Nightfall: 2. fejezet - Gyönyörű idegenek

Oldalba böktem Zoey-t.

-Te, ezek meg kik?-kérdeztem az ajtó felé bámulva.

-Ők Cullenék, Dr. Cullen és a felesége nevelt gyerekei-mondta szárazon-Tavasszal költöztek ide. A kis fekete, Alice Cullen, a csaj velünk egyidős... és Jasperrel jár... azzal a világfájdalom képű szöszivel. A magas szőke Rosalie, a fekete srác pedig Emmett.-elhaladtak mellettünk, majd folytatta-Aki pedig most jön be, ő Edward Cullen. Mind együtt élnek... és egymással járnak... Bár úgy látszik Edwardnak nem felel meg senki.

Alexis Weber-akivel szinte minden órám közös-védelmébe vette Cullenéket.

-De Zoey, ők igazából nem testvérek. Csak a két szőke,-fordult felém Alexis-ők tényleg ikrek. A doktor felesége a nagynénjük.

-Szóval Dr. Cullen afféle nevelőapa... plusz kerítő..

-Nevelhetne engem is...-szólt közbe Mattie mosolyogva.

-Én sem bánnám...-mondta Alexis.

Egy kicsit eltűnődtem ezen. Gyönyörűen festettek. De azt észrevettem, nem mindennapiak, az biztos. Egyáltalán nem hasonlítottak, csak a bőrük és a szemük színe. A bőrük nagyon sápadt volt, a szemük pedig sötétbarna. Hirtelen eszembe jutott amit Zoey mondott, amikor a bronzos hajú fiú, Edward bejött... ,,Úgy látszik Edwardnak nem felel meg senki.˝ Ezen elmosolyodtam. Vajon milyen tapasztalatai lehetnek Zoeynak, ha ilyen véleménnyel van róla? Hányszor utasíthatta őt Edward vissza?

Nem bírtam kiverni a fejemből földöntúli szépségüket. Olyan különbözőek voltak, mégis egyformák. Olyan kecsesen mozogtak...még Emmett is, a nagydarab fekete hajú srác.
Sokáig mélázhattam ezen, mert arra lettem figyelmes, hogy Mattie a könyökömet rángatja.

-Yan...Yan..hé, figyelj már!

-Ehm.. bocs. Mondd!-kicsit megráztam a fejem, hogy kitisztuljon.

-Edward Cullen téged néz!-mondta kaján vigyorral.

-Aha, jó.. tökjó.-nem értettem miért olyan fontos ez...

-De most komolyan-nógatott

Odanéztem, ahol ültek. Edward Cullen tényleg engem nézett. De rajta nem azt a tipikus arckifejezést láttam, mint mindenkin. Valami furcsa volt a tekintetében. Zaklatott volt, barna szeme mélyen fúródott a szemembe. Nem értettem a helyzetet, de valami hasonló, értetlen arcot vághattam, mert elmosolyodott.

A csajok már indultak, Zoey elment Jamie-vel, Alexis és Mattie rám vártak. A Colámat bevágtam a táskámba és mentem velük. Közös volt a biológiánk. Ennek örültem, legalább lesznek ismerősök. De megtudtam, hogy mindkét lánynak van padtársa... csodás, gondoltam, most ülhetek valaki vadidegen mellé.

Aláírattam a papíromat Mr Greene-vel. Már messziről tudta ki vagyok.

-Áh Miss Frill!-és szélesen vigyorgott, Biztos az járt a fejében, milyen jó is lesz engem szívatni. De ezt akkor rosszul gondolta.

Ahogy a terem padjai felé fordultam, hogy megnézzem hová ülhetek, azt hittem menten sikítok. Egyetlen hely volt üres már csak. Mégpedig Edward Cullen mellett. Nem mondom, hogy épp ellenemre volt, hogy mellé üljek, de volt benne valami furcsa. Riadtan, zaklatottan nézett rám. A szeme teli volt kérdésekkel. Látszólag küszködött valamivel.

