Nightfall 41. fejezet - Éjszaka + Díj

Sziasztok!
Őszintén sajnálom, hogy három nap csúszással jött csak a friss, de nem csak én szeretnék netezni :) Mindegy is. Itt van az új fejezet és természetesen ez miatt nem fog csúszni a következő. Ha nem lesznek újra ilyen problémák a megszokott időben Péntek délután-est vagy valamikor éjfél körül felkerül :)
Mindezt köszönhetitek azoknak, akik mindig írnak nekem kommentet és ezzel most rá is térnék a Díjra.
Drága Vikimtől megkaptam a "Legkedvesebb kommentelő" díjat és nagyon szépen köszönöm :D

Tovább kéne adnom, de nekem mindenki "legkedvesebb kommentelő" aki ír nekem. De a leghálásabb Vikinek, Lívikének (F1fan), คภςรא-nak, Crystalnak, Valöriee-nek, nusinak és az én Mattie-mnek [aki ugyan mostanában ide nem ír] vagyok. Szóval, vehetjük úgy, hogy nekik adom tovább!
Na, és a fejezetről :D Azt mondtátok gonosz vagyok, mert hogy lehet ilyenkor abbahagyni :P Nos, akkor most nem ér engem megölni :D
A fejezetcím csalóka :D Pláne a részlet után :D Szóval, ott tartottunk, hogy: „Lábaim a csípője köré kulcsoltam, hogy így is közelebb érezzem magamhoz.”
Na, nem is húzom az idegeiteket :D Olvassatok, aztán ne felejtsetek el kommentelni *bociszem*

Puszi, Rami

Végül a kimerültség győzött. De Edwardot nem voltam hajlandó elengedni. Még csak az hiányozna. Esténként olyan volt nekem, mint kiskoromban a plüssmacik. Csak ő sokkal megnyugtatóbb és mellette sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, mint egy plüssmaci mellett. Úgy zuhantam álomba, hogy a fejem a mellkasán pihent és ő a hajammal babrált.

De az éjjel sajnos nem álomtalanul telt.
Edwarddal voltam egy pici tisztáson. Az Ő kedvenc helyén és megint csillogott. Fénye újra beragyogta az apró rétet. Minden olyan békés volt, de egyszer csak megjelent egy hatalmas farkas. Egyből felismertem a szürke bundájáról. Brandon volt az. Edward védekező vagy inkább támadó testtartást vett föl, engem maga mögé utasítva. A hatalmas szürke farkas alig egy másfél másfél méterre állt szerelmemtől vicsorogva és bánatos pillantásokat küldött felém, amitől az én szívem összefacsarodott.

- Takarodj innen, rühös korcs! Semmi keresnivalód erre! - utasította ingerülten. - Ez már amúgy is a mi területünk!

Egy őrült percen keresztül csak nézték egymást. Egyik a másikra vicsorgott és én attól rettegtem, hogy valamelyiküknek baja esik.

- Te akartad, kutya - morogta Edward és egyenesen a farkas alakban előtte álló Brandon felé ugrott.

Szinte ugyanabban a pillanatban a farkas is elrugaszkodott a földtől és az én bronzos vámpíromra támadt. Keserves sikoly tört elő belőlem, de szerencsére pont jókor riadtam fel, így nem láttam mi történt.

Arcomat szerelmem mellkasába temettem és próbáltam újra elaludni. Mennyivel másabb álom volt ez, mint az eddigiek, és mégis mennyire fájdalmas. De hogy is ne lenne az, hisz' a gyermekkori barátomról és a szerelmemről volt szó. Csakhogy a történet korántsem ennyire egyszerű. Két ellenséges faj, akik harcban állnak egymással. Én pedig tehetetlen vagyok. Dakotával még csak-csak tudok beszélni, de Bran már a név hallatán kifordul magából. És ez itt nemcsak képletes megfogalmazás.

Elaludtam, de nem jártam szerencsével. A rémálom újra rám talált. Ezennel a halálomat álmodtam meg.
Éjszaka volt és én céltalanul bolyongtam a városban. Minden kihalt volt, még az autók sem nagyon jártak. Az egyik szűk utcácskában jártam, amikor eleredt az eső - na igen, az időjárás még álmomban sem hazudtolja meg magát. Fejemre húztam a kapucnimat, de egy cseppet sem gyorsítottam a tempómon. Élveztem, hogy egyedül voltam. Mellettem az utcai lámpák lomhán zúgtak és némelyik pislákolt is. A csöndben hallani lehetett, ahogy a fejem fölött a villanypóznák vezetékei zümmögnek, ahogy megy bennük az áram.

