Szívem csücskei

2010. március 18., csütörtök

Nightfall: 23. fejezet - Vámpíros játék

Sziasztok!

Egy kis kitérő... Mivel 15-én nem volt friss, most kívánok Kellan Lutz művész úrnak boldogat!

Na... végre időben hozom a fejit :P
Köszönöm szépen a kommenteket, válaszoltam rájuk és remélem ehhez a fejezethez is lesznek. Mit ne mondjak, jó kis baseball tudor lettem a fejezethez való anyaggyűjtés közben :P Remélem tetszeni fog. Várom a visszajelzéseket komi formájában.
Jó olvasást!
xoxo Rami





Már alig vártam, hogy elkezdjék. Mackó bátyám beszólása, hogy még nem láttam semmit igazán felcsigázta a kíváncsiságomat. Na és persze vártam már, hogy kiderüljön, miért kell a vihar a játékhoz.

Miután Alice bejelentette, hogy „idő van” alig pár másodperc és megdördült az ég, majd megjelent az első villámcsóva az égen. Imádom az ilyen dolgokat. A gépem sajnos otthon pihent a laptopom mellett vagy az ágyon... Sebaj, még jó, hogy a telefonomnak is nagyon jó a kamerája.

-Kezdés van! Megy! - mondta Alice és hangja olyan tisztán szólt fülemben, mintha mellettem állna.

Alice kecses mozdulattal bal lábát felhúzta és jobb kezéből a labda szempillantás alatt Carlisle tenyerében volt. Emmett szitkozódott, de a pici Alice csak kárörvendőn mosolygott én pedig kénytelen voltam jó bíróként kimondani:

-Strike. - jelentettem ki és már Emmett felé repült is az újabb labda.

Ez talált. Amint a labda találkozott a fém ütővel azt hittem, dobhártyaszakadásom lesz a meccs végére.

Olyan furcsa volt, hogy csak elmosódó foltokat láttam a bázisok között suhanni és jobbára csak a hangokat hallottam. Bevallom, nem gondoltam, hogy azért kell a vihar, mert ekkora hangja van az ütéseknek. Amire persze még a hegyek is rákontráztak azzal, hogy visszaverték a hangokat.

Na és azok a szavak... Nem csodálom, hogy Esme kihagyta. Mondjuk Carlisle figyelmeztetett. Igazából Rosalien lepődtem meg a leginkább.

-Out! - mondtam és jeleztem, hogy ez volt a harmadik úgyhogy ki kell állnia.

-A kurva életbe! - nézett rám gyilkos tekintettel. Mondjuk Roselietól ez már nem lepett meg. Már hozzászoktam az utálkodó pillantásaihoz.

-Rosie! Ez csak egy játék! - mondta ezer wattos vigyorral Em.

A játék folytatódott. A fülem pedig már teljesen hozzászokott az ütéssel járó hanghoz. Mint egy rock koncerten amikor a hangfal előtt tombolsz. Jasper egyik elütött labdája keresztülment egy igen masszív, kanadai fenyő törzsén.

Carlisle nemigen vétett ütést. Talán egy-kettő strike-ja volt. De akkor is elhagyta a száját jó néhány „bassza meg” és „kurva anyád”. Vicces volt a mindig nyugodt és inteligens orvost káromkodni hallani.

Mondjuk Carlisle még Rose közelében sem járt. Az elvétett ütések láttán rendszeresek voltak a „Hogy lehetsz ilyen pöcs?” és társai kifejezések. Amikor harmadszor állítottam ki, az egyik közelünkben lévő sziklába beleütött és az megrepedt.

Edward két bázis között apró csókkal ajándékozott meg, de még így is bőven beért. Gondoltam, hogy meg akar ezzel vesztegetni, de én nem is az a fajta vagyok. Emmett ugyan úgy megkapta az out-ját.

-Na mi az kislány, tetszik? - kérdezte vigyorogva.

-Mi az hogy! Kár, hogy én nem tudok veletek játszani. - mondtam kicsit szomorkásan.

-Hé, hé királylány... ezen nehogy elszomorodj. - emelte fel állam alá nyúlva a fejem - Ha attól jobban érzed magad, csinálok neked sziklából egy medvét. - vigyorgott.

