Szívem csücskei

2010. március 31., szerda

Nightfall: 27. fejezet - Ha kiderül, hogy a mesék mégiscsak igazak

Sziasztok!
Na itt is az új fejezet! Az előzőhöz nagyon szépen köszönöm a kommenteket!
Új szereplők a láthatáron. Kik ők és mi lesz a szerepük?
Jó olvasást! Aztán, ha elolvastátok ragadjatok billentyűzetet és írjátok meg a véleményeteket ;)
xoxo, Rami



Szerdán támadt egy olyan ötletem, hogy menjünk le a Pushra. Kihívhatnánk az indiánokat is. Ha kijön Kiowa legalább megkérdezhetem, hogy akkor most mi van vele meg Zoeyval. Na meg Jake is hiányzik már.

Kim azzal a feltétellel ment bele, hogy nem hagyjuk őt egyedül Bennel. Nem tudom mi baja van szegény sráccal. Ráadásul még helyes is. Jó, persze... nem egy Emmett Cullen.

-Szia Jake, megint én vagyok... már vagy hatodszor... - mondtam az üzenetrögzítőre, mert nem volt hajlandó felvenni a telefont. -Örülnék, ha visszahívnál... - azzal kinyomtam és arccal az ágyba dőltem.

-Semmi... Ben még mindig nem veszi fel. - zöttyent le mellém Kim - Ahogy látom Jake sem...

Nem tudom mi lehet La Pushban. Igaz Jake nem egy telefonmániás, de olyan még nem volt, hogy ne vette volna fel a telefont.

-Apukád azt mondta, beszélt Phillel és semmi baj a srácokkal, csak Jake éppenséggel ügyes volt motorozás közben és kiesett a zsebéből a telefon, aminek az lett az eredménye, hogy ripityára tört. Ben pedig beteg. - hadarta Mattie - Ja, és Jake üzeni, hogy ne csak a szánkat jártassuk, hanem menjünk.

Megnyugodtam. Jake jól van és ugyanolyan meggondolatlanul hülye, mint mindig. Kiesik a zsebéből a telefon motorozás közben? Na erre is csak ő képes... - mosolyogtam magamban.

Hűvös volt kint, de mi mégis fürdőrucit húztunk a megszokott, kényelmes farmer-póló alá. Ahogy ismerem a fiúkat, biztos bedobnak a vízbe.

Mattie a La Pushba vezető úton végig telefonált. Először Olit hívta - mily' meglepő -aztán a többieket. Alex már lent volt Zac-kel. Ezek szerint nagyon jól alakult a Zac apjánál tett látogatás. Mattie szépen sorban mindenkit felhívott. Kim nagy „örömére” Jamie pont ráért. Mattievel úgy röhögtünk a különböző arckifejezésein.

Amióta megvan a kocsim, most használtam másodszor cabrioként, de most sem magamtól. la Pushban pedig nem kis feltűnést keltettünk.

-Csak nem egyenesen Charlie Angyalai Los Angelesből? - vigyorgott Jake amikor megálltunk mellette.

-Hmm... csak nem Charliehoz van szerencsénk? - kérdeztem vissza mosolyogva és kipattantam a kocsiból.

A többiek még nem jöttek meg, de csak emlegetni kellett őket. Szép lassan szivárogni kezdtek a partra az ismerősök. Jake elment Kiowaval fáért, hogy tábortüzet gyújtsanak. Nem igaz, pont akivel beszélni akarok, az tűnik el...

Nagy meglepetésemre megjelent Jake unokatesója, Brandon... majd a háta mögött feltűnt az ikertesója is Dakota. Ovis koromban láttam őket utoljára. Ugyanitt találkoztunk, amikor ide jöttem „nyaralni” Jacobékhoz. Állandóan a parton voltunk. És most újra itt találkozunk...

Hosszasan néztük egymást, hogy biztosra vegyük, nem téved egyikünk sem. Bran nagyon somolygott és Dakota fülébe súgott valamit. Dakota szája fülig szaladt és gyors léptekkel megindult felém.

-Szia, megismersz még? - kérdezte zavart mosollyal.

-Igen, megismerlek. Jó látni titeket! Szia Bran! - mosolyogtam a mögötte álló srácra.