Egyszer csak az egyik lámpa burája szétpattant, majd sorban mindegyik. Kis híján szívrohamot kaptam. Szó szerint levegő után kapkodtam, majd miután sikerült némileg lenyugodnom, megszaporáztam a lépteim. Mellettem egy nagy, neonlámpás tábla jelezte, hogy ott egy kocsma található. Hirtelen a hatalmas „Shadow” felirat neoncsövei is szétpattantak. Erre már felsikoltottam és futni kezdtem. Tudtam, hogy hiábavaló minden nyamvadt kis próbálkozásom, itt van vége az életemnek. A semmiből egy régi ismerős termett előttem.

Szemei vérben forogtak, arca teljesen eltorzult, szinte alig ismertem rá. Gúnyos vigyorra húzta a száját és penge fogai szinte világítottak a sötétben. Szemfogai egy kicsivel hosszabbak voltak, mint emlékeztem rá. Féltem. Piszkosul féltem, pedig ismertem őt, csakhogy ő már nem az, akit én ismertem. Megváltozott teljesen.

A félelem annyira eluralkodott rajtam, hogy lábaim a földbe gyökereztek. Sikítani, ordítani akartam, de a hangom nem akart előjönni. Kezdtem homályosan látni, könnyek gyűltek a szemembe, majd hevesen folyni kezdtek az arcomon. De őt ez sem hatotta meg. Erőszakosan magához húzott és beleszagolt a hajamba, majd ugyanazzal a lendülettel a falhoz csapott. A jobb vállam kirándult a helyéről és a fejem is bevertem. Éreztem, hogy a lüktető vér lassan eláztatja a hajamat és a pulcsimat. Nem értettem, miért teszi ezt velem, de már nem is érdekelt.

A következő pillanatban egy éles fájdalmat éreztem a csuklómban, és hirtelen a hangom is a helyére került. Egy újabb éles fájdalom talált rám, egy újabb harapás fájdalma járta át minden porcikámat, de most a nyakamból indult...

Itt volt elég és kinyitottam a szemem. A ruhám csurom víz volt. Körbenéztem, de semmi rendelleneset nem találtam. Edward nyugtalanul fürkészte az arcom, de én nem tudtam megszólalni, hogy megnyugtassam, hogy nincs semmi baj, hogy csak rosszat álmodtam. Arcom nem tudom miről árulkodhatott, de látszólag nem nyugtatta meg Edwardot.

- Félsz? - tette föl bizonytalanul a kérdést, mire én könnybe lábadt szemekkel bólogattam.

Erre a válaszra óvatosan felült, majd pár mély lélegzet után újra megszólalt.

- Tőlem? - kérdezte suttogva, szinte már sírva megráztam a fejem és hirtelen hozzábújtam.

Komolyan, hogy tud ilyen hülye következtetésre jutni? Akkor sem féltem tőle, amikor azt bizonygatta, hogy bizony kellene. Kis fáziskéséssel, de határozottan ölelt magához. Szavakkal nem leírható, hogy mennyire megnyugtató volt. Biztonságban éreztem magam, akár egy páncél, egy pajzs. Ha mellettem van, sérthetetlennek érzem magam. Most pedig erre volt szükségem, hogy biztonságban érezzem magam.

- Szeretlek - suttogtam a mellkasába és erősebben szorítottam. Úgy éreztem, ha nem szorítom magamhoz, ott helyben köddé válik.

- Örökké - mondta és felemelte a fejem, hogy egy apró, pillekönnyű, mégis édes csókkal ajándékozzon meg.

Továbbra sem aludtam jól. Edward minden egyes moccanására fölébredtem. Pedig szükségem lett volna a pihenésre. Nemcsak táncórát kell tartanom, de még el is kell mennünk, vissza a városba, bár lehet, hogy Port Angeles jobb lenne és ruhát kell vennünk a versenyre. Melegítőben vagy épp farmerben és pólóban mégsem táncolhatnak. A lambada ruha elvileg el van intézve. Ha minden igaz, Alice elment varrónőhöz. Nekem már csak a rockyhoz kell alkotni valamit. Az meg menni fog. Az '50-es '60-as évek divatja szinte minden nagyobb plázában jelen van legalább egy üzletben.

- Mennem kell - suttogta a fülembe, mert ő is tudta, hogy nem alszom.

- Nenene! - csimpaszkodtam belé.

- Több okom is van rá, hogy miért kell mennem - mormolta a hajamba.

- Akkor sorold - mondtam. - Legalább addig is itt vagy.

- Ez hízelgő - mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Szóval, először is, ha a fiúk nem találnának ott, teljesen ki fognak akadni.

- Ez hülye indok - bukott ki belőlem.

- Jó, de mondom a többit. Másodszor, ha a lányok itt találnak, kitör a sikoltozás, hogy én hogy kerülök ide, és nem mellesleg egész nap piszkálni fognak téged is, hogy mesélj el mindent, mi volt - utánozta a lányokat.

