Nightfall: 1. fejezet - Az új lány

Mindig is azt gondoltam, hogy semmi különös nincs bennem.. Egészen addig, amíg ide nem költöztünk...Forksba. Megviselt a költözés, bár már nem ez volt az első. A szüleim magyarok, és én is ott születtem. Majd apám, Leslie jóvoltából Kanadába költöztünk. Szerettem Torontót, bár bevallom, apám akarhatott volna Miami-ba is költözni, ott legalább melegebb van. De ezt leginkább akkor hánytam Leslie szemére, amikor előállt azzal, hogy ő Forksban akar építkezni.

-Szóval Forks...-sivítottam volna, ha lett volna hangom.

-Igen kicsim, de miért?-apám nem értette mi bajom lehet ezzel, hiszen Kanada sem a melegségről híres.

-Apu, ezt nem gondolhatod komolyan! Akkor már miért nem egyből Alaszka? Meg amúgy is... nem mehetünk el, még csak most kezdtem a középiskolát! Ez képtelenség...Ez...ez...te... áhh-őrjöngtem és felrohantam a szobámba. Rohanvást még hallottam anyám békítő szavait, miszerint nem lesz annyira rossz, meg majd beilleszkedek. De itt vége szakadt, mert bevágtam a szobám ajtaját.

Amilyen makacs vagyok, meg sem próbáltam semmi jót keresni az egészben. Persze apám tudta, hogy mivel kell engem lekenyerezni. Naná, hogy kijátszotta az ,,Olyan lesz a szobád, amilyenre megtervezed˝ kártyát. Mindig szerettem volna, ha olyan szobám lenne amilyet én tervezek. És meg is kaptam. Beszéltünk a tervezővel, anyám persze órákig ecsetelte, hogy ő hogy gondolta ezt, meg azt és hogy mennyire kivitelezhető. Nem vagyunk az a nagyon gazdag család, csak apám jól gazdálkodik a pénzzel. Szóval megtervezhettem álmaim szobáját. Külön gardrób szoba... , de a legfontosabb, az üvegfal. Vagyis egy fal, amit ablak borít.

Szépen megkezdődött az építkezés, idő közben Leslie elhelyezkedett Forksban, mint biztonsági őr. Mi még a nyarat Trix-szel a régi lakásunkban töltöttük, persze anyám szeretett volna apámmal menni, de én foggal-körömmel ragaszkodtam, ha mondhatom úgy, gyökereimhez. Bár ez hazugság a javából, mivel még egy kontinensen sincs a kettő.

Az őszt, s vele együtt a második gimnáziumi évemet már Forksban kezdtem. Az alatt a röpke idő alatt sem nőtt a szívemhez ez a város, amióta beköltöztünk. Persze anyáméknak adtam a jó gyereket, hogy ne szítsam a tüzet. Szerencsére a szüleim közös megegyezés alapján bele mentek, hogy kihagyjam az évnyitóünnepséget. De az első naptól semmi jóra nem várhattam.
Reggel a rutin teendők után levánszorogtam a lépcsőn. Leslie sehol, pedig azt hittem otthon lesz, de Trix, mint rendesen, meleg anyai mosollyal ült az asztalnál és engem várt.

-Jól aludtál kicsim?-mintha nem tudná a választ...

-Csukott szemmel-és rákacsintottam-egyébként egész tűrhetően. Lehuppantam mellé és ő elém tolta a müzlimet. Annyira fúrta az oldalam, hogy hol lehet apám, hát rákérdeztem.

-Apu merre jár, nem úgy volt, hogy ma itthon marad?-kérdeztem összehúzott szemöldökkel.

-De úgy volt, és itthon is van...-mondta csalfa vigyorral az arcán.

-Csak nem alszik még mindig?-mondjuk apámtól még az is kitelik, tettem hozzá magamban.
De végszóra megjelent a konyha küszöbén széles vigyorral, majd anyámra kacsintott. Nem értettem minek örülnek annyira, de őszintén nem is érdekelt. Elég volt nekem az, hogy alig fél órán belül egy rakás idegennel kell megismerkednem... Még belegondolni is rémes volt. Ekkor gondolataimból apám riasztott föl.

-Na kölyök, van egy meglepetésem a számodra!-mint valami idióta, olyan fejet vághattam, mert hangosan felnevetett. De tényleg nemértettem a dolgot.

-Tudom, hogy nem erre vágytál-jött oda hozzám-de ennyi telik tőlem!-újabb vigyort eresztett felém, majd felhúzott a székről, amikor látta, hogy nem mozdulok és húzni kezdett kifelé.

-Hé, hé! Oké, megyek... de... kabátot nem vehetnék...?-hiába tanúsítottam ellenállást...

-Nyugi, nincs rá szükség. Mindjárt jöhetsz vissza.-mondta még mindig vigyorogva apám. Amikor kiértünk a házból, még nem vettem észre semmit. Persze, mert nem jó irányba néztem. Miután anyámmal megforgattak, hogy jó felé nézzek, észrevettem, hogy mire gondolt apám. Most már én is vigyorogtam. A garázs előtt ott pihent egy Bogárhátú. Természetesen használt, d gyönyörű volt, szép kék.

-Ez... komolyan... az enyém?-csodálkoztam ám a javából.

-csak a tiéd!-súgta a fülembe anyám. Hallottam a hangján, hogy mosolyog. Naná, hogy egyből beültem. Nagyon szépen rendben volt tartva belülről is.