-Jaj Rami, de jó! - mondta Dakota még mindig mosolyogva és megölelt. - Gyere, sétáljunk! - karolt belém.

Erről automatikusan Alice jutott eszembe. Vele szoktunk így menni. Jobban mondva vonulni, mint a modellek a kifutón. Csak a helyszín éppenséggel valamelyik környékbeli pláza szokott lenni.

-Elmegyek Dakotáékkal. - mondtam Kimnek aki ott ült egy uszadékfán és valamiről nagyon beszélgetett az egyik indiánsráccal. - Sietek vissza, ne parázz... Ben az ágyat nyomja. - mosolyodtam el és egy puszit nyomtam az arcára. Aztán elindultunk Dakotával.

Annyi, de annyi mindenről beszélgettünk. Elmesélte, hogy most költöztek vissza és, hogy milyen fura volt neki a nagyváros. Persze arra is rákérdezett, hogy én hogyhogy itt vagyok. Elmeséltem, de igyekeztem az előzményeket csak nagyon röviden beleszőni a történetbe.

Teljesen elsápadt, amikor elmondtam, hogy Lucast pont Valentin-napon veszítettem el. Közben megjelent Bran is, de dakota tovább kérdezősködött. Beleértve a pasikat is, igaz arra Bran kérdezett rá.

-És van most barátod? - kérdezte miközben az óceánt fixírozta.

-Igen. - nyögtem ki, de Dakota pillantásából azt olvastam ki, hogy neki ennyi nem elég. - Edward Cullennel járok. - mondtam félszegen, de a következményre még a legvadabb álmomban sem gondoltam volna.

Dakota arca teljesen elsápadt, a pupillái kitágultak és szó szerint, köpni-nyelni nem tudott. Csak állt előttem elszörnyedve.

Amikor kiejtettem a „Cullen” nevet, Brandon már engem nézett és nem az óceánt. De amint az utolsó szót is kimondtam, a látványtól én is ledermedtem.

Brandon teste rázkódott és hirtelen előtört belőle az, ami benne lakozik. A farkas. Ott, a szemem láttára változott át. Ruhái cafatokban hullottak a földre és ahol egy pillanattal ez előtt még Brandon állt, most egy hatalmas, szürke farkas nézett velem farkasszemet vicsorogva.

Mindez pár pillanat alatt történt. Az elhangzott szavak, Dakota elszörnyülése, Brandon átváltozása és az én ledöbbenésem. A dolgok másodpercek alatt jöttek egymás után.

Érdekes, de egy cseppet sem féltem Brandontól. Eszembe jutott, amit Jake mondott a törzséről. Hirtelen a fejemben hallottam újra Jake hangját, amint hitelesen akarja elmesélni a történetet.

„-Oké, hát például ott van az a legenda, hogy a törzsünk a farkasoktól származik.

-Na neee...

-Igazi farkasoktól. Nem az a Hollywoodi vérfarkas dolog. Bár állítólag a vérünkben van, hogy át tudunk változni farkassá.”

Abban a röpke pillanatban, amikor Brandonból egy hatalmas, hamuszürke farkas lett, hirtelen megváltozott minden. Az ártatlan quileute legendák már nem is tűntek olyan ártatlannak és képtelennek.

Persze erre már akkor is rájöhettem volna, amikor bebizonyosult, hogy Edwardék azok, amik. Mondjuk a vámpírok létezésében mindig hittem, de ez a farkas dolog... ez túl, túl fantasynek tűnt.

Egy emberből farkas lesz. Ez kész. De mégis létezik és nem csak a pihent agyú filmrendezők és horrorkönyvírók agyszüleménye.

-Brandon... - sziszegte Dakota és a hatalmas farkas, okos tekintetét felé fordított. - Uralkodj magadon!

Hirtelen megértettem a történteket. Mint amikor a mesékben és a képregényekben a szereplők feje fölött felvillan a villanykörte.

Emlékszem... Jacob azt mondta, a farkasoknak csak egy, csak egyetlen egy ellenségük van. Mégpedig azok, amik Cullenék. És most a Cullen szón volt a hangsúly és azon, hogy azt mondtam, hogy közülük az egyikkel járok.