Leültem mellé és mélyeket lélegeztem. Nyugalom, csak semmi meggondolatlanság-mondogattam magamnak. De nem bírtam ki. Éreztem, ahogy az arcomat fürkészi, na meg persze azt is, hogy most rengeteg irigyem van. Nem figyeltem az órára, ezt már tanultam előző évben, na meg a könyvből is nagyon jól meg tudom tanulni. Egész órán mást sem csináltam, csak erősen szorítottam a pad szélét, mélyeket lélegeztem... és Edward szemébe néztem. Az arca elgyötört volt, de egy pillanatra el nem fordította rólam a tekintetét. De én álltam a pillantását, lángvörös arccal ugyan, de álltam. Nehogy már én legyek az aki feladja.

Gyönyörű szeme volt. Barna volt ugyan, akár az enyém, de az övében volt valami furcsa, velemi vonzó, mégis fenyegető. Úgy láttam szerette volna, ha megszólalok... talán engedett volna a feszültség köztünk, ha valamelyikünk megszólal. Úgy láttam ő rám vár, én pedig nem bírtam megszólalni... Gyönyörű szemei izzottak a kíváncsiságtól... és a dühtől. Nem.. az nem lehet, hogy dühös rám... hisz meg sem szólaltam-nyugtattam magam. Kínzó volt ez a hallgatás. Annyira szerettem volna hallani a hangját...

Hálát adtam Istennek, amikor kicsöngettek. Gyorsan felpattantam, de Edward megelőzött. Szélsebes kecsességgel tűnt el. A szemem sarkából láttam, hogy Jamie mérges pillantást vet a távozó Edward felé. Fél szemel láttam, amint Alex és Mattie nagyon somolyogtak valamin. Zoey pedig, mintha egy világ omlott volna össze benne. Jamie és Zac odajöttek hozzám. Láttam rajtuk, hogy nem tetszett nekik az órai jelenetünk Edwarddal.

-Szóval te és Cullen...-kezdte rosszallóan-mi volt ez az órán? Mintha kínoztad volna a tekinteteddel...

-Nem tudom. Vártam, hogy megszólaljon... de csak nézett. Olyan furcsa volt.

-Én biztos nem szalasztottam volna el az alkalmat, hogy megszólítsalak.-kacsintott rám Zac, Jamie félig japán, félig indián haverja.

-Na, hát azt egyből gondoltam-vigyorogva visszakacsintottam és belebokszoltam a vállába. Aztán Zoey gyorsan odajött Jamie-hez én meg továbbálltam.

-Edward Cullen nagyon bír téged-mondták szinkronban a lányok. Alexis és Mattie csak vigyorogtak és ezt hajtogatták.

-Jaj, csajok... hagyjatok már..-ráztam a fejem és össze-vissza hadonásztam a kezemmel-Hát nem láttátok milyen utálatosan nézett? Ha valamit akart volna, legalább annyit mond, hogy szia...-próbáltam meggyőzni őket az igazamról. Persze felesleges volt a próbálkozásom.

-Te nézel vele farkasszemet és nem veszel észre ilyen nyilvánvaló és nem éppen lényegtelen dolgot.-dorgált Mattie.

-Áh... beszéltek ti össze-vissza-azzal becsaptam a szekrényem. Örültem, hogy Zoey nincs itt... semmi kedvem nem volt még az ő csacsogását hallgatni. Végigültem a Spanyolt. Persze az óra elején be kellett mutatkoznom. Utáltam ezért Mr. Jeffersont. Teljesen fölöslegesnek tartottam, már így is mindenki ismert. Mindenki az új kanadai-magyar lányról beszélt. Utolsó óra tesi. Álmaim órája... amúgy nincs semmi bajom a tesivel, de most... most legszívesebben a Bogárhátúmmal rónám az utakat.

Tesi után siettem a parkolóba. Útközben megláttam a gyönyörű idegent és féltestvérét. Naná, hogy neki nem használt autója volt. nagyszerűen festett a csillogó Volvo mellett. Nehezen, de sikerült levennem tökéletes arcáról és testéről a szemem, és beültem az autómba. De nem bírtam elindulni. Csak ültem és bámultam ki a szélvédőn. Hogy lehet valaki ilyen tökéletes?-gondoltam magamban. De válaszolni nem tudtam rá. Csak néztem őt amint a csillogó Volvonak dőlve néz... engem. Húga Alice, ugyan ott állt mellette és hozzá beszélt... De mintha Edwardot nem is érdekelte volna. Attól tartottam folytatjuk azt a nyugtalanító szempárbajt, amit biológián elkezdtünk.

