Szívem csücskei

2010. március 13., szombat

Nightfall: 22. fejezet - Egy kis meghittség

Sziasztok!
Ahogy azt ígértem, ez a fejezet Dorci ajándéka. Remélem tetszeni fog. Próbáltam a legjobb tudásom szerint megírni.
Meghittség, ezzel szerintem elég jól jeleztem, hogy kinek a szemszöge, na meg aki rendszeresen jár ide, és olvassa a chat-et tudja is. De biztos, hogy minden simán fog menni? Semmi nem fogja megzavarni az idillt? Na és Rosalie? Vajon hogy reagál Kimre és arra, hogy nagyon is bejön neki Emmett?
Remélem tetszeni fog és a komikat most is szíves örömest fogadom, szóval ne fukarkodjatok.
xoxo



(Jasper szemszöge)


-Edward megmutatta már a környéket? - kérdeztem amint kiléptünk a házból. Igazából nem tudtam, mit csinálhatnánk, de éreztem, hogy teljes mértékben megbízik bennem. Tehát nem fél.

-Nem, még nem. - mondta halkan s mosoly villant át az arcán. Ez jó hír, legalább megmutathatom, milyen szép a környezet erre. De ezen kívül... semmi extra nem jutott az eszembe.

Húgicám kivételesen nyugodt volt az én segítségem nélkül is. Ritka volt amikor ilyen jól érezte magát. Egy ideig csendben sétálgattunk, de még nagyon közel a házhoz. Végül én voltam, aki megtörte a csendet.

-Mennyit tudsz rólunk? - nem tudom Edward mit mond el neki és mit nem. A mindentudás Alice és Edward reszortja... egyszer azért cserélnék valamelyikükkel...

-Hát... nem sokat. Tudod, ha én nem kérdezek... Edward nem nagyon beszél erről. - mondra és éreztem, hogy nyugodtságába egy pici szomorúság is vegyül.

-Ha gondolod, megmutathatok a sok közül egy dolgot. - mondtam mosolyogva mire Rami felvillanyozódott.

Kérdezés nélkül a hátamra kaptam, amin meglepődött én meg csak nevettem. Amikor már biztos voltam benne, hogy nem fog leesni szaladni kezdtem. Ez volt a kedvencem. A gyorsaság. A szabadságérzet.

Általában egyedül szeretek ilyenkor lenni, mert kiszakadhatok az érzelmek, hangulatok börtönéből. Szeretem a képességem, de néha már túl sok és az idő múlásával a tudás csak erősödik. Egyik görcsöl valamiért, másik nagyon boldog vagy teljes letargiába esett és sorolhatnám. Amikor már úgy érzem, hogy a saját hangulatommal sem vagyok tisztában, akkor jövök ki.

De most örültem, hogy itt van velem Rami is. Igazából úgy érzem, nem tudunk közel kerülni egymáshoz. És ez aggaszt. Szeretnék közös programokat a húgommal. Nem akarom még egyszer elkövetni azt a hibát, amit már egyszer elkövettem. Még egyszer nem akarom elveszíteni.

Milyen érdekes, a szeretet mi mindene képes. Soha nem gondoltam volna, hogy lesz olyan ember, akivel szemben le tudom küzdeni ragadozó ösztönöm. Pláne olyannyira, hogy ilyen közel legyen hozzám. Éreztem, ahogy az adrenalin száguld a testében, a vére megzúdult így még intenzívebb lett az illata... pulzusa növekedett. De valami szorongás is észleltem.

-Félsz? - kérdeztem és lassítottam. Meglepetten vettem észre, hogy már besötétedett. Hát igen, ez van, ha az ember mélyen elmerül a gondolataiban.

-Nem, ez nagyon jó! De ezek a fák... nem tetszenek nekem. Gonoszan nekem akarnak jönni. - hát ez aranyos.