-Azt hittem, ez csak amolyan rémmese. - nyögtem ki nehezen és még mindig a nagy farkast bámultam. Mindketten egyszerre kapták felém a tekintetüket.

-Te tudsz a farkas dologról? - kérdezte elkerekedett szemekkel Dakota és sejtettem, öccse is hasonlóan festene emberalakban.

-Jake valamikor ősszel mesélt nekem a törzsi legendák közül párat. - Dakota szóra nyitotta a száját, de én folytattam. Valahogy éreztem mire akar kilyukadni. - Igen, tudom, hogy mik Cullenék és nem, nem érdekel, hogy gyilkoltak-e vagy sem. Eleinte Edward is ezzel volt, de nm érdekel, mi volt a múltban.

-De ez... - ellenkezett.

-Ez van. Brandon farkas, mégis úgy szeretem, mint régen... Mondjuk emberként szimpatikusabb. - mosolyodtam el és ezzel megtörtem a gyászos hangulatot.

Brandon elvonult az erdőbe. Gondolom visszaváltozott és csatlakozott a többiekhez. Mi pedig Dakotával sétálgattunk még a part és az erdő között.

-És Jake is? - kérdeztem halkan egy kavicsot rugdosva.

-Nem. - válaszolt határozottan - Egy részről még elég fiatal hozzá, másrészről meg nem váltotta még nála ki semmi az átváltozást.

-Ezek szerint belőle is óriásfarkas lesz. - mondtam ki a tényeket.

-Így van. Ő anyai és apai ágról is örökölte. - mondta Dakota halvány mosollyal. - Mi Brannek csak anyai ágról vagyunk benne. - itt rám nézett - Igen. Én is. csak én nem vagyok olyan hirtelen és forrófejű mint Brandon.

-Azt észrevettem. - nevettem el magam.

-Ha már Jakenél tartunk... tudsz valamit, tetszik neki valaki? - furcsán nézett rám, fogalmam sincs miért.

-Gőzöm sincs. Nem találkozunk valami sűrűn. - válaszoltam és elkezdett rezegni a zsebem. - Na mi az? - szóltam bele.

-Jamie riadó. Megérkezett és én nem bírom tovább. Szóval örülnék, ha visszavánszorognál... - nyavalygott Kim.

-Csak nem félsz tőle? - viccelődtem - De nyugi, öt perc és megyünk. Addig menj oda Brandonhoz, mondd neki, hogy én küldtelek és csináljon úgy, mintha lenne köztetek valami. - adtam ki a parancsot.

-Oké. De siessetek. - eldaráltam egy„sziát” és kinyomtam.

Visszafordultam dakotához, nem szóltam semmit, csak intettem a fejemmel, hogy menjünk. Út közben még beszélgettünk Jakeről, meg arról, hogy milyen idegesítő is szerinte farkasnak lenni. Elmondta, hogy tulajdonképpen ez volt az oka, hogy visszaköltöztek.

Brandont ejtette egy lány egy világ szerencsétlenje srác miatt, Brenci meg olyan ideges lett, amikor ő nyugtatni próbálta, hogy átváltozott.

Aztán megemlítette, hogy nem tudnak öregedni. Kitágultak a pupilláim. Hát ez nem lehet igaz... Mi az, hogy nem tudnak öregedni? Ez így nem fair. És még nyavalyog, hogy nem szeret farkas lenni... Hát megáll az eszem...

Amikor megérkeztünk, Kim megkönnyebbülve ült oda mellém. Nem tudom, mit csinált Jamie, de ezek szerint teljesen Kim agyára ment.

Közben a köt közepén már nagy máglya volt. Amikor a fiúk az utolsó darabokat is a helyére rakták, Jake elégedetten ült le elém. Nem értettem, miért nem a fára ült, de ő tudja.

-Emlékszel még, hogy milyen az uszadékfa lángja? -kérdezte és egyenesen a szemembe nézett.

-Nemigazán. - mosolyogtam zavartan. Éreztem, hogy kipirult az arcom. Amint kimondtam Jake kérdésére a választ, Kiowa meggyújtotta a máglyát. - Ez nagyon szép. - mondtam amikor megláttam az első kékeszöldes lángcsóvákat.

