hát nincs más hátra, mint a rendszeres olvasás.:)
Várom a folytatást!
puszi

Rami írta...

Szia Viki!

Örülök, hogy megtiszteltél azzal, hogy végigolvastad és persze, hogy tetszik a sztori.
Igyekszem a folytatással.

xoxo

Névtelen írta...

Nagyi ? Te most szivatsz engem nem ? Micsoda bajok lesznek meg itt..
De édes volt Rami ugyetlenkedese Edwardal <3