-Olyan dilis vagy Emmett... - mondtam és megkíséreltem, hogy meglököm... sikertelenül.

-Ez volt a célom... így szeretlek látni, mosolyogva. - mondta és végigsimított az arcomon. Na hogy erről mi jutott eszembe... hajaj... - Én jövök! - mondta és nagy hévvel rohant a helyére.

Amint újra egyedül maradtam, olyan rossz előérzetem támadt. Úgy éreztem, figyelnek... , hogy valaki... rám vadászok. Vagy rám fog. Észrevettem, hogy Alice arckifejezése sem olyan vidám és szeme hirtelen rám villant. Ő látta, én éreztem. De egyikünk sem szólt. A játék ment tovább.

Alice-szel össze-összenéztünk és megmosolyogtuk testvérei és apja beszólásait és kirohanásait.

Alice kacér mosoly kíséretében eldobta a labdát. Jasper eltalálta. Ha nem lenne ekkora a hangja, nem tudtam volna megmondani, hogy eltalálta vagy sem, olyan gyorsan történt. És már futott is a bázisra. A labda hasította a levegőt. A pálya végénél láttam két elmosódó foltot felugrani a labdáért, majd nagy csattanás. Rosszabb mint a mennydörgés.

Pár pillanat múlva felfogtam, a két folt Edward és Emmett volt. De csak hangos nevetés hallatszott felőlük. A labda pedig Emmett felől száguldott vissza.

-Miért jössz nekem öcsi? - hallottam hangját és még mindig nem értettem, hogy hallhatom ilyen tisztán, mikor nagyon messze van...

Amikor megláttam Edwardot, az ő arca kisimult volt, mégis valami bosszankodást, valami nyugtalanságot véltem felfedezni. Őszintén reméltem, hogy Alice nem arra gondol amit látott. De Edward egyenesen Carlislehoz jött.

-Nem vagyunk egyedül... - mondta apjának.

-És mi a szándékuk? - kérdezte hangosan, hogy a többiek is tudják, miről is van szó.

-Átutazóban vannak. - mondta Edward és az erdő felé nézett. - Meghallottak minket, de továbbmentek.

-Hát akkor meg? Vissza a pályára! - rikkantotta Emmett.

Edward elmosolyodott és megcsókolt, de már el is viharzott. A fogó szerepét Jaz vette át én pedig két „strike” és „flyout” vagy „out” bekiabálása között a sötét felhőket és a villámokat fényképeztem.

-Mi a baj húgi? - termett mellettem a semmiből Jaz és megnyomta az „ok” gombot és lefényképezte a villámot.

-Köszi. - mondtam mosolyogva, nekem nincs ilyen gyors reflexem, úgyhogy általában nem sikerülnek jól az ilyen képek - Semmi komoly, csak olyan hülye érzésem van.

-Hát azt észrevettem. - mondta és hirtelen eltűnt. Edward állt mellette az ütővel. Alicenek Jaz elmutogatta milyet és merre dobjon és a labda már száguldott is.

-Strike volt édes! - mondtam mosolyogva - Összpontosíts kicsit jobban... - suttogtam a fülébe és megpusziltam a nyakát. Emmett kajánul vigyorgott közben. A szemem sarkából láttam.

-Hé, ez csalás! Direkt elvonod a figyelmem? Kinek az oldalán állsz te? - kérdezte durcáskodva.

-Oh szívem... én pártatlan vagyok!

A következő labdát eltalálta, de Emmett parádésan elkapta. Olyan jól nézett ki. Szalad, szalad, szalad és felkapaszkodott egy fára és a levegőben elkapta a labdát.

-Flyout! - mondtam mire Emmett felkacagott.

-Az én majomemberem! - mondta Rose és puszit küldött maci bátyám felé.

Teljesen felesleges volt Alicenek elmagyaráznia a szabályokat. Az összes közül az „out”, a „strike”, a „flyout” és a „kint”-et használtam. Na de ezeket állandóan. A bázislopási kísérletek tetszettek a legjobban.

-Szóval... - állt vissza mellém Jaz - miért van hülye érzésed? - játszotta a vallató szerepét.

-Muszáj ezt? - nyafogtam mire ő elővette a szigorú báty tekintetét. - Hát... olyan fura érzésem van... mintha, mintha valaki figyelne engem... - mondtam halkan.