- Folytasd, még nem győztél meg - noszogattam, mert nem akarta folytatni.

- Te akartad - mondta. - Végül ott van az a mellékes, de szörnyen idegesítő tény, hogy Emmett a bátyám...

- Ez már most rosszul hangzik - vágtam közbe.

- Várd ki a végét - folytatta. - Tehát, Em a bátyám és egy picivel több perverzséggel áldották őt meg, mint azt kellett volna. Már így is néha az idegeimre megy, hát még ha kiderül, hogy itt töltöttem az éjjelt úgy, hogy te többé-kevésbé ébren voltál. Nos, akkor neked sem fog kegyelmezni...

- Jó, jó, menj - mondtam, mielőtt még folytatta volna.

- Szeretlek - suttogta az ajkaimra.

- Örökké - mondtam zihálva, de ő már nem volt a szobában.

Az ágyam mellett lévő éjjeliszekrényről elvettem az mp4-em és bedugtam a fülembe. Ha már nem alszok, töltsem valami olyannal el az időt, amit szeretek csinálni. Jelenleg nem volt hangulatom az imádott rockbandáimhoz, túlságosan az álmomra emlékeztetett, így inkább az elektronikus és disco zenékből álló mappában keresgéltem. Elindítottam az első számot a listán és behunytam a szemem.

A szobában csönd volt, így a hangerőt lejjebb vettem. A végén még valakit felébresztek. Próbáltam mindent kizárni a fejemből és csak a zenére figyelni. Az ütemes gépzene meg is tette a hatását, bekómáltam. Alomtalanul és nyugodtan aludtam. Néha-néha bekúszott az agyamba egy-egy dal ritmusos hangeffektje vagy épp szövege. Végül is, ha úgy vesszük, nem is aludtam, csak szundítottam. De pihenésemnek valaki hirtelen és rendkívül idegesítően vetett véget. Anyám mániája ez és emlékszem, egyszer Edward is rám hozta a szívgörcsöt vele.

- Sziamia - vigyorgott Kim, miközben a fülemből kihúzott fülhallgatót lengette.

- Kim, baszki, még egy ilyen és esküszöm én expressz adlak föl anyádéknak széttrancsírozva - förmedtem rá.

- Na mi az, rosszul sikerült az este? - kuncogott Al.

- Hagyjátok már, én is utálom, ha kihúzzák a fülesem - állt mellém Mattie.

Tüntetőleg a fürdőbe vonultam. Gyorsan lezuhanyoztam, kivasaltam a rakoncátlan tincseimet, majd végezetül kihúztam a szemem szemceruzával. Még mindig törülközőbe csavarva mentem vissza a szobába felöltözni. A nagy közös szekrény előtt állva már nem voltam olyan mérges Kimre. Hosszas kotorászás után rátaláltam a fekete csőnadrágomra és a kék „I see you”-s, vámpíros kapucnis pulcsim, cipőnek pedig az én pici Suprámat választottam. Meglepő módon Alice most nem állt neki veszekedni velem és ő is lazább ruhát öltött magára. Kapucnis pulcsi, egy zenekaros póló, egy koptatott farmer és tornacipő.

Miután mind teljes pompánkban tündököltünk, uralom alá vettük a konyhát is. Már meg sem lepett, hogy a két vámpír is jóízűen falatozott velünk. Eme tevékenységükért még mindig csodáltam őket. Szépen bevártuk egymást, hogy mindenki jóllakjon és így mentünk ki a házból, körülbelül olyan kilenc órakor. Ami elég korán volt még.

Volt, aki kint lófrált már, de a legtöbb házból a készülődés hangjai szűrődtek ki. Hogy valamit csináljunk is, odamentem a körnél üldögélő, még kicsit kótyagos, spontán összeverődött társasághoz, nyomomban a lányokkal. A társaság valóban spontán volt. Egyikőjük sem szokott a másikkal lenni. Ott ücsörgött a mosolygós barátnőnk Gaia is, valamint a tegnapi különórás Amy, a kocka Jeff, a művészlélek Andy, a vízilabdás Derekm a rocker Leila és most már mi is. Jó érzés volt, hogy nem néztek ki és nem tettek megjegyzéseket, hogy minek mentünk oda, hanem mind a hatan mosolyogva fogadtak és üdvözöltek. A lányok egy jó vastag takaró alatt kuporogtak és gőzölgő teát szürcsölgettek. Meg tudtam őket érteni, nem volt valami meleg az idő júniushoz képest. Mondjuk úgy, lógott az eső lába és még a szél is fel-feltámadt néha.