Nem sokáig élvezhettük mi - városiak - a látványt, mert a srácok elrángattak a tűz mellől. Természetesen egyenesen a vízbe. Kellemes volt mondhatom... ahogy a lábamhoz ért a jeges víz, felsikítottam. De nem csak én... ezzel ötletet adva a fiúknak.

Mindenki megkapott egy-egy lányt és placcs, bele a vízbe. Mi sikítottunk, ők meg röhögtek. hiába is próbálkoztunk ezt megtorolni. Egyszerűen lehetetlen volt. Hátulról meg akartam lökni Jaket, de amint a két tenyerem a vállát érte, a térdem hajlatába nyúlt és a hátára kapott.

-Hé, ne csalj! - csaptam csupasz vállára, de még mindig nem volt hajlandó letenni.

-Mi? Kérlek mondd, hogy rosszul hallok! - nevetett - Én csalok? Nem is tudom ki támadott meg hátulról...

Ott sétálgatott velem a vízben, és néztük, ahogy a többiek virgonckodnak. Komolyan, áldom az eszem, hogy fürdőruhát vettem fel...

-És örülsz, hogy Dakotáék visszajöttek? - kérdeztem és az állam a vállára fektettem.

-Először, amikor megtudtam, hogy visszaköltöznek örültem. De, olyan furcsák... - nekem mondja? Mikor az unokatestvére a szemem előtt vált helyes, korombeli srácból óriási, szürke farkassá.

Jacobbal még sétálgattunk egy ideig a vízben. Jobban mondva ő sétált, én meg a hátán csimpaszkodtam. De nem sokáig voltunk. Kezdtem fázni... bár a hasamat melegítette Jake, de mondtam neki, hogy menjünk a tűzhöz.

Mikor megérkeztünk, Kim valamiről nagyon beszélgetett Brandonnal. Látom megfogadta a tanácsomat. A többiek is hasonlóan cselekedtek. Jamie élvezte a hülyülést a rezervátumi srácokkal, ez látszott rajta. Bár sejtettem, jobban élvezné, ha úgy lenne Kimmel, mint Alex és Zac az egyik uszadékfán. Nagyon egymásba gabalyodva.

Ahogy ültem Dakota mellett, Jake pulcsijában, eszembe jutott, hogy mit csinálhat az én szerelmem. Ha hazaérek, biztos megkapom majd tőle a fejmosást, hogy mit képzelek magamról...

De volt előnye annak, hogy idejöttem ma. Most már tudom, a farkasok léteznek és kezdtem érteni, hogy Edward miért nem szereti, ha az indiánokkal vagyok.

Amikor megláttam Jake mosolygós arcát a tűz túloldalán, hirtelen olyan furcsán éreztem magam. Vajon ő tudja? Ő tud róla, hogy mi vár rá? Tudja, hogy ő is, ő is olyan lesz, mint a Blake ikrek? Hogy belőle is... farkas lesz? És még több száz hasonló kérdés fogalmazódott meg bennem.

Ezek voltak azok a kérdések, amikre csak az én mindig vidám és mosolygós barátom tudja a választ. Mialatt ezen rágódtam , sötétedni kezdett és indulni kellett haza. Holnap sajnos iskola.

-A pulcsit köszi... - akartam levenni a pulcsiját, de megállította a kezem.

-Neked adtam nem? - mondta és visszahúzta rám a ruhadarabot.

Hosszas búcsúzkodás után hazaindultunk. Mindhárman kimerülve, halkan ültünk egész úton. Az én agyam pedig ezerrel pörgött. Csak remélni mertem, hogy Edward nem lesz nagyon kiakadva.

A szüleim miatt nem aggódtam. Apám újból belevetette magát a munkába, anyám meg állandóan intézkedik... Na meg azt mindig is díjazták, ha Jacobbal vagyok.

-Szevasz anya! - kiabáltam amint beléptünk.

Útban a szobámba felkaptam a muffinokat és a narancslevet a konyhából és felrohantam. Nem valami kiadós és egészséges vacsora, de ez van. Különösebben nem izgat ez a dolog, hogy mi egészséges és mi nem. A szobám már nyitva volt, a kulcsot odaadtam kimnek.