Egyszerre csak kopogtatást hallottam. Leeresztettem az ablakot, Mattie állt a kocsim mellett. Vajon mit akarhat? Pont tőlem, akit még csak reggel óta ismer...

-Szia Ramóna...-tétovázva és furcsán ejtette ki eredeti nevem, de kedves gesztus volt.

-Szia Mattie, segíthetek valamiben?-láttam, hogy valamit nagyon szeretne kérdezni.

-Hát... izé... csak azt akartam, hogy nem tudnál-e esetleg hazavinni?-kérdezte elpirulva-Zoey hozott be, de ő elment már.

-Persze, szállj be.-mondtam kedvesen. Amíg Mattie megkerülte a kocsit, én újra Edward felé néztem. Még mindig engem nézett, de már nem csak Alice-szel volt.

-Nagyon köszönöm...-mondta, ahogy beült mellém.

-Nincs mit, ez csak természetes.

-Ehm... és amúgy bejön neked Edward, mint pasi?-kérdezte, mert még mindig arra néztem, ahelyett, hogy indítottam volna.

-Huh...-néztem á zavartan-nem is tudom. Olyan ellenszenvesen néz rám. Mint valami közellensége. Fogalmam sincs miért. De, ha a szemébe nézek, nincs menekvés. Van benne valami földöntúli vonzerő. Nem gondoltam, hogy ember lehet ilyen..., ilyen tökéletes. Nézz csak rájuk...-nem szakított félbe, tudta, hogy igazam van.

-Hát az tény, hogy gyönyörűek.-mondta, és a fejét rázta.

-Milyen jó, hogy kicsit sem hasonlítasz Zoey-ra...-csúszott ki a számon, egyből megbántam. Nem akartam kavarni... rögtön az első nap. De Mattie bólogatott.

-Igen. Teljesen más nézőpontból látjuk a dolgokat.

-Fogadok, ő már kombinálna, hogy én meg Cullen...

-És közben megölne a szemével.-fejezte be helyettem nevetve.

-Kérdezhetek valamit?-bár gondoltam ő nem bánná...

-Persze, amit csak akarsz. Nem fogom félreérteni.-nyugtatott meg furcsa arckifejezésem láttán.

-Szóval, Cullenék... mindig ilyen... maguknak valók voltak?

-Igen. Tudod, ahogy te is mondtad, olyan furcsák, mégis vonzóak. De van akiben félelmet kelt a jelenlétük. Szóva te vagy az egyetlen, aki egy méteres körzeten belül került egy Cullenhez!

-Huh... ez... nem is tudom, hát furcsa. Na jó, induljunk!-és indítottam a motort. Mattie-vel az úton még beszélgettünk Cullenékről. Jó volt úgy beszélni valakivel, hogy nem kezd el gúnyolódni, vagy kombinálni. Amíg hazafuvaroztam elmesélte, hogy Carlisle-Edwardék nevelőapja-is iszonyúan vonzó férfi. megtudtam, hogy a Hale ikrek és a nagydarab, sötét hajú srác, Emmett, idősebbek egy évvel Edwardtól és Alicetől. Megvitattuk, hogy Aliceben van valami elbűvölő. Alacsony, karcsú termete és fekete, rövid haja miatt van benne valami olyan, amitől az ember azt gondolja, hogy ő olyan kis törékeny. Mégis, benne is, mint testvéreiben, van valami fenyegető. Mattie szerint a sápadt bőr és a sötét szemek teszik. Lehet benne valami. Sokáig beszélgettünk még Mettie-ék előtt a kocsiban.

A torontói barátaimmal megszakadt a kapcsolat, mióta ideköltöztünk. Jó volt Mattie-vel beszélgetni. Jól kitárgyaltuk a gyönyörű, mégis rémisztő Cullen családot.

-Kösz a beszélgetést. Mióta itt lakunk... ah... mindegy. Szóval már hiányzott, hogy tudjak valakivel beszélgetni.

-Hé, ez csak természetes! Látom, jó csajszi vagy magyar lány!-és rámkacsintott-Amúgy meg én köszönöm a fuvart. Akkor holnap! Szia... ohm..

-Rami-mondtam-de hívhatsz Yannek is, ha az jobban a szádra jön.

-Jó így! Na, szia!

-Szia!-azzal sietve elhajtottam.

Hazafelé még gondolkodtam Cullenéken, de aztán belefeledkeztem a zenébe.