-Majd adok én annak a fának, amelyik neked mer menni. Ne félj húgi, majd én vigyázok rád. - mondtam és visszatértem az eredeti tempóhoz. - Mindjárt ott leszünk.

Pár perc és ott is voltunk. A kedvenc helyemre vittem. Mindannyiunknak van itt egy kedvenc zuga. Ez az enyém volt. Igazából csak a vízesés tette széppé a helyet, de volt benne valami meghittség. Látható és számomra érezhető is volt, hogy húgicámat is lenyűgözte.

-Tetszik? - kérdeztem halkan és letettem a földre.

-Ez nagyom szép Jaz. - mondta mosolyogva - És így... esete... holdfényben. Gyönyörű.

-Reméltem, hogy tetszeni fog. - mondtam. Kézen fogtam és odahúztam a vízesés aljához.

Szívesen maradtam volna még sokáig, de tudtam, hogy Raminak, velem ellentétben, szüksége van alvásra. Na meg valószínűleg már Edward is megérkezett.

Nem beszéltünk, a vállamnak döntötte a fejét és nézte a csillagokat. Teljes nyugodtságban. Mivel lassan mennünk kellett, úgy terveztem, holnap is kihozom őt ide. Szeretnék vele beszélgetni. Tudni szeretnék róla mindent és szeretném, ha ő is jobban megismerne. Elvégre a húgom.

-Menni kéne... - mondtam, mire ő elszontyolodott -, de ha gondolod, kijöhetünk holnap is. Most már elég késő van. - mondtam miközben elővettem a telefonom, hogy megnézzem az időt. Mondjuk az időérzékem is páratlan, de így biztosabb - Pontosabban pár perc múlva éjfél.

-Hát jó... - mondta halk sóhajjal - De holnap szavadon foglak.

-Állok rendelkezésedre! - mondtam mosolyogva és felsegítettem Ramit a földről.

Visszafelé gyorsabb volt az út. Na és, ahogy azt sejtettem... Carlisleék megjöttek. Még messze voltunk, de már kiszagoltam őket. Szerencsére ilyen távolságból nem érzem ások érzelmeit. Na de a házunk közelébe érve...

Rengeteg érzelem zúdult rám hirtelen. Szomorúság, düh, utálat, jókedv, szerelem, hiány, rémület, aggódás, közömbösség megvetés... Belefájdult a fejem és már a jókedvem is elpárolgott. Amit természetesen az a kis bestia a hátamon is észrevett.

-Valami baj van? . kérdezte miközben lemászott a hátamról.

-Nem. Semmi baj. Csak túl intenzívek az érzelmek és ilyenkor, amikor kiszakadok és ilyen sok és nem mellesleg erős érzelmek, hangulatok fogadnak...

-Nem bírod. - fejezte be helyettem.

-Nem. - vallottam be halkan és elindultunk a ház irányába - Pedig már jó rég óta ismerem a tudásom és tudom is uralni, hogy mások érzelmei, hangulata ne legyen rám hatással.

-Nyugi Jaz, lazíts. - mondta halkan és kezdtem megnyugodni.

-Há, ez az én trükköm. - mondtam széles mosollyal és összeborzoltam a haját.

Nem akarta visszaadni, csak egy gonosz pillantást lövelt felém. Már az erdőből láttam, hogy ég az összes villany a nappaliba. Nyomasztó türelmetlenséget éreztem amikor kiléptünk a fák közül. Valószínűleg Edward. Nem tudom mit görcsöl rá... ismerhetne már.

A nappaliban csak Edward, Carlisle és Kim volt. Hallottam, hogy Rose és Emmet veszekednek. Valószínűleg Rosalieból, iszonyatos megvetés áradt. Amint beléptünk az ajtón, Edward türelmetlen tekintetébe ütköztünk.

-Megjöttünk. - mondtam mosolyogva mit sem törődve öcsikém nemtetszésével. - Lazulj már el. Nem esett semmi baja.