Nem meglepő módon a rémálmomba beleszövődtek a farkasok is. Amikor futottam, észveszejtő farkasvonyítást hallottam. De álmomnak csak ez a pontja módosult.

Reggel nem volt mellettem Edward, és cetlit sem találtam, hogy „Hiányzol!” vagy „Nem megyünk ma be az iskolába...” és társai. Semmi, sem szerelmes, sem vicces vagy épp kicsit perverz, netán dühös üzenet. S én ebből azt szűrtem le, hogy haragszik rám. Ez teljesen nyilvánvaló.

A parkolóban a Volvo mellett állva várt. Napszemüveg volt rajta, holott lógott az eső lába. Félénken odamentem hozzá és adtam a szájára egy apró puszit, amit ő csókkal viszonzott. Tehát annyira már nem mérges.

-Haragszol rám? - kérdeztem és szorosan hozzábújtam, miközben elkísért az elő órámra.

-Nem. - válaszolta hosszú hallgatás után. - Csak arra a mocskos korcsra. - mondta undorodva - Bele sem gondolta azzal a csöpp agyával, hogy esetleg valami bajod esik... - dühöngött.

-Ne bántsd Brandont, ő nem tett semmit. És itt vagyok, teljesen egészben. - próbáltam enyhíteni. Nem sok sikerrel. Már alig volt fél perc csengetésig, amikor újra megszólalt.

-Második óra után nekünk el kell menni.. - mondta halk, bársonyos hangon.

-Miért? Mi lesz második óra után? - kérdeztem értetlenkedve, mire ő elmosolyodott. Végre!

-Szerinted viccből vettem föl napszemüveget? - túrt bele a hajamba. Értetlenül néztem rá és ő folytatta. - Nap. Én pedig vámpír vagyok... - mosolygott újra - Nem mutatkozhatunk napfényben. Szerinted miért nem járunk iskolába, ha szép az idő?

-Ugye most csak viccelsz? - hitetlenkedtem - Csak nem ez is igaz?

-Hollywood kicsit felturbózta a dolgokat. Nem égünk el a naptól... de majd meglátod! - csókolt meg - Ez legyen az én meglepetésem... - mondta és megszólalt a csengő.

10 megjegyzés:

A. írta...

áhh ez nagyon jó lett:)
nagyon tetszett:)
az durva volt amikor Brandon átváltozott:)
nagyon jó lett
nagyon klasszul sikerült
várom a kövi részt:)

susu írta...

Szia Rami!

Gyorsan ide is értem és olvastam is:) Tök jó lett, mint mindegyik.

Ez a farkasos dolog elég durva. Csak így megtudja, és a szeme láttára átváltozik... :S

Ez a tengerparti buli jó lett. :P

várom a kövit, puszi

คภςรא írta...

nagyon izgi lett alig várom a folytatást:D

F1fan:) írta...

JÓ-jó mint a többi:)
Vártom a folytatást;) és mindjárt indulok hozzátok:)

Névtelen írta...

újabb szarba kezdesz? XD
szegény internet. :S

Rami írta...

Szia Pusszy!

Köszönöm, köszönöm! Örülök, hogy tetszett :)
Látom akkor megtette a hatását Brenci kis akciója :P

A kövi pedig már fent is van!

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia Viki!

örülök, hogy elnyerte a tetszésed :)

Hát igen... Ez van...

Hát, igen... én is kipróbálnám :P

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia คภςรא!

Örülök, hogy tetszett!
A kövi pedig fent is van!

Puszi, Rami

Rami írta...

Szia F1fan!

Szokj hozzá :P Na jó nem... örülök, hogy tetszett!

Remélem jössz máskor is :D Csak akkor nálunk alszol ;)

A kövi fent is van!

Puszillak, Rami

Rami írta...

Szia Névtelen!

Igen, újabb történet. Tök jó nem? De sajnos még várnod kell rá.

Internetet pedig nem kell félteni, erős ő és szeret mindenkit ^^

Amúgy köszi, hogy írtál. Már vártam!

Puszillak, Rami