-Honnan szereztétek?-kiabáltam apáméknak. Azt gondoltam, hogy nem ,,használt autó szalonból˝ van.

-Egy régi ismerősünk, Phil eladta nekem. A fia nem akarta, Én meg gondoltam örülnél, ha nem mi vinnénk téged iskolába.-mondta Leslie szívélyesen.

Ránéztem az órámra, -te jó ég!-gondoltam magamban. Siettem be, felkaptam a táskám és a kabátom, útban kifelé megköszöntem a kocsit, és elkértem apámtól a papírokat. A slusszkulcs már ott fityegett a gyújtásban, szóval azt nem kellett külön elkérni. Már rohantam is. Apám mindig is mondta, hogy elég merész a vezetési stílusom, így most is még időben beértem. Egy percig tétováztam, hogy hova parkoljak le, de ekkor megláttam egy épületet TANULMÁNYI IRODA felirattal. Leparkoltam, de még mielőtt kiszálltam volna, feltettem a kapucnit. Besiettem az épületbe, jó meleg volt. Végigmentem a hosszú folyosón, aztán megláttam a pult mögött egy 30-as éveiben járó nőt. Kedves arca volt. Odamentem hozzá, és bemutatkoztam. Bár úgy gondoltam, ezt a részt ki is hagyhatnánk, mivel mindenki biztos tudja, hogy én ki vagyok, a ,,fiatal biztonsági őr˝ és a ,,csinos lakberendező kisasszony˝ lánya. Az utálatos, lázadó lányuk... Amerikai nevemen Yannis Frill.

-Jó reggelt!-köszöntem mosolyt erőltetve az arcomra.-Yannis Frill vagyok!

-Jó reggelt csillagom, én Mrs. Morgan vagyok! Egy pillanat!-azzal átnyúlt a számítógép fölött és elővett egy aktát. Majd a kezembe nyomott három papírt.-Tessék szívem, az iskola térképe, az órarended...ó...ezt pedig írasd alá a tanáraiddal, és a nap végén hozd vissza.

Megkértem Mrs. Morgant, hogy rajzolja be a legrövidebb útvonalakat az órákra. Amekkora a szerencsém, még eltévedek.A papírokat elraktam és elköszöntem. Mrs. Morgan ,,megnyugtatott˝, miszerint biztosan jól fogom itt érezni magam. Majd minden jót kívánt.
Amikor kiléptem az épületből, az eső már nem esett, hál' Istennek, gondoltam magamban.

Leparkoltam az újonnan szerzett Bogárhátúmmal a diákoknak fentartott parkolóban. A forksi emberek nem olyan gazdagok, így nem láttam egyetlen új autót sem. A kapucnit jól a fejembe húztam és siettem az első órámra, történelem, Mr. Richardsonnal. Odaadtam neki a papírom, nyilván már amikor beléptem a terembe tudta, hogy ki vagyok. Szó nélkül hátraültem az utolsó padba. Gondoltam, hogy ez lesz, mindenki sugdolózott, és oda-odapillantott rám.
Óra után odajött hozzám egy lány. Már az acáról lerítt, hogy egy közösségi csajszival van dolgom.

-Szia, Zoey Denbrough vagyok! Te pedig Yannis Frill, ugye?-mintha ez nem lenne nyilvánvaló...

-Csak Yan-nyilván a magyar nevem nem tudja-, vagy Ramóna...

-Öö... oké. A... ehm.. Ramóna a magyar neved? Te tényleg magyar vagy?

-Ja, már egy ideje magyar vagyok...-mondtam. Aztán témát váltott.

-Mi lesz a következő órád?

-Öhm... matek, Miss Davidsonnal, 3-as épület.-persze ez nem fejből ment. Azért ilyen jó memóriám nincs.

-Ah... nekem Spanyol lesz, de elkísérhetlek...-azzal elkezdett mindenről beszélni. Én közben azt figyeltem, mennyire megbámul mindenki. Szinte kivétel nélkül az lehetett mindenhol a téma, hogy megjött a Magyar csaj, meg hogy mennyire menő Zoey, mert velem van.

-...hát gondolom ebédnél találkozunk-vert fel Zoey merengésemből.

-Ühüm-pompás, még egy normális perszét sem tudok mondani... gondoltam.

A matek gyorsan eltelt. Soha nem kedveltem igazán. Csengetés után irány a következő óra, Angol. Az egyik erősségem. Mrs. Johnson sem firtatta a bemutatkozósdit. csak melegen rám mosolygott. A leghátsó padban tanulmányoztam a kötelezők listáját. csak a szokásosak...semmi különleges. Az óra gyorsan eltelt..szintén. Már előre streszeltem Zoey és az ebédlő miatt.

Ahol Zoey ült, volt még egy pár ismerős arc. Hevesen integetve, széles vigyorral jelezték, hogy menjek oda. Persze, ahogy sejtettem, mindenki azt kérdezte, hogy tényleg magyar vagyok-e... Kezdtem unni. Idő közben kiderült, hogy szinte mindenkivel van közös órám. Szerencsére elterelődött rólam a szó, a fiúk valami túráról beszéltek nagyon elmélyülve. Az első pillanatban jól sejtettem, hogy Zoey az a tipikus közösségi csajszi... Mattie Tozierrel beszélt arról éép, hogy milyen helyes Jamie.

Senki nem vett róla tudomást, de én egyből felkaptam a fejem,- mindig elsőre megmondtam, hogy ki milyen, mint Zoey-ról is...-egymás után öt fiatal jött a menza felé...