-De eshetett volna... - mondta halkan. Ez kész... Mondhatom szép. Évtiszedek óta együtt élünk és ennyire nem bízik meg bennem. - Tévedsz! Én megbízom benned, de megértheted, hogy féltem őt.

-Kösz... félted tőlem a saját húgom. Komolyan Edward, mit hittél, hogy elviszem és megölöm?

-Na jó, ennek most van vége! - szólt közbe Rami - Fáradt vagyok én ehhez... - mondta és csókot lehelt Edward ajkára. Éreztem a köztük lévő vibrálást... - Jaz, holnap szavadon foglak... vagyis ma. - mondta aranyos mosoly kíséretében és adott két puszit. Edward furcsán nézett, nem értette mi ez.

„Megígértem neki, hogy holnap visszamegyünk a vízeséshez.” - mondtam neki gondolatban.

Rami még gyorsan elköszönt barátnőjétől aztán eltűntek Edwarddal az emeleten. Nem sokkal utána megjelent az én kis tündérem. De sajnos én csak egy huncut mosolyt kaptam. Kimért jött, aki azért maradt fönn, hogy megvárja Ramit. Szegény lány még mindig nagyon rossz állapotban van.

Amikor szerelmem és Kim felmentek, leültem apám mllé a kanapéra. Közben hallottam, hogy húgom szíve egyenletessé válik és lenyugszik. Elaludt. Rose még mindig háborgott, Kim volt a téma... Em pedig tehetetlen volt.

-Mit tett Kim, hogy ennyire kiborult Rosalie? - kérdeztem és Carlisle felé fordultam.

-Amikor megérkeztünk Emmett és Kim valami zenecsatornát néztek. Kim az öcséd vállára hajtotta a fejé ő pedig átkarolta.

-Alice nem szólt időben? - kérdeztem hitetlenkedve.

-Ismered Emmettet... na meg Rosaliet is, milyen forrófejű és akaratos. - mosolygott Carlisle és tudtam mire céloz.

-És milyen féltéken, ha már Emmett egy másik lányra néz... - nevettem én is az igazságon.

-Pontosan. - helyeselt és közben megjelent Alice egy gyönyörű és nagyon szexi hálóingben. Sőt, ez már nem is mondható annak, olyan picike.

-Az én kis tündérem. - mondtam és végigsimítottam fedetlen combjának belsején. Közben Carlisle felment Esmeéhez.

-Szia édes. - mondta és édes csókjával ajándékozott meg. - A-a nem Jaz... Kimnek szüksége van rám. És ahogy látom, Emmettel fogsz vadászni éjjel.. vagyis már egy óra... lasan hajnal.

-Muszáj menned? - néztem rá kérlelően, de hiába...

-Kim bármelyik pillanatban felébredhet és én megígértem hogy ott alszok vele. És Emmett is mindjárt jön. - mondta gonoszul én pedig megragadtam és az ölembe húztam.

Nem engedtem, hogy felkeljen erre elkezdte a fülemet harapdálni. Éreztem, hogy készül valamire. Amikor megcsókolt szorításom enyhült, de egyből éreztem, hogy menekülni próbál... így még jobban magamhoz húztam.

-Jaz... Jasper... Jasper nem... mennem kell... - akadékoskodott - Jasper Hale! Jasper Whitlock Hale! - mondta dühösen.

-Oké-oké... - adtam meg magam feltartott kezekkel - Emmett! - mondtam kicit hangosabban és közben észrevettem, hogy kim nyugtalan - Vadászat van, gyere már! Te meg siess, Kim nyugtalan, lehet, hogy fel fog ébredni. - mondtam Alicenek és egy apró csókkal útjára engedtem.

Emmett széles vigyorral az arcán megállt előttem. Szó nélkül nekivágtunk az erdőnek. Emmett korántsem volt úgy feldúlva mint menyasszonya. Mondjuk Emmett már csak ilyen, imád flörtölni... amit Rose nehezen tolerál. De vicces nézni, amikor Rosalie, a gyönyörű Rosalie féltéken egy emberlányra.