-Mégis mire gondolsz? - kérdezte kicsit feszülten.

-Olyan, mintha valaki engem akarna... mármint nem úgy, hanem á... Szóval úgy érzem, hogy valaki rám vadászik. Valaki, aki nem ember...

-Értem, értem. - szakított félbe - Ezt el szándékozol mondani Edwardnak? - kérdezte sürgetően.

-Nem! - vágtam rá gyorsan - Nem akartam, hogy ezen agyaljon és állandó házi őrizetben tartson.

-Helyes! - mondta halvány mosollyal. - Majd megvédlek... - kacsintott rám és visszament a pályára, a kesztyűt átadta Rosalienak és vette is a kezébe az ütőt.

Olyan jól nézett ki, ahogy az ütőt forgatta és dobálta. Én is úgy akarom! És az a szabadság ahogy siklanak... Na mondjuk amiben nem tudnak überelni, az a káromkodás. Mondjuk Rose közel van a szintemhez.

Angolul nem használunk olyan cifra szavakat... kivéve engem... én angolul is szépen tudok beszélni, meg spanyolul, mondjuk azt még csak tanulom, de az volt az első, hogy megtanultam káromkodni. Angolul általában mindenki a „fuck” szócskát használja. De azt mondják, hogy a magyar tud a legcifrábban káromkodni és ezt az állítást én nem cáfolnám meg senki helyében.

Alice azt mondta, a vihar még javában a város fölött van, szóval még sokáig játszhatnak. Csakhogy elkezdett rezegni a zsebem. Azt hittem, csak behaluzom de aztán meghallottam a Muse - Plug In Baby gitárnyúzását. A kijelzőn Kim nevét olvastam és gyorsan felvettem.

-Szia mondd! - szóltam bele.

-Szia... Otthon vagytok már? - kérdezte halkan és még hallottam, hogy a háttérben az eladó egy „Viszlát Mrs Cullen”-t csiripel.

-Nem, még kint vagyunk. - mondtam és közben figyeltem, ahogy Emmett elüti a labdát és Edward szalad utána. - Ez hazafutás lesz... - motyogtam és feszülten figyeltem.

-Ejj, de kis baseball zeni lettél... - kuncogta, de alig figyeltem.

-Kint van! - ordítottam - Oh, bocs! Szóval, mi még játszunk. Ti hol vagytok, mit csináltok? - tudakoltam.

-Most megyünk a parkolóba. Esme vett nekem egy csomó ruhát, meg neked is...

-Ugye most csak viccelsz? - meresztgettem a szemeim - Na majd megmutatom a gardróbom...

-Esme üzeni, ha Emmett nem akarna elszakadni a baseballtól, mondd azt neki, hogy süti lesz otthon. - mondta Kim kuncogva.

-na erre kíváncsi leszek... - mondtam és eszembe jutott, hogy Emmett vajon tényleg szereti-e a sütit, vagy ezt Esme csak úgy mondta.

-Meddig lesztek még? - kérdezte és valami bújkált a hangjában, mintha arra a válaszra várna, hogy pár perc és otthon leszünk.

-Out! - mondtam Carlislenak aki elmormolt egy „picsába”-t. - Szerintem még egy ideig itt leszünk.

-Hát jó, mi pedig bejárjuk az egész Olympic félszigetet.. sőt ha nem figyelek, még Vancouvert is meglátogatjuk. - nem válaszoltam, csak felkacagtam - Hát akkor szia.. otthon találkozunk. Szeretlek.

-Én is téged. - Válaszoltam és a vonal megszakadt. Amióta tavaly történt ami történt, elköszönéskor mindig azt mondja, hogy „szeretlek”.

Miközben a játékot figyeltem a gondolataim száguldoztak. Mindenféle logikai logikai összefüggést kerülve cikáztak. Az egyik pillanatban az agyam Emmetten kattogott aztán már azon gondolkodtam, mitől van hülye érzésem. Na és ki vadászik rám és miért? Persze, minden vámpír vadásznak rám, hisz' Cullenék elmondása szerint mámorító a vérem illata.