A fiúk hősiesen próbálták életben tartani a tüzet - meg kell hagyni, elég ügyesen. Furcsa volt rendes tüzet látni. Már annyira hozzászoktam az uszadékfa lángjához. Nagyon szép, de állítólag káros a belégzése, azt mondják az okosok, hogy rákot okoz. Alig, hogy leültünk, megjelent Sophie és a fiúk kezébe nyomott egy-egy bögrét valami meleggel. Kedves arcát felénk fordította és mosolyogva kérdezte, hogy kérünk-e valamit.

- Kávé, tea, kakaó? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Egy tea most jól esne - válaszolt elsőként Mattie.

- Én egy kakaót kérnék - mosolygott rá Alexis.

- Egy tea nekem is jó lenne - csilingelte Alice. Meglepett. Azt hittem, nem fog kérni semmit.

- Csatlakoznék a húgomhoz . mondta kedvesen Rose. Az ember sohasem tudhatja, mi jöhet még, ha vámpírokkal cimborál.

- Nekem egy nagyon-nagyon-nagyon nagy bögre kávét tudnál csinálni? - kérdezte angyali arccal Kim, mire a társaság halkan elnevette magát. - Most mi van? Eléggé szarul aludtam.

- Én is egy kakaót kérek, de várj, megyek segíteni - mondtam és elindultam utána.

Az alacsony lány a miénk melletti házikó irányába tartott. Belépve kellemes meleg és félhomály fogadott, de nem sokat nézelődtem, mentem Sophie után a konyhába.

- A teákat csak ki kell vinni, addig elkezdem a kakaókat - mondta és már le is kapott a polcról plusz kettő bögrét.

- Akkor mindjárt jövök - mondtam és megfogtam a három bögrét, majd indultam a kis csapatunkhoz.

Megpróbáltam nem kiönteni és nem szétégetni az ujjaimat. Ez utóbbi kevésbé sikerült. A tűznél a hangulat kicsit megélénkült és volt egy olyan tippem, hogy ha nem Kim megnyilvánulásai miatt, akkor Alice próbálkozott oldani hangulaton és felélénkíteni a társaságot.

- Meghoztam a teát - mondtam és besétáltam a körbe.

- Ó, nagyon köszi - mondta vigyorogva Mattie és már el is kezdte inni.

- Vigyázz, forró - figyelmeztettem.

- Észrevettem - mondta és elkezdte legyezni a nyelvét.

- Rami, mi a mai program, nem tudsz valamit? - tudakolta Gaia.

- Ami azt illeti, tudok - mondtam önelégült vigyorral az arcomon.

- És beavatsz minket is? - kérdezte angyali arcot öltve Leila.

- Kimegyünk Port Angelesbe shoppingolni - válaszolni, miközben Rose-nak is odaadtam a teáját. - Tudjátok, a táncversenyhez kell beszerezni a ruhákat. Jut eszembe ruha, mi újság, Alice? - fordultam felé.

- Épp tegnapeste hívott a varrónő, hogy kész vannak a ruhák, úgyhogy énnekem lesz egy plusz utam - mondta és megforgatta a szemeit.

A beszélgetés más irányba terelődött, én pedig indultam vissza Sophie-hoz. A két bögre meleg kakaó már ott várakozott az asztalon, ő pedig épp a kávét főzte. Ránéztem a nagy bögrére - ami inkább már korsó - és elmosolyodtam.

- Szerinted ez elég lesz? - kuncogott fel ő is.

- Én nem tudom, mit csinál, de egy vödör kávé sem lenne elég neki.

- Hmm. Talán egy jó kis szex felélénkítené - csúszott ki a száján és fülig vörösödött.

- Hoppá, hoppá - vigyorogtam. - Hogy mik derülnek itt ki... Sophie, nem vagy te egy picit szexuálisan túlfűtött?

- Én, én... Te, hallod... én nem - makogott pipacsvörös arccal.

- Nyugi, lakat a számon - mondtam, majd rákacsintottam. Felkaptam a két bögrét és már ott sem voltam.

Mit takar az elesett, jó kislány külső? Nemigazán ismertem Sophie-t, de nem gondoltam volna. leadtam Lexnek a kakaóját és visszaültem Jeff és Kim közé. Idő közben előkerült még két pokróc, melyeknek egyikével a mellettem ülő két személlyel együtt be lettem takarva, de gyorsan átadtuk a többieknek, akik jobban fáztak.

- Egyébként, hol vannak a fiúk? - kérdezte Mattie kissé kétségbeesetten.


Nos, itt a vége :D Csak meg szültem. Jelen pillanatban az előttem lévő óra 02:22-t mutat és kb 2 perce estem át egy szívrohamon, mert egy bazinagy pók mászott a szőnyegen :S Kommentet nem elfelejteni! <3