Még nem voltunk annyira mélyen az erdőben... bár kinek mi a mélyen, amikor megéreztük egy őzcsorda szagát. Gyorsítottunk a tempón. Nem álltunk le üldözőbe venni őket. Egyből támadtunk. Ugrik és harap. Az őz erőtlenül hullott a földre. Egy ideig még kapálózott az életéért, de én gyorsan megfosztottam elevenségétől. Mint ahogy a drogos nyúl az újabb adagért, én is hasonlóképp, mohón vettem el az őztől ami nekem kellett.

A lányok sokáig aludtak. Alice le-lejött hozzánk. Azt mondta, jó nagy vihar közeleg és játszhatunk. Csakhogy ott van Kim. Ő nem tudja rólunk, hogy mik vagyunk... De Esme felajánlotta, hogy elviszi őt vásárló körútra Seattlebe mert nincs kedv most játszani. Egy angyal anyánk van... így egy újabb vámpíros dolgot mutathatunk Raminak.

-Jó reggelt... - jött le Kim álmosan. Szeme egyből Emmettet kereste és meg is találta. Szerencséjére Rosalie elment Esmevel reggelihez valót venni a lányoknak.

-Szia Kimi! - szökkent mellé Alice és két puszit nyomott az arcára amitől a lány meglepődött. - Nemsokára megjön Esme és csinálunk valami fincsi reggelit.

-Jó, jó Alice... nekem ehhez a pörgéshez minimum három bögre kávé kell, hogy felfogjam rendesen... - Emmettre nézett aki, mint mindig, széles vigyorral az arcán állt a kanapénak támaszkodva.

-Tudod húgicám... nem mindenki pörög úgy, mint te. - mondta és Kimre kcsintott. Javíthatatlan...

-Sziasztok! - jött le Edward és Rami a lépcsőn és teljes nyugodtság és vidámság lengett be körülöttük mindent. Húgom még mindig „pizsamában” vagyis Edward egyik bixerében és pólójában. Emmett csak kuncogott.

-Mindjárt lesz reggeli. Esme és Rose nemsokára hazaérnek... - kezdte megint Alice, de ők csak elmosolyodtak rajta. Mondjuk ebben az is szerepet játszott, hogy ők már hozzászoktak az én tündérkém temperamentumához.

Kim Rose nevének hallatára még jobban elkeseredett. Gondolatban megkérdeztem Edwardtól, hogy használjam-e a képességem és ő szabad utat adott. Teljes szívből reméltem, hogy így lesz, mert még ilyen intenzív emberi fájdalmat nem éreztem. Persze teljes nyugodtságba és normális kedélyállapotba nem helyezhettem. Az túl feltűnő lett volna.

-Jaz... most jött el az ideje, hogy szavadon fogjalak... bátyó. - mondta mosolyogva Rami reggeli után.

Edward még mindig nem díjazta az ötletet és ezt húgicám is megérezte. Persze ő mit sem törődött vele. Akaratos, az egyszer biztos. Nem is húzta sokáig az időt. Indult a kabátjáért, csókot nyomott szerelme ajkára és már húzott is az ajtó felé.

Az utat megint nagyon élvezte, a hely pedig most is lenyűgözte őt. Örültem hogy tetszik neki a hely. Hiába volt még nappal, a vastag felhőrétegtől félhomály ereszkedett a tájra. Odaültünk ahol tegnap is... jobban mondva az éjjel.

-Na és mit csináljunk... húgi? - érdeklődtem s ezzel egyúttal megtörtem a csendet.

-Nem tudom... valami ötlet? - kérdezte mosolyogva. Hát akkor kezdjünk bele...

-Azon gondolkodtam, hogy nem ártana megismernünk egymást. Mármint alig tudsz rólam valamit... én meg rólad. - kicsit hülyén fogalmaztam, de megértette.