Aztán hirtelen Rose jutott eszembe és a tökéletes alakja, na meg a féltékenysége. ha én ő lennék, engem igazán nem zavarna, ha Em és Kim jól elvannak. De ezen gyorsan továbbsiklottam és a játékot figyeltem. Az erő, amivel Em labdája a sziklában állt meg, amivel Jaz keresztülhasította a fenyő törzsét vagy amivel Rose megrepesztette a sziklát, amikor ököllel belevert.

A gyorsaságon... ahogy Edward a labda után iramodott... és amikor Jaz és Edward hátán voltam... Egyszerűen leírhatatlanul nagy semminek éreztem magam.

-Ideje befejezni! - hallottam Alice csilingelő hangját. - Anyáék mindjárt hazaérnek.

-Mi az kislány? - állt mellém Emmett - Majd' leragad a szemed... gyere, hazaviszlek. Edward, Rosie és Jaz még elmennek vadászni. - mondta és már a hátán is voltam. - Jól kapaszkodj! - alighogy kimondta, már hasítottuk is az erdőt.

Emmett jól látta. Tényleg nagyon fáradt voltam, vagyis csak úgy éreztem, mert már az erdőben teli voltam energiával. De ez így nem fair, hogy ők sosem fáradnak el. Felháborító... Na nem baj, leszek én még fáradhatatlan és szuper erős. Egyrészt, mivel minden zsigeremben éreztem, hogy a Cullen család lesz a végzetem és másrészt, mert nem szándékozok megöregedni és Jaz sem akarja a húgát elveszíteni. Az öregedés pedig halállal jár.

-Hogy tetszett a játék? - kérdezte Em.

-Az biztos, hogy most már a baseball úgy él bennem, mint egy igazi vámpíros játék. - mondtam mosolyogva, mire ő is elnevette magát.

-Hmm... ami azt illeti... kéne egy új ütő... és hát, hogy is mondjam... tizenötödikén születésnapom lesz. Kereken a kilencvenhetedik. De ha az emberi koromat nem vesszük, akkor csak a hetvennyolcadik.

-Oké, oké... meglátom mit tehetek.

-Angyal vagy! - és puszit nyomott az arcomra. Nem volt nehéz, hisz' egymás mellett volt az arcunk.

Miután hazaértünk egy negyed óra múlva megérkezett Esme is Kimmel. Elég késő volt, de Emmettel jobbomon, beálltam kuktának Esme mellé sütit csinálni. Alice pedig Barbeenak képzelte Kimet és az össze ruhában megszemlélte.

Idő közben befutott az én szerelmem is és mosolyogva szemlélte ügyködésünket. Közöltem vele, hogy segítenie kell beszerezni egy baseballütőt, ugyanis Em azt „kért” tőlem születésnapjára.

A sütievés után kimerülten dőltem Edward ágyába, aki mint mindig, fülembe dúdolt valamit és úgy aludtam el. Nem tartott sokáig. Az álmok világa mohón magával ragadott és nem engedett egészen másnap reggelig.

5 megjegyzés:

susu írta...

Szia Rami!

Most időben itt vagyok.:P
Ez a rész is nagyon jó lett. Most már nyugodtan kijelenthetem, hogy a baseball a kedvenc sportom.:D (de az nem jelenti azt, hogy aktívan rész is veszek benne:P)
de valahogy csak az ilyen "vámpír feelinges" nem is tudom miért... XD
várom a folytatást!

puszi

A. írta...

áhhh
ez nagyon jó lett:)
nagyon tetszett:)
tök jó volt a az egész baseball-ozás:)
nagyon bejött XD
nagyon ügyi vagyol:)
várom a kövi részt:)

Rami írta...

Szia Viki!
Oh igen, baseball love, de csak vámpírosan :D
Én azért kipróbálnám :P Kitudja, lehet van valami különleges képességem...
A kövövel igyekszem.
Puszillak! Rami

Rami írta...

Szia Pusszy!
Örülök, hogy tetszett. És köszönöm a komit és az elismerést is.
A kövit pedig lehet, hogy ma felrakom...
Puszi Rami

Névtelen írta...

Heeyy !
Tényleg zseni lettél bézból téren, szóval grat-grat. Szegény Kim, bár még nem tapasztalta meg amikor Alice viszi vásárolni*halkan felkuncog* szóval olvasok tovább :D
TOTÁLIZGI ! :D