-Oké. Mesélsz te előbb, vagy kezdjem én? - kérdezte mosolyogva - Mondjuk a te életed biztos izgalmasabb mint az én emberi múltam. - tette hozzá még mindig jókedvűen.

-Rendben, akkor kezdem én. - mondtam és feszülten figyelni kezdett. - 1844. december huszonegyedikén születtem a texasi Houstonban. Három évig voltam egyedüli gyermek, aztán született egy húgom... - ezen mindketten elmosolyodtunk - Nem voltam rossz gyerek. Nagyon jó nevelést kaptam és a húgomra sem voltam féltékeny... sőt, nagyon jóban voltunk. Aztán engem magával ragadott a hév és katona akartam lenni. Törvényesen még nem lehettem volna katona, mivel még nem voltam tizenhét sem. De 1861-ben csatlakozta a Konföderáció seregéhez. Persze a húgom nem támogatta és itt meg is szakadt a kapcsolatunk. A szüleim nem tudtak róla és a húgomat megkértem, ez maradjon is így. A toborzótisztnek azt hazudtam, elmúltam húsz. Gyorsan haladtam a ranglétrán fölfelé. Én voltam Texasban a legfiatalabb őrnagy, még ha az állítólagos életkoromat néztük is. A galvestoni csatakor engem bíztak meg, hogy kimenekítsem a nőket és a gyerekeket a városból és Houstoonba kellett őket vinnem. Nem sokáig maradtam, indultam is vissza Galvestonba. Emlékszem, 1864 volt. Azon az éjjelen lett ez belőlem. Mindössze húsz éves voltam még csak. - elhallgattam, bár nem éreztem semmi furcsát húgom kedélyében.

-Mi az? - kérdezte meglepetten - Baj van?

-Nem, nincs baj, csak nem voltam benne biztos, hogy elmondjam-e ami ez után történt... - válaszoltam.

-Jaz, légyszi! - nézett rám bociszemekkel. Elmosolyodtam ezen, de folytattam.

-Útban vissza találkoztam három gyönyörű nővel... Marianak hívták aki megtette. A másik kettő addig elment, mondván Maria gyakorlott ebben, ők biztos megölnének. Nem voltam félős típus... de akkor éreztem, hogy szorul a hurok. Iszonyú volt. Napokig szenvedtem a fájdalomtól. Mintha az ereimben tűz folyna fér helyett. Majd katonáskodásom már nem az Amerikai Polgárháborúban folytattam, hanem a déli vámpírok területi harcában. Maria kedvelt engem, én voltam a kedvence. Egy idő után a másik két nő ellene fordultak és csak én maradtam neki. Gyilkolás gyilkolást követett és én egy nap összebarátkoztam az egyik vámpírral. Azután Maria azt mondta neki, segítsen be nekem az „elgyengült” vámpírok kivégzésében. De egyszer amikor az egyik lányt kellett volna kivégeznünk elszökött vele. Egyre jobban utáltam már ezt az életet. Minden vadászatkor átéltem azt amit érzett az áldozatom. Tudtam, hogy mit érez és szörnyű volt. Mondjuk úgy, újra átéltem minden egyes alkalommal azt a szörnyű éjszakát amikor találkoztam Mariaékkal. Akkor sem éreztem jobban magam, amikor Peter visszajött értem és északra jöttünk. Bár jóval békésebb volt ez az élet, de még mindig emberek vérét ontottuk. Utáltam magam. Majd találkoztam Alice-szel és vele eljöttünk Cullenékhez.

-Nem gondolkodtál soha azon, hogy elhagyd Alice-t?

-Nem. Amikor megláttam, egyből tudtam, hogy ő az akiivel örökkévalóságom fogom tölteni.

-Ez aranyos. - mondta mosolyogva.

-Na, de akkor most te jössz. Mesélj magadról.

-Huh... - mondta nagy sóhajjal - Akkor kezdjük az elején. 1995. január ötödikén születtem Magyarországon. Két éves lehettem, amikor Kanadába költöztünk. Nem nagyon emlékszem mi volt Magyarországon, minden emlékem Kanadához fűződik. Egész mostanáig Torontó egyik külvárosában éltünk. A barátaimról tudsz és már Kimet is ismered. Anyám elmondása szerint jó gyerek voltam. Arra emlékszek, hogy mindig elvoltam valamivel, ha épp nem tévéztem. Barátaim mindig voltak és Blackéket is régóta ismerem. Phil sokszor volt nálunk Jakekel és én is elég sokszor voltam náluk a rezervátumban. De ahogy nőttem egyre kevesebbszer. A suliban jó tanuló voltam és mit ne mondjak nem féltem beszólogatni másoknak. Így jöttünk össze Lucasszal... Aztán a barátaim halála után kész kínszenvedés volt minden. A jegyeim romlottak, olyan voltam mint egy zombi. Persze mindenki azt ecsetelte, hogy mennyire sajnálja és részvétet nyilvánítottak... kezdett elegem lenni ebből. Nap mint nap azt vártam, hogy felébredjek és jöjjön Luke jelezve, hogy csak álmodtam az egészet és nem halt meg... Apám úgy döntött, nem maradhatok tovább ott, mert nem javulna a dolog semmit, csak rosszabb lenne. Én hallani sem akartam róla, hogy elköltözzünk, nem hiába... csak nyár végén jöttem ide. De végülis jól sült el. - mondta szomorú mosollyal. - De mi ez, a te múltadhoz képest?

-Jajj húgi... - mondtam és megöleltem amivel egyúttal meg is nyugtattam.

-Van valami más program is mára? - kérdezte és felnézett az égre - Úgy tűnik eső lesz...

-Jó megfigyelő vagy. - mondtam mosolyogva - De van más program, nyugi. Alice azt mondta, nagy vihar lesz. Megtanítalak baseballozni. - húgicám szeme elkerekedett.

-Nem látom az összefüggést...

-Majd fogod! - mondtam kacsintva - Na gyere... - húztam föl a földről, a hátamra ugrott és már futottunk is.

Van egy olyan tippem, hogy Edwardnak nem fog tetszeni, hogy elmondtam Raminak, hogyan lettem vámpír. Igazából nem sok köze van hozzá, mit mondok el a saját húgomnak és mit nem. Ez meg amúgy is olyan dolog amiről jó ha tud. Az meg a másik, hogy nem árt, ha tudja, hogy nem móka és kacagás, ha átváltozik. Na és ha tudomásom nem csal, ő át fog változni. Ennek azért örültem, mert így tényleg nem kell elveszítenem még egyszer.

-Végre... - tépte fel az ajtót Alice - Idő van fiatalok! - ezt vicces az ő szájából hallani, mivel ő a legfiatalabb.

-Milyen idő? - jött oda Kim is. Egész jóba lettek Alice-szel.

-Baseballozni megyünk. - csiripelte tündérkém.

-Oh. Az... klassz... igazán... nagyon... - mondta Kim fintorogva. Éreztem, hogy nincs hozzá kedve és nem szereti ezt a sportot.

-Ok, kincsem... te nem mész velük baseballozni, nyugi. Ahogy én sem. - jött oda mosolyogva Esme - Elmegyünk vásárolni, ha gondolod megnézünk egy filmet, vagy amit szeretnél.

-Fantasztikus, de induljunk! - jött le a lépcsőn közönyösen Rose. Csak ne mutatná ennyire ki az érzelmeit... Ez a lány... rosszabb mint bárki.

Esme és Kim elmentek előbb, hogy ne kelljen feleslegesen kocsikáznunk. Húgicám most Edward hátán utazott. Edward a leggyorsabb közülünk, vele még jobban élvezte a sebességet. Extra gyorsasággal odaértünk a pályára. de nem is baj, így előbb kezdhettem el húgom tanítását. Eltökélt szándékom volt megtanítani őt.

Nagyon jó tanítvány. Gyorsan tanul és ügyesen les el dolgokat. Bár ne görcsölne rá és ne mondogatná, hogy úgysem fog sikerülni, és béna..

-Hé... húgi, lazíts. Ez nem vérre megy. - mondtam mosolyogva - Na, próbáljuk meg először együtt. - mögé álltam, megfogtam vele az ütőt és néhány próbalendítésre ösztökéltem. - Oké Alice... jöhet! - mondtam mire ő már dobta is a labdát.

Az én erőm dominált, így jó nagyot szólt és messzire ment... volna, ha Edward nem olyan gyors. Alice ellenző pillantásokat lövelt felém, mert még nem volt a vihar a város fölött. Mondanom sem kell, Rami tátott szájjal bámult.

-És még nem láttál semmit kislány... - viccelődött vele Emmett.

-Én akkor egyedül már meg sem próbálom...

-Ne csináld Kislány! Jaz ezért fáradozott? - nézett rá huncut mosollyal - Az én kedvemért... Kíváncsi vagyok, mekkorát üt egy lány. Egy emberlány. - helyesbített.

-Hát jó...

-Akkor megy! - szólt neki Alice és már dobta is a labdát. Persze jóval, jóval gyengébben dobta, mint nekünk szokta.

Nagyon jó tanár lehetek, mert elsőre eltalálta a labdát és egész szépet ütött, amit Emmett is megjegyzett. Másik öcsém pedig csókkal jutalmazta őt. Gyakoroltunk vele még egy ideig. Egész belejött, de aztán Alice közbeszólt.

-Rami, gyere.. elmagyarázom a szabályokat. Te leszel a bíró. - húzta el mellőlünk őt.

-Azt hiszi, hogy csalunk... - mondta Raminak Em amin elnevette magát.

-Mert csaltok is! - mondta tündérkém és csúfos mosolyt eresztett irányunkba.

Pár perc volt az egész, s addig mi elfoglaltuk a helyeinket. Mindenki felpörgött és alig vártuk már, hogy elkezdjük. Végül Alice felállt arra a pici dombocskára, megkukkantotta a dolgokat és elmosolyodott.

-Idő van!






Jaz vízesése.

9 megjegyzés:

คภςรא írta...

nagyon klassz lett ez is várom a folytit

A. írta...

nagyon jó lett:)
nagyon tetszett:)
örülök, hogy Jasperrel ennyire jóba vannak:)
nagyon klassz lett:)
várrom a következő részt:)

Dorci (L) írta...

Szuper lett! :) Köszi, puszi: Dorci

Rami írta...

Sziasztok!
Örülök, hogy tetszett!
Dorci, nincs mit. Szívesen csináltam :D
Igyekszem a kövivel.
Puszi: Rami

Borka írta...

nagyon jó lett! =D a vízesés gyönyörű. szívesen megnézném élőben

Rami írta...

Szia Borci!
Igen... de am eredeti kép gyönyörű napsütésben van. Csak én ügyes vagyok... na meg így jobban tetszik :D
Köszi a kommentet szivi (L) (K)

susu írta...

Szia Rami!

Jajj nagyon jó lett! Nekem is kell egy ilyen bátyóó!!!!:D
A baseball meg tök jó lehetett. Vámpírsebesség XD
várom a kövit!
puszii

Rami írta...

Szia Viki!
Ohh, nekem sem ártana, egy ilyen szupertesó #.#
Vampire speed f.e. (L)
Ha minden oké holnap jön is az új feji.
puszillak!

Névtelen írta...

Nagyon jó lett ez a Jaz szemszög, szóval gratulálok. Örülök, hogy Rami meg Jasper ilyen jól kijönnnek egymással, ha már Rami-Rose páros nem annyira. És szerintem ha már Rosalie-nál tartunk akkor lesz még nemulass, Kim érzelmei miatt.
Olvasom tovább! :D